Magyarország vetésszerkezetét meghatározza, hogy a két legnagyobb területen termesztett növényt, az őszi búzát és a kukoricát általában dikultúrában, vagy vetésváltásban termesztik és gyakran önmaguk után vetik. Az egyik ok az, hogy a kukorica későn lekerülő növény, betakarítása ősz végéig elhúzódhat, míg az őszi búza vetésideje optimális esetben október 1–20-ig tart. Túl hosszú érésidejû kukoricahibrid termesztése, vagy a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt előfordulhat, hogy ekkor a kukorica még lábon áll, vagy a betakarítás után nincs idő a megfelelő talajelőkészítés elvégzésére és nem lehet a búzát elvetni, így a gazda a következő évben is kukoricát vet. Másik szempont, hogy az egyébként agronómiailag kedvező vetésforgó azért is nem jön létre, mert a búza és kukorica ára jelenleg nagyon magas, ehhez képest pl. egy pillangós növény beiktatása a vetéssorrendbe kevesebb jövedelmet eredményez a gazdáknak hiszen az állatlétszám lecsökkent. A jelenlegi árszínvonal mellett számíthatunk a búza- és kukoricatermesztés volumenének növekedésére.
A monokultúrás termesztés során fontos szempont a talajuntság több fajtája is. Az egyik a tápanyagfelvétel során fellépő talajuntság; egy bizonyos kultúra azonos tápelemeket igényel, ami több év után az adott tápelemeket kimerítheti a talajból, főleg ha olyan mikroelemről van szó, amit nem juttatunk vissza a tápanyag-visszapótlás során. A toxinelmélet alapján a növények életfolyamataik és bomlásuk során allelopatikus vegyületeket hagynak a talajban, ami a következő növénygenerációknak a növekedését lassítja, vagy lehetetlenné teszi. A talajuntsághoz tartozik a kórokozók, káros rovarok fajspecifikus felszaporodása, amelyek a következő évben csökkentik a termést, szélsőséges esetben tönkreteszik. Erre a legjobb példa a fehérpenész, ami miatt pl. a repcét önmaga után öt évig nem lehet termeszteni. Újabban a kukorica monokultúrás termesztését ellehetetlenítette a kukoricabogár, amely 1992-óta terjed Európában.
A kukoricabogár lárvája és imágója is károsít. A talajban telelő tojásból májusban kikel a lárva és a kukorica gyökereit elrágja, a növény megdől. Erős lárvafertőzöttségnél a növény gyökérnyaki része nagy mértékben károsodik, a kukoricanövény a földre dől, kiszárad, majd elpusztul. Ha a növény kevésbé károsodott, de megdőlt, a további növekedése során igyekszik kiegyenesedni. Ezt a tünetet „hattyúnyakas kukoricának” nevezzük. A kifejlett imágók (bogarak) belerágnak a levélbe, továbbá a kukorica „bajuszát”, a bibeszálakat károsítják, ez utóbbi szemhiányt okoz a kukoricacsöveken. Eddigi tapasztalatok alapján a szárazabb nyarakon nagyobb, a csapadékosabb nyarakon kisebb a kártétel, egyrészt a nedves talajban lassabban fejlődnek a lárvák, másrészt a nedvesség hatására intenzívebben nő a kukorica és a lerágott gyökereket is jobban tudja pótolni.
Bár a kukoricabogár ellen vannak hatásos rovarirtó szerek, a kijuttatásuk gyakran körülményes és nem hatékony. A védekezés egyik gyenge pontja, hogy a tojások a talajban telelnek, és kelésük idején nem lehet vegyszeresen védekezni, hacsak a növényvédő szert még a lárvák kelése előtt ki nem juttatjuk. Ennek egyik lehetősége a talajfertőtlenítés, de magas költsége, nem elég jó hatásfoka, és erős környezetterhelése miatt nem a legjobb megoldás. Másik lehetőség a vetőmag csávázása, pl. imidakloprid, timetoxam hatóanyagú inszekticidekkel. Ez nem mindig hatásos, mert a növény növekedésével együtt a hatóanyag folyamatosan hígul, így az elhúzódó lárvakártétellel szemben már nem nyújt védelmet. A már kifejlett bogarak ellen rajzásban végzett védekezés sem egyszerû, hiszen a kukorica ekkor már nagyon magas, így már csak hidas traktorral vagy repülőgéppel lehet permetezni. Az esetleges alacsonyabb kártételi szint esetén is érdemes védekezni, mert a védekezés költsége alacsonyabb, mint a következő évben jelentkező megnövekedett kártétel, hiszen egyetlen kukoricabogár-pár is sok száz petét rak le.
A Pannon Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar Növénytermesztéstani és Talajtani Tanszék kísérleti telepén, Keszthelyen számos tartamkísérlet van. Ezekből az egyik legfiatalabb, a 2002-ben indított monokultúrás búza és kukoricakísérlet eredményeit szeretnénk röviden ismertetni.
A kísérletben különböző adagú mûtrágyakezelések és különböző hatékonyságú növényvédelmi kezelések kölcsönhatását vizsgáljuk a kukorica és búza terméseredményére, gyomosodására, és a károsítókra. Ebből a kukoricakísérlet eredményeiről számolunk be.
Az alkalmazott hibrid a PR38A24 a Pioneertól, felhasznált mûtrágyák: pétisó, kálium-klorid, és szuperfoszfát. Gyomirtó szer kombináció: 2-4 D, petoxamid, terbutilazin, rimszulfuron, tifenszulfuron-metil.
A kukoricabogár rajzásakor az egész kísérleti területet rovarirtóval (acetamiprid hatóanyag) permetezték légi úton, így annak hatását a kifejlett bogarakra nem tudjuk számszerûsíteni.
A gyomirtó szer kijuttatása május végén történt, utána a parcellákat június elején kapáltuk meg kézi kapával, a parcellákról a gyomokat lehordtuk. A kapálást megismételtük június végén, a lombzáródás után a gyomnövények csírázása nagy mértékben visszaesett, és a betakarításig a gyomosodás nem volt számottevő.
A legmagasabb termést a gyomirtás és kapálás kombinációjával, N3 (N200, P100, K100) tápanyag-ellátási szinttel értük el (9,9 t/ha), a legalacsonyabb termésszintet a várakozásnak megfelelően a kapálást, gyomirtó szert és mûtrágyát nélkülöző N1 és CH1 kezelés kombinációjánál mértünk (0,6 t/ha). A tavalyi eredményeinkhez képest idén a kapálás jobban növelte a termést, átlagosan 5,4 t/ha-ral, mint a vegyszeres gyomirtás (4,1 t/ha). Tehát a kapálás és a kelés utáni gyomirtó szeres állománykezelés hatásfoka hasonló, és az eredményes kukoricatermés eléréséhez szükséges a gyomok megfelelő mértékû visszaszorítása (1. táblázat).
Az állományban kétszer végeztünk gyomfelvételezést a Balázs–Ujvárosi módszerrel, a beállt állomány gyomborítottságát mutatja a 2. táblázat (szeptember 26.).
2007 júniusában észleltük az első kukoricabogár-lárva kártételeket, majd megszámoltuk a megdőlt töveket. Érdekes módon a nem kapált és nem gyomirtózott, parlagfûvel és lapulevelû keserûfûvel sûrûn benőtt parcellákon (CH0) nem találtunk megdőlt kukoricatövet (0%). A csak kapált parcellákon a tövek 8%, a csak gyomirtott parcellákon 9,1%, míg a kapált és gyomirtott parcellákon 23,5% volt a megdőlt tövek aránya. A parlagfû a nyár folyamán mind a kukorica, mind a lapulevelû keserûfû fölé nőtt, a szeptember 24-én végzett gyomfelvételezésen az átlagos borítása ezeken a parcellákon 84% volt. A nagy mennyiségû, kezdetben gyepszerû, majd embermagas parlagfû a kísérletek alapján meggátolja a kukoricabogár lárvájának kártételét, ugyanakkor lassítja a kukorica növekedését, fényt, vizet és tápanyagokat von el a növénytől. A gyomtengerben a kukorica sokkal kisebb méretû és gyakran nem is hoz csövet, vagy csak sokkal kisebbet, mint a gyommentesen tartott parcellákban. A másik probléma az, hogy a parlagfû pollenje hazánkban az első számú „közellenség” az allergiában szenvedő embereknek, akiknek sok nyári napot tud kellemetlenné tenni.
A kísérletben tapasztalt érdekes jelenség, hogy az egyik legelterjedtebb gyom megakadályozza a legveszélyesebb kukoricakártevő kifejlődését, elgondolkodtató. Bár pontos mechanizmusa még nem ismert, feltételezéseink szerint a petéből kikelt kukoricabogár-lárva nem a számára megszokott élelemmel, a kukorica gyökerével, hanem a parlagfûével találkozik, és nem tudja károsítani a kukoricagyökeret. Ebben szerepe lehet a parlagfû allelopatikus gyökérváladékának, ami más növények növekedését lassítja vagy gátolja, illetve ebben az esetben természetes rovarirtóként mûködhet. A kukoricabogár és parlagfû kártételét, valamint ezeknek az összefüggéseit a jövőben is tovább vizsgáljuk.
Jolánkai Péter PhD hallgató
–Kismányoky Tamás egyetemi tanár
