A termelő területének egy részére saját fogásból származó, maga által letisztított, jó esetben csávázott és csírázóképességre vizsgált magot vet el. Területének többi részére államilag ellenőrzött, fémzárolt vetőmagot vásárol. Így a beszerzéssel nem csak frissíti (felújítja) szaporító anyagait, hanem évről évre új fajták termelésbe vonására is lehetősége nyílik. Az elvetésre került teljes mennyiségből a fémzárolt vetőmag részesedését nevezzük felújítási aránynak. Ennek szakmailag elfogadott minimális mértéke 40–50% körüli, mely hosszú időn keresztül megvalósult a gyakorlatban.

Régi és gyakran idézett megállapítás, hogy a jó termés biológiai alapja az államilag ellenőrzött, fémzárolt vetőmag. Ennek ellenére az elmúlt évek sajnálatos jelensége, hogy a termelők nem újítják fel megfelelő arányban vetőmagjaikat. Mivel az Európai Unióba történő belépéskor megszûnt a 40%-os vetőmag-felújításhoz kötött támogatási előírás, a fémzárolt vetőmag-vásárlás és használat a 2004. évi vetéseknél mindössze 30% volt, majd 2005-ben negatív csúcsot elérve az őszi búza esetében 25%-ra csökkent. Történt ez annak ellenére, hogy a fémzárolt vetőmag ára az utóbbi három évben folyamatosan, mintegy 20%-kal csökkent – miközben a támogatások növekedtek.

Az intervenciós lehetőségek beszûkülésével egyre inkább előtérbe fog kerülni a minőségi gabonatermesztés, amely a fémzárolt vetőmag-használattal kezdődik. Ez a kérdés előtérbe került az ország Európai Uniós csatlakozásával, hiszen minden mértékadó vélemény szerint csak jó minőségû, homogén áruval lehetünk versenyképesek. Nem véletlen, hogy uniós versenytársaink jóval előrébb tartanak ezen a területen, pl. Franciaországban 2005/2006-ban a gabonatermesztők 80%-a minősített vetőmagot használt az őszi búza vetéséhez, a minősített vetőmaghasználat aránya 54%. Fontos megjegyezni, hogy a francia kisgazdák 62%-a rendszeresen minősített vetőmagot használ, felismerve azt a tényt, hogy versenyképességüket csak így képesek megőrizni a nagygazdaságokkal szemben. A felújítási arány európai átlaga is meghaladja az 50%-ot.

Első ránézésre talán olcsóbb megoldásnak tûnhet az árugabona visszavetése, de érdemes tételesen végigmenni, hogy valójában mit tudunk megspórolni (táblázat).



A fémzárolt vetőmaghasználat előnyei

A fémzárolt vetőmaghasználat mellett számos szakmai érv szól. A búzatermesztés ma már nem lehet öncélú tevékenység. Elsősorban a piaci igények határozzák meg, hogy milyen fajtát és annak végtermékét hol, hogyan és milyen arányban érdemes termelni. Abban az esetben, ha ismerjük a piac igényeit és ismerjük saját lehetőségeinket, akkor ki kell tudni választani a megfelelő fajtát és annak ismeretében kialakítani a termesztéstechnológiát. Magyarán meg kell tervezni a jövedelmezőséget, meg kell célozni az állandó, stabil piacokat.

Mindebből következik, hogy aki vetőmagot vásárol, az egyben fajtát és fajtaismeretet vesz (szellemi termék), hiszen az agrotechnikában és az inputokban komoly költségeket lehet megtakarítani, amihez képest a hektáronként szükséges vetőmag ára már nem is sok.

A fémzárolt vetőmag esetében ismert a használati érték: a fajtára megadott mennyiséget kell vetni ha-onként, tehát nem kell 30–40%-kal több vetőmagot használni – ami esetenként + 60–80 kg. Saját vetőmag – visszavetés árugabonából – esetén viszont nem ismerjük a vetőmag biológiai értéket (ép csíra %, vigor, 1000 szemtömeg, osztályozottság, tisztaság, kórtani problémák stb.), de esetenként még azt sem, hogy milyen fajtát vetünk valójában. Káros gyakorlat az, hogy sokszor túlzott a vetőmagnorma „vessünk többet” hozzáállás, hogy a várható hibákat kivédjük Így születnek a sûrû vetések, ahol többek között számolhatunk a megdőléssel, a gombabetegségek intenzívebb megjelenésével, az indokolatlanul nagyobb növényvédő szer használattal, esetenként a szárcsökkentő használatával is. Relatíve magasabb a tápanyagfelvétel a nagyobb biológiai tömegből adódóan. Megnő a betakarítási energiafelhasználás, nő a nehezen kezelhető szalma mennyisége, ellenben alacsonyabb az 1000 szemtömeg, magasabb a tisztítási (manipulálás) veszteség, nem beszélve arról, hogy kisebb az értékes malmi tömeg, vagyis közvetve alacsonyabb az 1 ha-ról értékesíthető mennyiség, de számolhatunk a gyengébb minőségi paraméterekkel is (fizikai és beltartalmi mutatók: fehérje, esésszám, sikérminőség stb.).








A szakmai igényességet és jó szándékot feltételezve, a saját vetőmag készítése malmi, illetve árugabonából (tisztítás, zsákolás, laborvizsgálat, csávázás, raktározás stb.) relatíve nagyobb költségekkel jár, de biológiai értékét tekintve az ilyen vetőmag még mindig gyengébb minőségû, mint a fémzárolt.

Itt meg kell említeni a csávázás milyenségét is. A csávázószer szakszerûtlen megválasztása vagy elhagyása, a szer felvitele – túldozírozás – munkaegészségügyi és esetenként súlyos környezetvédelmi problémákat vethet fel (ld. madárpusztulások, az élővizek és környezetünk szennyezése stb.).

A nem fémzárolt vetőmag használata, (másodszori vagy egyre gyakoribb harmadszori) visszavetések erősen befolyásolják a fajtaazonosságot (kevert anyagok), annál is inkább, mivel egyre gyakoribb a búzát-búza, árpát-búza, tritikálét-búza követő vetések (árvakelések), ami szintén fajtakeveredést eredményez. Egy kevert állomány (5–15%) mindenképpen a minőségmutatók csökkenésének irányába mutat, nem beszélve arról, hogy a betegség-fogékonyságból, az egyenetlen érésből, az eltérő magasságból stb. adódó kevert állomány agronómiailag, tehát termesztéstechnológiailag is hátrányos lehet.

A visszavetett árugabona használata komoly növényvédelmi aggályokat vethet fel. A visszavetésre használt „kombájntiszta”, úgynevezett „vetőbúza, vetőárpa” tisztasága nem éri el a 95%-ot sem. A nem megfelelően kezelt őszi búza és a tavaszi árpa állományok vadzab fertőzöttséget mutatnak, emiatt a visszavetésre használt magban fokozott gyomosodás észlelhető. A maggal terjedő gombák (fuzárium fajok) toxinjai a nem megfelelően kezelt állományok termésében jelentős károkat okoznak. Ez az utóbbi paraméter az utóbbi időben különösen nagy probléma volt a termesztésben. A szabadpiaci lehetőségek miatt az idén szinte nem volt szükség az intervenció adta lehetőségekre. Ez főként annak volt köszönhető, hogy az egész unió területén gyenge volt a termés (10 millió tonnával kevesebb, mint tavaly). Ennek a szerencsés körülménynek köszönhetően csak kevesen tudják azt a tényt, hogy az FVM által végzett kockázatbecslés alapján a tételek nagy része nem felelne meg az intervenciós fuzárium toxinra vonatkozó előírásainak. Ezért erre már most, a tavaszi vetés előtt érdemes felhívni a figyelmet.

Nem szabad megfeledkeznünk azonban arról sem, hogy a túlkínálat és a szigorodó élelmiszeripari követelmények miatt (igényesebb felvevőpiac, a speciális minőség, toxin- és DON-tartalom stb.) a kalászos gabonák esetében is reális követelmény lesz a nyomon követhetőség, amiről ma még csak beszélünk. A nyomon követhetőséget csak vásárolt, fémzárolt (igazolt) vetőmag használatával lehet adminisztrálni és legalizálni, tehát a végterméket visszaigazolni, akár fajtára, akár a termesztéstechnológiára és/vagy a termelőre.

Összességében, szakmai oldalról nézve a jövőbeni piaci lehetőségeink megtartása, illetve azok növelése és biztonsága szükségessé teszi, hogy vetéseinkben érjük el a minimum 45–50%-os felújítási arányt, ami még pár évvel ezelőtt általános volt. Az államilag elismert fajta, és a hozzátartozó fémzárolt vetőmag használata csak látszólag jelent pluszköltséget hiszen az előzőekben tárgyaltakból is láthatjuk, hogy a relatíve drágább mégiscsak olcsóbb, illetve megtérül egy szakszerû termesztési eljárás során.

 

A fajtatulajdonos jogérvényesítésének eszközei

A nemesítők, fajtatulajdonosok kezében a puszta meggyőzésen túl egyéb lehetőségek is rejlenek, amivel eddig Magyarországon még nem éltek.

A növényfajta oltalomban részesített fajták esetében a fajtatulajdonosnak jogában áll méltányos fajtahasználati díjat beszedni az utántermesztett vetőmag esetében is. Ma Magyarországon a köztermesztésben lévő kalászos fajták döntően növényfajta oltalomban részesítettek. Ez a fémzárolt vetőmaghasználat növelésének egyik indirekt módja, mivel a saját vetőbúza, vetőárpa előállításának költségeire pluszban rárakódó nemesítői díj összességében elérheti a minősített vetőmag árát. Ennek következtében pedig az eddiginél több gazdálkodó dönthet úgy, hogy megvásárolja a minden szempontból garantáltan jó minőségû vetőmagot, ahelyett, hogy saját maga bajlódna az előállítással.

Egy új fajta létrehozása mögött a nemesítők hosszú éveken át tartó anyagi és szellemi ráfordítást igénylő alkotómunkája húzódik meg. Manapság, amikor a fajták elterjedésének szinte „semmi” nem szab határt, a nemesítésben egyre jobban kiéleződik a verseny. Ez a helyzet a nemesítőket arra inspirálja, hogy még nagyobb hatékonysággal dolgozzanak.

Az új fajták szükségességét elsősorban a feldolgozóipar gerjeszti az egyre magasabb minőségû és speciálisabb alapanyag igényével.

A nemesítési sikerekből elsősorban a termelők részesednek azáltal, hogy az új, egyre nagyobb termőképességgel és ellenálló-képességgel rendelkező fajta elengedhetetlen feltétele a sikeres növénytermesztésnek.

A növénynemesítés ezek között a körülmények között egyre költségesebb tevékenységgé válik. Ezeknek a költségeknek legnagyobb részét a licencdíjakból kell fedezni, amelyek a fajtatulajdonosokat illetik.

Magyarországon manapság (különösen az elmúlt 2 évben) egyre kevesebb termelő vásárol fémzárolt vetőmagot, a felújítási arány őszi búzánál 20% körüli, amiből ki lehet számítani, hogy a befolyt összeg nem elegendő a kutatás finanszírozásához.

Az EU-ban nem jellemző, hogy az állam támogatja a nemesítést, ezért a nemesítő intézeteknek saját forrásokra kell támaszkodniuk. Ilyen alacsony vetőmag-felújítási arány mellett a nemesítő intézetek komoly anyagi gondokkal küzdenek, amely majd esetlegesen negatívan fog kihatni az alkotómunkájukra is. Egyik megoldás a fajtaoltalommal rendelkező fajták vetőmagjának felhasználása után a licencdíjak begyûjtése, a saját részre termesztett vetőmag (FARM SAVED SEED=FSS) után is következetesen beszedett fajtahasználati díj.

A licencdíj begyûjtésére az unióban több különböző rendszer létezik. Ahhoz, hogy jó példákat találjunk, nem is kell nagyon messzire menni, hiszen a Cseh Köztársaságban rendkívül hatékonyan mûködik ez a terület.



A cseh példa

Csehországban a fajtatulajdonosok megalakították a Fajtatulajdonosok Egyesületét (DVO), amelynek tagja lehet bármely a Nemzeti Fajtajegyzékben szereplő hazai fajtának a tulajdonosa vagy külföldi fajtának a képviselője. Ennek a szervezetnek az egyik fő feladata a fajtatulajdonosok törvényes érdekeinek és jogainak a képviselete, védelme, továbbá a FSS után a jogos fajtahasználati díj begyûjtése.

Ebbe a szervezetbe 333 EUR (kb. 80 000 Ft) díj ellenében léphetnek be a fent említett tulajdonosok (nemzetiségtől függetlenül).

A szervezet tevékenységét és az FSS után járó licencdíj beszedésének körülményeit a 408/2000. tv. írja elő.

„A fajtatulajdonos hozzájárulását adhatja más személyeknek a fajta használatára írásbeli licencszerződés formájában, amelynek tartalmaznia kell a fajtahasználati díjra vonatkozó megállapodást. Ezeket a fajtákat a termelők használhatják saját termelésükhöz anélkül, hogy licencszerződésük lenne, de a fajtahasználati díjat akkor is meg kell fizetniük.

A termelők nincsenek korlátozva abban, hogy saját területükön, saját felhasználásra mennyi vetőmagot használnak fel. A mezőgazdasági termelők a saját maguk által előállított FSS-t feldolgozhatják maguk vagy feldolgoztathatják olyan cégekkel, akik erre szakosodtak. A feldolgozásnak olyannak kell lennie, hogy a feldolgozást követően az anyagnak meg kell őriznie az eredeti tulajdonságait, megkülönböztethetőségét.

A mezőgazdasági termelőknek kötelessége az FSS után a fajtatulajdonosnak bizonyos mértékû térítést fizetni. Ez a térítés lényegesen alacsonyabb, mint az általánosságban használt licencdíj. Az FSS után a kistermelőknek nem kötelességük díjazást fizetni.

A fajtatulajdonos jogában áll a termelőktől és a feldolgozói tevékenységet folytatóktól információt bekérni a saját fajtáikból előállított/feldolgozott FSS-ről.

A mezőgazdasági termelők és feldolgozást végzőknek kötelessége a fajtatulajdonosnak írásban megadni minden adatot (név, cím, azonosítószám, FSS előállított, beszállított, feldolgozott mennyisége, feldolgozás helye, ideje stb.)

A termelőknek kötelességük írásban megadni a fajtatulajdonos számára felhasznált FSS mennyiséget.

A fajtatulajdonosnak kötelessége írásban közölni a termelővel milyen nagyságú térítést kér a fajtahasználatáért.”



Szankciók

A vetőmag felügyeleti hatóság (cseh OMMI) 16 000 EUR (kb. 4 000 000 Ft) nagyságig büntetést szabhat ki annak, aki az ebben a törvényben leírtakat megsérti vagy akadályozzák az ellenőrzési folyamatot.

Büntetés szabható ki a kötelességszegés feltárásától számított 1 éven belül.

A büntetést a vetőmag felügyeleti hatóság állapítja meg és szedi be, amely majd az állami költségvetésbe kerül be.

Az FSS után fizetendő fajtahasználati díj fizetése alól mentesülnek a kistermelők (27 ha alatt termelők).

A cikk szerzője: Ruthner Szabolcs