A tejtermelés látványos növekedésével párhuzamosan azonban jónéhány, gazdaságilag fontos tulajdonságban visszaesés tapasztalható (reprodukció, hasznos élettartam stb.) és az állatok egészségi állapota is romlott. Súlyos anyagi veszteséget okoznak az anyagforgalmi betegségek (acidózis, ketózis), tőgygyulladás, lábvég-megbetegedések is (1. táblázat).
Aligha meglepő, hogy napjainkban a tenyésztők érdeklődése a termelő tulajdonságokról a termelést befolyásoló, ún. funkcionális tulajdonságokra helyeződött át.
Funkcionális tulajdonságon a nemzetközi szakirodalomban a termelést közvetve befolyásoló, a termelés költségeit csökkentő vagy a termékek minőségét javító tulajdonságokat értjük. Korábban ezeket a tulajdonságokat másodlagos, vagy szekunder értékmérőknek neveztük, de mára nyilvánvalóvá vált, hogy szerepük távolról sem másodlagos, egyes esetekben a tejtermelés jövedelmezőségét döntően befolyásolják. Így pl. a szomatikus sejtszám növekedése akár a tej értékesítését is ellehetetlenítheti. Aligha lehet „másodlagos” szempontnak tekinteni a tehenek termékenységét is!
A következőkben a tejelőmarha-tenyésztésben fontos funkcionális tulajdonságokat és ezek tenyésztői szempontjait tekintjük át.
Termékenység-szaporaság
Termékenységen – némi leegyszerûsítéssel – azt értjük, hogy a tehén ellés után milyen gyorsan, hányszori termékenyítésre vemhesül, ill. mennyire hajlamos a nehéz ellésre. A termékenység mérésére a két ellés között eltelt időt, a szervizperiódust, termékenyítési indexet használjuk. Ezek az adatok a termelésellenőrzés révén rendelkezésre állnak, és ennél fogva jól ismerjük az állományok termékenységi állapotát. A tulajdonság gyengén öröklődik: h2 = 0,05–0,1, emiatt a javítására szelekcióval nincs remény, sokkal inkább a környezeti tényezők, ezek közül is mindenek előtt a takarmányozás, ivarzás-megfigyelés, inszeminálás javításával remélhetünk eredményt. Tudományos körökben vita van arról, hogy a termékenység és a tejtermelés között milyen genetikai kapcsolat van. A vélemények többsége a genetikai antagonizmust vallja, de számos, kiválóan menedzselt telep példája bizonyítja, hogy kellő figyelemmel, különösen szakszerû takarmányozással (mikroelem, ill. vitaminellátás) nagy termelés mellett is lehet elfogadható termékenységet elérni. Ezzel együtt nem vitatható, hogy a tejtermelés növekedésével számolnunk kell azzal, hogy a tehenek nehezebben vemhesülnek, nő a két ellés között ellett idő.
Az ellések lefolyása nemcsak a született borjú életesélyeire, de az involúción keresztül az újravemhesülésre is hatással van. Ez a tulajdonság valamelyest jobban öröklődik (h2 = 0,1–0,2), de valójában itt is több genetikai és környezeti hatás együttes megjelenéséről van szó!
A tehén ellési tulajdonságai mellett a termékenyítő bikák a született borjú méretére és alakjára gyakorolt hatása, és nem utolsó sorban az ellés előtti időszak takarmányozása, tartása összeadódik. Ezzel együtt e tulajdonságkomplexum terén van némi esély a szelekcióval történő javításra. Ismerünk olyan tenyészbikákat, melyek az ellés lefolyására kedvező hatást gyakoroltak, de átütő eredményt csak a tehenek szelekciójával lehetne elérni. Erre – az egyéb selejtezések nagy aránya miatt – csak kevés lehetőségünk van. Végül nehézséget jelent az is, hogy az ellések lefolyásának mérése, minősítése meglehetősen szubjektív, nem rendelkezünk a teljes ellenőrzött populációra kiterjedően megbízható adatokkal. A borjúszületési súly (amennyiben pontosan mérik!), esetleg a vemhességi idő hossza, azok a paraméterek, amelyekre a könnyû ellésre irányuló szelekciót alapozhatjuk, de mind ez ideig meglehetősen szerény előrehaladás tapasztalható. A genetikai elemzések arra utalnak, hogy az ellések lefolyása terén az állományok genetikai varianciája kicsi, feltehetően az extrém nehéz ellést mutató egyedek az állományokból automatikusan kiszelektálódnak, ill. szerepük a következő generáció létrehozásában az átlagosnál kisebb. Mindez a genetikai variancia beszûküléséhez és a lehetséges genetikai előrehaladás további mérséklődéséhez vezet.
Fejhetőség
A tejtermelő-képesség látványos növelése – sok más mellett – a gépi fejés lehetőségeire is hatással van. Ahhoz, hogy az élettanilag limitált fejésidő alatt, ami az oxitocin hormon hatása folytán max. 6–8 perc, a tejet maradéktalanul ki tudjuk nyerni, megfelelő fejési sebességre van szükség. A német Holsteinfríz fajtában ennek mértéke 2–2,2 kg/perc (Graff, 2005) a magyartarka fajta átlagos fejési sebessége ettől némileg elmarad, 1,78 kg/perc (Huth B. 2004). Az is köztudott, hogy a túlságosan nagy fejési sebesség nem kívánatos, mert a záróizmok tökéletlen záródásával, és eképp a külső környezetből patogén kórokozóknak a tőgybe jutásával járhat együtt. Joggal merülhet fel tehát, hogy a fejési sebességet funkcionális tulajdonságnak tekintsük, és a szelekcióba való beépítése felől gondolkodjunk. Jó esélyt kínál a szelekcióra az a körülmény, hogy a tulajdonság öröklődhetősége közepes (h2=0,3–0,4).
A fejési sebességre irányuló szelekció előfeltétele a tulajdonság mérésének kiterjesztése, lehetőség szerint a teljes ellenőrzött populációra. Ennek mindenek előtt megfelelő mûszerezettség és munkaerő vonzata van. A fejlett szarvasmarhatenyésztő országokban (Németország, Hollandia, Svájc, Ausztria) jelenleg az ivadékvizsgálatban szereplő leányutódok vizsgálatát végzik el. Hazánkban a nagyméretû tehenészetek folytán ez könnyebben megvalósítható lenne, mint a nagyszámú, zömmel kisüzemekkel rendelkező országokban.
Tőgybetegségek
A legfontosabb tőgybetegség napjainkban a tőgygyulladás, amely egyben a tejelő szarvasmarhák leggyakoribb betegsége is. A probléma fontosságát tovább erősíti, hogy a tőgygyulladásból eredő károk rendkívül jelentősek, tehát a tőgygyulladásra való hajlam komoly ökonómiai súllyal szerepel a tejelő marha értékmérő tulajdonságai között. Bár a tulajdonság közvetlen mérésére történnek próbálkozások a skandináv országokban, a legtöbb országban – így hazánkban is – a tőgygyulladás következményeként a tejben megjelenő szomatikus sejtszámot használjuk a tehenek tőgyegészségi állapotának kifejezésére. A szomatikus sejtszám (SCC) öröklődhetősége: h2 = 0,1 körül van, és ez a paraméter viszonylag szoros korrelációban van a tőgygyulladásra való hajlammal (r =+ 0,65). Mindez esélyt kínál a tőgygyulladásra való hajlam csökkentésére irányuló szelekció számára. A szelekció eredményessége szempontjából azonban a viszonylag csekély öröklődhetőség mellett az is probléma, hogy a szomatikus sejtszám növekedését többféle kórokozó okozhatja, melyek szerepe a tőgygyulladásra való hajlam szempontjából rendkívül eltérő. A genetikai elemzések szerint a rezisztencia nemesítés az e.coli okozta tőgygyulladás terén ígéretesebb, mint a staphyloccus aureus esetében. A tőgyegészség javítására irányuló szelekció előfeltétele tehát a tőgygyulladás kórokozóit is jelző adatgyûjtés lenne. Ennek gyakorlati kivitelezése a teljesítményvizsgálat jelenlegi keretei között nem tûnik lehetségesnek.
Lábvég-megbetegedések
A kemény körmök, feszes lábvég-ízületek a mai tehéntartásban (beton-padozat) a hosszú használatban tartás egyik fontos előfeltétele. Az anatómiailag kívánatos lábalakulás meglétét, ill. hiányát a küllemi bírálat során állapítják meg, így a szelekciót elsősorban a lábvég küllemi bírálati pontszámokra alapozhatjuk. Jelenlegi ismereteink szerint a korábban preferált lábállások (hátulsó végtag állásai) helyett szorosabb élettani összefüggés áll fenn a lábvég-megbetegedések és a pártaszél magassága között. A korszerû bírálati rendszerek emiatt erre a tulajdonságra koncentrálnak.
Az így kapott bírálati pontszámok és a lábvég-megbetegedések között mindazonáltal a vártnál kisebb genetikai korrelációkat kaptak (r = + 0,8 – 0,15), aminek minden valószínûség szerint az az oka, hogy az üzemben végrehajtott bírálatok során – szennyezett lábvég, egyenetlen talaj stb. – a bírálatok nem elég pontosak.
Ezt látszik alátámasztani az a vizsgálat, amelyben a tenyészbikák felnevelésekor – ideális körülmények között – elvégzett bírálat eredménye és a lábvég-megbetegedések között lényegesen szorosabb, r = + 0,20 – 0,40) értékû korrelációt kaptak.
Sajnálatos módon a tenyészbika-jelöltek szelekciója nem helyettesítheti a tehenek szelekcióját, utóbbit pedig csak üzemi körülmények között tudjuk bírálni.
Hasznos élettartam
A hasznos élettartam kifejezésére széles körben a selejtezett tehenek életkorát, de még inkább az állatok által teljesített laktációk számát használjuk. Köztudott, hogy a szarvasmarha biológiailag lehetséges élettartama a 30 évet is meghaladja, ezalatt elméletileg 25–26 laktációt is teljesíthetne. A tény ezzel szemben az, hogy a tejelő fajták tehenei átlagosan mindössze 2–3 laktációt teljesítenek. Magyarországon 2004. évben az ellenőrzött Holsteinfríz állományban ez a szám 2,3. A kívánatosnál rövidebb hasznos élettartam a nagy felnevelési költségek miatt rendkívül rontja a tejtermelés gazdaságosságát, a tejtermelést indokolatlanul nagy „tehénamortizációs költség” terheli.
A hasznos élettartam lerövidülése, a kevéssé természetszerû tartás és takarmányozás, a nagy termelés, a nagy állományokban gyakoribb fertőző betegségek, az egyedi ápolás-gondozás hiánya és egy sor egyéb tényező következményei és jól tükrözi egy-egy állomány biológiai stabilitását. A nemzetközi szakirodalomban szokás a hasznos élettartamot „Bioindex” elnevezéssel is illetni. Tenyésztői szempontból a hasznos élettartam egy szintetikus mutató, amely több tulajdonság – mindenek előtt a funkcionális tulajdonságok – meglétét vagy hiányát jelzi.
A hasznos élettartam sajnos gyengén öröklődő tulajdonság. A múlt században – különösen a családtenyésztés fénykorában h2 = 0,1 értékûre becsülték (Csukás, 1940).
Az újabb elemzések Németországban és Ausztriában még folyamatban vannak („Survival Kit”). Az előzetes közlések szerint a tulajdonság öröklődhetősége a mai populációkban h2=0,15 körüli értéket mutat.
A funkcionális tulajdonságok javításának tenyésztői lehetőségei
A funkcionális tulajdonságok növekvő gazdasági jelentősége folytán a hagyományos szelekciós technikákon változtatni kell. A tejtermelő tulajdonságok növelése mellett nem lehet figyelmen kívül hagyni a tejelő tehén normális „funkciójához” elengedhetetlenül szükséges értékmérőket (tőgybetegségre való hajlam, fejhetőség, termékenység, lábvégek állapota stb.).
A tenyésztői stratégia módosítása során a következő nehézségekkel kell szembenézni:
- A funkcionális tulajdonságok mérése sok esetben körülményes, költséges, ill. nehezen kivitelezhető. Egyes tulajdonságok esetében, pl. ellések lefolyása, nem rendelkezünk egzakt mérési módszerekkel sem.
- A funkcionális tulajdonságok általában gyengén öröklődnek és egyes esetekben negatív korrelációban vannak a termelő tulajdonságokkal. Pl.: tejmennyiség – mastitis rezisztencia, tejmennyiség – termékenység
- A szelekció hatékonysága fordítottan arányos a szelekcióban figyelembe vett tulajdonságok számával. A nagyszámú funkcionális tulajdonság szerepeltetése a szelekcióban a tenyésztői előrehaladást kétségessé teheti!
A vázolt nehézségek folytán a tenyésztői stratégiák terén számos kezdeményezésnek vagyunk tanúi. Ezek többé-kevésbé kompromisszumot jelentenek az eltérő törekvések és a várható eredmények között.
1. A jelenlegi tenyésztői célkitûzések érdemi változtatása nélkül egy, esetleg két fontos funkcionális tulajdonságot beépíthetünk a szelekcióba. Így pl. a szomatikus sejtszám vagy esetleg a fejési sebesség lehet olyan paraméter, amelynek a teljes ellenőrzött populációra kiterjedő mérése megoldható. A szelekció hatékonysága szempontjából megfontolandó esetleg a korábban rögzített tulajdonságok közül kevésbé fontos, ill. jelentőségét vesztett tulajdonságot (pl.: tejzsír%) elhagyni, így a szelekciós előrehaladás esélyei jelentős mértékben nem változnának. Ilyen típusú stratégiára a hazai fajták tenyésztői jó eséllyel vállalkozhatnának.
2. Egy másik lehetőség, hogy több (lehetőség szerint jól mérhető) funkcionális tulajdonságot összevontan, de súlyozva, szelekciós index formájában építünk be a szelekcióba. („fitnesz” tenyészérték). Egy ilyen index alkalmazásától – amennyiben a súlyozás biológiailag és ökonómiailag is megalapozott – elsősorban az remélhető, hogy a „fitnesz” tulajdonságok romlása megállítható, kedvező esetben csekély mértékû javulás is elképzelhető. Az is valószínû, hogy a termelő tulajdonságok javításának üteme valamelyest lassulni fog. Ez a stratégia különösen abban az esetben lehet jó választás, ha a tejtermelés szintje kellően magas, és a további gyors növekedést ökonómiai szempontok nem támogatják (pl.: kvótarendszer).
3. Egy különleges irányt követnek e téren a skandináv országok. A tehén élete során felmerülő valamennyi állatorvosi beavatkozást, kezelést regisztrálják, ezeket egy központi adatbankba tárolják, és erre alapozzák a szelekciót. A kezelésekből számított ún. „egészségi index” (RGI) alapján a populáción belül jól érzékelhető különbségeket tudtak kimutatni, és a résztulajdonságok között is figyelemre méltó korrelációkat számoltak (RGI-Tejtermelés r=0,5; RGI-Végtagok r=0,19; RGI-Vérmérséklet r=-0,16). A jövőt illetően a kezelések regisztrálásából és az egészségi állapotot jelző küllemi jegyekből (pl.: tőgyfüggesztés, kondíció, mozgás) lehetne olyan komplex mérőszámot kialakítani, amelyre támaszkodva a hasznos élettartam kialakítására irányuló szelekció alapozható. Természetesen ez a rendszer rendkívül korrekt adminisztrációt, a különböző adatbázisok összekapcsolását és bonyolult értékelő szoftwert igényel.
4. A funkcionális tulajdonságok javításának egy új perspektíváját a molekuláris genetika kínálja. Amennyiben a funkcionális tulajdonságokat meghatározó gének azonosíthatók, és ezek között ún. nagy hatású gének is találhatók, úgy a szelekcióban ezek felhasználhatóak. E kétségtelenül ígéretes perspektíva tekintetében azonban gyors eredményre nem számíthatunk, hiszen ha találunk is ilyen fontos markereket, tisztázni szükséges ezek hatásmechanizmusát, kölcsönhatásait és a tulajdonság érvényesülésének egyéb feltételeit. Csak viszonylag biztonságosan kiválasztható fenotípusokkal és jól irányítható feltételekkel lehet jó örökítő értékkel rendelkező tenyészállatokat előállítani!
5. Egy gyökeresen más tenyésztői stratégiát kínál az ún. heterózistenyésztés. Abból indulunk ki, hogy a funkcionális tulajdonságok gyengén öröklődő tulajdonságok, melyek esetében heterozigota állapot jelentős javulást eredményez. Valójában a jól ismert tapasztalat alkalmazásáról van szó, hogy ti. a heterozigota egyedek jobb vitalitásúak. A heterózis a gyakorlatban keresztezéssel váltható ki, ugyanakkor a jelenlegi tejelő fajtákban is a fajtatiszta tenyésztés az általános. A fajtatiszta tenyésztés elvének feladása rendkívül bonyolult összefüggéseket hordoz magában és az sem vitatható, hogy a jelenleg a tejelő fajtákban érvényesülő domináns tenyésztői érdekek sérelmével jár. A kérdésfelvetés mégsem elméleti. Egyre több olyan tudományos közlemény lát napvilágot, amelyben a jól kidolgozott keresztezési programok életképességét bizonyítják, és erősödnek a fajtatiszta tenyésztés egyeduralma ellen fellépő tenyésztői csoportok hangjai is. Hazánkban is elindult kísérleti jelleggel ilyen próbálkozás, mindenek előtt brown-swiss és norvég vörös fajták felhasználásával.
Az elmondottakból kitûnik, hogy a funkcionális tulajdonságok javítása terén jelenleg még nem beszélhetünk kialakult, letesztelt és a gyakorlatban is bizonyított módszerekről, de bizonyos irányok már körvonalazódnak. Érdemes ezeket megismerni, a tapasztalatokat kiértékelni és a hazai lehetőségek tükrében a teendőket végig gondolni. Egy biztos; a funkcionális tulajdonságokat figyelmen kívül hagyni nem lehet!
A cikk szerzője: Dr. Stefler József
