1909–1912 között a honi, olvasott, és kísérletező kedvû gazdálkodókat az amerikai Campbell által kidolgozott Dry farming (szárazgazdálkodás) tartotta lázban. Mi volt a láz oka? Vélhetően az a – gyakran kétségbeesett – törekvés, hogy a XX. század első dekádjának száraz éveiben bekövetkezett termésveszteségeket megelőzzék. Nem figyeltek arra, milyen eljárásokból állt a Campbell-féle rendszer (tarlómûvelés tárcsával, kétszer, szántás, és hengerezés, majd fogasolás, ezt követően minden eső után fogasolás vagy tárcsázás és hengerezés: „ilyen szorgalmasan mûveljük a földünket az egész nyár folyamán, de kiváltképp nagy forróságok idején”. Az őszi búzát 12–14 menettel megdolgozott talajba vetették, a tavaszi búza a 19–20. menettel került a talajba. Campbell-nek sem méltatói, sem ellenzői nem rótták fel a sok menetet, fontosabb lehetett az, hogy más volt, mint az itthoni módszerek. Ugyanezekben az években alig figyeltek a Kőszegi-féle talajmaróra, amellyel egy menetben magágy minőséget lehetett elérni, igen csekély nedvességveszteség mellett. A gazda közvélemény Campbell rendszerének másságát korszerûnek, ellenben a Kőszegiét vitathatónak ítélte.
Cserháti Sándor még a Campbell-láz előtt kidolgozta, és gyakorlati úton is bizonyította az okszerû talajmûvelés lépéseit – 1) A talaj morzsalékos struktúrájának előállítása. 2) A talaj felvehető tápanyagainak növelése. 3) Talajrétegek cseréje időről időre. 4) Jó keverés. 5) Alátakarás (trágya, tarló). 6) Gyom és kártevő irtás. 7) A felső réteg tömörítése. 8) A beéredés előmozdítása. 9) A talajfelszín formázása – amelyekre támaszkodva kárcsökkentést lehetett volna elérni az aszályos években.
Több figyelmet kapott Gyárfás József 1922-ben megjelent könyve – Sikeres gazdálkodás szárazságban – benne az öt pont – 1) Aratás után azonnal tarlótörés. 2) Őszi alapmûvelés. 3) Az őszi szántások tavaszi újraszántásának kerülése. 4) Jó magágyat kell készíteni. 5) Ugarolás (parlagoltatás helyett) – amelyet okszerûnek tartott az aszály ellen. Ugyanő 1934-ben egy cikkében keményebben fogalmazott: „Szárazságban árulja el a föld a legjobban, hogy gazdája mit vétett ellene, másrészt a gazdát ilyenkor még a legkönnyebb a helyes gazdálkodásra megtéríteni”.
Az aszály témakör múltja iránt érdeklődőknek jó szívvel ajánlom a Köztelek c. gazda lap 1890–1941 között megjelent számait. A lapban sok gazdálkodó számolt be gyakorlati tapasztalatairól és meglátásairól, Pl. Váradi Szabó János 1909-ben önkritikusan írta: „nekünk gazdáknak az a gyenge oldalunk, hogy minden rosszat az időjárásnak tulajdonítunk és abból magunkra egy szemernyit sem vállalunk”. A múltbeli mulasztások helyett talán mégis fontosabb a 2007-es aszálykárok alaposabb elemzése.
Mit tanulhatunk a tavalyi aszályból?
A 2007-es aszály – valójában 2006. augusztus végétől 2007. augusztus közepéig tartott – egy példája lehet a jövőben is valószínûsíthető hasonló klímajelenségeknek. Szeptember elejéig hullott annyi csapadék, amelyet megkímélve nem következtek volna be gondok az ősziek kelésében. A 2007. évi aszály kárait súlyosbító tíz tényezőből hét a talajmûvelési és talajállapot-hibával kapcsolatos:
1. Vízvesztő nyári mûvelések alkalmazása 2006. júliusban és augusztusban. Ide tartoznak az indokolatlanul (12–16 cm) mély, tárcsás tarlómûvelések, mivel a vízvesztő felszínt nem kisebbítették, és nem zárták le hengerrel. A hagyományos tárcsa munkájából adódóan vízveszteség mérséklésére kihasználható tarlómaradvány alig maradt a felszínen. Hatvani tarlómûvelési kísérletünkben a hagyományos tárcsával mûvelt, lezáratlan talajból július közepétől szeptember elsejéig 18–22 mm víz párolgott el, bár ez idő alatt 141 mm hullott (fontos az is, hogy május 1–júl. 15. között 233 mm volt a bevétel). A 26–30 cm mélyen megszántott, lezáratlan talajállapot 30–42 mm veszteséget idézett elő 141 mm csapadék (bevétel) mellett. Aki a nyári szántásával 2007. áprilisig semmit sem tett, 90–180 mm vizet vesztegetett el (a bevétel szept. 1.–ápr. 1 között 202 mm volt). Más termőhelyeken ennél több, illetve kevesebb csapadék hullott, ám a veszteség tendenciában sok hasonlóságot találtunk).
A vízvesztő talajfelszín szénvesztő is egyben. 2007-ben 3 t/ha szalmatermésben 1,2 t/ha szén képződött. A gyökérzet széntartalma hasonlóan adódott. Aszályos idényben, 2 és fél hónap alatt a tárcsázott, nyitott talajból 0,6–1,0 t/ha szén távozik el szén-dioxid formában. Ezt hozzávetőlegesen fedezi a gyökérzet széntartalma. További szénveszteség várható a vetésig, pl. elmunkálatlan, szántott talajokon 0,120–0,28 t/ha naponta, amelynek fedezete a szalma széntartalma, de ha azt eltávolítják, a talajban lévő humuszból szabadul fel. A hosszú ideig folytatott víz- és szénvesztő mûvelés a talaj aszályérzékenységét fokozza (1, 2. kép).
2. Elhanyagolt talajállapot, vagyis a nedvesség mozgását gátló tömörödés a talajban 10, 15, 20, 25 vagy 30 cm alatt. Itt a sablonos, évente azonos mélységû – ún. talpképző – mûvelések tehetők felelőssé (3. kép). Nem ritka az a gyakorlat, amikor a mélyebb alapozó mûvelést rontják le (gyúrják össze) a talaj nedvességéhez alkalmatlan elmunkálóval, többnyire a hagyományos tárcsával. Ilyenkor a mélyebb mûvelés helyett a növény gyökerezése, vízfelvétele csupán az elmunkálás aljáig terjedhet (4. kép). Számos esetben találhatunk 5–10–15 cm vastag, tömör talpréteget a talajokban. A talpréteg – pl. egy késő őszi, nedves talajon végzett szántás után, ha előtte nem volt – 2 cm vastagságúra alakul. A fagy nem lazítja át a tömör talpat, csak az átlazítás segít.
3. A talajállapot nem ismerete ugyancsak a bajok hordozója. Sok gazdálkodó nem gondolván, hogy az ekével, tárcsával lerontja a gyökérzóna állapotát, jó talajállapotban, és meglehetős termésben bízik. A talajfelszín nem mutatja, mire képes a talaj, különösen aszályban. Érdemes hegyes végû pálcával végig szondázni a táblát, meddig terjed a lazult réteg, mert ha baj van, alapmûveléskor még lehet javítani. Az ásópróba is hasznos, mert a 26–28 cm ásás mélységgel a tárcsatalp tömörödés kárát fel lehet fedni.
4. Tárcsatalp tömörödéssel lerontott talajon tárcsás alapmûvelés alkalmazása a következő növény alá. 2006 őszén a repce után vetett búza, vagy a búza után vetett a repce is megsínylette a tárcsás alapmûvelés után maradt kedvezőtlen talajállapotot. Ilyen talajon a búza 2007. áprilisban is erősen lankadt, és legfeljebb 1 tonna szemtermést adott. A repce karógyökere pedig az oldalirányú elágazásokkal mutatta, milyen rossz körülmények között sínylődött (4. kép).
5. Az őszi szántások kései (márciusi, áprilisi) elmunkálása az enyhe ősz és tél folyamán nem várt vízvesztéshez vezetett (min. 80 vagy 106 mm) következett be az enyhe ősz és tél folyamán. Ez a tapasztalat arra int, hogy a mûvelhető talaj el is munkálható. Kockázatos az elmunkálatlan szántás hófogásában bízni, hasznot hozóbb a nedvességet az aratás napjától kezdve megkímélni. Az őszi elmunkálás a minél kisebb vízvesztő felszín kialakítását célozza, vagyis nem gátolja a csapadék talajba szivárgását.
6. A csupasz felszín erős felmelegedése áprilisban és májusban. Bár a tavaszi vetésû növények alá tiszta felszínt szeretnek alakítani a gazdálkodók, a tavalyi esemény legyen elgondolkodtató. Különösen a száraz – későn elmunkált – talajban gyengén kelt növényeket érte nagy hőstressz. A vízveszteség egy hónap alatt 19–26 mm-t tett ki.
7. A kárcsökkentésre alkalmas eszközök, főleg az alapmûvelőkhöz kapcsolható elmunkálók hiánya. Bár a régebbi gépeket (ágyekék, nehéztárcsák) nem kínálták elmunkáló elemekkel, de ebből még nem következik az, hogy így is kell velük dolgozni. Tudunk ugyanis jó házilagos megoldásokról (Siómente Zrt., Tótkomlósi Agrár Zrt., Agroprodukt Zrt. Pápa), ahol az alapmûveléssel egyidejûleg kialakítják a kisebb vízvesztő felszínt. Az elmunkáló-elem megvásárlása vagy megépítése kevesebbe kerül, mint ami a termésben elveszik a talajok vízvesztése nyomán.
A felsorolt 7 tényezőt kritikusan szemlélve megkockáztatható, jelentős tartalékaink vannak ahhoz, hogy hatásos klímakár csökkentést érjünk el a szántóföldeken. A mûvelési hiányosságok mellett kárnövelő tényezőnek kell tekinteni a talajok hiányos tápanyag-ellátottságát (bizonyított ugyanis a növények nagyobb vízigénye, rosszabb vízhasznosítás miatt). Kárnövelő a klímához nem igazodó gyomirtás, annak ellenére, hogy a gyomok nagy vízigénye közismert. Különösen az aratás után sorsukra hagyott tarlókon fejlődik és hoz magot – sok mm vizet felhasználva – túlzottan sok gyom. Az alkalmazkodás elmaradása a termesztés és a mûvelés minden fázisában kárnövelő hatással járt. Jó lenne abban bízni, hogy a 2007. évi aszály tanulságaiból sokat okulnak azok, akik elszenvedték.
Alkalmazkodás és kármegelőzés
A jövőben az aszálykár csökkentés kulcskérdése lesz az okszerû nedvesség gazdálkodás, amely a mûvelési rendszer mindegyik lépésére kiterjed, az aratás napjától a vetésig, és a növények ápolásáig. A gazdálkodó feladatai az aszálykár-csökkentésben:
1. Talajállapot ismeret (pálcaszondával, ásópróbával), a hibák idejében való felismerése a javítások érdekében.
2. Vízzáró rétegtől mentes talajállapot tartása legalább 25–28 cm mélységig, kötött talajokon 35–45 cm mélységig.
3. A nedvességforgalmat gátló tömörödés enyhítése talajlazítással. Kerülni kell a lazított talaj elmunkálására az olyan eszközöket, amelyek lerontják a lazítás hatékonyságát (nedvességpróba a lazítás és elmunkálása előtt).
4. Kis vízvesztő felület hagyása tarlómûvelés és alapmûvelés után a nyári és a téli vízvesztés megelőzése érdekében.
5. Tarlógondozás aratás után (5. kép) időveszteség nélkül – a nedvességkímélés és gyomkorlátozás érdekében (a hántott tarlón kikelt gyomok se hozzanak magot).
6. A felszíntakarás hőstressz-csökkentő hatásának kihasználása (nyáron minél hosszabb ideig; mulcshagyó tarlógondozás).
7. Szervesanyag-kímélés – a szénvesztő mûvelések mellőzése a (zúzott) tarlómaradványok visszajuttatása a talajba.
8. Az alapmûvelések jobb időzítése az elmunkálhatóság – a kisebb víz- és szénvesztés érdekében.
9. Az elmunkáló és magágykészítő eljárások nedvességkímélő szerepének jobb kihasználása (jobb időzítés, kevesebb kényszerhelyzet és taposási kár).
10. Előírás szerinti trágyázás, a talaj jó tápanyag kondícióban tartása.
Fenti ajánlások értelmében különösen a nyári mûvelések gyakorlata kíván gyökeres változtatást. Nincs ésszerû oka a tarlók elhanyagolásának, mert a gyomok, és a megerősödött árvakelés is sok vizet használnak fel. A mély és lezáratlan tarlómûveléssel elvesztegetett nedvesség a nyár végi és őszi alapmûvelések minőségét rontja, ezzel együtt az energia felhasználását is növeli. A kényszerûen több munkamenet során elkerülhetetlen a nedvesség talajból való kiáramlása. A növény – bármelyikről is van szó – termesztési és termés biztonságát az elővetemény betakarításától végzett tevékenységek sora, azok időzítése és minősége fogja behatárolni vagy megalapozni. A nedvességkímélő tarlógondozásnak a következő években – akkor is, ha rendszeresen érkezik csapadék – még nagyobb jelentősége lesz. Ha okszerûen végzik, betölti azt a nedvességszabályozó, talajszerkezet kímélő-védő és növényvédelmi szerepét, amelyre hivatott. Aki 2007 nyarán újra vízvesztő mûvelést folytatott, nem számol azzal, az a víz, amelyet nem tud a talajban tárolni, a gazdálkodás számára elveszett.
Átértékelésre szorul az őszi alapmûvelések módja. Ha a szántás mellett döntenek, valóban jó minőségre törekedjenek. Ha kétséges a szokásos szántás jó minősége, vagy a gyakorlaton, vagy az eszközön változtassanak. 2007-ben örvendetesen több talajon tûntek fel a lazítók, de az elmunkálás még hőségnapokon is el-elmaradt. A sávos bolygatás ellenére két meleg nyári hónap vízvesztesége 28–31 mm-re rúgott. Ez a vízmennyiség nem idén tavasszal fog a talajokból hiányozni (augusztus közepe óta januárig 220–270 mm hullott), hanem egy újabb aszályos időszakban. A talajjal elkövetett hibák ugyanis nem múlnak el nyomtalanul. A kapás növények magágykészítésének jobb időzítése száraz tavaszi időszakban vetődik fel hangsúlyosan (2007. március, április!). A vetés előtt több nappal megnyitott magágy ugyancsak vízvesztő rétegként viselkedik.
A szemléletváltozás kapcsán szólni kell a tarlómaradványok megtartásának, talajba visszajuttatásának fontosságáról is. Mivel a talaj szervesanyagának szinte egyetlen utánpótlási forrása, értéke nagyobb a véltnél (6. kép). A talaj szervesanyaga nélkülözhetetlen a nedvesség megtartásában (jobb, mint az agyagásványoké), a morzsásodásban, a talajok ülepedési és tömörödési hajlamának csökkentésében (V.ö. lazítás tartamhatása). A várható szélsőséges klímára tekintettel nem okszerû, nem előrelátó lépés a talajok szervesanyagának „tudatos” csökkentése. Másik fontos szerepe a felszínvédelem nyáron, a hőségtől és a csapó, eliszapoló esőktől. A takaratlan talajon várható erős hőstressz miatt a beéredés és a megújulás kerül veszélybe (7. kép). A tüzelőnek szánt szalma bálázása, lehordása alatt eltelt 5–8 hét alatt (2007. nyári példák) az új tenyészidőig pótolhatatlan talajnedvesség veszteség következik be. A nagy nyári vízvesztés a talajokon mûvelhetőség-romlást, rögösödést, kényszermûveletek sorát vetíti előre. Nem kétséges, hogy az évek óta víz- és szénvesztő mûvelést alkalmazók a tarlómaradványokról való lemondással újabb lépést tesznek talajuk minőségének romlása, klímaérzékenységének fokozása felé. Csak remélni lehet, hogy a fûtőmûvekben a szántóföldön ilyen célra megtermelt energianövényeket fognak felhasználni, mivel egyetlen gazdálkodó, egyetlen döntéshozó érdeke sem fûződhet a hazai talajok minőségének romlásához.
Az okszerû nyári talajmûvelés klasszikusa, id. Manninger G. Adolf 1957-ben megjelent könyvében kritikusan, a jobb reményében fogalmazott: „Minden gyakorlati gazda tudja, hogy sokkal könnyebb a talajt elrontani, beteggé tenni, mint azt ismét rendbe hozni, meggyógyítani”. A kérdés az, vajon minden érdekelt tudja-e?
Talajállapot kutatásainkat támogató projektek: OTKA-49.049, KLIMA-05, NKFP-6/00079/2005; vállalatok: GAK Kht. Józsefmajori Kísérleti és Tangazdaság; Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt; Belvárdgyulai Mg. Zrt; Kverneland Group Hungária Kft; Agroszen Kft., Vertikum Kft; Väderstad Kft.
Dr. Birkás Márta,
Szent István Egyetem, Gödöllő
