Jelen publikációnkban e növény botanikai és biológiai sajátosságaira, a termesztés körülményeire, termőhelyigényére térünk ki részletesen, mivel ezek alapvetően befolyásolják az elérhető hozamokat, a telepített állomány élettartamát, egyúttal termesztésének gazdaságosságát.

Botanikai jellemzése

A keleti kecskeruta (Galega orientalis Lam.) a Fabaceae családba tartozó, gyökérhajtásokat fejlesztő évelő növény.

Gyökere

A fő gyökere orsó alakú, karószerû, 50–80 cm mélyre hatol a talajba, jól kifejlett és nagyszámú elágazásokat (oldalgyökérzetet) fejleszt, sûrûn behálózva a felszín alatti mûvelt réteget, melyeken akár 1500 rhizóbium gümő is kifejlődhet (Rhizobium galegae). A talajfelszín alatt 2–7 db főelágazást fejleszt akár 18 hajtásrüggyel, melyek együttesen e fajra jellemző tipikus gyökértörzset alkotnak. A talaj felszíne alatt 2–3 cm-re, a gyökértörzsön 5–30 cm-re a főgyökértől, elágazásokat képez, melyeken a felszínre törve új hajtások alakulnak ki, 3–4 áttelelő rüggyel. Ennek eredményeként 100–150 cm, vagy ennél is magasabb, sûrû bokor alakul ki.

Erőteljes gyökérzete lehetővé teszi a talaj tápanyagainak maximális kihasználását, valamint a különböző klimatikus viszonyok között történő termeszthetőségét.

Szár

Egyenesen felálló, hengeres, belül üreges, csőszerû, a felső részen ágazik el, 8–14 szártaggal. Az egész száron sûrû, de nem mély barázdák húzódnak. A szár átlagos magassága 125–140 cm, néhány közülük elérheti a 2 m magasságot is. A szár színe változatos lehet, a világos- és haragos zöld színtől az antociános színeződésig. A száron 7–15 levél fejődik ki, melyek erősen kötődnek a szártag csomókhoz.

Levél

15–30 cm hosszúságú, páratlanul szárnyalt összetett levele van. Ezek erősen kötődnek a szárhoz és még szárítás során sem hullnak le. A levél 7–15 levélkéből áll, melyek a szár alsó részén tojás alakúak, a felső résznél megnyúlt tosájdad alakúak, hosszúságuk 4–8 cm, szélességük 2–5 cm.

A levelek színe alul sárgászöld, a szár felső részén sötétzöld.

A levélnyél a szár alsó részénél 3–16 cm hosszú, a felső részén 1–6 cm.

Virága

Hatalmas, gyakran kék-ibolya színû, de találkozhatunk kék és fehér virágú változatokkal is. A virág felépítése tipikusan a hüvelyesekre jellemző.

Termése

Egyenes hüvely, enyhén meghajlott, hegyesen végződő. A hüvelyek felülete egyenes, enyhén szőrözött, világos- vagy sötétbarna színezetû. A hüvelyben 3–7 mag, ritkább esetekben 9 mag képződik. Az érés folyamán a hüvelyek nem nyílnak ki, a magok nem szóródnak el.

Magvai

Vese, vagy bab alakúak, sárga vagy élénksárga színûek (a tárolás során barna színûvé válnak). Ezermagtömege 5,5–9,0 g. A kecskerutára jellemző a keményhéjúság.

Biológiai sajátosságai

Termőhelyigénye

A keleti kecskeruta talajigénye szorosan összefügg származási helyével. Vad változatával gyakran találkozhatunk a Kaukázus erdeinek szélén, a hegyi utak mentén, a folyópartokon, ahol a talaj gazdag, lebomlott szerves anyagokban. Érzékeny a talaj termékenységével szemben, annak fizikai és kémiai tulajdonságai alapvetően befolyásolják a telepítés élettartamát, termőképességét. A középkötött erdőtalajokat kedveli, valamint a mezőségi vályog és az öntés réti talajt, amelyek jó víz-, levegő- és hőgazdálkodással rendelkeznek. Sekély termőrétegû, középkötött és enyhén lejtős talajokon is megél. Nem való homoktalajokra és szikesekre sem. Érzékeny a talajsavanyodásra, a semleges kémhatású talajokat kedveli.

A keleti kecskeruta vízkedvelő növény, azonban nem tûri a tartós vízborítottságot, a magas talajvízállást, 1,0–1,5 m-nél magasabb talajvíz kedvezőtlenül hat fejlődésére. A vízkedvelő tulajdonsága azonban egyúttal párosul a szárazságtûréssel és a tartós meleg (kisülési időszak) elviselésével.

Különösen az első évben (telepítés évében) érzékeny a vízellátásra, a kelés időszakában, majd ezt követően a fiatal növények megerősödésének, a gyökérzet kialakulásának időszakában, a N-kötő baktériumgümők kialakulásakor.

A második, majd az azt követő években a virágzás kezdetekor és a virágzás időszakában igényel több vízellátást, mely különösen a magtermőképességet befolyásolja. Egyúttal a hatalmas gyökérrendszerének köszönhetően jól átvészeli a tartós szárazságot.

A kecskeruta csírázása 5–6°C nál kezdődik, de az egyenletes kelés, a jól beállt állomány kialakulásához 11–12°C talajhőmérséklet szükséges.

Telepítése tavasszal történik. Optimális hőmérséklet és vízellátás mellett, 15–18 nap szükséges a csírázásához. A májusi fagyok (-6–7°C) az állomány kiritkulását, esetleg a telepítés kifagyását is eredményezhetik.

Termőhely kiválasztás

A keleti kecskeruta évelő pillangósvirágú növény, a jól beállt állománya akár 20 évig, vagy annál hosszabb ideig is hasznosítható, emiatt célszerû a forgón kívüli termesztése.

Sík területen célszerû elhelyezni, azonban telepíthető enyhe domboldalakon is, tartós vízállásoktól mentes területekre. Kívánatos déli fekvésû terület kiválasztása, ahol a talaj felmelegedése gyorsabb, így a tavasszal korábban fejlődésnek indul. Kísérleteink szerint a keleti kecskeruta Belarussziában kiválóan termeszthető a vízrendezett, meliorált tőzeges talajokon is. Nem kívánatos rossz kultúrállapotban lévő, kötött szerkezetû, vízborított, valamint laza, szervesanyag-hiányos homoktalajokra telepíteni.

A talaj pH KCl 6,0–6,5 között célszerû tartani, a vörös heréhez hasonló talajreakciót igényel. Savanyú talajokon gyenge állomány fejlődik, melynek ismertető jegye az első évben a halványzöld színeződés, majd kiritkulás, és végső esetben az állomány kipusztulása. Gyökérgümők ilyen feltételek mellett gyakorlatilag ki sem fejlődnek. A meszezést célszerû már az elővetemény alá elvégezni.

Elővetemény igénye

Az elővetemény kiválasztásakor figyelmet kell fordítani a gyommentességre, valamint a szerves anyaggal történő ellátottságra. Ebből a szempontból legjobb előveteménynek a kapásnövények számítanak (burgonya, gyökér- és gumós növények), zöldségfélék és az őszi kalászosok, melyek alá szervestrágyázást, szükséges esetben meszezést végeztek. Figyelembe véve hosszú élettartamát célszerû a telepítést megelőzően totális gyomirtást végezni (különösen a tarackos- és nagy tápanyagtartalékkal rendelkező gyomok ellen) és gondosan előkészíteni a talajt.

A keleti kecskeruta telepíthető takarónövény nélkül és takarónövénnyel is.

Figyelembe véve azonban azt, hogy fénykedvelő növény, kevésbé viseli el az árnyékolást – különösen az első évben – ezért célszerûbbnek tartjuk a takarónövény nélküli vetését.

A telepítés évében, a kelését követő két hónapban a földfeletti hajtások nagyon lassan fejlődnek, viszont a gyökérzet kialakulása rendkívül intenzív, amely megalapozza hosszú élettartamát és kimagasló termőképességét.

Épp ebben a kritikus fázisban, a gyakorlatban sokszor nem veszik figyelembe a fiatal növények érzékenységét a gyomok elnyomó képességével, árnyékoló hatásával szemben, mely a későbbi években jelentős terméskiesést jelent.

A keleti kecskerutát kevert vetésben is alkalmazhatjuk évelő füvekkel együtt.

Legjobb társnövényei ebben az esetben a magyar rozsnok (Bromus inermis Leyss), a nádképû csenkesz (Festuca arundinacea SHREB.), a réti csenkesz (Festuca pratensis L.) és a réti komócsin (Phleum pratense L.). Az ilyen fajokból összeállított gyepkeverék kiváló takarmányértéket képvisel, mely alkalmas széna, szilázs, szenázs és zöld lisztek előállítására.

Ilyen hasznosításnál a vetési norma 5 kg/ha keleti kecskeruta + 5 kg/ha fûmag.

A keleti kecskeruta vetőmagjának a telepítéshez való előkészítése több gondos mûvelet végrehajtását igényli: koptatás (skarifikálás), csávázás, mikroelem-kezelés, inokulátummal történő beoltás.

A skarifikálás speciális skarifikátorokban történik, melynek eredményeként a csírázó képesség laboratóriumi körülmények között átlagban 26,9-ről 81,8%-ra növekedett, szántóföldi körülmények között 19,7-ről 60,7%-ra.

A csíraképesség ilyen módon történő növelése kísérleteinkben a 1,4–3,2 szeres zöldhozam-növekedést eredményezett.

Fontos, hogy a skarifikálást nem korábban, mint 3–4 héttel a vetést megelőzően végezzük el, különben a koptatott vetőmag gyorsan elveszti csíraképességét.

Mint ahogy a többi pillangós növénynél is fontos a vele szimbiózisban élő specifikus N-kötő baktérium jelenléte, úgy a keleti kecskerutánál különös jelentőséggel bír, kizárólag e fajhoz kötődő Rhisobium galegae baktérium törzzsel történő beoltás. A mag beoltásának hiányában a növényállomány halványzöld színû, gyökerén hiányoznak a baktériumgümők, nagyon lassan fejlődnek, télállóságuk nagymértékben csökken, és gyorsan kiritkul. A nitrogénéhség miatt termőképessége nagymértékben csökken.

Kísérleteinkben a mag kezelése különböző inokulátumokkal a zöldhozam 30–40%-os növekedését eredményezte. A beoltást kizárólag a vetés napján alkalmazhatjuk. Erre a célra a kecskerutához speciális bio-preparátumokat állítanak elő, más pillangósoknál használt oltóanyag e növénynél nem használható. A mag kezelését speciális helyiségekben végzik, nem magasabb, mint 14°C-on, kizárva a közvetlen napfény e baktériumokra gyakorolt káros hatását. A vetőmagot kezelés után (sötét helyiségben kíméletes szárítást követően), még aznap el kell vetni. Későbbre tolódó vetés esetén a kezelést meg kell ismételni, mivel 5–6 óra elteltével a baktériumok száma kétszeresen csökken.

A beoltásra alkalmas bio-preparátumok közül a Sapronit (200 ml/ha + 2% víz), Rhizotorfin, Intragin, alkalmazható, melyek a kecskeruta specifikus baktériumtörzseit tartalmazzák.

Használhatjuk még beoltásra az idősebb kecskeruta állomány kíméletesen szárított és megőrölt gyökérzetét is (4–5 kg/ha).

Az intenzív N-kötő képességet a növények gyökerén nagy számban képződő rózsaszínû vagy piros gyökérgümők jelzik. A zöld, vagy szürkés színû gümők nem kötnek meg légköri nitrogént. Ezen ok miatt az állomány első évében, augusztus végén célszerû a tábla több pontjáról átlósan mintát venni, több növényt kiásni, és a földtől való megtisztítás után a gümőket megvizsgálni.

A következő év tavaszán, 8–10 nappal a hajtások megjelenése után célszerû a vizsgálatot ismételten elvégezni. Gümők hiányában, vagy rossz minőségû gümők jelenléte esetén, célszerû tavasszal 30–40 kg/ha N mûtrágya hatóanyagot kijuttatni.

Folytatjuk: a termesztéstechnológia a következő számban kerül ismertetésre

E cikksorozat a szerzők első magyarországi közlése, az abban leírt információk a szerzők tulajdonát képezik!

Prof. Dr. Dr. h. c. Makai Sándor–Makai Péter Sándor agrármérnök, NYME MÉK Növénytudományi Intézet, Mosonmagyaróvár

–Dr. Bushuyeva V. I. egyetemi docens–Nesterova I. M. aspiráns, Belorusz Állami Mezőgazdasági Akadémia, Gorki