Csöpp Mix használatával kapcsolatos tapasztalatok extenzív és intenzív növénytermesztés során

Agro Napló
Családi gazdálkodóként átlagban 20–22 aranykoronás, réti csernozjom típusú talajokon gazdálkodunk. Ezek között vannak öntözhető és öntözetlen területek, melyeken lehetőség van extenzív és intenzív körülmények között gazdálkodni.

A Csöpp Mix család termékeit 2009 óta használjuk. Először zöldborsóban, majd csemege-, hibrid kukoricában, repcében és 2010 óta a kalászosokban is alkalmazzuk.

Csöpp Mix 1. kalászosokban

A már bevált termesztési technológiánk őszi búzában, tavaszi árpában és egyéb kalászosokban bokrosodáskor akár folyékony nitrogéntrágyákkal egy menetben Csöpp Mix 1. 5 l/ha + 0,5 l/ha Csöpp Mix Cink-amin komplex együttes kijuttatásával igen látványos eredményeket érhetünk el. A gabona szinte egyik napról a másikra robbanásszerűen elindul, bokrosodáskor sokkal több oldalhajtást fejleszt.

Zászlóslevél megjelenésekor további 5 l/ha Csöpp Mix 1.-est szórtunk ki egy fungicides készítménnyel egy menetben. Így alapozva meg az akár 20–30%-kal több és jobb minőségű termést. Az eddigi technológiát kiegészítve jelentős mennyiségi és minőségi javulást érhetünk el.  2012-ben a rendkívüli aszályban a szomszédos őszi árpa táblánkon azonos  termelési módot alkalmazva Csöpp Mix nélkül 2,4 t/ha termést takarítottunk be, míg a Csöpp Mix 1.-gyel kezelt területen egyszeri öntözéssel 32 ha átlagában 5,72 t/ha termést sikerült learatni.

Csöpp Mix 2. csemege-, hibrid-
és takarmánykukoricában

Ezen növények termesztése során az alkalmazott technológiát kiegészítettem a következő módon: a gyomirtással egy menetben 5 l/ha Csöpp Mix 2.-őt, valamint 1 l/ha Csöpp Mix Cink-amin komplexet juttattam ki a gyökérfejlődés elősegítésére. Majd pár nappal a címerhányás előtt rovarölő szerrel kezeltem egy menetben 10 l/ha Csöpp Mix 2.-vel a kukoricát. Így értem el, hogy az állomány szép haragos zöld, eleven és egyöntetű képet mutatott. Ha a hagyományos termelési módot így egészítjük ki, jelentős, akár 15–30% termésnövekedést érhetünk el.

Csemegekukoricában a csövek átlagosan 4–6 dkg-mal voltak súlyosabbak, mint a kezeletlen területen. A mai felvásárlási árakat figyelembevéve, pár ezer forintos ráfordítással jelentős többletbevételt realizálhatunk.

Csöpp Mix 3. a zöldség-, napraforgó- és repcetermesztésben

Zöld- és vetőmagborsóban jól bevált módszer, amikor a növény 8–10 cm-es állapotban van, még gyomirtás előtt 8–10 nappal 5 l/ha Csöpp Mix 3.-at + 1 l/ha Csöpp Mix Cink-amin komplexet kijuttatva, ezzel segítve a növény gyökeresedését és megerősödését. Gyomirtás után 7–10 nappal ismét 5 l/ha Csöpp Mix 3. kijuttatása ajánlott, hogy a növény a gyomirtás következtében elszenvedett stresszt minél hamarabb kiheverje. A virágzás kezdetekor akár gombaölős vagy rovarölős kezeléssel együtt ismét 5 l/ha Csöpp Mix 3.-at adjunk. Így érhetjük el a 20–30%-os termésnövekedést. Példaként említeném, 2010-ben egy 20 ha-os táblából 1 ha-on nem használtunk Csöpp Mix 3.-at, a 19 ha átlaga 6,85 t, míg a kezeletlen területen több, mint 1 t-val kevesebbet termett.

Repcében, tavasszal, a vegetáció indulásakor közvetlenül a fejtrágyázással egyidőben, a hagyományos módszert kiegészítve 10 l/ha Csöpp Mix 3. + 1 l/ha Csöpp Mix Cink-amin komplex került kijuttatásra. A virágzás előtt közvetlenül egyéb kezeléssel együtt 5 l/ha mennyiséget juttattam ki. Így értünk el az előző években Csöpp Mix használata nélkül 1,8 és 2,8 t/ha mennyiséget, míg az alkalmazott hagyományos módszert Csöpp Mix-szel kiegészítve 2010-ben 4,15 t-át takaríthattunk be.

Ez annak ellenére alakult így, hogy tavasszal az állomány ritkasága miatt a kitárcsázást fontolgattuk. A Csöpp Mix Cink-amin komplex-szel való kezelés után soha nem látott intenzitással és oldalelágazással indult látványos fejlődésnek a repcénk.

Napraforgóban először 8–10 levélpáros állapotban alkalmaztam a Csöpp Mix 3.-at 5 l/ha-os dózisban, majd csillagbimbós állapotban megismételtem e dózist. Így a kezeletlen területhez viszonyítva 2011-ben 0,5 t
mennyiséggel többet takarítottunk be.

Fűszerpaprikában több fázisban használtam a Csöpp Mix 3.-at az alábbiak szerint:

A paprika 6 leveles állapotában 5 l/ha Csöpp Mix 3.-at + 1 l/ha Csöpp Mix Cink-amin komplexet juttattam ki. A növényvédelem során, az öntözéseket megelőzően több alkalommal Csöpp Mix 3.-mal a már említett dózisban kezeltem a paprikát mindaddig, amíg a virágbimbók meg nem jelentek. A virágzást követően Csöpp Mix Kalcium-kiegészítést javaslok a fokozott igény kielégítésére, így érhetjük el az egyöntetű állományt és a robbanásszerű virágzást, a paprika egyszerre érését.

2012-ben 0,7 ha-on 10.75 t paprikát szedtünk le.

A Csöpp Mix termékcsalád alkalmazásával sokkal egyenletesebb, egészségesebb állományt, jelentős többlettermést érhetünk el. Sok esetben még a gombaölő szeres kezeléseket akár ritkítani is lehet. Kisebb mértékű anyagi ráfordítással látványosabb eredményeket érhetünk el más levéltrágyákkal szemben.

Monoki József, Örményes


 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!