A légkörbe kerülő ammónia nagy része a mezőgazdasági termelésből, ezen belül is az állattenyésztésből származik. A foszfor a talajból a felszíni vizekbe kerül.

A takarmány fehérjetartalmának csökkentése számos előnnyel jár:

• olcsóbbítható a takarmány, gazdaságosabbá tehető a termelés,
• javítható a bélegészség, mivel ezt a felesleges fehérjetöbblet károsan befolyásolja – ezáltal csökkenthető az antibiotikum használat,
• állatjóléti szempontból pozitív hatás, hogy egészségesebb lesz a mikroflóra, jobb lesz az alomminőség, csökken a talpfekély előfordulása,
• csökken a környezetszennyezés.

Milyen mértékben csökkenthető a takarmányok fehérjetartalma?

A foszforszint mérséklése is több szempontból kedvező:

• pénzt takaríthatunk meg,
• a foszforkészletek nem végesek, a bányák egyszer kimerülnek,
• csökkenthető a P kibocsátása a környezetbe,
• javítható a tojáshéj-minőség.

A foszfor esetében is felvetődik a kérdés, milyen mértékben lehetséges csökkenteni a takarmányok foszfortartalmát?

Hollandiában az 1990-es évekhez képest a foszforkibocsátás jelentősen csökkent napjainkra, ez a fitáz enzim használatának köszönhető.

Hogyan csökkenthető a baromfik nitrogén- és foszforkibocsátása? Első lépés ebben az irányban, hogy modern, magas teljesítményű brojler és tojóhibrideket választunk. A gyors növekedésű brojler fajták hatékonyabban hasznosítják a nitrogént. Olyan alapanyagokat etessünk, melyek fehérje- és aminosav-tartalma magas, jól emészthető, aminosavprofiluk megfelelő, illetve alkalmazzunk ezek hasznosítását javító adalékanyagokat. Hatékony fitáz enzim felhasználásával javíthatjuk a növényi alapanyagokban található fitát kötésben lévő, rosszul hasznosuló foszfor emésztését. A formulázás az állat mindenkori igényeihez igazodjon, ez az úgynevezett precíziós takarmányozás. Ekkor figyelembe vesszük a takarmányfelvételt, az életfenntartás és az adott termelési szint táp­anyag-szükségletét. A telepek között nagyok a különbségek, a különböző napi testtömeg-gyarapodás, illetve tojástermelés fehérje- és foszforszükséglete eltérő.

A takarmány összeállításánál a múltban a nyersfehérjeszintet vették figyelembe. Ezt követte az esszenciális aminosavakra történő optimalizálás, majd manapság az emészthető aminosavak számításba vétele. Megfelelő mennyiségű fehérjére azonban szükség van a nem esszenciális aminosavak előállításához. Honnan tudjuk, hogy elegendő a nitrogén­ellátás? Ha nem állítunk fel nyersfehérje-minimumot, korlátozhatjuk a szintetikus aminosavak alkalmazásának arányát. Másik módszer, ha minimum értéket írunk elő emészthető nem esszenciális aminosavaknak, valamint brojler esetében glicinnek és szerinnek.

Ki kell hangsúlyozni az egészség és a bélegészség fontosságát. Betegség esetén csökken a takarmányfelvétel. Az immunválasz fehérjeigénye nagy, extra immunsejtek képződnek az izomfehérjéből. Az egészséges madár a hatékony madár.

Szemes búza etetésekor nő a zúzógyomor mérete, csökken benne a pH, javul a nitrogénretenció.

Ha a takarmány elektrolit balansz (dEB) értéke alacsony, az állandó pH fenntartásához a testsejtekben és folyadékban aminosavak kerülhetnek felhasználásra. Különösen fontos ezt figyelembe venni a brojler befejező takarmány és hőstressz esetén, illetve ha csökkentjük a szójaszintet.

A foszforértékelés alapja nem az összes foszfortartalom. A növényi alapanyagok foszfortartalmának nagy része fitát kötésben van, ami nem hozzáférhető az állat számára, csak 20–40%-a hasznosítható. A Schothorst által alkalmazott „retainable” = visszatartott foszfor elv azt a foszforarányt nézi, ami valóban beépül a testbe. Hatékony fitáz enzim alkalmazásával a foszforfelhasználás és -kibocsátás jelentősen csökkenthető. A fitáz enzim nem csak a foszfor, de a fehérje emészthetőséget is javítja.

Túl magas kálciumszint rontja a foszforhasznosulást.

Brojlerek esetében az életkornak megfelelő kálcium- és foszforszint illetve -arány beállítása szükséges. Tojóállományoknál a túl magas foszforszint növelheti a tojásméretet, ronthatja a héjszilárdságot.

Összefoglalásként a következőket mondhatjuk el:

• vegyük figyelembe az állat szükségletét, a takarmány beltartalma ennek megfelelően legyen kialakítva,
• ismerjük alapanyagainkat,
• alkalmazzunk a hasznosítást elősegítő, az antinutritív összetevőket lebontó modern takarmány-kiegészítőket!

A cikk szerzője: Mákné Brasch Klára