A globális felmelegedés szőlőtermesztésre gyakorolt hatásait felismerve alkalmazkodni kell az új körülményekhez. Az ültetvényszerkezet kialakítása és a termesztéstechnológia végrehajtása során tekintetbe kell venni a változó klimatikus feltételeket is.
Felmelegedések, lehûlések Európában
Európa szőlő- és bortermelőit az utolsó kétezer év több eltérő klímájú időszaka tette próbára. A klímaoptimumok múló boldogságában terjeszkedtek, az északi tájakat is meghódították, de a lehûlések vérzivataros korszakaiban sokszor csak álmodhattak a gazdag szüretről, teli hordókról. A „római klímaoptimum” Kr. előtt az 1. évszázadban kezdődött, és Kr. után a 4. századig tartott. A Kárpát-medencében ez alatt nagyjából az észak-olaszországiéval egyező klíma uralkodott. A korabeli éghajlat száraz jellegét igazolják a folyók, tavak alacsony vízállására utaló adatok, a Fertő-tóból előkerült sírok és épületmaradványok. A rómaiak a kedvező éghajlatnak köszönhetően nemcsak a mai Németország, hanem még Hollandia és Anglia területén is meghonosították a szőlőkultúrát. A meleg klímájú évszázadokat a népvándorlások korának lehûlése, a szőlőtermesztés visszaszorulása követte. A 6. századból származó történeti források szerint a szélsőséges időjárás súlyos károkat okozott a szőlőkben. A fennmaradt dokumentumok szerint a szerzeteseknek a 8. század végéig gyakran kellett nélkülözni a bor élvezetét. A 9. században szerencsére ismét változott a klíma, beköszöntött a „középkori éghajlati optimum” ideje. Az éghajlat szárazabbá, de jóval enyhébbé vált; ismét felvirágzott a szőlőtermesztés. A bőséges szőlőtermés, és a jelentős készletek miatt jelentősen csökkent a bor ára. Az 1297. évi igen bő termés például – colmari feljegyzések szerint – hordóhiányt idézett elő, a kocsmákban szinte ingyen mérték a bort. A szőlőtermesztés északi határa egészen a Baltikumig húzódott; szőlőskertek díszlettek többek közt Ultrechtben, Brémában és Krakkóban. A szőlősgazdák és borfogyasztók virágkorának a 14 században bekövetkezett „kis jégkorszak” vetett véget. A hideg periódus kisebb megszakításokkal a 19. század végéig tartott. Megszaporodtak a szélsőséges időjárási jelenségek, jellemzővé váltak a kemény, hideg telek és a hûvös, esős – Kelet-Európában jobbára száraz – nyarak. 1313 és 1315 között Nyugat-Európában a sok eső és a kevés napsütés miatt alig termett a szőlő. Átmeneti enyhülés után a hőmérséklet ismét csökkent; a legzordabbak az 1560–1630, és az 1675–1715 közötti esztendők voltak. A lehûlés mélypontját a Kárpát–medencében az 1595 és1602 közötti években érte el; a Duna vize több ízben befagyott. A szőlőtermesztés súlypontja Európa délebbi területeire helyeződött át. A szőlő termése a mostoha körülmények miatt gyakran tönkrement. A drága, javarészt ihatatlan, savas borok miatt sokan „józan” eszükre hallgatva áttértek a sörfogyasztásra. A „kis jégkorszak” lényegében a 19 század végén zárult; a klíma ezután újra melegebbé vált. A 20. században a Föld felszínének átlaghőmérséklete 0,6–0,7ºC-kal növekedett (Láng 2005). Rövidebbek lettek a telek és az átmeneti évszakok, egyre gyakoribbá váltak a szélsőséges időjárási jelenségek. A század utolsó negyedében számottevően csökkent a csapadékos napok száma, viszont megnőtt a nagy intenzitású csapadékok aránya. Az éves csapadékmennyiség az ország középső és déli területein mintegy 50 mm-rel csökkent. Hosszabbodtak a csapadék nélküli időszakok, gyakoribbá váltak az aszályos évszakok. Aszálykárok a legnagyobb valószínûséggel az Alföld középső részén fordulnak elő.
A szőlő elterjedését, termesztési körzeteinek kialakulását elsősorban az éghajlat, a makroklíma határozza meg. A legjobb minőségû termést a szőlő a 10–16ºC-os hőmérsékleti izotermák közt adja. A 9ºC-os izotermától északra sem a termés, sem a hajtás nem érik be megfelelően; a 21ºC-os izotermától délre viszont a nagy forróság akadályozza termesztést. Bízom abban, hogy hazánk a legrosszabb jövőkép-változat valóra válásával is a minőségi szőlőtermesztés izotermáin belül marad. Az a jövő titka, miként változik meg hazánk, illetve Európa szőlőtermesztése. Azt viszont ténynek tekinthetjük, hogy az utóbbi két évtizedben Dél-Anglia szőlőterülete többszörösére emelkedett, Németországban pedig megnőtt a vörösborszőlő-fajták területi részaránya.
A szőlő fejlődése, minősége
A változó éghajlat jól érzékelhető hatást gyakorol a szőlőnövény évi biológiai ciklusaira; vegetatív és generatív tevékenységére. Az utóbbi években egyre gyakrabban tapasztalhatjuk azt, hogy a szőlő hajtásai a májusi melegben a megszokottnál gyorsabban fejlődnek. (Ez egyébként azzal az előnnyel jár, hogy viszonylag gyorsan „kinőnek az atkák foga alól”.) A virágok az intenzív hajtásnövekedés eredményeként a megszokottnál több nappal korábban nyílhatnak. A többnyire kedvező körülmények hatására lerövidül a virágnyílás időszaka; javulnak a megporzás és a megtermékenyülés feltételei. (A jobb fényviszonyok egyébként a rügyek termékenységét is fokozzák.) Nemcsak a virágzás, a termésérés ideje is korábbra tevődik át. Az átlaghőmérséklet emelkedésével javulhat a beérési mustfok. A nyári hónapok középhőmérsékletének 1ºC-kal való emelkedése a must cukortartalmában literenként 20–30 gramm többletet, savtartalmában 2–3 ezrelék csökkenést jelenthet. A meleg időben intenzívvé válik a színanyagok képződése és a szabad aminosavak lekötődése.
A szőlő várható teljesítményének értékelése során számításba kell venni a túl erős napsugárzás, a hosszan tartó hőség, a vízhiány és a levegő alacsony páratartalmának káros hatásait is. A besugárzás intenzitásának növekedése fénylégzést válthat ki. Ennek eredményeként a megkötött CO2 egy része felszabadul, s a növényből távozik. A levelek víztartalmának csökkenésével felhalmozódik az abszcizinsav. Ez a sztómák záródását, a transpiráció visszafogását, a széndioxid-felvétel csökkenését váltja ki. Stresszállapotban a sztómák akár teljesen be is záródhatnak – ekkor a fotoszintézis leáll. (A szőlő légzése egyébként ebben az állapotban tovább folytatódhat, ugyanis az oxigén – a széndioxiddal ellentétben – a nagyobb parciális nyomás miatt a kutikulán, epidermiszen át is képes behatolni a növénybe.) A tartós vízstressz nem kizárólag a termés mennyiségében (kisebb fürt-, illetve bogyótömeg) és minőségében jelentkezhet, a tőke szénhidrát-tartalékaiban, fagytûrő képességében, továbbá a következő évi terméshozamban is megmutatkozhat.
A több napfény és hő hatására a jövőben magas alkoholtartalmú, színagyagban gazdag vörösborok készíthetők, de megnő az esélye annak, hogy a fehérborok jellegtelen, lágy, a kelleténél nagyobb alkoholtartalmú, illat- és zamatanyagban szegények lesznek. Vízhiány esetén várhatóan kisebb lesz a borok hamutartalma; ha 100 mm-el csökken a csapadék mennyisége, a korábbinál kb. 0,2 g/l-rel kevesebb hamutartalomra számíthatunk.
Az ültetvény helye, kialakítása
A jövőben sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani az ültetvény helyének megválasztására és az ültetvényszerkezet kialakítására. Az északnyugati, északkeleti kitettségû oldalakon kevesebb a területre eső fény, emiatt rendszerint gyengébb a termés minősége. Hosszabb távon az ilyen égtáji kitettségû területek is többé-kevésbé alkalmassá válhatnak rövid tenyészidejû, kis hőigényû, lelágyulásra hajlamos, illatos bort adó fehérborszőlő-fajták termesztésére. Tudjuk, hogy a tengerszint feletti magasság növekedésével szintén egyre kedvezőtlenebbé válnak a hő- és fényviszonyok. Ugyanannak a fajtának a beérése 100 méterenként akár 1 mustfokkal is csökkenhet. Lehetséges, hogy idővel át kell értékelnünk a szőlőtermesztés tszf.-i magasságának felső határértékét, mely Magyarországon jelenleg 300 méter. Fokozott figyelmet kell fordítani az ültetvény vízellátottságára. A szárazság elsősorban az alföldi borvidékeken, illetve a sekély termőrétegû talajok esetén okozhat gondot.
A meleg, napfényben gazdag területeken hosszabb tenyészidejû, a vegetációs időszakot jól hasznosító, hőigényes fajtákat célszerû telepíteni. A hûvösebb, napfényben szerényebben ellátott borvidékeken rövidebb tenyészidejû, kisebb hőigényû fajtákat érdemes termeszteni. A Huglin-féle heliotermikus index (IH) segítségével meghatározhatjuk, hogy az adott termőhely hőmérsékleti értékeinek, valamint földrajzi elhelyezkedésének, fényellátottságának megfelelően mely fajták termeszthetők sikeresen. Az index értékét az április 1-je és szeptember 30-a közötti időszak napi adatainak összegzésével számíthatjuk ki a következők szerint:
IH = K * Σ {(Tmax - 10)/2 +(Tközép - 10)/2)}
(Tmax = napi maximális hőmérséklet; Tközép = napi középhőmérséklet. A nappal hosszát kifejező „K” koefficiens értéke a 40. és az 50. szélességi fok között 1,02 és 1,06 közötti; Magyarországon K≈1,05.) Stock és munkatársai (2003) öt évtized adataira támaszkodva elvégezték a Huglin-index értékeinek európai prognózisát. Számításaik szerint 2050-ben Kismarton (Eisenstadt) térségében Grenache, Syrah; Geisenheim (Rheingau, Németország) környékén Cabernet sauvignon, Merlot; Potsdam (Németország, Brandenburg) határában elvileg a Chardonnay és a Rajnai rizling is eredményesen termeszthető lesz. (Megjegyzem, szerencsés volna azokat a fajtákat előnyben részesíteni, melyek több évszázad változó klímája mellett is helyt álltak a Kárpát-medencében.) A növekvő napfénytartam és hőmérséklet tehát néhány évtized múlva lehetővé teszi a hosszabb tenyészidejû fehér- és vörösborszőlő-fajták, csemegeszőlők termesztését is. A fehérborszőlő-fajták közül előtérbe kerülhetnek azok, melyek kevésbé hajlamosak a lelágyulásra.
A klímaváltozás miatt vélhetőleg azoknak a szőlőfajtáknak adnak majd kiemelkedő vegetatív és generatív teljesítményt, melyek jól bírják a szárazságot. A szárazságtûrő fajták (pl. Kövidinka) egyik közös jellemzője, hogy érzékeny sztómareakcióval rendelkeznek; gázcserenyílásaik a levegő felmelegedése és a relatív páratartalom csökkenése nyomán gyorsabban bezáródnak, mint a vízhiányra fogékonyabb fajtáknál (pl. Arany sárfehér). Leveleikben jóval nagyobb az abszcizinsav-tartalom, kisebb a sztómaellenállás és a vízpotenciál, mint a szárazságra érzékeny szőlőfajták esetén. A vízhiány által kiváltott abszcizinsav-tartalom növekedése jól érzékelhető a szárazságtûrő alanyfajtáknál (Teleki-Kober 5BB, Teleki 5C, Teleki 8B) is.
A szőlősorok égtáji tájolására a jövőben érdemes lesz nagyobb hangsúlyt fektetni. A kelet-nyugati sorvezetés esetén a déli órákban fokozott a vízstressz kialakulásának a veszélye. É-D-i soriránynál délidőben a sugárzás csak a sorok tetejét éri, ezért kisebb az esélye a stresszhelyzet létrejöttének. Meleg és száraz viszonyok közt ezért lehetőség szerint a sorok észak-déli tájolását kell előnyben részesíteni. A szárazság és a túl erős fény hatása ellen hagyományosan kis térállású, a talajt árnyékoló állomány létrehozásával, tőkénként alacsony rügyterhelés, illetve kis párologtató felület meghagyásával védekeztek.
Termesztéstechnológia
A klímaváltozás hatásait a termesztéstechnológia végzése során is figyelembe kell vennünk. A zöldmunkák, a talajápolás, a tápanyagutánpótlás a növényvédelem és a szüret kivitelezésekor alkalmazkodjunk a mindenkori időjáráshoz. Fontoljuk meg az ültetvény öntözőrendszerének kiépítését.
A zöldmunkákat a meteorológiai előrejelzések ismeretében tervezzük. A bogyók 35ºC feletti hőmérsékleten könnyen perzselődhetnek. Fokozza a napperzselés veszélyét, ha a fürtök helyzetét, a lombozat árnyékoló hatását meleg nyári napokon csonkázással, a hónaljhajtások kezelésével, vagy a fürtzóna lelevelezésével (1. ábra) megváltoztatjuk.
A szárazabbá váló éghajlat káros hatásainak a mérséklésében igen lényeges feladat a megfelelő talajszerkezet kialakítása. A talaj vízmegtartó képességében fontos szerepet játszik a humusztartalom. Az éghajlatváltozásra való felkészülés jegyében célszerû istállótrágya, vagy komposzt mértékletes felhasználásával növelni a talaj tartós humusztartalmát. Az őszi-tavaszi időszak takarónövényei is gyarapítják a talaj szervesanyag-tartalmát. Csapadékszegény tavaszon azonban állományukat legkésőbb a szőlő fakadásáig fel kell törni, a nagyra megnövő, intenzíven párologtató fajok ugyanis gyorsan elhasználhatják a talaj víztartalékát. Száraz borvidékeken, rossz vízgazdálkodású talajokon a nyári hőség idején a takarónövényes talajápolás helyett célszerû a sorközök mechanikai mûvelését választani. A talaj víztartalékának megőrzése érdekében a tenyészidőben ne végezzünk mélymûvelést, kerüljük a talaj felesleges mozgatását. A mechanikai mûvelőeszközök rendszeres használata a humuszanyagok lebomlásához és a talaj eróziójához is hozzájárulhat. A mind gyakrabban lezúduló, nagy intenzitású esőzések jelentős talajlehordáshoz vezethetnek (2. ábra).
Egészséges szőlőtalaj legkönnyebben takarónövények használatával érhető el. Érdemes fajokban gazdag növénytakarót létrehozni; célszerû előnyben részesíteni többek közt a szárazságot jól tûrő pillangós növényeket (pl. szarvaskerep) és a csenkeszeket (vörös csenkesz, juhcsenkesz). Azokon a területeken, ahol lehetőség nyílik rá, hagyjuk meg a növénytakarót – legalábbis minden második sorközben. A szárazság beköszöntével állományukat gyakori kaszálással tartsuk röviden. A növényzet növekedése –, vízfogyasztásának mérséklése érdekében kizárólag a mechanikailag mûvelt sorközökbe szórjunk nitrogén mûtrágyát. Lejtős területû ültetvényekben a talaj víztartalmának megőrzését, az erózió megfékezését talajtakarással, szalma, kéreg, nád-sás, vagy egyéb szerves anyag felhasználásával szolgálhatjuk.
A szőlő gyomflórájának megváltozásával kell számolnunk. Száraz borvidékeken szembetûnő lehet a nyarat mag alakban átvészelő növényfajok előretörése. Vélhetőleg egyre gyakrabban találkozunk majd a változó klímához jól alkalmazkodó növényfajokkal, így selyemkóróval, parlagfûvel (3. ábra).
A szélsőséges időjárási jelenségek gyakoribbá válásával mind több kárt okoznak majd a termésben a heves esőzések, szélviharok és jégesők. A korábbi érés miatt az eddigieket felülmúló darázskártétellel kell számolnunk. Eddig nem tapasztalt növényvédelmi problémákkal is szembe kell néznünk! A legnagyobb nehézséget minden bizonnyal a déli szőlőtermesztő országok szőlőkárosítóinak a megjelenése jelenti majd. Példa erre a Scaphoideus titanus kabócafaj hazai megjelenése. A kabóca közvetlen károsítása nem jelentős, viszont súlyos gazdasági kárt okoz a szőlő aranyszínû sárgasága (Flavescence dorée) fitoplazma terjesztésével, melynek specifikus vektora (Zsolnai 2006). Ez a fitoplazma fertőzés igen gyorsan terjed, s a védekezés egyetlen lehetősége a megbetegedett tőkék kivágása és a kabóca elpusztítása.
A szüret kezdete mind korábbra kerülhet, s a virágzás időszakához hasonlóan rövidebb szüreti időszakkal számolhatunk. A szüret kezdőnapja Magyarországon hagyományosan kötött volt. Az Alföld egy részén Mihály (szeptember 29.), a Dunántúlon Orsolya (október 12.), vagy Teréz (október 15.), Tokaj-Hegyalján Simon–Juda (október 28.) napjáig tartottak a szüreti előkészületek. Ha Tokaj 19. századi vincellérei árnyakból valósággá válnának, bizonyára hitetlenül ráznák a fejüket, miközben a Furmint augusztus végi, kora szeptemberi szüretéről beszélnénk nekik.
Dr. Zanathy Gábor
