Ha áttekintjük, hogy az elmúlt hét évtizedben miként változott a termesztett hibridjeink tenyészideje, érdekes tanulságokat szûrhetünk le.(Berkó J., Horváth J. 1993).

Az adatok szerint 1938 és 1960 között a FAO 300 és FAO 400-as hibridek határozták meg a termesztés volumenét, a FAO 500-as hibridek aránya jellemzően 15–17% körüli vagy az alatti volt. A FAO 200 hibridek gyakorlatilag ismeretlenek voltak.

Az 1960-as évek elejétől ugrásszerûen megnőtt a FAO 500–FAO 600-as hibridek aránya, köszönhetően az első magyar beltenyésztéses hibrid megszületésének és annak, hogy a termelők a hosszabb tenyészidőben a nagyobb termés ígéretét látták és tapasztalták meg.

A hosszabb tenyészidő miatti nagyobb szemnedvesség tartalom az akkori energiaárak miatt nem jelentett lényeges termelési költségnövekedést, így valójában senki sem foglalkozott azzal, hogy milyen nedvességû kukoricát kellett megszárítani. A késői hibridek vetésterülete a szárításra fordított energiaárak növekedésével gyorsan csökkent. A késői hibridek termesztésének kockázatát a cső fusáriumos megbetegedés is növelte.

Miután egyértelmûen kimutatható volt, hogy a sertéstelepek állategészségügyi gondjai a késői kukoricák szemtermését károsító fuzárium gombák által termelt toxinokkal függnek össze, a hosszú tenyészidejû (FAO 600) vagy annál későbbiek gyakorlatilag elvesztették jelentőségüket.

Különös módon a hetvenes és nyolcvanas években a korai és középkorai hibridek aránya nem változott. Az eltûnő FAO 600-as és a fokozatosan csökkenő FAO 500-as hibridek helyét a FAO 200-as hibridek foglalták el. Az 1975–1987–ig terjedő időszakban pedig az igen korai hibridek aránya megtöbbszöröződött.

Az 1970-től a 90-es évekig, a termelési rendszereknek köszönhetően, a kukoricatermesztés aranykorát élhettük meg. Pontos, táblára lebontott adatok alapján születtek a hibriddel és az alkalmazandó technológiával kapcsolatos döntések.

A rendszerváltással bekövetkezett gazdasági változások leromboltak szinte mindent, ami a kukoricatermesztés magas színvonalát lehetővé tette. Hosszú viszontagságos időszak után mondhatjuk, hogy a kukoricatermesztésnek újra rangja van. A termésátlagaink azt bizonyítják, hogy elvileg mind a biológiai háttérrel, mind a technológia szakmai részével a dolgok rendben vannak.

Nem egészen így áll ez a termesztéshez felhasznált anyagok és a kukorica felvásárlási árával. Gyakran küzdünk a túltermeléssel, a túltermelésből adódó kiszolgáltatottsággal. A termesztés feltételeit a rapszodikus időjárás kiszámíthatatlanná teszi, a mûtrágya árának megduplázódása óriási önköltség növekedéshez vezet. A kukoricabogár megjelenése a kukorica monokultúra megszüntetését követeli meg. Arra sem gondolhatunk, hogy a száraz évek kedvezőtlen hatását öntözéssel csökkentsük, mert hiányzik az öntözés feltételeinek megteremtéséhez szükséges tőke.

Napjaink kukoricatermesztésének gazdaságosságát többek között a vetésváltás és a betakarításkori szemnedvesség fogja erősen motiválni. Mindkettő szorosan kapcsolódik a kukorica tenyészidejéhez.

A vetésváltást a kukoricabogár megjelenése tette újra aktuálissá, miután igazolódott, hogy a bogár elleni védekezés egyik hatékony módszere. Ne feledjük el azt sem, hogy a vetésváltáshoz viszonyítva ugyanolyan terméseredményt monokultúrában csak nagyobb mûtrágya adagokkal tudunk elérni. A mûtrágya árak égbeszökkenése után mondhatjuk, hogy már nemcsak a bogár elleni védelem, hanem a tápanyag-visszajuttatás költsége is indokolttá teszi a vetésváltást.

Könnyû azt mondani, hogy váltsunk növényt. A magyarországi vetésszerkezetet ismerve nem is olyan egyszerû ez a kérdés. A vetésváltáskor elsősorban a kukoricával közel azonos területen termesztett kalászosokra gondolhatunk. Ahhoz, hogy a kalászosok előveteménye kukorica lehessen, korán betakarítható kukoricahibridet kell termelnünk. Egyre többször hangzik el az a meghökkentő kijelentés is, hogy vessünk kukorica után repcét. A kukoricát ebben az esetben pedig legkésőbb augusztus elején be kellene takarítani!

A szemnedvesség minimum elvárásaiban az elmúlt 20 évben jelentős változások álltak be. A hetvenes években elfogadott 30%-os betakarításkori szemnedvesség ma már 18–20% alattinak mondható. Bár a nemesítés a szárítási költségek mérséklésében hatékonyan tudott közremûködni a gyors vízleadású hibridek piacra vitelével, napjaink termesztési gyakorlatát figyelembe véve, a betakarításkori szemnedvesség a jövedelmezőség szempontjából továbbra is a hibridválasztás fontos eleme marad.

A különböző tenyészidejû hibridek betakarításkori szemnedvességének és a termőképességének összehasonlítása végett az 1. táblázatban 2003-tól kezdődően az MgSzH fajtajelöltek kísérletéből kigyûjtöttük a standard hibridek adatait. Azért választottuk bemutatásra a standard hibridek teljesítményét, mert azok ismertek és a köztermesztésben széles körben használtak. Az adatok tehát nem elvontak, azok egybevágnak a szántóföldi tapasztalatokkal. A standard hibridek hosszabb ideig szerepelnek állandó összetételben, cseréjük jól jellemzik a hibridérték növekedését.

A termőképesség (t/ha) és a betakarítási szemnedvesség (%) adatait 2003-tól 2008 ig tüntettük fel a táblázatban úgy, hogy a FAO 300 éréscsoport standardjainak abszolút értéke mellett a FAO 200 és FAO 400 hibrideknél az eltéréseket adtuk meg.

A standard hibridek adatai alapján a korai és középérésû hibridek csoportja között termőképességben alig, vízben viszont viszonylag nagy a különbség.

Az igen korai hibridek terméspotenciálja a koraiakhoz viszonyítva jelenleg közel egy tonnával kisebb, de jóval alacsonyabb a betakarításkori szemnedvességük is.

Torzítja az eredményeket, hogy a FAO 200-as kísérletek zömmel nem a tipikus korai termőhelyeken voltak beállítva, és esetenként túlérésben lettek betakarítva.

Az adatok országos átlagot tükröznek. Azonban az egyes termőhelyektől függően átlagtól jelentős eltérések vannak. Éppen a 2008 év szolgáltatott erre kiváló példát. A nyugati és északi megyékben a hosszabb tenyészidejû hibridek szemnedvessége még október végén is 20% felett volt, ezzel ellentétben, a dél-keleti megyékben a szárazság következtében a szem víztartalma már szeptember közepére 15% körüli értékre csökkent. GK Kht Táplánszentkereszti Kutató Állomása jól reprezentálja az ország hûvösebb, csapadékosabb termőhelyeit. A 2. táblázatba az utóbbi öt év (merőben eltérő évjáratok) szemnedvességi adatait, október 15-i betakarítást alapul véve, foglaltuk táblázatba éréscsoportonként.

A betakarításkori szemnedvesség (%)az elmúlt 5 évben október 15-én Táplán-szentkereszten.

A táplánszentkereszti adatok szerint csak az igen korai hibridek szemnedvesség tartalma éri el azt az értéket, amit ma kívánatosnak tartunk a szárítási költségek minimalizálása végett.

A vetőmag értékesítés becsült számai azt mutatják, hogy ma Magyarországon szemes kukoricaként alapvetően a FAO 200–400 tenyészidejû hibrideket termeljük. A silókukorica termesztésben meghatározó a FAO 500 hibridek aránya, melyek szemesként történő betakarítására akkor kerül sor, amikor kedvez az időjárás a kései hibrideknek és a gazdaság nem szándékozik a teljes területről a kukoricát szilázsként hasznosítani.

Az utóbbi évtizedek termesztési tapasztalata alapján egyértelmû, a korai (FAO 300) hibridek termesztése a leggazdaságosabb. A FAO 400-as hibridek terméselőnye sokszor a szárítási költségek miatt elvész, de kedvező őszön mégis ezek a hibridek adnak „csúcs” termést. Az igen korai hibridek termesztésére az alacsonyabb terméspotenciál miatt nehezebben vállalkozunk. Ezt a helyzetet az időjárás bizony időnként módosítja. Pl. nem is olyan régen, 2005 kedvezőtlen őszi időjárása miatt 2006-ban csak FAO 350 alatti kukoricákat akartunk termelni. Az utóbbi két év viszont egyértelmûen az FAO 400-ok felé billentette a mérleg nyelvét.

Szél Sándor–Balassa György–Virágné Pintér Gabriella