Az elkövetkező években akár több százezer hektáros területen telepíthetnek ilyen ültetvényt, ezért a termesztéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat kétrészes cikkünkben mutatjuk be
.
Telepítés, ápolás, betakarítás
A fás szárú energetikai ültetvény területének előkészítése a létesítést megelőző évben kezdődik, és alapvetően meghatározza a termesztés szempontjából kritikus első év eredményességét. A terület kiválasztásánál több szempontot figyelembe kell venni, amelyek a gazdaságos gépkihasználás és termesztés elengedhetetlen feltételei:
• a 15%-nál nagyobb lejtésû területeket lehetőleg kerülni kell,
• a jó gépkihasználás és költségtakarékos gazdálkodás érdekében a táblaméret legalább 2 ha legyen,
• a szállítás megkönnyítése és a költségek csökkentése érdekében célszerû burkolt út közelében, továbbá az átvevőhelyhez lehető legközelebbi területet kiválasztani.
Az ültetvény előveteményének megválasztásakor figyelembe kell venni, hogy viszonylag kis vízfelhasználású és korán lekerülő növények előzzék meg a telepítést. Kiváló előveteménynek számítanak a kalászosok, a repce, a borsó és valamennyi növény, amely legkésőbb július végéig lekerül a területről. Ez azért fontos, hogy elég idő álljon rendelkezésre a talaj kellő mélységû és minőségû előkészítésére. A talajmûvelés alapvető szabálya, hogy a lehető legtöbb nedvességet helyben kell tartani, továbbá a dugványok telepítéséhez kellően lazult ültetőágyat alakítsunk ki. Az elővetemény betakarítása után lehetőség szerint azonnal végezzük el a tarló sekély hántását, majd a nedvességveszteség minimálisra csökkentése érdekében zárjuk le a felszínt (pl. gyûrûshengerrel). A tarló „kizöldülése” után újabb elmunkálás következik, amelynek legfőbb célja a kikelt gyomok elpusztítása. A talaj lehető legalaposabb gyommentesítése nélkülözhetetlen feladat, mert az első éves ültetvény számára a legnagyobb konkurenciát jelentik a gyomok addig, amíg a növények a talajt nem borítják. Ezért elkerülhetetlen a vegyszerrel történő totális gyomirtás egy- és kétszikûek elleni készítménnyel. A nyár folyamán végezzük el a legalább 40–45 cm mély lazítást, de ennek szükségességéről és főleg a helyes mélység megválasztásáról egyszerû talajállapot vizsgálattal győződhetünk meg (ásópróba, talajszelvény feltárás vagy – ha van rá lehetőség – mûszeres vizsgálattal). A talaj lazítása kivételes esetben el is maradhat, de ennek feltétele a legalább 40–45 cm mélységig kedvező, tömör zárórétegtől mentes kulturállapot. A gyomtalan területen ősszel mélyszántást végzünk legalább 40 cm mélységben. A területet a mûveléssel azonos vagy külön menetben munkáljuk el. A magágyat közvetlenül a dugványok ültetése előtt készítsük elő. Erre a célra kiválóan alkalmasak a szántóföldi növények termesztésére használt eszközök, amelyekkel aprómorzsás, egyenletes felszínû, gyommentes magágyat lehet készíteni kb. 20 cm mélyen.
Telepítés céljára általában sima dugványokat használnak, amelyeket elsőéves hajtásokból nyerhetünk. A dugványok mérete 20–30 cm közötti, átmérője 0,8–1,0 cm. A betakarítás után a dugványokat ültetésig hûvös, magas páratartalmú helyiségben kell tárolni, majd az ültetés előtt 24–48 órán keresztül áztatni kell.
A telepítés az időjárási viszonyoktól függően márciusban (rögtön a fagyok után), legkésőbb április elején történik. Erre a célra speciális dugványozógépek állnak rendelkezésre, amelyeket a kertészeti, faiskolai termesztésben is rendszeresen alkalmaznak. A géppel történő telepítés általában két munkást vesz igénybe, akik a munkaeszközön ülve helyezik le a dugványokat a talajba. A telepítés történhet kézzel is, ebben az esetben különösen fontos a jól előkészített talaj a dugványok lehelyezéséhez. A könnyebb kézi dugványozás elősegítése érdekében speciális lazítókéses eszközzel az ültetősorok lazíthatók. Kézi és gépi telepítést egyaránt úgy kell elvégezni, hogy a dugványok legfeljebb 4-5 cm magasságig érjenek a talaj felszíne fölé. A telepítés után a területet körbe kell keríteni, ugyanis a vadak előszeretettel fogyasztják a zsenge hajtásokat (különösen fûznél).
A térállás a növényfaj, a tervezett vágásforduló és a betakarított növény hasznosítási módjától függ. Több éves vágásforduló esetén ikersoros termesztés javasolt. Az ikersorok közötti távolság 70–75 cm legyen, míg a tőtávolság ebben az esetben legalább 40–50 cm. Két ikersor között 2,5–3,0 m-es mûvelőutat kell kihagyni. Ha ennél kisebb szélességû a mûvelőút nehézkessé válhatnak az ápolási munkák és a betakarítás egyaránt. Ebben az esetben hektáronként mintegy 8000–14 000 db dugványra van szükség. Egyes fajoknál és fajtáknál szóba jöhet az 1 éves vágásforduló is, ebben az esetben azonban lényegesen kisebb térállásban kell a telepítést végezni. A sortávolságot célszerû 70–75 cm-re tervezni, míg a tőtávolság 30–35 cm legyen. Ennél a telepítési módszernél 45 000–50 000 db dugvánnyal kell számolni hektáronként. Általános szabályként fogadható el, hogy minél rövidebb vágásfordulóval tervezzük a technológiát, annál nagyobb tőszámmal történjen a telepítés.
A technológia sarkalatos pontja a növényvédelem, ezen belül is a gyomszabályozás, amely különösen a telepítés évében igényel nagy figyelmet a gazdálkodó részéről. A telepítés után az alkalmazott technológiától függetlenül preemergens gyomirtást végezzünk, amely a magról kelő gyomnövényeket elpusztítja. A módszer eredményességének feltétele a kijuttatást követő időszakban lehulló csapadék, amely a szert a talajba mossa. A növényvédelem egyéb elemeit tekintve szét kell választani az ikersoros és a szimplasoros technológiát. Ikersoros termesztés esetén a sorközökben elsősorban mechanikai eszközökkel (kultivátor, talajmaró) történhet a gyomirtás, míg a növénysorokban kémiai módszerek használhatók. A termesztés második évétől kezdődően nincs szükség kémiai védekezésre, elegendő a sorközök mechanikai módszerekkel történő tisztán tartása. Lejtős területen célszerû a sorközöket a talajveszteség (erózió) elkerülése érdekében köztes védőnövénnyel bevetni. Szimplasoros technológiánál a telepítés után a sorközökben mechanikai módszerrel (sorközmûvelő kultivátor) védekezhetünk a gyomok ellen, a sorokban azonban szükség lehet a kémiai védekezésre is. Ezeket az eljárásokat egy éves vágásforduló esetén minden évben szükséges lehet elvégezni, azonban a második évtől kezdődően a korábban lehullott lombozat talajtakaró hatása, és az intenzívebb kezdeti növekedés miatt elegendő lehet egyszeri kultivátorozás is. Eseti jelleggel állati kártevők is előfordulhatnak, ha szükséges kémiai módszerrel védekezhetünk ellenük.
A fás szárú energianövények általában csekély mennyiségû tápanyagot vonnak ki a talajból. 1 tonna frissmassza előállításához évente 3,7–5,5 kg N-t, 0,6–1,0 kg P-t, 2,6–4,0 kg K2O-t 5,0–5,5 kg Ca-ot, valamint 0,5–0,8 kg Mg-ot használ fel a növény. A telepítés évében talajvizsgálat elvégzése ajánlatos, ez alapján célszerû a kijuttatandó tápanyagdózisok meghatározása. A tápanyagok szerves (komposzt) és ásványi formában (mûtrágya) egyaránt kijuttathatók. A trágyázás a betakarítás után a kivont tápanyagmennyiségnek megfelelőn történjen.
A betakarítás január és február hónapban történik, mivel ebben az időszakban a legkisebb a növényi részek nedvességtartalma. Önjáró és vontatott gépek egyaránt rendelkezésre állnak. Az önjáró gép egy átalakított kukoricatörő kombájn, amelyet szecskázó adapterrel szerelnek fel. A kombájn mellett haladó pótkocsis traktorba gyûjtik össze a felaprított növényi részeket, amelyek rögtön tárolóba vagy a felhasználás helyére szállíthatók. Az apríték tárolása költségtakarékossági okokból történhet a szabadban, azonban forgatásáról célszerû gondoskodni. A betakarítás és aprítás két menetben is megoldható vontatott nádvágó gép segítségével (egyéves vágásforduló esetén). Az összegyûjtött, kévékbe kötött növényi részeket zárt térbe szállítás után külön menetben történik a szecskázás, majd tárolás, illetve elszállítás.
Hozamok
A betakarítható termés mennyisége nagymértékben függ a növény fajától és fajtájától, az alkalmazott technológiától, a vágásfordulótól, valamint a termőhelytől és az időjárási feltételektől. Hazánk agroökológiai adottságai közé különböző fafajok és fajták javasolhatók. Jelenleg még kevés az ezzel kapcsolatos kutatási eredmény, ezért az elkövetkező időszak fontos kutatási iránya az ország eltérő környezeti feltételei között legproduktívabb fajok és fajták kiválasztása.
Az alkalmazott technológiától függetlenül a telepítés évében még jelentős hozammal nem számolhatunk, mivel a növény a gyökérrendszer kifejlesztésére és a termőhely feltárására koncentrál. Az első év végén tisztító kaszálással a következő évi intenzív sarjadásra késztetjük a növényeket. Szimplasoros technológia esetén a 3–4. évtől kezdődően várhatjuk a legnagyobb hozamot, míg ikersoros technológiánál 2–3 éves vágásfordulóval számolva a 2–3. betakarításkor várható a termés maximuma. Ezek az értékek azonban termőhelytől, tápanyag-ellátottsági szinttől, fafajtól és fajtától függően eltérő értékek lehetnek.
A leggyakrabban alkalmazott fûz és nyár fajtáknál az alábbi hozamokkal számolhatunk (az értékek irányadóak, a fentiekben leírt tényezőktől függően tág határok között változhat):
• svéd fûz fajták ikersorosan: 16–20 t/ha/év,
• magyar fûz fajta szimplasorosan: 35–40 t/ha/év,
• olasz és német nyár fajták: 15–20 t/ha/év,
• akác: 10–20 t/ha/év.
Hároméves vágásfordulóval számolva 5–6 betakarítás érhető el, míg évenkénti vágásfordulóban 15–25 éven keresztül várható ugyanarról a területről rendszeres termés.
Minden esetben a termesztő döntésén múlik, hogy a kisebb ráfodítás-igényû és kisebb éves hozamot produkáló ikersoros technológiát, vagy a dugvány ára miatt nagyobb telepítési költségekkel járó, de az éves vágásfordulót, és ezzel rendszeres hozamot ígérő szimplasoros technológiát alkalmazza.
Várható fejlődési irányok, kockázatok
A fás szárú energetikai növények termesztése számos környezeti és gazdasági előnnyel jár mikro- és makroszinten egyaránt. A fosszilis energiahordozókkal szembeni kedvező hatása, hogy az üvegház gázok mennyiségét nem növeli, mivel amennyi szén-dioxidot kibocsát az égetés során, az a termelés során beépül a növénybe. A környezeti tényezők közé sorolható a talajvédelemben betöltött jótékony hatása. A termelés kockázata a telepítés évét leszámítva lényegesen kisebb, mint egyéb szántóföldi kultúrák esetén, amelyeknél a várható termés és ezzel a jövedelmezőség is hektikusan változhat (pl. búza, kukorica). A termelés jövedelmezősége garantálható, a hagyományos növényi kultúrákkal foglalkozó mezőgazdasági termelők számára nagyobb anyagi biztonságot eredményezhet, amelynek közvetlen és közvetett hatása van a régió gazdaságának fejlődésére is. Az apríték jól eladható termék, biztos a piaca, ami előreláthatólag hosszú távon megmarad. Az energianövények termesztése megoldást jelenthet a kedvezőtlen adottságú termőhelyek termelési gondjaira. A 2009-től várhatóan életbe lépő területpihentetési kötelezettség az energianövényekre nem vonatkozik, így ezek a területek is bekapcsolhatók lesznek a nem élelmiszer és nem takarmány célú növénytermesztés érdekeltségébe. A jelenlegi rendszer szerint a területalapú támogatáson felül energianövény-
termelési támogatás is igénybe vehető, amennyiben termelői szerződése van a gazdálkodónak. További előnye e növények termesztésének, hogy a betakarítás és szállítás a téli időszakra esik, ami a növénytermesztési ágazatban holtszezonnak számít, a gép- és humán erőforrás kihasználtság minimális.
A számos előny mellett azonban nem szabad elhallgatni az esetleges kockázati tényezőket sem, amelyekkel már a tervezés időszakában számolni kell. Bármely technológia mellett dönt a gazdálkodó, jelentős a beruházásigény, amely a kevésbé tőkeerős, kis földterületen gazdálkodók számára nehezíti a fás szárú energianövény termelésére való átállást. Megoldást jelenthet a jól mûködő, a termelő és termeltető számára egyaránt előnyös integrációs szerződés, valamint a hozzá kapcsolódó bizalom, amely egyelőre – nem ok nélkül – hiányzik a termelői oldalon.
A biomassza célú energianövény termesztés logisztikai háttere rendkívül összetett és bonyolult. Alapvető problémát jelent, hogy a betakarítás szezonális – téli időszakra esik –, a felhasználás viszont egész évben történik. A legnagyobb erőmûvek is legfeljebb néhány hétre képesek betárolni az aprítékot, a többit köztes tárolóhelyeken kell raktározni. Erre a célra megfelel egy fedetlen betonozott terület, ahol az apríték tárolható, és amit időnként forgatni kell, különben megindul a rothadás, ami csökkenti a fûtőértéket. Ezek olyan kérdések, amelyekre már a telepítés tervezésekor fel kell készülni, termelő és termeltető szoros együttmûködését feltételezi, ami mindkét fél számára a biomassza sikeres előállítását és felhasználását eredményezheti.
Dr. Gyuricza Csaba–Dr. Alexa László
