2024. május 6. hétfő Ivett, Frida

Gyümölcsfák varasodása

Agro Napló


Almatermésûek varasodása

Alma varasodása



Az almavarasodás kórokozója (Venturia inaequalis) és konídiumos alakja (Spilocaea pomi) a hazánkban termesztett alma- (Malus) fajok, -fajták mellett a galagonya (Crataegus), tûztövis (Pyracantha) és berkenye (Sorbus) erdei- és díszfákon, bokrokon is előfordulhat.

A kórokozó csak a fertőzötten lehullott levelekben, termőtestekkel telel át. A termőtestekben a tél folyamán aszkospórák képződnek. A tavaszi esők, záporok hatására a földön fekvő levelek átnedvesednek, a termőtestek megduzzadnak és az aszkospórák kilökődnek. A szél felkapja a spórákat és a fejlődő zöld növényi részekre kerülve csirahifát hajtanak és bejutnak az epidermisz alá. A levelek fertőződése kezdetben csak áteső fényben, áttetsző kör alakú foltként látható. Később elsősorban a levél színén, majd a levél fonákán zöldesfekete, bársonyos foltok jelennek meg. Nagy gazdasági kárt okoz a fakadó bimbók és a virágok fertőződése. Az almatermésûekre jellemző alsó állású magház miatt a pirosbimbós állapotban történő fertőzés nyomai olyan mértékben károsítják a fejlődő termést, hogy a gyümölcs nem tud kifejlődni, megrepedezve lehullik. Későbbi fertőzés esetén a gyümölcs kifejlődik, de foltos, repedezett lesz és ezért kereskedelmi, fogyasztási értéke csökken.

Körte varasodása



A körtevarasodást okozó Venturia pyrina, és a konídiumos alakja (Fusicladium pyrorum) a hazánkban általánosan termesztett körtefajták (Pyrus communis) mellett a még ritkaságnak számító japán körtét vagy nashit (Pyrus pirifolia) és a birset (Cydonia oblonga) is fertőzheti.

A körteültetvényekben a varasodás elleni védekezés sokkal nagyobb gondot okoz, mint az almásokban. Ennek okát a két rokon kórokozó életmódjában való eltérésben kell keresni. Kórokozó a levélben ivaros termőtesttel, a varas vesszőkben vegetatív tenyésztesttel is áttelel. Tavasszal a levélben képződő ivaros aszkospóra mellett a vesszőkön ivartalan spórákat, konídiumokat fejleszt. A konídiumos fertőzés tavasszal megelőzheti az aszkospórás fertőzést. A fertőzött virág és a kötődött termés lehullik, és ezért a korai fertőződés a terméscsökkenéshez vezet. A termés intenzív növekedésének időpontjában kialakult fertőzés következményeként nagy felületû foltok képződnek. Mivel a fertőzött szövetek az egészséges részek növekedésének ütemét nem tudják követni, a termés erősen deformálódik, a folt esetenként megrepedezik, és másodlagosan fertőző szervezetek számára is kaput nyit. Ezek a termések nyár közepére lehullnak. A későbbi fertőzések hatására a termés felületén kisebb nekrotikus, parás foltok keletkeznek, ez a minőség romlását eredményezi. A termés még a szüret, és a tárolás alatt is fertőződhet, de ekkor már pararéteg nem képződik, és a folt besüpped. A körte levele, virága, gyümölcse mellett a fiatal, még zöld hajtása is fertőződhet. A hajtásokon megjelenő foltok kezdetben halványzöldek, később a foltok felszíne megduzzad. A fertőzött hajtások növekedése, fásodása során a foltok besüppednek. A második évben a vesszők fertőzött felülete hólyagszerûen kiemelkedik, később megrepedezik, varas seb keletkezik. A körte varasodás veszélyét fokozza, hogy a konídiumok képződése késő őszig, a fagyok beálltáig folyamatosan tart, amíg az aszkospórás fertőzés a termőtestek kiürülése után megszûnik. A következő évben, években ezek a dudorodások felrepedeznek és így alakul ki a jellemző varas vessző és ág. Szüret előtt a varasodás különösen nagy veszélyt jelenthet, mert az ekkor bekövetkezett gyümölcsfertőzés tünetei gyakran csak a tárolás idején jelentkeznek.

Csonthéjasok varasodása

Őszibarack, nektarin, mandula, kajszi és szilva varasodása



A csonthéjas gyümölcsfajok közül az őszibarack, a nektarin, a kajszibarack, a mandula, szilva és a ringló varasodását a Venturia carpophila mikrogomba okozza. Az ivaros alak kifejlődése nagyon ritka. Hasonlóan a körtevarasodást okozó fajhoz a fertőzött vesszőkben, ágakban ivartalan (Cladosporium carpophilum) alakban telel. Tavasztól őszig a fertőzött növényi felületen 2-3 konídiumból álló láncokban fûződik le a fertőző spóra. A konídium a szél, vagy a fák ágain lecsurgó csapadék segítségével kerül a fogékony zöld növényi felületre. A fertőzött növényi részeken kisebb-nagyobb zöldesbarna, majd szürke, fekete, bársonyos felületû foltok keletkeznek. A konídium-képződés a varas vesszőkön, ágakon folyamatosan, késő őszig tarthat.

A hazai előfordulási adatok elsősorban a kajszi és őszibarack károsítására vonatkoznak, de ténylegesen a fertőzési gócot az elhanyagolt mandulaültetvények, és a szórvány mandulafák jelentik. Ennek oka, hogy a kórokozó a fertőzött vesszőkben telel át, és szemben az őszibarack intenzív metszésével, a mandulát rendszeresen nem metszik, még az elszáradt ágakat sem távolítják el évekig. A korai virágzás miatt a mandulafák még a kora tavaszi lemosó permetezésből is kimaradnak. Jelentős vesszőszáradását alaposabb vizsgálat nélkül kizárólag a téli fagynak tulajdonítják. A kórokozó megtámadja az őszibarack, nektarin, kajszi, mandula és szilva termését, levelét és hajtását, de a betegség tünetei a gazdanövénytől és a fertőzött növényi résztől függően nagyon változatosak.

A gyümölcsön kezdetben zöldessárga, majd barnuló kör alakú, a gyümölcskocsányon ovális foltok jelennek meg. Ezek a foltok kezdetben nagyon kicsik, és az őszibarack és mandula esetében a termés szőrözöttsége miatt nehezen láthatók. Később a foltok megnagyobbodnak, kidomborodnak, és beboríthatják a gyümölcs felületének nagy részét. A képződő konídiumtartóktól és konídiumoktól a foltok felülete bársonyos bevonatú. A foltok később pirosas, vörös színeződést kapnak, a fertőzés helye varszerûen megkeményedve, parásodva leválik. A gyümölcs foltosodik, berepedezik, a repedésekben másodlagos gomba- és baktériumfertőzés lép fel. A nektarinfajtáknál gyakori, hogy a fertőzés következtében torzul, féloldalas lesz, és féléretten lehullik a termés.

A levéltünetek csak későn, június végén, július elején láthatóak. A levéllemezen kör alakú, a levélnyélen hosszúkás, apró, lilásvörös, lilásbarna foltok láthatóak, gyakran világoszöld, sárga udvarral körülvéve. A foltok a képződő konídiumoktól hosszú ideig matt, poros bevonatúak. Erős fertőzés esetén a beteg szövetek elhalnak, és kisebb-nagyobb levéldarabok kitöredeznek. A beteg levelek nyár végére elszáradnak és lehullnak.

A Venturia carpophila legjelentősebb károsítását a hajtások fertőzésével okozza. Július végétől a zöld hajtásokon 3–6 mm átmérőjû, a hajtás hosszának irányában megnyúlt ovális léziók jelentkeznek. Az eleinte alig észrevehető kis, fénylő, zöldesszürke, kissé domború foltok később beboríthatják a vessző egész felületét, de önállóak maradnak, nem folynak össze. A fertőzött fákon lassabban érik a termés. A gyümölcsök foltosodása, értékesítésének, felhasználhatóságának nehézségei miatt mindenképpen jelentős gazdasági kárt okoz, de ez csak egy évre kiható veszteség. Sokkal jelentősebb az a több évre kiható kár, ami azáltal keletkezik, hogy a fertőzött vesszőkön a rügyek elszáradnak, leperegnek. A fák kondíciója leromlik, fagyérzékenységük fokozódik.





Cseresznye és meggy varasodása

Cseresznye és meggy venturiás varasodás ivaros alakja (Venturia cerasi) nagyon ritka. Konídiumos alakja (Fusicladium cerasi) is csak kimondottan csapadékos vidékeken fordul elő. Komolyabb kártételt eddig csak Európa tőlünk nyugatra eső országaiból jelentettek. Nem karantén károsító, ezért a faiskolai importtal és a gyümölccsel egyaránt behurcolható hazánkba. A cseresznye és meggy mellett még gazdanövénye a sajmeggy és a kökény is. A kórokozó életmódja és az általa okozott tünet azonos az őszibarack, mandula, kajszi és szilva venturiás varasodásnál leírtakkal.

Védekezés

Nyugalmi időszakban, az olaj- (növényi olaj, parafinolaj-, vazelinolaj-) tartalmú lemosó permetezés egy ideig megállítja a konídiumok képződését, de később, fakadás után ezeket már nem használhatjuk. Rügypattanáskor réztartalmú készítményekkel védekezhetünk. Zöldbimbós fenológiai állapottól kezdve a gyümölcsfák a fertőzésre rendkívül fogékonyak, de a növényvédő szerekre is fokozottan érzékenyek. Ezért csak szerves hatóanyagú gombaölő készítményekkel permetezzünk, és ne használjunk réztartalmú fungicideket. Az alma- és körtefák permetezésére nyáron ismét használhatunk réztartalmú készítményt. Réztartalmú készítményeket azonban, a csonthéjas gyümölcsfajokon vegetációs időben ne használjuk, mert perzselést okozhatnak.

A varasodás kórokozói ellen valamennyi, erre a célra engedélyezett gombaölő készítmény hatásos, ha optimális időpontban alkalmazzák. A szerves hatóanyagú fungicidek széles skálája rendelkezésre áll.

Valamennyi gyümölcsösben eredményesen védekezhetünk a varasodás ellen a ciprodinil-, penkonazol-, tebukonazol-, mankoceb-, propineb-, thiram-, kaptán-, dodin-, ditianon-hatóanyagú készítményekkel. Az almatermésûek varasodás elleni védelmére használhatjuk a fluazinam-, pirimetanil-, klórtalonil-, krezoxim-metil-, metiram-, folpet-hatóanyagú gombaölő szereket.

Az almatermésûek növényvédelmére engedélyezett trifloxistrobin-, ciprodinil-, difenokonazol-, dinikonazol-, fluzilazol-, hexakonazol-, tetrakonazol-, triflumizol-, fenarimol- és a miklobutanil-hatóanyagú készítményekkel a varasodás mellett a lisztharmat ellen is védekezhetünk.

Szüret után sem szabad elhanyagolni a gyümölcsöst. Az alma venturiás varasodás kórokozója csak a fertőzött levelekben telel át, a körtevarasodás kórokozója a levelekben is áttelel ezért hatásos védekezés az őszi lombfertőtlenítés. A fertőzési veszély csökkentése céljából nagyon fontos ősszel, a fertőzötten lehullott levelekben képződő áttelelő alak fejlődését megakadályozni az összegyûjtött levelek komposztálásával vagy elégetésével.

A cikk szerzője: Dr. Véghelyi Klára

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!