A mangalicatenyésztéssel/tartással szemben állnak az elmúlt évtizedekben kialakított intenzív, nagy húshozamú fajták és hibridek, amelyek mind szaporulatban, mind a gyors fejlődésükkel, és az ezzel együtt járó jobb takarmányértékesítésükkel, továbbá nagyobb arányú színhús-előállításukkal megfelelnek a legújabb táplálkozással kapcsolatos elvárásoknak.

Napjainkban a mangalicákat tisztavérû vagy keresztezett állományokban tartják. Mindkettőnek meg van a maga helye és jelentősége. A mintegy hétezer nyilvántartott koca kb. 70–80 000 utódja kisebb részben közvetlen, házi felhasználásra (nosztalgia!) kerül, nagyobb része pedig ipari (vágóhídi) feldolgozás után kerül hazai vagy külföldi piacokra. Bár sokat beszélünk a fajtáról, annak történetéről és (kalandos) sorsáról, a majdnem kihalásáról, azonban nagyon kevés a közre adott, korszerû, napjaink igényeinek megfelelő korrekt, ellenőrizhető kísérleti eredmény.

A pontosabb tájékoztatás érdekében szervezett meg 2005. novemberében egy tudományos konferenciát „A mangalica (régi fajta – új lehetőségek)” címmel az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet, valamint a DE Agrártudományi Centrum Állattenyésztés és Takarmányozástani Tanszéke Herceghalomban. A több, mint 120 résztvevő bizonyította a téma iránti felfokozott érdeklődést. A konferencia előadásai elolvashatók lesznek az Állattenyésztés és Takarmányozás c. tudományos folyóirat 2006/3. számában, ill. jelenleg is megtalálhatók a következő honlapon:

http://www.atk.hu/szaktanacsadas/mangalica/index.html

A mai mangalica hízlaás módszerének alapismeretei Csáky Ferenc nevéhez fûződnek. Ő az 1930-as években felismerte, hogy a ridegtartás nem elég gazdaságos, és szerinte a mangalica, az akkor szokásosnál intenzívebb tartásra is alkalmas. Kísérletei alapján, sikerült a mangalica előnyös tulajdonságait kihasználva egy relatíve gyors és gazdaságos sertéshízlalási módszert kidolgozni, melyet expressz-hízlalásnak nevezett el. Azt írja, hogy ez egy olyan eljárás, „amelynek alkalmazásával a fiatal malacból kész zsírsertést tudok előállítani arra az időre, amely kor mellett máskor a sertés még, mint sovány beállítani való anyag várta hízóba fogását. A sertés fele idő alatt ér a célhoz, a késhez.” Az általa javasolt takarmány árpa, borsó, korpa és olajpogácsa, D vitamin (Pekk), takarmánymész (Futor) és konyhasó kiegészítéssel. Tapasztalatai szerint a takarmány értékét akkor használják ki a legjobban, ha a hízlalás egész fiatal korban indul, és a 10–12 hónapos életkorban, 120–150 kg végsúllyal befejeződik, és ekkor 1 kg élősúly, 4–4,16 kg takarmánnyal állítható elő, és a módszerrel hizlalt sertések húsa rózsaszínû, puha, zsírral finoman átszőtt, zaftos, kifüstölve elsőrendû csemege-füstöltárú készíthető belőle.

Az 1950-es években ugyancsak sok kísérlet tárgyát képezte a mangalica tartása. Így Horn és mtsai (1952) mangalicával, illetve mangalicát keresztezve különböző fajtákkal és ezek utódaival állítottak be hizlalási kísérleteket. Tóth és Felleg (1952), mangalica expressz

hizlalásához kukoricát 55–65, árpát 25–30, borsót 2–4, húslisztet 4–11%-ban ajánlanak. Kertész, egy 1954-ben megjelent közleményében összehasonlította a magyar fehér hússertés és a mangalica fehérjeszükségletét. Bevezetésként megállapítja, hogy tudomása szerint exakt vizsgálatokat a mangalica sertés fehérjeszükségletének meghatározására korábban nem végeztek. Ezért a nagyfehér hússertés és a mangalica hízók részére 55% kukorica, 40% árpa és 5% korpa keveréket állított össze, amit eltérő arányban fölözött tejjel egészített ki. A legnagyobb napi súlygyarapodás, és a legkedvezőbb takarmányértékesítés alapján, 10 kg-os élősúly kategóriánként adja meg a fehér hússertés és a mangalica napi emészthetőfehérje-szükségletét. A közölt adatokat támpontként ajánlja felhasználni e két fajta hizlalásakor. Így 50–70 kg élősúlyban a fehér hússertésnek 200–240 g, míg a mangalicának 180–220 g emészthető fehérjeadagot javasol. Kertész és Csire, egy következő kísérletükben (1958) tovább finomították korábbi eredményeiket, és kukorica valamint árpa mellett fölözött tejet, továbbá búzakorpát használtak fel mangalicák hizlalásához. 1960-ban 22–136 kg élősúly határok közötti süldőkkel (mangalica x cornwall F1 kocákat tovább keresztezve fehér hússertéssel) Csire és Mentler, árpa, kukorica, borsó, korpa, lucernaliszt, extr. szója és melasz összeállítású abrakkeverékekkel etettek. Kertész és Csire, 1960-ban, két csoportot alakítottak ki, amelyek közül az egyik fölözött tejjel is kiegészített szénhidrátdús (50% kukorica és 50% árpa) és fehérjedús (33% extrahált napraforgó, 33% borsó, 34% búzakorpa) keveréket kapott. A kontrollnak tekintett másik csoportban fölözött tejet nem adtak, viszont növelték a fehérje dús keverék napi adagjat. 40–150 kg súlyhatárok között, a kontroll 507 g, a kísérleti 557 g napi súlygyarapodáshoz, ugyanebben a sorrendben, 1 kg súlygyarapodásra 3677 g keményítőértéket (kb. 66,92 MJ DEs) és 447 g emészthető fehérjét, ill. 3610 g keményítőértéket (kb. 65,70 MJ DEs) és 411 g emészthető fehérjét használtak fel. Érdekessége volt ennek a kísérletnek, hogy a mangalicák egy részét 100 kg-os élősúlyban levágva, a csontoshús-fehéráru arányt, a kontrollkezelésben, 54–46%-nak, míg a kísérleti kezelésben 50–50%-nak találták. Ez azt mutatta, hogy a több fehérjehordozóval összeállított abrakkeverék, fölözött tejjel kiegészítve a vágottáru minőségében nem hozott kedvező változást.

Az előzőekben ismertetett néhány kísérlet eredményei jelzik azokat a törekvéseket, amelyek a mangalica megtartása mellett igyekeztek a fehéráru-arány csökkentését elérni. Ezek a hizlalási kísérletek azt a közel 50 évvel ezelőtti kutatási irányt jellemezték, amelyek részben alapul szolgáltak saját vizsgálataink lefolytatásához.

A szakszerû takarmányozás alapja, az etetni kívánt állat táplálóanyag- szükségletének pontos ismerete. Erre vonatkozóan az utolsó adatok „A sertés táplálóanyag-szükséglete” (MSz 6830 – 66. S 71.) Magyar Szabványban jelentek meg, immár negyven éve. Benne adatok találhatók a mangalica kanok, tenyészkocák (üres, vemhes, szoptató), szopós malacok, tenyész- és hízósüldők (gyorshizlalás) valamint az idősebb sertések hizlalására. A bemutatott értékek jó kiindulási alapot jelentenek, de jelenlegi ismereteink alapján, csak bizonyos fenntartásokkal alkalmazhatók. Jelenleg nincs közreadott (hivatalos) ajánlás.

Amennyiben meg kívánjuk határozni a mangalicák táplálóanyag szükségletét, figyelnünk kell néhány különleges tulajdonságára. A legfontosabb elérendő célok: a szükségtelen elzsírosodás és a szervezet petyhüdtségének elkerülése, a nagy életteljesítmény, és a költségek minimalizálása.

Az 1. táblázat a Csáky Ferenc által javasolt takarmányozásból, a napjainkban használatos mutatókra kiszámolt értékeket tartalmazza.

A rendelkezésre álló különböző ismeretek alapján, intézetünkben, a 2. táblázatban található ajánlást dolgoztuk ki. A két táblázat adatai között, a mai szemléletnek megfelelően találhatók különbségek. A zsírosodás csökkentése érdekében csökkentjük a befejező fázisok energia- szintjét és növeljük a fehérje-, illetve lizinkoncentrációt. A táplálóanyag-szintek emelésével nagyon óvatosan kell bánni, mert azt a mangalicák nem hálálják meg.

Példaként két hizlalási kísérlet eredményeit mutatjuk be. Az egyiket a Debreceni Egyetemen Szabó Péter állította be, míg másikra Herceghalomban került sor.

Az előbbi kísérlet három törzstenyészetben, összesen 400 vegyes ivarú hízóval került beállításra. A tartás három féle volt: zárt istállóban, szabadban, illetve kifutós épületben. A hízók egyik része csak abrakot (3. táblázat) kapott, míg a másik része zöldtakarmányt is.

Az elért eredményeket, röviden összefoglalva a 4. táblázat tartalmazza. Ebből kitûnik, hogy a zöldtakarmány adagolásával abrak takarítható meg, és ezzel költség takarítható meg.

Intézetünkben (együttmûködésben a DE, AC-mal, az OHKI Kht.-gal, az OÉTI-tel és KE, Állattud. Karral) hizlalási kísérletet állítottunk be zártan tartott, egyedi elhelyezésû szőke mangalica sertésekkel, abból a célból, hogy a mangalica (és keresztezett állományai) részére megfelelő takarmányozási rendszert alakítsunk ki. Az abrakkeverékek összeállításakor a Csáky-féle expressz-hizlalási módszer ajánlásait is figyelembe vettük. Különböző végsúlyban (100 és 130 kg) vágott állatokon vizsgáltuk a termelési eredményeket, a vágóértéket és a húsminőséget. Ezen túlmenően választ kerestünk arra is, hogy a takarmányozás hatására változik-e az állati termék kémiai (és ezen belül zsírsav) összetétele. A háromfázisú takarmányozás hatását eltérő energia-, nyersfehérje-, lizin- és zsír- (ezen belül zsírsav) tartalmú abrakkeverékek etetésével („A” jelû takarmány a mai igényeknek, a „B” jelû takarmány a Csáky féle ajánlásnak felelt meg, 5. táblázat) állapítottuk meg.

Miután a kísérletben össze kívántuk hasonlítani a két takarmány fontosabb táplálóanyagainak szintjeit is, ezért érdeklődésre tarthat számot a 6. táblázat adatsora, amelyik az aminosav-arányokat mutatja be.

A hizlalási eredményeket a 7. táblázatban foglaltuk össze. Ebből egyértelmûen kitûnik a takarmányozás hatása, azaz, hogy a mangalicák nem tudták értékesíteni a nyújtott többlet táplálóanyag-mennyiséget.

A 8. és 9. táblázat adataiból látszik, hogy a vágott árú alapján és az ún. értékes húsrészekben sincs lényeges hatás.

A hizlalási kísérlet tapasztalatait összefoglalva a következő megállapítások tehetők:

• a jobb táplálóanyag-ellátás hatására nem javulnak a hizlalási eredmények, de a „B” takarmánnyal csökkentett napi DE fehérje- és LYS felvétel jobb takarmányértékesítést eredményezett;
• az értékes húsrészek arányában a kétféle takarmány nem okozott változást, a comb- és karajminták nyerszsírtartalma jól tükrözi a genotípus jellemzőit;
• a takarmány zsírsavösszetételével megegyező összetételû szalonna és hús állítható elő;
• a mangalica zsírszövet MUFA (olajsav)-tartalma lényegesen javítja az oxidatív stabilitást és az élvezeti értéket, emellett bizonyítottan előnyös élettani hatása van. A mangalicából készült szárított-érlelt húskészítmények a takarmányozás lehetséges hatásait kihasználva megfelelnek a korszerû táplálkozásnak, és élvezeti értékük meghaladja a hússertésekből készített hasonló termékek élvezeti értékét;
• a genetikai adottságok hatása a súlygyarapodásra és takarmányértékesítésre nagyobb, mint a táplálóanyag-ellátásé;
• a takarmányozási technológia kialakításakor
• figyelembe kell venni a lehetőségeket,
• ki kell tûzni a lehetséges célokat (pl. különleges minőség előállítása),
• kerülni kell a szükségtelen ráfordításokat,
• megfelelés bizonyos előírásoknak (pl. élelmiszerminőség, földrajzi eredetvédelem).

Összefoglalva szakirodalmi és saját tapasztalatokat, a nem pazarló, a mangalica genetikai képességeit kielégítő takarmányozással a mangalica eredményesen és gazdaságosan hizlalható, a belőle készült hústermékek élettani és élvezeti értéküket tekintve – úgy is, mint hungarikumok – előnyt élvezhetnek egyéb hústermékek mellett.

A cikk szerzője: Hermán Istvánné