2024. december 19. csütörtök Viola

Lendületben a KWS-szel - Õszi káposztarepce termesztés a Mezõkövesdi Matyó Mezõgazdasági Szövetkezetben

Agro Napló
Molnár József Úrral a Mezõkövesdi Matyó Mezõgazdasági Szövetkezet elnökével beszélgetve az õszi káposztarepce termesztésérõl, olyan kérdéseket kaptam válasz gyanánt, amire én sem tudtam mindig pontosan a jó feleletet. Azt hiszem, ezeket a kérdéseket megosztva az olvasókkal, közelebb juthatunk a jó megoldáshoz a repce termesztési technológiájával kapcsolatban.

Ahhoz, hogy az apróbb részleteket is megfelelően lássuk, pár szó a szövetkezet szántóföldi növénytermesztéséről:

A szövetkezet 5600 ha szántó területen gazdálkodik. A fő tevékenység ezen belül a kalászos (3100 ha) – ebből 2800 ha búza, 350 ha tavaszi árpa – növények termesztésére irányul. Az összes többi növényfaj a vetésforgó miatt kerül döntően elvetésre, búza előveteményeként: 800 ha őszi káposztarepce, 850 ha kukorica, 600 ha napraforgó, illetve sajnos ebben az évben belvíz miatt kipusztult területek is vannak.

Az őszi káposztarepce kiváló őszi búza előveteménynek számít, nemcsak a megfelelően hagyott talajállapotot tekintve, de ha korán lekerül a területről a repce és az időjárás is megengedi, gyorsan el lehet végezni a magágy előkészítést.

Felmerülnek azonban az első kérdések:

  • Mikor vessük a repcét? Augusztus végén, netán szeptember elején? Melyik az optimális idő, amely a repce eredményes télbeindulását teszi lehetővé? Illetve mikor kell ki a repce?
  • Mit vessünk? Fajta repcét, vagy hibridet, hiszen a hibridek drágábbak, de stabilabb, nagyobb termést várhatunk tőlük, és az intenzívebb növekedés miatt a későbbi vetést is jobban tolerálják.
  • Növényvédelem? Tavasszal vagy ősszel gyomirtsunk? A különböző növénykárosítók ellen mivel védekezünk? Mennyi mûtrágyát használjunk? Mikor mûtrágyázunk ősszel, tavasszal, milyen megosztásban?

Sok kérdést kaptam válasz gyanánt, amelyek megválaszolásának legjobb módja a szövetkezet őszi káposztarepce termesztésének bemutatása a kritikus pontok kiemelésével.

Közel 800 ha repce vetésből, 600 ha hibrid, 200 ha fajta repce.

A hibridek 70%-os aránya megtérül, hiszen az előbbi két esztendőt alapul véve 2004-ben 3,9 to/ha, 2005-ben 3,4 to/ha termés közel mindkét évben azonos területen magáért beszél.

Komoly hibridekkel csak az igazán „hibridekhez méltó” eredményekkel rendelkező fajták veszik fel a versenyt. Ilyen a nálunk is újdonságként bemutatkozó RODEO fajta repce a KWS-től. 2004/2005-ös évben 2. éves fajtajelöltként 1. helyezett volt mind termést, mindpedig fagytûrést alapul véve az OMMI kísérletekben.

Nálunk 80 hektáron bizonyíthat az első évben. Ezt négy különböző adottságú táblán vizsgáljuk. Fajta ellenére hibridekhez hasonló teljesítményt várunk a RODEO-tól.

Az őszi káposztarepce termesztés technológiájában az előveteménye mindig őszi búza. A nagy termőképességû és magas szárú főleg dőlt búza kritikus elővetemény.

A vetést augusztus 20. és szeptember 10. között végezzük időjárástól, fajtától és talajtól függően. Lehetőség szerint igyekeznünk kell a magot mindig nyers rétegbe (3–6 cm) közé vetni, a vetőgéppel egymenetben hengerezzük a talajt. A talajaink minőségétől (ha barna erdőtalaj) és állapotától (rögös) függően még a vetést követően külön gyûrûs hengerezzünk, de vigyáznunk kell, nehogy a nyers talaj lecserepesedjen.

Ha az időjárás kegyes hozzánk, akkor szeptember közepén már szépen sorol a repce. Ekkor biztos alapokkal készülhetünk arra, hogy megfelelő állapotban megy a télbe és nagyobb eséllyel reménykedünk a kitavaszodáskor.

Tápanyag utánpótlás
2005. július hónapban az őszi búza betakarítása után a leendő repce területekre az alábbi összetételû mûtrágyát biztosítottuk: N:P:K-8-20-30 2,5q/ha abszolút mennyiségben.

Hatóanyagban: N: 20 kg/ha P: 50 kg/ha K: 75 kg/ha
Tavasszal február végén 27%-os mészamonsalétrom lett kijuttatva 3*2,0 q/ha abszolút mennyiségben. Ez hatóanyagban 162 kg/ha.

Növényvédelem
Idén tavasszal, március végén, április elején lett elvégezve a repce gyomirtása. Ezzel egymenetben védekeztünk repceszárormányos ellen is. A második rovarölőszeres kezelés április végén történt repcefénybogár, bundásbogár és repcebecőormányos ellen. A permetezés virágzás előtt, zöldbimbós állapotban lett elvégezve.

Kísérleti jelleggel egy-egy táblarészben mikroelem pótlásként ként, illetve bórt juttattunk ki levéltrágyaként.

A repce termesztés ugyancsak kritikus pontja az érésgyorsítás szükségessége: Ilyen nagy területen nem engedhetjük meg, hogy ne biztosítsuk a gyors betakarítás érdekében a megfelelő érésgyorsítást. A kérdés csak az, hogy mivel?

Ha helikoptert alkalmazunk, annak előnye, hogy a repcetáblában nincs taposás, keréknyom, hátránya viszont, hogy nem végez pontos munkát, a villanyvezetékek, távvezetékek, szomszédos növényi kultúrák és települések környezetében.

A szántóföldi gépek előnye a pontos megbízható munkavégzés, hátránya azonban, hogy a keréknyomban letaposott repce alkalmanként nehézkessé teszi ezen a területen a betakarítási munkák elvégzését.

Amennyiben lehetőségünk van, akkor a jelenlegi két új JD 9880 iSTS tipusú kombájnunkkal a kétmûszakos repce-betakarítást valósítjuk meg.

Köszönöm a tájékoztatást Molnár József úrnak, azt hiszem igazi „Matyó” gondolkodást vélek felfedezni a sok kérdéses megoldáskeresésben. Látva az egész agronómus gárda kísérletező, újító, aprólékos részletekbe menő megfigyelési tematikáját, egyetemi kutatásokat megszégyenítő elemzéseit a cél érdekében, biztos vagyok benne, hogy az őszi káposztarepce termesztése a leggazdaságosabb módon történik a szövetkezetben. További sok sikert, és egészséget kívánok ennek a megvalósításához.

Napjainkban emelkedő tendenciát mutat az a törekvés, amelynek keretében a kisebb gazdálkodási egységek is kedvet kaptak, kapnak a repce termesztéshez. Nem csak a látvány gyönyörû mikor virágzik a repce és sárga a határ, hanem a felvásárlási árak biztonsága és stabilizálódása miatt is 20–30%-os repce területnövekedés várható, köszönhetően többek között a biodízel programnak. A KWS is szeretne ehhez segítséget nyújtani. A TRIANGLE hibrid repcénk 2002-es télállósági versenyben is bizonyított: tavaly elérte a 15 ezer hektáros vetésterületet, azaz a teljes vetésterület 10%-át, hibrid repce vetésterületet tekintve pedig elérte a 20%-ot. RODEO fajta repcénk az OMMI-ban 2. éves fajta jelöltként első lett. A REMY fajta repcénk az OMMI-ban 1. éves fajta jelöltként szintén első lett. Rajtunk múlik…

A cikk szerzője: Fecsó Zoltán

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
KWS őszibúza-fajták az élvonalban

KWS őszibúza-fajták az élvonalban

A KWS búza fajtái Európa szinten nagy jelentőséggel bírnak és kijelenthetjük, hogy mindenhol az elsők között vannak a gazdák választásánál. A hazai te...

Közepes minőségű termésre számítanak

Közepes minőségű termésre számítanak

Közepes minőségű lehet az idei termés a szántóföldi növényeknél – vélekednek a  Concordia Közraktár Zrt-nél: a repce gyengébb lett a tavalyinál, árpáb...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?