Problémát jelent az, hogy a támogató pályázatokhoz szükséges önerő finanszírozása jelentős nehézséget jelent a gazdaságok számára. Ezért elkerülhetetlen egy olyan átfogó stratégia kidolgozása és véghezvitele, amely lehetővé teszi a hazai tejátvételi árak növelését arra a szintre, amely biztosítja egyrészt azoknak a tejtermelő gazdaságoknak a jövedelmezőségét, amelyek az EU átlagot elérő, illetve meghaladó termelési szinten termelnek. Ezen túlmenően a hazai tejfeldolgozók és vásárlók érdekeit is védi, oly módon, hogy „tisztességes” versenyhelyzet kialakulását segíti elő. Ezzel kapcsolatban, a korábbiakban több közlemény is megjelent. Most a teljesség igénye nélkül, az általam legfontosabbnak tartott témakörrel kapcsolatos és talán nem annyira elterjedt gondolatokat foglalom össze.
A tej minden tejpiaci szereplő (termelő, feldolgozó, forgalmazó, fogyasztó) számára megfelelő szintû, elfogadható átvételi ára megvalósításához a következőket kell átgondolni, illetve megoldani:
• a liberalizált tejtermék piac magyarországi anomáliáinak megszüntetését, ami lehetővé teszi, hogy szabványoknak megfelelő silány minőségû áru versenyezzen „azonos feltételekkel” jó minőségû, magas biológiai és élvezeti értékû tejtermékekkel;
• az utóbbi évtizedekben kialakult tej, illetve tejtermékfogyasztással kapcsolatos fogyasztói szokásokat megváltoztatni, amely sem a fogyasztóknak, sem a termelőknek, sem a feldolgozóknak nem kedveznek.
Ezért fontos feladat a köztudatban (a fogyasztók körében) is annak tisztázása, illetve megerősítése, hogy az élelmiszereknek, így a tejtermékeknek is kétféle minőségét különbözetjük meg. Az egyik a garanciális minőség, amiért a termelő, forgalmazó garanciát vállal. Az ezt szavatoló tulajdonságok jelentős részét fel kell kötelező jelleggel tüntetni a tejtermékeken (pl. szavatossági idő, kémiai összetétel, adalékanyagok stb.). Ehhez kapcsolódik a termék nyomon követhetősége is. Ez teszi lehetővé, hogy a termék értékesíthető legyen az EU egész területén, illetve a világ csaknem valamennyi országában. A garanciális minőség előírás szerinti elvégzésével, illetve dokumentálásával lehet csak a nagykereskedelmen keresztül a tejterméket értékesíteni. Önmagában ennek fokozott ellenőrzésével is kedvezően lehet befolyásolni a magyar piacot. A másik a funkcionális minőség, amely a tejtermék biológiai, élvezeti értékét jelenti.
Ennek szabályozása sokkal enyhébb, igazából egy-két kivételtől eltekintve nem is törődnek vele. A legelterjedtebb formája a köztudatban Magyarországon a „biotejtermékek”, amely körül számos tévhit, félreértés van. A funkcionális minőség a termék (tejtermék) biológiai, élvezeti értékét jelenti, amely az adott termék, egy vagy több jól definiálható, mérhető tulajdonságban nyilvánul meg. Ide tartózhatnak például a funkcionális élelmiszerek is. Ezek olyan élelmiszerek, amelyek az adott termékre – tej, sajt stb. – vonatkozóan az átlagosnál (legalább 30%-kal) nagyobb mennyiségben az egészség megőrzése szempontjából fontos úgynevezett bioaktív anyagokat, pl. különböző vitaminokat, KLS-t, omega 3 zsírsavakat, tartalmaznak. Ahhoz, hogy a funkcionális tulajdonságok piaci előnyt jelentsenek az előállítók számára célszerû, hogy a terméket márkázott élelmiszerként hozzák forgalomba!
A márkázott, funkcionális élelmiszerek tudatos elterjesztésének több előnye is lenne. Az ilyen termékek fogyasztása nem csak javítaná a lakosság általános egészségi állapotát, hanem jótékony hatást fejtene ki a fogyasztói szokásokra is. Ugyanis a márkázott tejtermékek elterjedése, és fogyasztása kihatna idővel a csak a termék ára alapján vásárlók fogyasztói szokásaira is, ami igen lényeges. Jelenleg sajnos az ilyen vásárlók különbséget sem tesznek a vaj és margarin, a tejföl és a frissföl stb. között, illetve „csak” sajtot vesznek.
Megfelelő marketing, nyilvánosság, ismeretterjesztés és jól megkülönböztethetőség esetén (jól megkülönböztethető védjegy, elkülönített értékesítés stb.), amennyiben egy-egy márkázott, funkcionális élelmiszerről pontosan kiderülne, hogy konkrétan milyen kedvező élettani hatásai vannak, a konkrét termék fogyasztásán túl, hatást gyakorolna arra, hogy a márkázott tejterméket nem fogyasztó is megnézze, elolvassa van-e valami bioaktív anyag a termékben. Ezt az igényét a vásárlóknak most is felhasználja a marketing, de pont az olcsó tej, illetve tejtermékek pótlására szolgáló élelmiszerek tömeges eladása érdekében. Erre jó példa a különböző omega 3 zsírsavban dúsított „szívbarát” margarinok példája. Azt nem reklámozzák, hogy a vaj természetes módon nagy mennyiségben tartalmaz omega 3 zsírsavat, a margarinokba külön kell adalékanyagként bekeverni. Arról nem is beszélve, hogy a természetes úton megnövelt omega 3 zsírsavtartalmú tejből, funkcionális, márkázott omega 3 zsírsavban gazdag vajat lehetne előállítani.
A kereskedelemben sajnos sok esetben össze van keverve a vaj a margarinokkal, így azt a látszatot keltve a vásárlókban, hogy a margarin is „vaj”, tehát az is tejtermék, csak olcsóbb, jobban kenhető és egészségesebb, mint a „valódi” vaj! Ugyan ez mondható el a többi tejtermékkel kapcsolatban is. Ez sem a lakosságnak, sem a termelőknek, sem a feldolgozóknak nem kedvező. A lakosság nem jut a tejben természetes úton is előforduló bioaktív anyagokhoz, noha azt hiszi sok esetben, hogy igen. Ezzel is csökken az úgy is alacsony hazai tej-, illetve tejtermék-fogyasztás. Itt fontos megjegyezni a külföldi eredetû tejtermékek problémakörét is. Sok esetben előfordul, hogy a hazai szigorúbb előírásoknak köszönhetően, azonos termékelnevezés alatt, de gyengébb minőségben a vásárlók a külföldi árut választják az alacsonyabb árnak köszönhetően!
Ez sem kedvező sem a hazai fogyasztónak, sem a tejtermelőnek, sem a feldolgozónak. Ezért alakult ki az a rendkívül kedvezőtlen hazai gyakorlat, hogy a gyártók a nagy üzletláncokban bent tudjanak maradni, és versenyképesek legyenek, nagyon alacsonyan tartják a tej átvételi árakat, (sok esetben figyelmen kívül hagyva a környező országokban előforduló tejminőségében előforduló különbségeket). Ezen túlmenően különböző marketingfogásokkal és a köztudatban elterjedt tévhiteket kihasználva az alacsonyabb biológiai, sőt sok esetben élvezeti értékû terméket preferálják, illetve forgalmazzák szívesebben. Gondoljunk például csak arra, hogy csökkentett zsírtartalmú tejtermékeket reklámozzák egészségesebbnek, mert kisebb azok energiatartalma, elfeledkezve arról, hogy a korábban említett omega 3 zsírsavak zsírban oldódó vitaminok, stb. mennyisége is kevesebb ez által!
Természetesen így egységnyi termék előállításához kevesebb nyerstejre van szükség, csökkentve így a szükséges tejmennyiséget, illetve követve a tej árát, mivel a tejzsírban szegényebb tejtermék sok esetben még drágább is. Itt csak utalok arra, a korábbi megállapításra, hogy a hazai előírások szigorúbbak, mint a környező országokban levők és ez a tejtermékek minőségében is sok esetben megmutatkozik. Éppen ezért a márkázott funkcionális tejtermékek tudatos előtérbe helyezése, egyrészt közvetlenül az ilyen terméket gyártók, másrészt közvetve a nem funkcionális, de minőségi tejterméket előállítók forgalmát is növelnék!
Ezzel kapcsolatban meg kell említeni, hogy a magyar sajátosságok és lehetőségek figyelembe vételével, az tûnik optimálisnak, ha a magyarországi megtermelt tej mintegy 80–85%-át intenzív körülmények között, az állatok igényeit maximálisan kielégítő (az állat és környezetvédelmi előírásoknak megfelelő) nagyüzemi technológiák alkalmazásával állítják elő. A fennmaradó mintegy 15–20% tejet kisebb tejtermelő gazdaságokban állítják elő, és kis-közepes méretû tejfeldolgozókban dolgozzák fel a helyi jellegzetességeknek megfelelően, elsősorban helyi igények kielégítésére. Utóbbi esetében adja magát a márkázott termékek előállítása, azonban meg kell jegyezni, hogy ez komoly szakmai és technikai felkészültséget igényel.
A kevésbé intenzív tartás, a kombinált takarmányozás önmagában már ennek kedvez. Az így előállított kedvezőbb zsírsav-összetételû és jellegzetes íz- és aromaanyagokat tartalmazó tej feldolgozásánál ezeket a tulajdonságokat meg kell őrizni a gyártási technológia során, lehetőleg a helyi hagyományoknak megfelelően, mivel ezek adják majd a tejtermékek karakteres, speciális jellegét.
A tehéntej-termelés és -feldolgozás tárgyalásánál nem szabad figyelmen kívül hagyni a kiskérődzők (juh, kecske) tejtermelését, tejfeldolgozását sem. A juh- és kecsketej-termelés és -feldolgozás még ellentmondásosabb helyzetben van, mint a szarvasmarha esetében. Itt is külön fajtákra alapozott technológiákat (tenyésztési, tartási, takarmányozási stb.) kellene kidolgozni az intenzív tejtermelésre, amely esetében a kiugróan magas nagy (700 l/laktáció) mennyiségû tejtermelés a cél. Ezen kívül egy kevésbé intenzív, elsősorban a gyepterületeket, az adott helyi adottságoknak megfelelően jól hasznosítani tudó szintén fajtákra alapozott tenyésztés, tartás, takarmányozástechnológia megvalósítás lehet a másik cél.
Utóbbi esetben nem a maximális laktációs tejtermelés (tej kg) lehet a tenyészcél, hanem az egész éven át történő biztonságos tejtermelés, illetve a koncentrált nagy szárazanyag-tartalmú éves tejtermelés. Ez azért nagyon fontos, mert intenzív tejelő állományokban megfelelő technológia alkalmazása esetén 260–300 napos laktáció ezt biztosítja. Kevésbé intenzív, gyepre alapozott tejtermeléssel az egész éven keresztül történő tejtermelést a rövidebb laktációs idő (150–180 nap) miatt, csak sûrített elletéssel lehet biztosítani.
Ez azért nagyon lényeges kérdés, mert a kiskérődzők esetében a hazai tejtermelés évszaki kiegyenlítettlensége az alacsony termelési színvonal mellett jelentős gazdasági hátrányt okoz, illetve lehetetlenné teszi a piacok megtartását és új piacok szerzését! A kiskérődzők esetében is célszerû lenne márkázott, karakteres tejtermékek előállítása, hasonló okok és szempontok figyelembe vételével, mint a tejelő szarvasmarha ágazatban.
Dr. Póti Péter egyetemi docens,
Szent István Egyetem,
Szarvasmarha- és Juhtenyésztési
Tanszék
