BIOMIN fórum Visegrádon - Fókuszban a termelékenység

Agro Napló
A termelékenység kérdéskörét helyezték a szervezõk az idei õszi – immár hagyományosan megrendezett – visegrádi BIOMIN fórum témái között az elsõ helyre. A november elején tartott szakmai rendezvényt a BIOMIN Takarmányozási Kft. a Hungapig Kft.-vel közösen rendezte meg. Az eseményre meghívták az Agro Naplót is.






 

 

A fórum első részében a sertések szaporodásbiológiájáról és annak zavarairól hallhattak előadásokat a jelenlévő szakemberek, ahol a kocák produktivitását befolyásoló tényezőkről kiemelten esett szó. Az esemény második felében a toxinokról, valamint az ellenük alkalmazható BIOMIN termékekről kaptak tájékoztatást az érdeklődők.



Az előadások sorából Dr. Jakab Gábornak (képünkön) a BIOMIN Takarmányozási Kft. vezetőjének a toxinokkal és az ellenük való védekezéssel kapcsolatos ismertetőjét emeljük ki, ami honlapunkon megtalálható letölthető formában:

www.agronaplo.hu/termekinformaciok/193



A BIOMIN vezetője többek között elmondta, hogy speciális 4 terméküket ajánlják a tenyészkocákat tartó gazdálkodók számára a termelékenység javításához, az optimális takarmányfelvételhez, valamint az állatok egészségének fenntartásához.

A Mycofix® termékcsalád segítségével az állatok a mikotoxinokat enzimatikus úton lebontják, a BIOMIN-nál pedig megbízható termékek állnak rendelkezésre valamennyi gombaméreggel szemben.

 


 





A  BIOMIN® TopRausche  a tenyész­kocáknak kifejezettebb ivarzást, illetve magas ovulációs rátát biztosít, így javítva a termékenységi mutatókat.

A BIOMIN® P. E. P. optimalizálja a tenyészkocák emésztését és növeli a takarmányfelvételt. A BIOMIN® pHD-t a reprodukciós ciklus kritikus szakaszaiban használhatjuk a vizelet célzott pH-szint csökkentésére, valamint a Ca-anyagcsere serkentésére az ellés idején.



Dr. Jakab Gábor kiemelte, hogy a toxinkötők alig hatékonyak a Zearalenon ellen és szinte hatástalanok a Trichotecénekkel szemben, pedig ez a két legfontosabb toxincsoport! A toxinok kémiai szerkezete igen változatos, nincs egyetlen olyan stratégia, amelyik minden toxinra hatásos, így a toxinok megkötése sem az. A különböző toxinkötők másképp kötik az egyes toxinokat. Így csak különböző stratégiák ötvözése hozhat jó eredményt.



A BIOMIN-nak megvan a hatékony stratégiája a toxinkötésre-toxinbontásra, ami 3 részből áll. A termékük – Mycofix® Plus – nem egy toxinkötő, hanem egy olyan komplex anyag, amely tartalmazza a toxinkötőt is, hogy meg tudja kötni a köthető toxinokat, de még két olyan összetevőt is tartalmaz, amivel eminálni lehet a nem köthető toxinokat vagy azok hatását.



A cég takarmány-adalékanyagok, kiegészítő anyagok és előkeverékek fejlesztésével és gyártásával foglalkozik, amelyek a haszonállatok természetes teljesítménytartalékainak szinergista és egészségjavító módon történő kibontakozását támogatják, segítik.



Ezen takarmány-adalékanyagok, kiegészítő anyagok és az előkeverékek hozzájárulnak az egészséges állattartáshoz és támogatják a tenyésztők teljesítményarányos gazdálkodását. A cég saját laboratóriumában végzett többéves kutatás eredményeként sikerült olyan termékeket kifejleszteni, amelyek az egészséges fejlődést természetes úton biztosítják.

 


Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!