Agro Napló (AN): Honnan indult, miért a mezőgazdaság iránti érdeklődés?
Dr. Udovecz Gábor (UG): A mezőgazdaság iránti elkötelezettségemet otthonról, a Fejér megyei Vastélypusztáról hoztam, ugyanis ott születtem, és fiatal koromban magam is részt vettem a mezőgazdasági munkákban. Születési helyem közel van Bicskéhez – így nincs messze a fővárostól sem. Ott érettségiztem a Vajda János Gimnáziumban. Mivel a történelmet és a matematikát is szerettem, és ezek a tantárgyak jól is mentek, a közgazdaságtant pedig nem ismertem, de úgy gondoltam, hogy e két tárgy szeretete alapján e területen jól teljesíthetek majd, a közgazdasági egyetemre jelentkeztem.
Az egyetemen éppen agrár indíttatásom miatt választottam a mezőgazdasági szakot. Tanulmányaimat itt 1967-ben fejeztem be, közvetlenül az új gazdasági mechanizmus bevezetését megelőzően. Szerencsésnek nevezhető az a körülmény, hogy ezt a gazdaság-irányítási rendszert a mezőgazdaságban már kicsit előbb próbálták ki, mint a nemzetgazdaság többi ágazatában. Így a mi évfolyamunk már hallott az egyetemen az új gazdasági mechanizmusról.
Ennek szellemében kezdtem azután el munkámat a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium (MÉM) Statisztikai és Gazdasági Elemző Központjában (STAGEK), ahol a módszertani érdeklődésem miatt másokkal együtt elsőként kidolgoztuk az agrárgazdaság úgynevezett kombinált ágazati kapcsolatok mérlegét. E munka keretében végeztünk különböző prognózisokat, input-output vizsgálatokat. Készítettünk részletes trend- és összefüggés-vizsgálatokat, regressziós számításokat, valamint differenciáltsági vizsgálatokat. A lineáris programozás és a szimulációs módszerek néhány mezőgazdasági alkalmazása szintén a nevemhez köthető.
Az akkori vezetők becsületére legyen mondva, hogy a munkánkba nem szóltak bele, amit úgy gondoltak, hogy használni lehet, azt használták, ám ami nem felelt meg az akkori elképzeléseknek, viszonyoknak, az az asztalfiókba került, de nem bántottak bennünket.
A STAGEK-ben eltöltött évek után a minisztériumba kerültem, ahol megismerkedhettem az irányítás gyakorlati oldalával, ami számomra nagyon érdekes volt, főként azért, mert betekinthettem az élelmiszeripar különböző alágazatainak folyamataiba. Így jobban megismerkedhettem az ipari tevékenységgel. Majd egy évtizedes MÉM-beli munka után a Minisztertanács titkárságára kerültem, onnan pedig a Tervhivatalba, azt követően pedig a Pénzügyminisztériumba. Utóbbi két helyen az agrárgazdasági főosztályt vezettem.
A rendszerváltás a Pénzügyminisztériumban ért, és onnan egészségügyi megfontolásból távoztam. Az orvosok ugyanis azt tanácsolták, hogy könnyítsek a munkámon. Azonnal az Agrárgazdasági Kutatóintézetbe hívtak, és elfogadva az invitálást, végül is 1992-ben főigazgató-helyettes lettem a jelenlegi munkahelyemen, majd 1997-től vezetem az intézetet. Az idők folyamán megszereztem az akadémiai doktori címet, és jelenleg mint egyetemi tanár is dolgozom a Kaposvári Egyetemen.
AN: Az AKI mint az agrártárca háttérintézménye, miként szolgálja a magyar mezőgazdaság fejlődését?
UG: Az Agrárgazdasági Kutatóintézet jogilag valóban az FVM háttérintézménye és szakmai tanácsokkal segíti a tárca munkáját, de az intézet régen kinőtte ezt a funkciót. Így az AKI ma már sokkal több, mint háttérintézmény, önálló agrárgazdasági kutatómûhely, amelyből lényegében nincs több az országban. (Azért nincs több, mert ebből a tevékenységből mások már nem tudnak megélni.) Vagyis az agrárgazdaság szellemi támogatását az AKI sokkal szélesebb körben látja el, mint azt sokan gondolnák. Szakmai véleményért ugyanis nemcsak a különböző politikai irányultságú pártok és parlamenti képviselők, valamint a szaktárca keresi meg az intézetet, hanem az egyetemek, a szakmai szervezetek, érdekképviseletek, köztestületek is elfogadják véleményünket. Sőt, az utóbbi időben már a gyakorlatban dolgozó gazdálkodók is egyre többet adnak véleményünkre.
Ez utóbbi annak az eredménye, hogy az intézet munkáját tudatosan úgy szervezzük, hogy minden szakmai megkeresésre érdemben igyekszünk válaszolni, és szakértőink el is mennek a különböző fórumokra, hogy ott ismertessék az adott kérdéskörben kialakított álláspontunkat. Ezért például az intézetben nagyon gyakorlatias piacelemzéseket, prognózisokat készítünk. De tájékoztatunk például az unió Közös Agrárpolitikájának (KAP) különféle vetületeiről is.
AN: ...Benne vagyunk a szakma közepében. Az AKI-ból nézve milyen a magyar mezőgazdaság helyzete?
UG: Az utóbbi évek egyik legnagyobb pozitívumaként lehet megemlíteni, hogy nő az agrárágazat támogatottsága az uniós forrásoknak köszönhetően. Emellett bizonyos ágazatok helyzete jelentős mértékben javult a közgazdasági ösztönzőknek köszönhetően. Például ilyen a gabonatermelés, az e területen mûködő gazdaságok jövedelme jelentős mértékben emelkedett az uniós csatlakozás óta. Így az országban már van egy olyan gazdálkodói kör, amely képes fejleszteni. Továbbá igen kedvezően alakultak az utóbbi években a magyar mezőgazdaság külkereskedelmi kapcsolatai. Az uniós csatlakozást követő megtorpanást követően már jelentős többlettel zárt az agrár-külkereskedelem. Bár a kivitel szerkezete hagy némi kívánnivalót maga után, mert a többlet elsősorban a feldolgozatlan gabonakivitelből származik.
Sok azonban az aggasztó jelenség is az utóbbi években. Ezek közül a legmarkánsabb az igen nagy belföldi piacvesztés, amit a magyar agrárgazdaság az uniós csatlakozást követően elszenvedett. Az EU-csatlakozás előtt Magyarországon az import élelmiszerek aránya 10-12 százalék körül volt a belföldi fogyasztásban, a csatlakozást követően pedig ez az arány megduplázódott, 23-24 százalékra emelkedett a belföldi élelmiszerfogyasztáson belül. Például tejből és sertéshúsból Magyarország az utóbbi évekig önellátó volt, ám jelenleg e termékekből az import aránya már 30 százalék feletti, azaz gyakorlatilag nettó importőrré vált az ország. De megemlíthető még, hogy a lisztből is 10 százalék körül van a behozatalai arány, sőt borból is elérte a 7-8 százalékot. Szerintem ez az egyik legnagyobb probléma – hangsúlyozta dr. Udovecz Gábor.
Mindennek egyik fő oka az AKI főigazgatója szerint, hogy a magyar mezőgazdaság versenyképessége és hatékonysága alacsonyabb, mint a fejlett agrárgazdaságú országoké. Ezt jól mutatja, hogy míg az EU 15-ök átlagosan 1 euró kibocsátásra jutó költségráfordítása 57 eurocent, addig Magyarországon ez az arány 10 eurocenttel több, azaz 1 euró érték előállításához 67 eurocentet használnak fel a magyar gazdálkodók. Azaz minden eurón a magyar gazdák 10 eurocentet veszítenek a fejlettebb uniós országok gazdálkodóihoz képest. Ez pedig csaknem 20–25 százalékkal kisebb hatékonyságot eredményez.
Az AKI első számú vezetője úgy véli, hogy az is gond: a nagy élelmiszerláncok gyorsan elfoglalták a magyar piacot. Ez jelenleg mintegy kétharmados arányú. Ez az arány pedig igen magas, még európai mércével mérve is. Ilyen arányt ugyanis csak a skandináv országokban lehet még rajtunk kívül találni. A baj lényegében abból származik, hogy a nagy áruházláncok a hagyományostól eltérő üzletpolitikát alkalmaznak nálunk. A magyar piacra nagyobb árnyomást tudnak gyakorolni, mint saját anyaországukban. Ennek oka, hogy üzlet- és árpolitikájukat országhatárokat átlépve egyeztetik, és azt következetesen alkalmazzák is. Például egy németországi elfekvő készletet, ha az üzletpolitikailag kifizetődőbb, Magyarországon értékesítenek. Így a csirkemellfilét Németországban adják el, ami pedig már ott nem kelendő, például a far-hát, de a csirkecomb is, olcsón Magyarországra kerül, mint melléktermék, de ez is extraprofitot jelent már az áruházláncnak. Emellett példaként említhető még a szavatossági idő lejárta előtt Magyarországra hozott áru, amit szintén itt adnak el. Mondjuk ki: a nagy élelmiszerláncok többsége Magyarországon lényegesen többet megenged magának, mint otthon. Ezen sem a kormány jogalkotással, sem a civil szervezetek összefogással még nem tudtak érdemben változtatni, segíteni. Mindemellett a hazai fogyasztókat sem nyerte meg senki, hogy fogyasszanak magyar terméket.
A termelői összefogással is szintén hadilábon állnak a magyar gazdálkodók, mivel azok általában kezdetlegesek és formálisak. A nagy kereskedőláncokkal pedig csak erős termelői csoportosulások tudnak megfelelő alkupozícióban tárgyalni. Ezen a téren is szemléletváltásra lenne szükség.
AN: Visszakanyarodva még egy gondolat erejéig a hatékonysági elmaradásunkhoz, ez miből fakad? Tőkehiányból, szervezettségi hiányosságokból, vagy a szaktudásbeli lemaradásból származik?
UG: A hívó szavak jók. A hatékonysági elmaradás abból is adódik, hogy gyakran még önmagunkat is ámítjuk. Például azzal, hogy jók az adottságaink. Általában azonban hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy lehetnek még nálunk is jobbak.
De ha ezt a kijelentést tüzetesen megvizsgáljuk, akkor az AKI főigazgatója szerint reálisan differenciált képet kapunk. Például Dániában a körülmények lényegesen kedvezőbbek az állattenyésztés tekintetében, mert erre ott alkalmasabb az éghajlat. Kisebb ugyanis a hőingadozás. Magyarországon jók ugyan a talajadottságok, és vízben sem szenvedünk hiányt, de az időjárás olykor szélsőséges.
A mezőgazdaságot továbbá a tőkehiány is sújtja. Véleményem az – húzta alá a főigazgató – hogy ennek egyik fontos oka a Magyarországon végbement sajátos privatizáció. A magánosítást ugyanis általában a cégek nyereségéből fizették ki, azaz ez fedezte a hitelt, illetve a vételárat, vagyis a cégből vették meg a céget, és így már nem jutott és nem jut fejlesztésre a nyereségből. A technológiai lemaradás pedig egyaránt tetten érhető az alapanyag-termelésben és a feldolgozásban is. A szervezettség pedig rendkívül alacsony szintû, azaz sem a termelők, sem a feldolgozók nem tudják gazdasági érdekeiket érvényesíteni a kereskedőkkel szemben, nem is beszélve a kölcsönös előnyökre épülő távlatos együttmûködésről! Sajnos, egyre több gazda panaszolja fel, hogy jelenleg már jó szakembereket sem lehet találni, mivel az agrár-szakoktatás színvonala az elmúlt években jelentős mértékben visszaesett. Ma már csodaszámba megy, ha valaki egy jó állattenyésztőt vagy kombájnost talál. Dr. Udovecz Gábor szerint a magyar agrároktatás és -kutatás színvonala kritikus szintre süllyedt, ezért abból már nem lehet engedni anélkül, hogy az a jelenlegi minőséget is ne veszélyeztetné. Ha pedig versenyben kívánunk maradni a legfejlettebb országok agrárgazdaságaival, úgy ezt a szintet jelentősen emelni kell. Az AKI főigazgatója úgy vélte, ezt segítheti, hogy az Európai Unió kutatásfejlesztéssel foglalkozó intézetének központja hazánkban lelt otthonra.
AN: Sokan úgy vélekednek, hogy a mezőgazdasági cikkek és az élelmiszeripari termékek stratégiai eszközzé válnak, hasonlóan a vízhez vagy az olajhoz. Ebből Magyarország miként profitálhat a jövőben?
UG: Meglátásom szerint az élelmiszer a jövőben közepesen erős stratégiai cikk lesz. Vagyis: az árlemorzsolódás megáll, és árszilárdulás várható ezen a téren. A világban várhatóan nő majd a rizs, a szója, az étkezési búza és a húsfélék kereslete. Így az árak a jelenleginél magasabb szinten stabilizálódnak, és gyenge hozamú években pedig újabb árnövekedés várható. Az árhullámzás megmarad ugyan, de magasabb szinten.
Magyarország pedig ebből a konjunktúrából csak akkor profitálhat igazán, ha a termelés hatékonyságát növeli. Nekünk ugyanis számolni kell azzal, hogy hiába jók több tekintetben is a termelési adottságok, ha logisztikai rendszerünk fejletlen. Ezért csak a réspiacokon tudunk jó eséllyel sikereket elérni, tömegáru-termelésben nem. Igaz ugyan, hogy továbbra is jelentős marad a magyar gabonatermelés, de az csak akkor lehet gazdaságos, ha az unió más országaiból kiáramló gabonát a magyarral lehet pótolni. Emellett a bioüzemanyag-előállítás is fontos lehet számunkra, mert Magyarországon egy jó termésû évben akár 5-6 millió tonna felesleg is keletkezhet, amelyből 3-4 millió tonnát bioenergetikai célra lehet majd felhasználni.
Továbbá javítani kell az állattenyésztés helyzetét, ezen belül konszolidálni kell az állati termékeket feldolgozó iparágak helyzetét, mivel ez utóbbiak fejlesztése a rendszerváltást követően jelentős mértékben elmaradt. Példaként említhető a húsfeldolgozás helyzete, ahol a fejlesztések elmaradása miatt versenyképességi hiányok léptek illetve lépnek fel.
A strukturális váltás megtörtént ugyan az állattenyésztésben is, majd két évtizeddel ezelőtt, vagyis a kis gazdaságokban felhagytak az állattenyésztéssel, ám a nagyok nem ruháztak be, és így az elvesztett kapacitásokat nem tudták pótolni. Az államnak kevés eszköze van a helyzet javítására, de az állat-egészségügyi díjakat mérsékelhetné, segíthetne a vagyonbiztonság megteremtésében, továbbá a közvetlen értékesítés szigorú szabályait enyhíthetné. Ez utóbbi fellendíthetné a helyi fogyasztást, és így a termelést is, amely azután minőségi változásokat indukálhatna.
AN: A magyar mezőgazdaság végül is mire lehet büszke?
UG: Természetesen vannak büszkeségre okot adó eredmények. Ilyen többek között: a magyar környezetterhelés kedvezőbb, mint sok nálunk fejlettebb vagy velünk egy szinten lévő mezőgazdasági termelést végző országban. A magyar biodiverzitás megóvása is példaértékû volt. A magyar gabonatermelés pedig minden túlzás nélkül állítható, hogy európai színvonalú.
– an –
