Agro Napló (A.N): Hogyan került kapcsolatba a mezőgazdasággal?



Jakab István (J.I.) Őseim között nincs olyan, aki ne mezőgazdasági munkával foglalkozott volna. Így a paraszti lét számomra születésemtől fogva természetes közeg: a génjeimben, a lelkemben hordozom azt. Hajdúbagos az otthonom, Debrecentől 16 kilométerre lévő, ma 2 200 lelket számláló hajdúsági faluban éltem kamaszkoromig, és itt laktak az őseim is. Középparaszti családból származom. Így bennem van a parasztgazda öntudata, munkabírása, elszántsága, tudása és szabadsága. A parasztember ugyanis a legszabadabb a világon, neki ugyanis csak a föld és az állatok parancsolnak.



Egy parasztgazda fiaként éltem a paraszti család teljes életét, bennem rögzült minden mozzanata. Végigéltem közben a Tsz-ek szervezését, láttam, amikor a fiatalok otthagyták a falut, ahol születtek. És mindez még erősebben kötött a mezőgazdasághoz, nem tudtam volna magam más pályán elképzelni, bár az erdészet is nagyon vonzott. Viszont erről egy sikertelen felvételi után lemondtam, és Debrecenben jártam középiskolába Szeged helyett. A cívis város gimnáziumában a Tóth Árpádban azért erdészeti tagozatra jártam. A gimnáziumot követően végül is végleg a mezőgazdaság felé fordultam, és Hódmezővásárhelyre jártam az állattenyésztési karra. Azért döntöttem emellett, mert úgy gondoltam, hogy hamarabb keresőképes leszek. Így állattenyésztési üzemmérnök lett belőlem. A főiskolán 1972-ben szereztem üzemmérnöki oklevelet.

A.N.: Frissen végzett diplomásként hová került?



J.I.: Természetesen, mint minden fiatal, a termelésbe. A debreceni Hunyadi Tsz-ben voltam gyakornok, majd egy évtizeden át a Hajdú-Bihar Megyei Takarmányozási és Állattenyésztési Felügyelőségen dolgoztam. Onnan a saját szülőfalumba kerültem főállattenyésztőként a Sáránd-Hajdúbagos Szabadság Mgtsz-hez. Ez egy 6 000 hektáros gazdaság volt, amelynek jelentős volt az állattenyésztési főágazata. Ez utóbbit az is mutatja, hogy közvetlenül az elnök alárendeltje voltam. A falumból az ISV sertéstenyésztési vállalkozáshoz kerültem egy szakmai kapcsolat révén. Itt területi szaktanácsadó voltam egy ideig, majd tenyésztési igazgató-helyettes lettem. Ezzel egy időben a Pannon-Hibrid Egyesület ügyvezető igazgatója is voltam.

A rendszerváltás az ISV kötelékében ért.

A.N.: Önt az emberek leginkább érdekképviseleti vezetőként ismerik. Hogyan került kapcsolatba a gazdakörökkel?



J.I.: A rendszerváltás a mezőgazdaságban is hatalmas hullámokat vetett. Ekkor érezhető volt, hogy komoly változások lesznek. Mindez akkor engem is magával ragadott. Pártonkívüliként az MDF-hez kerültem közel, és így a Magyar Demokrata Fórum agrárprogramjának kidolgozásában is részt vettem. Én az MDF-be, mint mozgalomba léptem be, s úgy lettem párttag, hogy az a mozgalom alakult párttá, aminek én is tagja voltam. Ez 1995. végéig tartott. Ekkor megszüntettem a tagságomat, és ettől kezdve ismét pártonkívüli vagyok. A gazdakörökkel szintén az MDF-en keresztül kerültem kapcsolatba. Ezek ugyanis az MDF-en belül szerveződtek.

A.N.: Kanyarodjunk vissza még egy kicsit a rendszerváltó időkhöz…



J.I.: Egy ideig még a gazdasági és az érdekképviseleti munkát párhuzamosan tudtam végezni, de miután a gazdakörök tevékenységében is aktívan részt vettem, és alelnöki tisztséget kaptam köztestületi agrárkamarában is. Előzőleg már megválasztottak a MAGOSZ társelnökévé is.



Ez utóbbi szervezetben a szakmai tevékenység teljes egészében hozzám tartozott. A MAGOSZ elnöke 1999-ben lettem. Természetesen a saját földünket visszaigényeltem a rendszerváltást követően Hajdúbagoson. Bár ez rövid ideig tartott, mert láttam, hogy Budapestről ezt nem lehet szakmailag jó szívvel elvégezni, ezért felhagytam az önálló gazdálkodással, és bérbe adtam a földet. De a földet megtartottam, ugyanúgy, ahogyan a szülői házat is.

A.N.: Az érdekképviseleti munka rengeteg időt, energiát követel. Miként lehet azt úgy végezni, hogy mindenki elégedett legyen?



J.I.: Az emberben önmagában van egy értékrend, és ha ez a többiek igényével is találkozik, azaz hasonló, azt bátran fel lehet vállalni, ugyanis nincs benne semmiféle kettősség. Például, ha valaki felvállalja, hogy a föld maradjon meg a magyar gazdák tulajdonában és használatában – ugyanúgy, ahogy az a fejlett nyugati országokban is van –, akkor ezzel a nézettel azonosulva közösséget vállaltam azokkal, akik hasonlóan gondolkodnak. De ugyanígy közösséget tudok vállalni azzal az elképzeléssel is, hogy a termékek értékesítésében össze kell fogniuk a gazdálkodóknak. Ha valaki azt mondja, hogy a mezőgazdaságot fejleszteni kell és a legkorszerûbb technológiai eszközöket kell alkalmazni ahhoz, hogy a magyar gazdálkodók talpon maradhassanak, azzal én szintén közösséget tudok vállalni.



Én úgy gondolom, hogy csupán egyetlen pont van, amelyben nem egyezik a véleményünk egyes más agrár-érdekképviseletekével: az a földkérdés. A rendszerváltás hullámai sem tudták ugyanis elsöpörni azt a korábban rögzült beidegződést, hogy csak az a jó, ami nagy, azaz, a nagyüzem mindenhatóságába vetett hitet. A MAGOSZ-ban mi azt mondjuk, hogy ha van egy olyan program, amelynek alapján a vidéken élő emberek számára biztosítható az önszerveződés, a saját integráció megteremtése, a forráshoz jutás, a szakmai információ, akkor egy generáció alatt, egy generációváltással megváltozhat a magyar vidék arculata.



Én a rendszerváltás előtt és az után is az embert néztem. Nekem mindig az volt a fontos, hogy az ember a tettein keresztül miként ítélhető meg. Ezt az álláspontot képviselem a MAGOSZ-ban is. Én nem kívánom minősíteni a másik embert, de a dolgokhoz való viszonyulását a tettein keresztül megítélhetem.

A.N.: Jelenleg a MAGOSZ az agrár-érdekképviseletek közül sokak szerint az egyik legjobban szervezett, a legnagyobb tagsággal bíró szervezet, miként sikerült ezt elérni?



J.I.: A problémákat a MAGOSZ-ban mindig a nevén nevezzük, vagyis úgy gondolom, a gazdakörök mûködésének meghatározó kulcsszava az őszinteség. Emellett volt bennünk a mezőgazdaság, a paraszti létforma iránti alázat, amellyel e társadalmi csoport érdekeinek képviseletét felvállaltuk. Azt az ügyet pedig, amit felvállaltunk, A-tól Z-ig következetesen képviseljük. Mindezt pedig teszi a MAGOSZ-ban mindenki a saját helyén. Én, társelnökként, alelnökként, elnökként is ezt az utat jártam és járom, nekem mindig az volt a meghatározó, hogy mi a tagság érdeke. Egyéni akciókat ezért nem tûrtem és nem is tûrök el a szervezetben. Addig vagyunk ugyanis erősek, amíg egymásra figyelünk, és a közösség erejével állunk ki érdekeinkért.

A.N.: A MAGOSZ-nak van-e politikai irányultsága, mert sokan úgy vélik, hogy ez egyértelmû.



J.I.: Örülök a kérdésnek. A MAGOSZ-nak ugyanis nem politikai arculata van, hanem értékrendje. Ez pedig azt jelenti, hogy az érdekképviselet a tulajdont, a helyben lakó gazdát, az embert, aki egész életével a gazdálkodást vállalta fel, azt helyezzük a középpontba. Mi az élhető vidéket helyezzük a középpontba. Emellett fontosnak tartjuk, hogy a vidéken keletkezett jövedelem ott is maradjon. Ez ugyanis valamennyiünk érdeke, ez vonatkozik mind a bennünket körülvevő környezetre, az alapanyag termelésre, feldolgozásra, és a kereskedelemre egyaránt.



Emellett a MAGOSZ soha nem tagadta, hogy a rendszerváltás talaján jött létre – a száz éves múlttal rendelkező gazdakörök tevékenységét újraélesztve – ami ad a szervezet mûködésének egy politikailag konzervatívnak nevezhető alapot. Ám azt meg kell jegyezni, hogy a MAGOSZ tagságának politikai irányultságát soha senki nem vizsgálta. Jómagam sem tudom, hogy ki melyik politikai erővel szimpatizál valójában. Mi a programunkat szeretnénk megvalósítani. Ezért kötöttünk stratégiai együttmûködést azzal a pártszövetséggel, amely ennek a megvalósíthatóságát felvállalta.

A.N.: Milyen lehet a magyar parasztság helyzete, ha lehetőség lesz e program megvalósítására?



J.I.: Erre a kérdésre nehéz röviden válaszolni, de mégis megkísérlem. Egy tavalyi adatcsoport értékelésekor kitûnt, hogy az önállóan gazdálkodó egyéni gazdák teljesítménye után nem képződött nyereség, míg a nagyüzemek jövedelme 60 százalékkal nőtt. Mindez azt jelzi, hogy milyen a mai magyar vidék helyzete. Vagyis: egy olyan agrárpolitika érvényesül, amely a kisembert ellehetetleníti, míg a nagytőkének prioritást ad. Ez vezetett oda, hogy ma a leghátrányosabb helyzetû 33 kistérség mûködésének biztosítására mintegy 100 milliárd forintot kell a központi költségvetésből biztosítani. Ezt a 100 milliárd forintot pedig valamennyiünk adójából kell finanszírozni.



Egy másik példa: igaz ugyan, hogy az agrárexport pozitív szaldója 2 milliárd euró, de ha megnézzük, hogy a kivitel összetétele milyen, akkor megállapíthatjuk, hogy exportra Magyarországról alapanyagokat viszünk az országhatáron túlra, míg onnan magas feldolgozottságú élelmiszereket hozunk be. Mindezt végig kell gondolni az agrárgazdasági stratégia szempontjából. Azaz a saját piacaink védelmét nem tudjuk megszervezni.



Számunkra ugyanis fontos, hogy a gazda helyben maradjon, és fogjanak össze egy-egy számukra fontos közös cél érdekében. Ehhez azonban nélkülözhetetlen a bizalom egymás iránt. A bizalomhoz viszont morális tőke és hit szükséges. Hit abban, hogy amit elképzeltünk, azt meg is tudjuk valósítani, ez pedig nincs nemzeti összefogás nélkül. Ehhez szükséges az átlátható, megvalósítható és egy kormányzó erő által felvállalt program. Nekünk ezért ki kell alakítani azt a szigorú szabályrendszert, amely alapján képesek leszünk arra, hogy egyformán segítsük a kis-, a közepes és a nagy gazdaságok mûködését is. Erre a MAGOSZ-nak megvan a programja, az már 2006-ban kész volt.

A.N: A napi munkát követően mi jelenti a kikapcsolódást?

J.I.: A kikapcsolódás lehetősége ritkán adatik meg ténylegesen. Ám ha lehetőség van rá, akkor szívesen járom a természetet, a hegyeket, az erdőket. Emellett nagyon szeretek utazni. Továbbá olvasok, ha időm engedi, színházba és koncertekre csak néha jutok el. Számomra a mûvelt, nemcsak szakmailag széles látókörû gazdálkodó az ideál, és erre a fiatalok figyelmét is igyekszem mindig felhívni.



– an –