A kukorica legértékesebb, legsokoldalúbban felhasználható és területegységenként a legnagyobb szárazanyag termelésre képes takarmánynövényünk.

Alkalmazható zölden etetve, abraktakarmányként, valamint különféle betakarítási és feldolgozási módszerrel történt előkészítés után tartósítva. A tejsavas erjesztéssel történt tartósítási formák között döntő fontosságú a teljes növény felhasználásával készített szilázs, de ismertek még a szemes vagy csöves termés (CCM, LKS) különböző erjesztett változatai is.

Ezek közül az alacsony rosttartalmú (~5%) változatok sertésekkel is etethetők, az ennél jelentősen több rostot (10–15%) tartalmazók viszont csak kérődzőknek alkalmasak.

A fajta kiválasztását a tenyészidő hossza, a vetésváltás és a felhasználási cél határozza meg.

A választható hibridek körét egyrészt meghatározza klimatikus adottságainkból eredő rövidebb tenyészidő, illetve az Amerikai kukoricabogár elterjedése miatt gyakoribbá vált kukorica-őszi búza váltás gyakori kényszere. Másrészt a választható tenyészidő intervallumon belül a felhasználási cél szerint további jelentős típusbeli eltérések lehetnek. A választott fajtatípusok között a legnagyobb különbség az abraktakarmánynak és árunövénynek szánt raktározható száraz szemtermés valamint a szilázskészítésre megfelelő hibridek között van.

A szemeshibrideknek a magas csőarány mellett túlérésben is állóképesnek kell maradniuk, amelyhez erős és magas lignintartalmú szár szükséges, emellett a szem gyors vízleadó képessége (0,8–1,0% naponta) is kívánatos. A silóhibridek esetében nincs szükség olyan mértékû állóképességre, mivel a korábbi betakarítás idején a megdőlési problémák még kevésbé jelentkeznek, viszont a szár magasabb lignintartalma a bendőben nem hasznosul. A gyors vízleadás is hátrány, mivel leszûkíti az optimális betakarítási időt.

A jó silóhibriddel szemben a következők az elvárások: magas termőképesség, szintén magas cső-részarány (többcsövûség), illetve energiatartalom, értékes beltartalom, jó emészthetőség, cukortartalom, lassabb vízleadás, zöldszáron érés, magasabb levél-részarány. A magasabb levél-részarány a nemesítés újabb vívmányaként tovább fejlődött, melynek eredményeként az ún. Lfy gén bevitelével megnövekedett a cső feletti levelek száma. Ez növeli az asszimilációs teljesítményt is, ezzel a szemtermést, illetve a teljes biomassza produkciót. A nagyobb levél-részarány a silózás szempontjából azért is kedvező, mert a levelek beltartalma, energiatartalma, emészthetősége jobb, mint a száré, főleg annak alsó elfásodott részén. Ezért a leafy (sokleveles) hibridek esetében a magas tarlóval történő betakarítás lehetséges, mely így javítja a minőséget, de nem okoz jelentősebb terméskiesést.

A silókukorica azért vált a silózás legfontosabb alapanyagává, mert területegységenként nagy és kedvező összetételû, nagy keményítő értékû, karotintartalmú biomassza előállítására képes, mely könnyen silózható. Magas rosttartalma a bendőemésztés során illó zsírsavakká alakul, melyek a tejtermelés alapját képezik. A kukoricaszilázs ennélfogva a tejelő állatok legfontosabb tömegtakarmányává vált.

A teljes kukoricanövény mintegy másfélszer (1,5–1,7) annyi tápanyagot tartalmaz, mint a szem önmagában. Ez azt jelenti, hogy a teljes kukoricanövény a tejtermelésben mintegy 72%-kal, a hústermelésben pedig 56%-kal jelent több energiát.

A kukoricaszilázs előállítása mellett, saját üzemi felhasználásra szánt magas energiatartalmú erjesztett takarmány előállítására a szemes vagy csöves termés csak önmagában is lehetőséget kínál.

E módszer fő előnye a tenyészidő lerövidítése, a korai lekerülésből adódó kedvezőbb előveteményhatás, illetve a szárítási költségek kiküszöbölése. Az erre szánt hibrideknél elsőrendû szempont a nagy termőképesség, de hosszabb tenyészidejû és rosszabb vízleadó képességû hibridek termesztése is kisebb kockázattal végezhető. Szem előtt tartandó tulajdonságok még a szárazságtûrés, a vékony csutka és a jó beltartalom.

Szemkonzerválás: a szemtermés nedves tárolásához a betakarítás kukorica kombájnnal már viaszérésben (30–35% nedvesség) elvégezhető. A morzsolva betakarított szemek darálás és légmentes lezárás után „ellélegzik” az oxigént, majd beindul a tejsavas erjedés.

A szem-csutka keverék (CCM, corn-cob mix) előállításához szintén még nagy nedvességû kukoricacsövek szükségesek. A morzsolva betakarítás során a kombájn az eredetileg 15–20 tömegszázaléknyi csutka kb. 60%-át is a szemekkel együtt a magtartályba gyûjti. Ez megőrölve és falközi silóba tömörítve erjedés után a sertések részére is kiváló takarmány.

A csuhéleveles csőzúzalék (LKS, Liesch-Kolben-Schrot) betakarítása más mó-don történik mint a CCM esetében. Járvaszecskázóra szerelt csőtörő adapterrel végezhető. A teljes csuhéleveles cső betakarításra kerül, úgy, hogy közben a szecskázó összeaprítja, továbbá a szemeket is megzúzza. Előnye, hogy 30–40%-kal nagyobb a betakarított szárazanyag tömeg de az emészthető rész is megnövekszik mintegy 15–20%-kal. Tömörítés és erjedés után kiváló takarmány képződik belőle. Viszonylag magas rosttartalma (10–15%) és durva zúzottsága miatt csak szarvasmarhákkal takarmányozható.

Dr. Hoffmann Sándor