Magyarország területének mintegy felén, kb. 4,5 millió hektáron folyik szántóföldi növénytermesztés. Több százezer hektárra tehető azon szántóterületek nagysága, ahol a jelenlegi támogatási rendszer mellett is nehezen garantálható a jövedelmezőség hagyományos növényekkel. Ezek a gyakran vízjárta, belvíz kialakulására hajlamos területek, továbbá a szélsőséges víz- és tápanyag-gazdálkodású, többnyire homok- vagy homokos vályog talajok. A gyorsnövésû fafajok termesztésére viszont valamennyi mezőgazdasági mûvelésre használt talaj megfelelő. Egyes növények (pl. akácfajták) a kifejezetten száraz, aszályra hajló körülmények között is biztonsággal termeszthetők. Magyarország szántóterületének mintegy 60 százaléka erózióra vagy deflációra hajlamos, ezeken a területeken rövid vágásfordulójú ültetvények telepítésével kiváló talajvédő hatást, csaknem egész éves talajfedettséget érhetünk el. A talaj pH értéke lehetőleg 5,5 és 7,2 közé essen.

Az energetikai célra termesztett fás szárú növények általában a szélsőséges időjárást is elviselik. A legkritikusabb időjárási elem a hőmérséklet – ebből a szempontból a hazai feltételek megfelelőek –, valamint a csapadékmennyiség. Többnyire 500–600 mm csapadékra van szükség e növények kiegyenlített fejlődéséhez, azonban már 300–400 mm csapadékú évjáratokban is nagy tömeget produkálnak. Különösen fontos azonban a telepítés évében a kiegyenlített vízellátás, mert a növények a kezdeti fejlődés során érzékenyebbek az aszályos időszakokra. A második évtől kezdődően már a mélyebb rétegekből is képesek a nedvesség jó hatásfokú hasznosítására, mivel gyökérzónájuk egészen más, mint a lágyszárú szántóföldi növényeké.

Energetikai faültetvények növényfajai

Az ültetvényeknek két típusát különböztethetjük meg, úgymint az újratelepítéses és a sarjaztatásos technológiát.

Újratelepítéses technológia esetén a területet gyorsan növő fafajokkal telepítik be, amelyet 8-15 éven keresztül tartanak fenn, majd ezt követően erdészeti módszerekkel takarítanak be, illetve készítenek elő üzemi felhasználásra. A végvágást követően a területet rekultiválják, alapos talajelőkészítést végeznek, majd újra történik a telepítés. Ennek a módszernek előnye, hogy nagy az alkalmazható fafajok köre, hátránya ugyanakkor, hogy rendkívül hosszú idő után nyerhető belőle alapanyag, ami előre tervezést tesz szükségessé. A technológia sík- és dombvidéki területeken egyaránt alkalmazható, és évente mintegy 10-15 t/ha frisstömeggel számolhatunk.

A sarjaztatásos technológia alkalmazásakor gyorsan növő, jól sarjadó, nagy hozamú fafajokat telepítenek kis térállásba. A hektáronkénti tőszám a technológiától függően széles határok között mozoghat (10000 – 50000 tő), ami meghatározza a kitermelést is. A kisebb tőszám többnyire 2-3 éves, míg a nagyobb tőszám 1 éves vágásfordulót (letermelési gyakoriságot) tesz lehetővé. Ennél a módszernél 15-25 éves élettartammal és 15-40 t/ha/év frisstömeggel számolhatunk. Az utolsó betakarítás után a terület rekultiválásra szorul, ami a gyökér- és szármaradványok eltávolítását, valamint a mélymûvelést (lazítás és szántás) jelenti. Ennek a módszernek előnye, hogy rendszeresen ad nagy mennyiségû tüzelőanyagot, termesztési és betakarítási rendszere illeszthető a szántóföldi növénytermesztés technológiájához, széles körben alkalmazható hagyományos szántóföldi kultúrák termesztésére kevéssé alkalmas gyenge termőképességû talajokon.

Fûz (salix sp): világszerte 400-500 faja él, energetikai célra kiválóan alkalmas, gyorsan növő növény. A fûz elsősorban a mérsékelt éghajlati övben terjedt el, kiváló a fagytûrő képessége. Nagyon jól szaporítható az első éves hajtásokból származó simadugványról, a legtöbb fajtánál 95-100 %-os eredés érhető el. A fûz a semleges kémhatású – enyhén savanyú talajokat kedveli, gyors növekedéséhez egyenletes vízellátást igényel. A természetes fûzelőfordulások termőhelyét vizsgálva minden esetben igazolható az állományok közvetlen kapcsolata a talajvízzel, azonban energetikai célra olyan fajtákat is kinemesítettek már, amelyek a szárazabb termőhelyeken is nagy hozamot eredményeznek. Energetikai célú ültetvényekben a fûz termesztése esetén akár 30 t /ha/év (300 GJ /ha/év) hozamot érhetünk el. Mivel a fûz a magas vízkapacitásos állapotokat jól tûri, sőt kedveli, ezért a rendszeresen vízjárta területeken (árterek, belvizes területek, árvíz által veszélyeztetett területek) új hasznosítási irányára a legmegfelelőbbnek tekinthető.

Akác (Robinia Pseudo-Acacia): az 1700-as években került Magyarországra, majd csaknem száz évvel később tömegesen kezdték telepíteni az egész országban. Ennek következtében mára Európa legnagyobb elegyetlen akácállománya nálunk található. Területe csaknem 400 000 ha-t tesz ki. Az akác fája nagy sûrûségû, ezért a térfogatra vonatkoztatott energiatartalma nagy. Kifejezetten kedveli a növény a meleg éghajlatú területeket. A termőhelyre viszonylag igénytelen, kifejezetten alkalmas kis termőhelyi értékszámú, gyenge tápanyag- és vízgazdálkodású homoktalajok betelepítésére. A kártevőkkel szembeni ellenállóképessége kimagasló, jól tûri az átmeneti aszályt is. Tapasztalatok alapján rövid vágásfordulójú ültetvényként telepítve az akácnak az első három vegetációs évben kisebb a terméshozama, mint a legtöbb nyár, illetve fûzfajtának. Hozama a hazai tapasztalatok alapján 5-10 tonna/hektár/év, ami 50-110 GJ/ha/év energiamennyiségnek felel meg.

Nyár (Populus sp.): Hazája Észak-Afrikától Közép- és Dél-Európán keresztül Nyugat-Szibériáig terjed. Hazánkban elsősorban a síkságon, az ártéri ligeterdőkben, az alföldi homokbuckás területek mélyebb részein él. Energetikai célokra a legalkalmasabbak az olasz nemesítésû klónok, amelyek már az első és második vegetációs évben elérik a maximális terméshozamot. A simadugványok megeredési arány a fûzhöz viszonyítva általában kisebb, legfeljebb 80-90 %. A termőhellyel szemben támasztott igénye lényegesen nagyobb, mint a fûznek. A félszáraz és üde, levegős tápanyagban gazdag talajokat kedveli. Termőhelyigénye a legközelebb áll a hagyományos szántóföldi növényekéhez, ezért termeszthetősége csak korlátozottan jöhet szóba. A talajban visszamaradó egyes növényvédőszer maradványokra érzékeny lehet, amelyre kiegyenlítetlen fejlődéssel reagál. 2-3 évente lehet a biomasszát betakarítani, melynek tömege megfelelő vízgazdálkodású területen 20-30 t /ha/év (200-300 GJ /ha/év).

Mivel a rövid vágásfordulójú energetikai faültetvények termesztését jelentősen behatárolja a támogatások megléte, és a rendelet alapján csak a fenti fajokra adható telepítési és fennmaradási engedély, ezért egyéb fafajok leírásával nem foglalkozunk.



Dr. Gyuricza Csaba

A cikk szerzője: Dr. Gyuricza Csaba