A termékenységről tudjuk, hogy értelemszerûen rosszul öröklődik. Így ezt a tulajdonságot környezeti tényezők határozzák meg. Ezek sokszor nehezen számszerûsíthetők (pl.: takarmányozás, management), de fontosságuk nem kérdőjelezhető meg. Más hatások azonban tényadatokkal írhatók le. Főképp ezekkel kívánok foglalkozni jelen publikáció keretein belül. Az adatok több, mintegy 15 éves tartamkísérletből származnak, és a Kaposvári Egyetem Kísérleti Telepének hidegvérû lóállományára vonatkoznak.



A saját vizsgálatok bemutatása előtt néhány fontosabb szakirodalmi megállapítást kívánok feleleveníteni a lovak reprodukciójával foglalkozó publikációk summázásaként.



A hazai termékenyített kancaállomány csikózása az utóbbi (több évtizedes) időszakban nem haladta meg az 50%-ot.



Ócsag (1995) felmérése szerint Magyarországon a kancáknak csak 10–13%-a ellik meg évente. Márpedig minden állatfaj esetében kritikus pont a szaporaság. Különösen igaz ez a nagy egyedi értéket képviselő, hosszú generációs intervallumú, unipara gazdasági állatok esetében. (Párhuzamként említhető, hogy a húslótartáshoz sok tekintetben közel álló húsmarhatartás jövedelmezősége alapjának a jó szaporasági eredményeket tekintjük.)



Természetesen ilyen körülmények között gazdaságos tenyésztést nem lehet folytatni, legfeljebb más haszonvételre alapozni (sport, igaerő, hobby stb.).



Gulyás (1995), Gulyás és mtsai. (1998) a bogyoszlói tenyészetben az alapítást követő első hat év átlagában 72,7%, míg 8 év alatt 82,1% választási eredményt regisztráltak.



Takács (1994) egy franciaországi hidegvérû állományban szerzett tapasztalatai szerint 62–80% közötti a választott csikószaporulat.



Az egyhasznú húsló állományokra vonatkozóan Káldi (1991) induló kancára vonatkoztatott 75–80% csikószaporulatot tekint kritikus értéknek.



A szakirodalom szerint a hidegvérû kancák már kétéves korban tenyésztésbe vehetők ugyan, de ennek gyakran a rövidebb tenyésztésben eltöltött idő az ára.

Bodó és Hecker (1992) húsló állományokban, megfelelő tartási és takarmányozási körülmények között elfogadja a kétéves korban történő tenyésztésbevételt. Szerintük ez a technológia előbb-utóbb olyan vonalakat eredményez, amelyek károsodás nélkül elviselik ezt a terhelést.



Mások ugyanakkor a túl késői tenyésztésbevétel veszélyeire is felhívják a figyelmet ( Pethe, 1814, Pál és Váradi, 1980).



Horn (1995) szerint a hidegvérû kancák vemhesülése a 6. és a 9. év között a legjobb. Felső határnak a 18–20. életévet tekintik.



A csikók növekedésével a kancák nevelőképessége mérhető, hiszen ezt az anyák tejtermelése és egyéb anyai tulajdonságai határozzák meg.



Martin-Rosset et al. (1986) a vemhesség utolsó három hónapjában vizsgálták a csikók növekedését. A kancák átlagos testtömege ezen időszak alatt 8%-kal nőtt. Ez a csikó születési súlyának 73%-a volt. Az ellés utáni 1 hónapban a kancák súlya 6–7%-kal lett több. A csikók születési súlya a kancák elléskori súlyának 10%-a volt. Születéstől választásig napi gyarapodásuk 1300 g volt. A csikók súlya az első hónap végére megduplázódott, növekedésük jól jelezte anyjuk tejtermelését.

A hidegvérû kancák reprodukciós teljesítménye legeltetéses tartásban

A kísérletben szereplő kancák reprodukciós teljesítményeit 1992–2005 között az 1. táblázatban mutatom be. Az adatokból látható, hogy a vizsgált időszakban a kancalétszám nem változott lényegesen (a selejtezett, illetve elhullott kancák pótlása kizárólag saját nevelésû tenyészállatokkal történt). A fedeztetési idény május 15. körül kezdődött, és mintegy két és fél hónapig tartott minden évben. Ebben az időszakban 15–30 kancát osztottunk be egy ménhez (háremszerû fedeztetés). Mint látható akár 90%-os vemhesülés is elérhető ezzel a módszerrel. Az ennél kedvezőtlenebb eredményeknek több oka is volt. Kezdetben több olyan kancát is vásároltunk, amelyek szaporodásbiológiai problémák miatt kerültek volna vágásra. Egy ideig az állományt fejleszteni akartuk, ezért több éven át is próbálkoztunk némelyik állattal. Később az államilag kihelyezett mének közül több nem vált be a háremben. A vetélések jelentős része takarmányozási problémákra vezethető vissza. A vemhes kancák nagyon érzékenyek a penészes szénára, és sajnos előfordult, hogy ilyet kaptak.

A holtellések egy része is a helytelen takarmányozásból adódott. Az optimálisnál jobb anyai kondíció túlságosan nagy vehemmel járt, így az ellési komplikációk több esetben végzetesek voltak. Tovább rontotta a helyzetet ha ellés előtt a kancák zsúfoltan voltak tartva, illetve ha nem elég tapasztalt vagy lelkiismeretes gondozó végezte az éjszakai felügyeletet. Tapasztalataim szerint a csikó életében a legkritikusabb időszak az első 48 óra. A csikókiesések csaknem 100%-a holtellésből és az 1-2 napos-kori elhullásból adódtak.



Összességében elmondható, hogy az évjárati hatások mindenekelőtt a takarmányok változó minőségével, illetve a szaporítás során érvényesülő emberi tényezőkkel hozhatók összefüggésbe.



Tekintettel arra, hogy a kísérletben szereplő kancák eltérő genotípusúak voltak, elvégeztem a reprodukciós teljesítmény elemzését fajtánként is (2. táblázat).

A fajták (genotípusok) teljesítményében érdemi különbségeket nem tudtam kimutatni. Megnyugtató azonban, hogy kirívóan gyenge teljesítményt egyetlen genotípusnál sem tapasztaltam. (Az eredményeket némileg tarkítja, hogy a nagy genetikai értékû import kancák gazdaságossági okokból indokolt selejtezése időben „kitolódott”.)



Szakirodalmi források alapján feltételezhető volt, hogy a fertilitást és a növendéknevelő-képességet az anyaállatok kora is befolyásolhatja. Ezért a 3. táblázatban úgy rendeztem az adatokat, hogy a reprodukciós teljesítmény a kancák életkora szerint is értékelhető legyen. E szerint a kancák életének első 10 évében e téren nem tapasztalható lényeges eltérés. Bár az első és második elléskor gyakoribb volt a holtellés, a 4 éves korban regisztrált 4 és 5 éves kori 3 adatból messzemenő következtetést nem szabad levonni. Azt azonban meg kell említeni, hogy az első ellés nem viselte meg annyira a fiatal kancákat, hogy a következő évben észrevehető eredményromlás következett volna be. A 10 éves és ennél idősebb kancák tartása a vizsgálati körülmények között megfontolandó, hiszen itt a hasznosult szaporulat érzékelhetően (15%-kal) csökkent.

A csikók választása az egyes évjáratokban 6–7 hónapos életkorban történt. Ezt a választási gyakorlatot mindenek előtt a technológia sajátosságai (legeltetési szezon hossza, értékesítési lehetőség stb.) határozták meg, de erre az időre a csikók is képesek voltak önálló takarmányfogyasztásra, így a választás nem okozott törést a fejlődésükben. A szoptatási időszak hossza az időjárástól függően 152–207 nap között változott.



Az adatokból kitûnik, hogy legeltetéses viszonyok között a hidegvérû csikók a szoptatás alatt figyelemre méltó növekedési eréllyel rendelkeznek. Az élősúlytermelésben megfigyelhető különbségek természetesen nemcsak a különböző évek eltérő időjárásának és az ebből következő változó gyephozamnak köszönhetők, hanem a szignifikánsan különböző választási korok is jelentős szerepet játszottak alakulásukban.



Elhúzódó választás esetén a csikók növekedési sebességének jelentős csökkenésével kell számolnunk. A számítások azt igazolják, hogy a kancák csikónevelő-képességének jellemzésére nem célszerû a húsmarhatartásban általánosan alkalmazott 205 napos választási súlyt használni, ehelyett a technológiához igazodó rövidebb, számításaim szerint 185 napos választási súly alkalmasabb. Ezt egyébként a növekedés elemzésén túl a technológiai tapasztalatok (kanca vemhességi ideje, időben kötött fedeztetési szezon) is megerősítették. Mindezeken túlmenően 185 napos korban a csikók törésmentesen választhatók voltak. Két évben a különböző testméretek változását és összefüggéseit is vizsgáltam. Ezen eredmények közül a legtöbb testméret változása a testsúly növekedését követte, így ezekkel kapcsolatban újabb megállapításokat nem tehettem. Figyelemre méltónak tekinthető azonban a testsúly és a viszonylag könnyen mérhető övméret viszonyát leíró, a legjobb becslési pontosságot adó hatványfüggvény (súly = 0,0002 × övméret 2,859, R= 0,941, n = 206, P < 0,001), ami a gyakorlat számára is fontos lehet.



A csikók növekedését befolyásoló tényezők között érdemes megemlíteni a fajta, illetve az eltérő takarmányozási technológia hatását is. A fajták eltérő egyedszáma miatt fajtacsoportokat alakítottam ki, a magyar hidegvérû mellett a francia fajtákat összevontan értékeltem. Ez a megközelítés elsősorban az eltérő típusok különbségeinek érzékeltetésére alkalmas, de a hidegvérû állományban egyébként is inkább a típus-, mint a fajtamegjelölés alkalmazható.



Az 5. táblázatban a különböző típusú állatok 185 napos választási súlyait és élősúlytermeléseit mutatom be.

A 4. táblázat adataiból kitûnik, hogy a genetikai csoportok között statisztikailag is igazolható különbség van. A kistestû haflingi fajtájú csikók többitől elmaradó eredménye nem meglepő. A francia fajtájú csikók gyarapodási fölénye a jövőbeni tenyésztői munka fontosságára hívja fel a figyelmet. A magyar hidegvérû csikók növekedésében a genetikai hatások mellett a takarmányozás szerepe is kimutatható volt. Mivel a kaposvári és a gyúrói csikónevelés egy lényeges elemben különbözött csak, így a gyúrói csikók nagyobb választási súlya minden bizonnyal a csikóóvodában biztosított abraknak volt köszönhető.



A diagram arra hívja fel a figyelmet, hogy a korábbitól eltérő fedeztetési mód alkalmazásánál bizonyos „türelmi időt” kell biztosítanunk a mén számára. A korábban kézből fedeztetéshez szokott mén ugyanis hiába optimális korú, ha tapasztalatlansága az egy éven át üresen maradt kancák miatt súlyos gazdasági károkat okoz. Következésképpen az első fedeztetési időszakban a más oldalról indokoltnál kevesebb kanca osztható be hozzá.

Következtetések: a húshasznosítású hidegvérû lóállomány gazdaságos tartásának alapvető feltétele a jó reprodukció. Háremszerû fedeztetéssel biztonságosan vemhesíthetők a kancák, ha mind a hím, mind a nőivarú állatok megfelelő korban vannak, egészségesek, a ménnek van kellő tapasztalata háremben fedezni és optimális a fedeztetési idő hossza. (A túl hosszú fedeztetési idény munkaszervezési problémákat vet fel.) A mennyiségi és minőségi takarmányozásra a fedeztetési időszakban különös hangsúlyt kell fektetni. Kerülendő a zsúfoltság és ellési időszakban szakképzett (tapasztalt), lelkiismeretes gondozó felügyelete szükséges.

A cikk szerzője: Dr. Makray Sándor