A repcedara és -pogácsa táplálóanyag- és energiatartalmának jellemzése

A repce jelentőségét jelzi, hogy Magyarországon a napraforgó után a második legfontosabb olajnövény. A biodízel előállítás világszerte jelentkező növekedése miatt egyre jelentősebb szerepet játszik az energiatermelésben is. Az AKI (2010) előrejelzése szerint az EU biodízel gyártása 2019-re elérheti a 18,5 millió tonnát, amely jelentős repceeredetű melléktermék keletkezésével jár együtt. A hazai állattenyésztésben is folyamatosan az érdeklődés középpontjában áll az import eredetű extrahált szójadara alternatív fehérjeforrásokkal történő helyettesítése, ami a szójadara kimagasló fehérjetartalmának és kedvező aminosav-összetételének köszönhetően nem egyszerű feladat. Az extrahált szójadara fontosabb táplálóanyag-, illetve emészthető és metabolizálható energiatartalmának repce alapú melléktermékekkel történő összehasonlítása az 1. táblázatban található.

Az 1. táblázat adatai jól szemléltetik, hogy a szójadara repcetermékekkel történő nagyobb részarányú helyettesíthetőségét a kisebb fehérje- és lizintartalom mellett, elsősorban nyersrosttartalma korlátozza. Ismert, hogy a nagyobb nyersrosttartalom a monogasztrikus állatok esetében jelentősen rontja a táplálóanyagok (pl. nyersfehérje, aminosavak, N-mentes kivonható anyag) látszólagos emészthetőségét, így hiába nagyobb a repcetermékek nyerszsírtartalma (sőt még annak jobb az emészthetősége is), a monogasztrikus állatok számára a repcepogácsa és a repcedara energiatartalma (DE és AME) az extrahált szójánál alacsonyabb. További problémát jelentenek a repce antinutritív hatású összetevői (erukasav, csersav, glükozinolát), amelyek rontják a takarmány ízletességét, a táplálóanyagok emészthetőségét és negatív hatással vannak a létfontosságú szervek állapotára is. Napjainkra a nemesítési eljárások során kifejlesztett duplanullás repce erukasav-tartalma alacsony, általában kevesebb, mint 1-2%. A tripla-, illetve tetranullás repcefajtákban lévő erukasav- és glükozinolát-koncentráció pedig számottevően kisebb – mint a hagyományos fajták esetén –, így azok negatív takarmányozás-élettani hatása elhanyagolható. A jó minőségű repcefajták magjában a glükozinolát-tartalom 20–30 µmol/g.

Az előzőekből (táplálóanyag-tartalom, antinutritív hatású anyagok) következően a gyakorlat számára nem javasolt az extrahált szójadarát teljes mértékben extrahált repcedarával és/vagy repcepogácsával helyettesíteni. Ennek ellenére a repcealapú termékek értékes takarmány-alapanyagok, amennyiben az alkalmazási dózisuknál figyelembe vesszük az etethetőségükre vonatkozó korlátokat. A következő fejezetben rövid áttekintést adunk a repcetermékek brojlercsirkék, tojótyúkok és sertések takarmányozásában történő alkalmazásáról, továbbá szakirodalmi adatok alapján összefoglaljuk az etetésükre vonatkozó fontosabb tapasztalatokat.

A repceeredetű melléktermékek felhasználása
a monogasztrikus állatok takarmányozásában

Brojlercsirke

A rendelkezésre álló irodalmi források szerint a repcedarát és -pogácsát jó eredménnyel fel lehet használni a brojlercsirkék hizlalása során. Ugyanakkor a repce eltérő feldolgozási technológiája (hidegen és melegen sajtolt repcepogácsa) hatással van az antinutritív anyagtartalomra, mivel az alkalmazott hőkezelés a hőérzékeny mirozináz enzim inaktivitását eredményezi.

Hazai kutatók elmúlt években végzett vizsgálati eredményei szerint a repcepogácsa és/vagy -dara 5–12%-os részarányú alkalmazásának a nevelő és a befejező tápokban nincs negatív hatása a brojlercsirkék fontosabb termelési mutatóira (pl. átlagsúly, súlygyarapodás, takarmányhasznosítás). A repcével kapcsolatos hazai és nemzetközi irodalmak eredményei ugyanakkor meglehetősen ellentmondásosak, melynek fő oka az etetett repceforrások (repcedara, -pogácsa, full fat mag) eltérő glükozinolát-tartalma. A mértéktartó irodalmi források szerint a nevelő és a befejező szakaszban az etetett takarmánykeverékek glükozinolát-tartalma 25 µmol/g-nál nem lehet nagyobb, ellenkező esetben a termelési eredmények romlásával számolhatunk. Éppen ezért a gyakorlatban dolgozó szakembereknek a glükozinolát-tartalom ellenőrzésére kell a nagyobb hangsúlyt helyezniük, és a repce takarmányreceptúrákban történő szerepeltetését ennek a figyelembe vételével célszerű meghatározni. Elsősorban az elmúlt évek e témakörben végzett kísérleteinek eredményeit figyelembe véve a brojlercsirkék takarmányadagjában az extrahált repcedara vagy a repcepogácsa a nevelő szakaszban max. 10%, a befejező szakaszban max. 15%-os részarányban ajánlható.

Tojótyúkok

A tojótyúkok esetében az alkalmazott repcetermékek naturális termelési mutatókra gyakorolt hatásán túl értékelni kell a tojás minőségének (illat, tojássárgája színe stb.) alakulását is, mivel a szín mellett a tojás illatát is befolyásolhatja a repcedara etetése. A repcében kb. 1% mennyiségben található szinapin lebontása során keletkező trimetilamin tehető felelőssé a tojásban megjelenő halszagért. A trimetilamin biokémiai átalakítása nem tökéletes néhány tojóhibridben. Éppen ezért a tojótyúkok esetében a repce etethetőségére vonatkozó eredményeket mindig alaposan le kell ellenőrizniük a szakembereknek, mivel az alacsony glükozinolát-tartalmú repcetermékek (extrahált repcedara, repcepogácsa) csak egyes tojóhibridek takarmányozásában lehetnek perspektivikus takarmánykomponensek. Általánosságban elmondható, hogy a tojótyúkoknál az extrahált repcedara felhasználása max. 8%-ban, míg a repcepogácsa 4%-nál kisebb részarányban javasolható.
A tojótáp glükozinolát-tartalma a 1,5 µmol/g értéket nem haladhatja meg.

Sertés

A repce antinutritív vegyületeire a növendék állatok fokozottan érzékenyek, ezért a malacnevelés során etetett tápokban (20–30 kg élősúly között) a glükozinolát-tartalom max. 2–2,5 µmol/g legyen. Ez határozza meg a repce melléktermékek bekeverési részarányát is, ami nagyon jó minőségű repce esetében is csak maximum 10% lehet.

A hízósertések takarmányozásában az alacsony glükozinolát-tartalmú extrahált repcedara etethetőségének felső határa 15%. E szint fölött a súlygyarapodás, a takarmányfelvétel, a takarmányértékesítés, illetve a vágási paraméterek romlásával kell számolni. Ajánlatos korlátozni a repcepogácsa etetését a hizlalás végső szakaszában, az elzsírosodásra való hajlam növekedése, illetve a lágyabb szalonna miatt, amit a repceolaj nagyobb nyerszsír, ezen belül is a többszörösen telítetlen zsírsavtartalma okoz.

Saját vizsgálati eredmények

Munkacsoportunk az elmúlt években több kísérletet is végzett a repcepogácsa monogasztrikus állatok takarmánykeverékeibe történő felhasználásával kapcsolatban. Ezen eredmények igazolták az előbb említett irodalmi adatokat, és néhány összefüggésre is ráirányították a figyelmünket. Így pl. egyik brojlercsirkékkel végzett kísérletünkben a repcepogácsa 10% (nevelő), illetve 15% (befejező) részarányban történő etetése nem volt szignifikáns hatással az állatok átlagsúlyára, napi súlygyarapodására. Ugyanakkor a repcepogácsa ilyen részarányban történő alkalmazása már egyértelműen rontotta a madarak takarmányhasznosítását a kontroll kukoricadara-szójadara alapú takarmányhoz képest.
Ez az eredmény (akkori adott árviszonyok mellett) a fedezetszámításunk szerint megszüntette a repcepogácsa alapú takarmánykeverék kiindulási árelőnyét a szójadara alapú takarmányhoz viszonyítva. Hasonló eredményt kaptunk a hízósertések esetében is, amikor a repcepogácsát 6,8%, illetve 8,5%-ban alkalmaztuk a hízó I. és II. fázisokban (Márkus, 2011). Tojótyúkokkal végzett kísérletünkben a repcepogácsa 15%-os részarányban nem befolyásolta szignifikáns mértékben a tojástermelési %-ot, viszont a tojás illatát több minta esetében is rontotta.

Előzetes adataink szerint a repce alapú takarmányozás mellett a kereskedelmi forgalomban elérhető speciális adalékanyagok alkalmazása sem jelent a gyakorlatban is realizálható előnyt a brojler- és sertéstartó telepek számára.

Mindezeket figyelembe véve a gyakorlat számára a repcetermékek megfelelő körültekintéssel történő használata javasolt. Ebből a szempontból a kiindulási termékek glükozinolát-tartalmának folyamatos ellenőrzése és az optimális részarány alkalmazása mellett állandó fedezetszámítás ajánlott, amelynek segítségével minden állattartó a saját telepére tudja adaptálni a repce alapú melléktermékek optimális használatát.

Dr. Tóth Tamás¹ – Horváth Éva Rita¹ – Prof. Dr. Fébel Hedvig²

¹NymE-MÉK, Állattudományi Intézet, Takarmányozástani Intézeti Tanszék

²Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ, Állattenyésztési, Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézet

A cikk szerzője: Dr. Tóth Tamás