Ez óriási teljesítmény, hiszen az 50–65 grammos napos meghatvanszorozza élősúlyát a nevelési időszak alatt. Az egyéb baromfifajok közül a lúd és a pulyka is elmarad ettől. A pekingi jellegû kacsáknál elvárás továbbá a 18% feletti mellizom (bőr és háj nélkül), míg a bőr és a bőr alatti háj ne legyen több a vágott test 31–33%-ánál. Ehhez a teljesítményhez évtizedekkel ezelőtt még 3,5–4 kg/kg-os takarmány-értékesítés társult, míg manapság 2,75–2,8 kg takarmányból állítanak elő a modern hibridek egy kilogramm élősúlyt, 2,5–4%-os elhullás mellett. Meg kell jegyezni, hogy az utóbbi évtizedekben a szelekciós programok egyik fő iránya a takarmány-értékesítő képesség javítása volt. A kacsa takarmány-értékesítő képessége a modern hibridek használata és az igényeket körültekintően kielégítő takarmányozás, illetve a tartástechnológia betartása esetén is héthetes kor után látványosan romlik. Ezért is ajánlott a pecsenyekacsa vágását legkésőbb 49 napos korban végrehajtani.
Megfogalmazhatjuk tehát, hogy a pecsenyekacsa-nevelés célja héthetes korra 3–3,4 kg körüli élősúlyú ízletes húsú kacsák előállítása, amelyek tollazata ép, érett, iparilag is feldolgozható. A kacsák fiatalabb életkorban történő vágása is lehetséges a piaci igényektől függően, akár kisebb élősúlyban is, de ilyenkor a tollazat iparilag nem feldolgozható és számolni kell a nehezebb kopaszthatósággal is.
Az utóbbi időben a pecsenyekacsa-nevelés tartás-technológiájában jelentős változások történtek. A madárinfluenza miatti óvintézkedéseknek is köszönhetően egyre inkább az intenzív tartásmód kerül előtérbe. Az intenzív tartásmódban elért termelési eredmények szûk keresztmetszete az alomminőség. Az alom anyaga többnyire megegyezik a pecsenyecsirkénél használtakkal, mégis fokozott figyelmet kell fordítani rá a fiatal kacsák penészérzékenysége miatt. A faforgácsok közül ajánlott a nagydarabos fenyőfa gyaluforgács, mert az apró szemcséjû keményfa forgácsot a kacsák könnyen lenyelik, ami bélgyulladást is okozhat.
A fentiek tudatában érdemes átgondolni a kacsatakarmányozás alapjait, vajon kell-e változtatni az eddigi gyakorlaton?
A gyakorlati takarmányozási technológia kialakításának és az ezt megalapozó táplálóanyag-szükségleti mutatók, ill. ajánlások egyik világszerte elismert tudományos mérföldköve a National Research Council (NRC) által időszakonként megjelentetett szakirodalmi kötet (legutóbbi kötete: NUTRIENT REQUIREMENTS OF POULTRY, 1994). A hivatkozott dokumentum a pecsenyekacsák takarmányozását két–három fázisban javasolja. Tekintettel a rövid, mindössze héthetes nevelési időre javasolható az egyszerûbb, két takarmányozási fázis a nevelés során. Az indító tápot kéthetes korig, majd a nevelő tápot háromhetes kortól vágásig kell etetni.
A takarmány főbb beltartalmi mutatóiról és a fizikai formájáról a következőket érdemes megfontolni.
Energia: a kor előrehaladtával az egy kilogramm súlygyarapodáshoz szükséges energia mennyisége folyamatosan növekszik, mert az élősúly-gyarapodásában mind nagyobb teret foglal el a zsírfelhalmozás. A néhány napos kacsának egy gramm súlygyarapodáshoz elegendő 15 kJ metabolizálható energia, míg a nevelési idő vége felé (2,5 kg élősúly felett) már 25–30 kJ metabolizálható energiát igényel. Az idő haladtával viszont egyre jobban képes kompenzálni többlet-takarmányfelvétellel az energiaszükségletét. Meggondolandó tehát a kedvezőbbnek tûnő ár miatt a szemes melléktermékek használata, hiszen a romló takarmány-értékesítés használatukat ökonómiailag ezt nem minden esetben támasztja alá.
Fehérje: a pecsenyekacsának fehérjére főként a súlygyarapodáshoz és a tollképződéshez (a tollazat több, mint 80%-a fehérje) van szüksége. A kacsa nyersfehérje igényénél – a többi baromfifajhoz hasonlóan – sokkal fontosabb az aminosav-szükséglete. A takarmányozási kísérletek alapján a takarmányokat ki kell egészíteni metioninnal és lizinnel, a javasolt a metionin:lizin aránynak 0,4:1-hez kell közelítenie.
Ásványi anyagok: az NRC ajánlásai aktuálisak, az évek folyamán nem változtak. Elsősorban a kalcium:elérhető foszfor arányra kell ügyelni receptúra készítéskor. Közismert, hogy a fitin kötésben lévő foszfor kb. egyharmada elérhető csak a baromfi – köztük a kacsa – számára. Nemrég jelent meg a takarmány-kiegészítő piacon az EU-ban kacsák számára engedélyezett fitáz, ami új lehetőséget teremt a formulázásban.
Dercés vagy granulált takarmány: a granulált takarmányok használata mellett több érv is szól. A vízi életmódhoz szokott kacsának szemmel láthatóan nehézséget okoz a dercés takarmánykeverék lenyelése. Ezért jobb a kacsának kezdetben morzsázott majd granulált takarmányt adni. Köztudott, hogy a kacsák takarmány-értékesítő képessége jobb granulált táp esetén, mint dercés használatakor. Figyelmet kell azonban fordítani a granulátum méretére, ugyanis a túl vastag, vagy túl hosszú granulátumot nem szívesen fogyasztják a kacsák. Az indító fázisban – két hétig – semmiképpen se adjunk 3,5 mm-nél vastagabb, illetve 6 mm-nél hosszabb granulátumot. A nevelés további időszakában akár 5 mm átmérőjû és 10 mm hosszúságú granulátumot is elfogyasztja a kacsa.
A fentiek számszaki összegzése a táblázatban látható. Megállapítható, hogy a pecsenyekacsa takarmányozást nem kell alapjaiban megrengetnünk az egyre intenzívebb tartásmód miatt. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy a termelés gazdaságossága érdekében az egy kilogramm élősúly előállítási költségének alakulását folyamatosan szem előtt kell tartani és javítani a beltartalmi korlátok és a rendelkezésre álló alapanyagok figyelembe vételével.
Gyenis József
