A lehetőségeinket kihasználni viszont kötelességünk, mert azzal tonnás nagyságrenddel csökkenthetjük a kedvezőtlen időjárás hatását.
Az aszálykár mérséklésére két lehetőségünk van:
• A termesztési mûveletek jó minőségben való elvégzése. És ha ezt megtettük, csak akkor…
• Építhetünk a hibridek szárazságtûrő képességének különbségére.
2007 időjárását nem elsősorban a csapadékhiány, hanem a hőség és a légköri aszály tette nagyon kedvezőtlenné. Kedvezőtlenebbé, mint amilyen 2003 tenyészidejének időjárása volt. A kukorica termésátlaga 2005-ben (7,6 t/ha) és 2006-ban (7,1 t/ha) országos méretben rekordokat döntött. Ezért tûnik szinte hihetetlennek a 2007. évi (3,7 t/ha) adat, amely mintegy 50%-os terméscsökkenést mutat az előző két év terméséhez képest.
Az országos termésátlag számain túlmenően cikkünkben értékeljük a kisparcellás kísérleteink eredményeit, amelyekre alapozott megállapítások módot adnak arra, hogy az embertől függő tényezők hatását is mérlegre tegyük.
Termesztési mûveletek
Az 1. ábra grafikonjai a Kenéz hibridünk tőszámkísérleti eredményeinek elemzésére adnak lehetőséget. A 2006. és 2007. évi adatok különbségét az időjárás határozta meg. Vetésváltás esetén az optimális tőszámon (60–70 ezer tő/ha) a kedvezőtlen időjárású 2007-ben hektáronként 7,2–7,5 tonnával kevesebb termést kaptunk, mint a kedvező időjárású 2006-ban. Történt ez annak ellenére, hogy 2006-ban nem öntöztünk. Ezzel szemben 2007 júliusában a kísérlet növényállományát 40 mm öntözővízben részesítettük.
Emberi tevékenységtől függő tényezőként az öntözés elhagyása és a monokultúrás termesztési mód együttesen hektáronként további 2,0–2,7 tonna terméscsökkenést okozott. Tehát ez az a terméskülönbség, amellyel kísérletünkben (az elővetemény megválasztásával) az időjárás kedvezőtlen hatását mérsékelni tudtuk.
A 2. ábra grafikonjaival azt szemléltetjük, hogy az évjárat, az elővetemény és a mûtrágyázás miként befolyásolta a Kenéz kukoricahibrid termését. Továbbá, hogy az évjárat miként módosította a mûtrágyázás hatását. 2007 tenyészidejének kedvezőtlen időjárása a 2005–2006. évek kedvező időjárásához viszonyítva (emberi tevékenységtől független tényezőként) látványosan csökkentette a termést és ezen keresztül a mûtrágyázás hatását.
Az 1. táblázat adatait értékelve megállapíthatjuk, hogy a kontrollhoz viszonyítva 2007-ben a legalacsonyabb mûtrágya hatóanyag dózis hektáronként 2,1 tonna termésnövekedést eredményezett. A további dózisnövelés termésfokozó hatása elmaradt. Ezzel szemben a 2005. és 2006. években jelentős mûtrágyahatást tapasztaltunk. Ez 2005-ben lényegesen nagyobb volt, mint a következő évben. A különbséget szintén emberi tényező okozta, ugyanis a kontrollon 2005-ben a kukorica elővetemény után egy hektárra számítva 2,7 tonnával kevesebb termést kaptunk, mint 2006-ban búza előveteményt követően
A 2005–2006 évi adataink megerősítik a korábbi tapasztalatainkat, valamint az irodalmi megállapításokat, hogy a kedvező elővetemény után ugyanannyi termés eléréséhez kevesebb mûtrágya elegendő. Ez megfordítva is igaz: kukorica monokultúra esetén ugyanakkora termés eléréséhez több mûtrágyát kell kiadnunk. A termesztési mód megválasztása viszont emberi elhatározástól függ, melynek következményeként a (kedvező időjárási viszonyok mellett is a kukorica-mûtrágyázási kísérletünk adatai szerint) 2,7 t/ha terméskülönbséget, továbbá hektáronként 220 kg mennyiségû hatóanyag eltérést mutathattunk ki.
A 3. ábra oszlopdiagramjai és grafikonjai jelzik, hogy a preemergens gyomirtás sikerességét a tavaszi felvételezés adatai szerint 73%-ban, az őszi gyomborítottsági adatok szerint 55%-ban a permetezést követő 10–14 napos időszakban lehullott csapadék mennyisége határozza meg.
Felmerülhet a kérdés, hogy akkor az ember mit tehet. A választ a gyomirtási kísérleteink eredményei adják (4. ábra). A 2007. évi gyomirtási kísérleteinkben eltérő időpontokban (preemergens, korai posztemergens, posztemergens) különböző herbicid kombinációkat juttattunk ki.
Az oszlopdiagramok a gyomborítottsági adatok feltüntetésével mutatják a különböző herbicid kombinációk alkalmazásának sikerességét. Az emberi tevékenységen múlik a herbicid kombináció gyomflórához igazított jó megválasztása. A rosszul sikerült gyomirtás nem biztos, hogy a herbicid rossz hatását jelzi, hanem azt, hogy a gyomirtó szert nem a gyomflóra szerint, hanem egy „határozottabb kínálat”, vagy a szakmailag alacsonyabb szintû hozzáértés alapján választották ki.
Tavaszi felvételezésünk adatainak határértékei szerint például területünkhöz hasonló viszonyok között:
• a preemergens permetezésnél ne azt a kombinációt válasszuk, amely után 21%-os gyomborítottság maradt, hanem azt, amely után csak 4%;
• a korai posztemergenshez ne azt, amely után 55%-os gyomborítottság maradt, hanem azt, amely után csak 5%.
• posztemergens permetezésnél ugyanazon a területen választhatunk olyan gyomirtó szert, amely a 25%-os gyomborítottságot 1%-ra csökkenti és alkalmazhatunk olyat, amely után 7% gyomborítottság maradt.
A saját eredményeinken túlmenően, példaként megemlítve néhány irodalmi megállapítás, amelyeket az emberi tevékenység szerepét bizonyítják az aszálykár mérséklésére.
Ruzsányi László kutatási adatokkal igazolta, hogy a borsóhoz viszonyítva a búza és a vetésforgóban termesztett kukorica 15 mm-el, a monokultúrában termesztett kukorica 49 mm-el, a cukorrépa 87 mm-el, a lucerna 144 mm-el csökkentette a talaj vízkészletét.
Nagy János kísérleti eredményei szerint a mezőségi talajon az őszi szántáshoz viszonyítva a tárcsás mûvelés és a tavaszi szántás jelentős terméscsökkenést okozott.
Birkás Márta cikkeiből a kukorica termésadatait kigyûjtve megállapíthattuk: az alapmûvelés termésmódosító hatása talajtípusonként eltérő. Az őszi szántást alapul véve megállapította, hogy a lazítás az agyag talajon a leghatásosabb (111%). Kisebb értékekkel, de az agyagos vályogon (107%) és a vályog talajon (103%) is még termésnövelőnek bizonyult. Ugyanezen talajokon az őszi sekélymûvelés az őszi szántáshoz viszonyítva az alábbi mértékû terméscsökkenést okozta: homokos vályogon 22%; vályog talajon 6%; agyagos vályogon 21%; agyag talajon 21%.
Hibrid háttér
• Tág tőszám-intervallumú hibridet válasszunk, hogy alacsonyabb tőszámmal vethessünk. E tekintetben a nagy egyedi termőképességû hibridek vannak előnyben. Ha azokat a tőszám-intervallum alacsonyabb tőszámával vetjük, akkor elkerülhetjük a túlsûrítés vízhiányt provokáló szerepét.
• A hibridválasztásnál ne csak a termőképességet nézzük, hanem a fajtatulajdonosok ajánlásánál kérdezzünk rá a hibrid alkalmazkodóképességére is.
• Termőhelyhez igazodó hibridválasztás. A mûtrágyázási szaktanácsadási rendszer a talajtermékenységet kialakító, a növénytermesztést és a tápanyag-érvényesülést befolyásoló tényezők figyelembevételével a szántóföldjeinket hat termőhelyi csoportba sorolta: (1.) csernozjom talajok; (2.) barna erdőtalajok; (3.) kötött réti talajok és glejes erdőtalajok; (4.) homok- és laza talajok; (5.) szikes talajok; (6.) sekély rétegû vagy erősen lejtős, erodált talajok. A kukorica termesztése a felsorolt termőhelyeken nem egyformán sikeres.
A szikes, illetve sekély termőrétegû talajokon a kukorica termesztése nem ajánlott. A humuszos homokon (0,8–1,0%) a kukorica jól terem. A laza és nagyon alacsony humusztartalmú homokon viszont csak akkor várhatunk elfogadható mennyiségû termést, ha a tenyészidő csapadékellátottsága jó. A kukoricatermesztésre legalkalmasabb 1–3. pontban felsorolt termőhelyek tábláinak talajai (azok tápanyag- és vízgazdálkodása) is különbözőek. Egy termőhelyen belül a termesztés színvonala gazdaságonként eltérő.
A fejlesztés lehetőségét nem kizárva alkalmazkodni kell a meglévő körülményekhez. Annak jegyében kell a termést reálisan megtervezni, amelyhez az előző öt év termésszintjének ismerete ad megbízható támpontot. A reálisan tervezhető termés ismeretében kell hibrideket választani és technológiát tervezni. Gondolni kell arra, hogy azokon a táblákon, ahol évjárattól függően hektáronként csak 4–7 tonna termés várható, ott csak 25–44%-ban tudják kihasználni a csúcstermésre (pl.: 16 t/ha) képes hibrid genetikai termőképességét. Ott viszont, ahol a kedvező talajadottság és a magas színvonalú gazdálkodás eredményeként hektáronként 11–12 tonna termés várható, az előbb említett hibrid termőképességét 69–75%-ban tudják hasznosítani. Az csak emberi tevékenységtől függ, hogy a termőhelynek megfelelő hibridet válasszunk. A hibridnek nem csak a termőképességét, hanem vele együtt az alkalmazkodóképességét is ismerjük meg.
A hibridek tenyészidejének okszerû megválasztásával lényegesen mérsékelhetjük az aszálykárt és javíthatjuk a termésbiztonságot. Magyarországon a kukoricaterület nagy százalékán 300-as és 400-as FAO számú hibrideket termesztünk. Az egy éréscsoportba tartozó hibridek virágzási időpontja egymástól pár nappal eltérő.
A nagyobb területen gazdálkodóknak módjuk és lehetőségük van arra, hogy eltérő időpontban virágzó hibrideket vessenek. Ezzel elejét veszik annak, hogy a 2–3 napig tartó légköri aszály a terület 100%-án rontsa a megtermékenyülést, és ennek következtében csökkentse a termést.
A tenyészidő megválasztásának másik fontos szempontja a szemkitelítődés. A rövidebb tenyészidejû (FAO 300-400-as éréscsoportú) hibridek az esetek többségében azért tudnak annyit, vagy esetenként többet teremni, mint a hosszabb (FAO 500) tenyészidejûek, mert a hosszabb tenyészidejû hibridek szemkitelítődésének időszakára már elfogyhat a talaj vízkészlete. Ezzel szemben az a rövidebb tenyészidejû hibridek szemkitelítődésének időszakáig elegendőnek bizonyul.
Összefoglalva
A feltûntetett kutatási eredményekkel, valamint a felsorolt érvekkel igyekeztünk meggyőzőek lenni, hogy az aszálykárt megszüntetni nem tudjuk, hanem csak a mérséklésére van lehetőségünk. A lehetőségeket viszont ki kell használnunk.
A mérséklés terén először a termesztés-technológiai mûveleteket kell igénybe vennünk. Ha ezt megtettük, csak azt követően gondolhatunk a hibridek szárazságtûrő képességének különbségére.
Dr. Széll Endre–Dévényi Károlyné (GK Kht, Szeged)
