Hiszen ez az a hónap, amikor a hazai szántóterület közel felén – több mint 2 millió hektáron – kell a különböző növények szaporítóanyagának vetését/ültetését elvégezni. Közülük is kiemelkedik – vetési sorrendben – a napraforgó, valamint a kukorica, amelyek vetőmagjait ~ 1,5–1,6 M ha-on kell megfelelő időben és munkaminőségben a talajba juttatni.

Ezen kapásnövények magvainak vetésére a különböző kialakítású és technikai megoldású szemenként vető gépek állnak a termelők (felhasználók) rendelkezésére, és az időjárást leszámítva, ami távlatokban nem kis „rizikót” jelent, a jelenlegi vetőgéppark alkalmas a vetési munkák időbeni és minőségbeni elvégzésére. A következőkben a napraforgó és a kukorica vetéséhez – mivel ez ugyanazon gépekkel történik meg –, annak gyakorlati megvalósításához kívánunk tanácsokat és ajánlásokat adni.



A gépek felkészítése a vetésre

A jó minőségû vetési munkákhoz szükséges mûszaki feladatok legelső lépése az egyes vetőgépek gondos előkészítése. Ez természetesen más-más feladatokat jelent egy új gép esetében – főleg, ha egy új, ismeretlen típusról van szó –, mintha a gyakorlatban már hosszabb ideje használt, pozitív és negatív „tulajdonságait” is megismert, kopottabb vetőgépet kell felkészíteni a vetési idényre. A vetőgépek elő-/felkészítésének sokrétû feladatait – azok sokféle típusa és különbözősége miatt – nem áll módunkban részletezni, így azok közül csak a legfontosabb teendőkre utalunk.

Egy új gép esetében az első feladat az összeszerelés, illetve az új típus megismerése. A kukoricavető gépek esetében erről azért is kell szólni, mert a jó minőségû vetésnek egyik alapfeltétele a gép kellő ismerete és annak gondos beállítása. Az új gép(ek)hez mellékelt „Kezelési és karbantartási utasítás” – a gépkönyv – gondos és részletes áttanulmányozásával megismerhetők a vetőgép(ek) azon sajátosságai, amelyeket nem ismerve, nem is lehet azokat minden esetben célszerûen használni. A típus kellő ismerete nélküli összeszerelés, majd a későbbi üzemelés során „derülnek” ki a gép sajátosságai, újdonságai, előnyös/hátrányos tulajdonságai, ami a vetés időbeni végrehajtását hátráltatja. Egy új vetőgép-sorozat hazai bevezetése esetében a nagyobb mezőgazdasági gépforgalmazók (pl. Axiál, KITE stb.) több esetben speciális tanfolyamokat, gyakorlatokat is szerveznek, amelyeken a leendő gépkezelők (traktorosok) megismerkedhetnek a gépek felépítésével, kezelésével, beállításukkal, esetleges javításukkal. A traktorvezető-gépkezelőknek célszerû ezeken részt venni, hiszen már ott – a vetés előtt – megismerik a gépekkel kapcsolatos legfontosabb teendőket, amelyeket a későbbiekben a vetés végrehajtása során hasznosíthatnak.

Az „öreg”, használt vetőgépek üzemelésre történő felkészítése az átlagosnál jóval gondosabb munkát igényel. Ennek figyelmen kívül hagyása a vetési szezonban bosszulhatja meg magát. Az elmúlt évben a „még kibírja a vetés végéig” szemlélettel üzemeltetett, majd úgy hagyott, a vetési szezon előtt elővett és csak nagyoltan feljavított gépek újbóli használatuk során – törvényszerûen – meghibásodhatnak, és meg is hibásodnak, ekkor javításuk már nemcsak körülményesebb és drágább, hanem a kényszerû állás miatt kieső vetésidő a termelés eredményeit is befolyásolja. Az üzembe helyezés előtti ellenőrzések feltétlenül terjedjenek ki a vetés technikai megvalósítása lehetőségének (talajkerék és lehajtás; lánckerekek–hajtóláncok; hajtómû állapota és feltöltöttsége stb.) felülvizsgálatára; a járókerekek gumiabroncs-nyomásának beállítására; a hidraulikus funkciók (pl. nyomjelző v. teleszkópos váz) mûködtetésére; a teljes vetőrendszer (tömítetlenségek megszüntetése, ventilátort meghajtó ékszíjak megfeszítése, megfelelő vákuum/túlnyomás biztosítása stb.) átvizsgálására. Ellenőrizni kell továbbá a vetőcsoroszlyák, maglesodrók, magkilökők állapotát, és szükség esetén azok kicserélését is el kell végezni. A kivetendő magfajta (hibrid vetőanyag) méretfrakciójának (alakjának és ezermagtömegének) megfelelő vetőtárcsa (celláskerék) kerüljön beszerelésre a vetőházakba, a gépkönyvekben leírtaknak megfelelően. (Általában a 18–24–26–30 furatos, a napraforgó vetésére a 2,5–3,5 mm furatátmérőjû, míg a kukorica vetésére a 4,5–5,5 mm furatátmérőjû vetőtárcsák – celláskerekek – használatosak.) Beszereléskor ügyelni kell továbbá az egyes vetőtárcsák oldalaira is, amelyek a vetőházhoz vagy a szívótérhez illeszkednek. A vetés megkezdése előtt az egyes vetőelemek (vetőkocsik) sortávolságát is ellenőrizni/beállítani szükséges, amely – a napraforgó és a kukorica esetében is – általában 70–75 vagy 76,2 cm. Az egyes sortávolságok beállításánál mindig az üzemeltető erőgép geometriai középpontjából kell kiindulni, és az egyes sorok távolságát minden esetben a vetőcsoroszlyák csúcsainál – tárcsás csoroszlyák esetében a tárcsalevelek meghosszabbított vetületénél – kell mérni, illetve beállítani. A szemenként vető gépek felkészítésénél fontos még a starter mûtrágya, talajfertőtlenítő szer kiadagoló berendezések (tartályok, ejtőcsövek, meghajtás, adagolók stb.) ellenőrzése és beállítása. A különböző adagmennyiségek („dózisok”) kijuttatására valamennyi vetőgép „gépkönyv”-ében részletes útmutatás található meg, és a különböző vetésellenőrző készülékeket a gyártói előírások szerint kell csatlakoztatni, illetve kalibrálni. Ezen előkészítő (felkészítő) munkák után lehet azt mondani, hogy vetőgépünk üzembe helyezésre kész állapotában várja a vetési szezont.



A gépek üzembe helyezése

Az előzőleg felkészített vetőgépek üzembe helyezését már jóval a vetés időpontja (ez napraforgónál április 2–3. dekádja, míg kukoricánál április 3. – május első dekádja) előtt kell elvégezni, amikor még senki sem „idegeskedik” amiatt, hogy nem megy a vetés. A tényleges üzembe helyezéshez fél-, de akár egynapi munka is szükséges, amikorra „beindul az üzem”. A vetőgépek üzembe helyezésének időpontját úgy kell beütemezni, hogy a vetés folyamatos végrehajtása előtt valamennyi – feltétlenül szükséges – beállítást, feltöltést (esetleges alkatrészcserét) nyugodtan el lehessen végezni. Amennyiben ezek a munkamûveletek átcsúsznak abba az időszakba amikor már ténylegesen vetni kellene, megtörténik, hogy a több időt igénylő beállításokat elnagyolják, rosszabb esetben el is hagyják, és a vetőgép sokszor helytelenül beállítva kezdi – sok esetben végzi (!) is – a vetést.

A napraforgó és a kukorica vetésének megkezdése előtt a legfontosabb feladat a hektáronkénti kivetendő magszám, illetve az állománysûrûség v. tőszám – helyesebben a magtávolság – meghatározása, annak beállítása. Kiemelnénk, hogy ez a vetőgépen való beállítást jelent és nem a tőszám (vagy magtávolság) meghatározását jelenti, mivel az kizárólagosan agronómiai feladat, amelynek során a betakarításkor elérni kívánt (termő) növényszámból visszaszámolva kell meghatározni a mûszakiaknak az egyes gépbeállítási értékeket (a vetőmag csíraképessége, a talajállapot, a magágy minősége és esetleg az alkalmazott munkasebesség) az adott vetőgéptípus esetében.



A vetőmag mennyiségének, vetőmagtömegnek a kiszámítása

A kivetendő mag mennyiségének kiszámítására több módszer szerint nyílik lehetőség. Az egyes vetőmagvak – a vetés szempontjából szükséges – főbb jellemzői az 1. táblázatban kerültek összefoglalásra.

Az 1. táblázat adatainak megfelelően meghatározható a vetőmagvak használati értéke (Hé), amelyet a két legfontosabb értékmeghatározó és minősítő tulajdonság – a csírázóképesség (Cs%) és a vetőmag tisztaság (T%) szorzatát százzal elosztva kapunk meg. Ennek megfelelően a vetőmagvak használati értékei a következők.

ezek a napraforgó és a kukorica vetőmagvaknál is közel azonos (Hé ≈ 80–94%) értékûek.

A vetés során meghatározott mennyiségû vetőmagot, illetve csíraszámot kell kivetni. A területegységre vonatkozó vetőmagmennyiség (kg vagy db) az ún. vetési norma (Q). Értéke eltér a kelés utáni, ill. a betakarításkori tőszámtól. Az eltérés oka a magok 100 százaléknál kisebb csírázóképessége, illetve a szántóföldi kelés további vesztesége, valamint a kipusztulással, állati kártétellel (pl. madárkár) járó tőszámcsökkenés.

A napraforgó vetésekor, számítással – az egyes levezetéseket mellőzve – a következők meghatározására nyílik lehetőség:

• az elvetendő magvak mennyisége: Q (kg/ha);

• az elvetendő magvak száma: Q' (db/ha);

• a beállítandó tőtávolság: t (cm);

• a folyóméterenkénti magvak száma: n (db/m);

• ek = a napraforgó ezerkaszattömege (g);

• b = a betakarításkor megkívánt növényszám (db/ha),

• Cs = a vetőmag csírázóképessége (%);

• 1,1 = korrekciós szorzótényező (madarak és egyéb kártevők miatti veszteség, amelynek értéke: k = 1,10–1,20);

• Q' = a csírázóképességgel számított + 10%-kal növelt tőszám (db/ha);

• t = a vetőgépen beállítandó tőtávolság (cm);

• s = a vetőgép sortávolsága (cm).

A kukorica vetésénél általános és elfogadott szabály, hogy a kivetendő magmennyiséget a betakarításkor megkívánt tőállományból 10–15%-os veszteség figyelembevételével számíthatjuk ki. Ez a veszteségérték – a gyakorlati tapasztalatok alapján – a következőkből tevődik össze: a csírázóképes magvak 6–8%-a nem kel ki (kedvezőtlen magágy, kórokozók, kártevők), egyéb okok miatt a tenyészidő alatt (kártevők, kórokozók) további 3–5%-os tőkipusztulással lehet számolni. (Amennyiben sorközmûvelésre – kultivátorozásra – is sor kerül  2–4% további tőállomány-csökkenés is felléphet).

A betakarításkor megkívánt optimális kukorica tőállomány alapján a kivetendő magmennyiség a következők szerint számítható ki:

• Táb = betakarításkori tőállomány (tő/ha)

• Emt = az ezermagtömeg (g)

• T = vetőmag tisztaság (%)

• Cs = vetőmag csírázóképesség (%)

• K = kelőképesség (%)

• M = mûvelési és kártételi veszteség után megmaradó tőszám (%)



A vetőgépen beállítani kívánt tőtávolság (magtávolság), valamint a vetésellenőrzése szempontjából lényeges a folyóméretenként elvetendő magszám ismerete is, amelynek számítási képlete a következő:

A kapott érték reciproka az a tőtávolság értéke, amelyet az adott kukoricavető gép kapcsolómûvén kell beállítani:

A számítással meghatározott értékek ellenőrzésére a 2. táblázat nyújt segítséget.

A vetőgépek tőtávolság értékeinek beállítására a hajtó talajkerék és a vetőtárcsa tengelye közötti áttétel szolgál. Az áttételek száma igen nagy, mégis a gyakorlatban csak ritkán adódik olyan áttétel, amely a kiszámított tőtávolság-értéket adja ki. Ezért a kiszámított értékhez legközelebb eső beállítható értéket kell választani, ami gyakorlatilag nem okozhat számottevő eltérést a tervezett vetéstől.

Gépbeállítások és a vetés végrehajtása

A gépbeállításoknál mindig az adott vetőgép gépkönyvében előírtak szerint kell eljárni! Az előzőekben meghatározott magszám, ill. tőtávolság beállítása a mai korszerû pneumatikus kukoricavető gépek esetében tulajdonképpen már igen egyszerû mûvelet, és gyakorlatilag csupán az alkalmazott vetőtárcsák fordulatszámának változását jelenti. Valamennyi kukoricavető gép esetében a hajtókerekek (talajkerekek) és a vetőtárcsák közötti hajtásrendszerben lévő áttétel módosításával (különböző fogszámú lánckerekek cseréjével, az esetlegesen beépített fordulatszám-váltó hajtómû fokozatának átkapcsolásával) történik a fordulatszám változtatása. A magszám (tőtávolság) helyes beállítását a vetőgép magládáinak feltöltésével és üzemszerû mûködtetésével, felszíni próbavetéssel kell ellenőrizni. Természetesen a kivetendő maghoz előírt vákuum – v. túlnyomás – beszabályozása és a maglesodrók egyszemes vetésre történő átállítása az ellenőrző „próbavetést” megelőzi. A maglesodrók helyes beállítása a legtöbb gépnél az ún. „kémlelő” ablakon keresztül is nyomon követhető. Már a vetőterületen, kinn a táblán, következhet a vetési mélység helyes beállítása: ezt valamennyi vetőelemnél el kell végezni és a talaj állapotától, típusától függően 4–8 cm értékre kell beállítani. A vetőbarázdák lezárását, a talaj visszatömörítését a vetőelemek hátulján lévő tömörítő- kerekek pozicionálásával lehet beszabályozni, illetve próbahúzással a beállítások helyességét ellenőrizni. További beállítási mûvelet a csatlakozó sortávolság – a nyomjelzők hosszúságának – kimérése, amelynek módjai a traktorvezetők előtt közismertek, és annak helyességét helyszíni méréssel ellenőrizni is szükséges. A mûtrágya- és talajfertőtlenítő szer dózisainak beállításakor a kezelési utasítás előírásai a mérvadóak.

Az előbbiekben ismertetettek szerint előkészített és beállított gépekkel, megfelelő – vetni jól tudó – traktorvezetővel a vetés megkezdhető. A vetési mûvelet végrehajtását a forgók „beszegésével” kezdik, ami a gyakorlatban 2–4 gépalj szélességet jelent. A vetés munkamûvelete általában és átlagos körülmények között 8 km/h körüli sebességgel végezhető úgy, hogy ilyenkor még megfelelő minőségû a munkavégzés. Az átlagosnál kedvezőbb körülmények – ideális talajnedvesség, jó magágykészítés – esetén egy korszerû vetőgéppel a 10–12 km/h munkasebesség is megengedhető, míg a korszerûtlenebb, régebbi gépek és rosszabb magágy, túl száraz vagy éppen nedves talaj esetén célszerû kisebb sebességet (6–8 km/h) választani.

Dr. Fûzy József