Ezt a célt elsősorban a gyorsan fejlődő baromfi és a sertés egyre intenzívebb tartásával érték el. Az állatok termelését megfelelő technológiák kidolgozásával és különféle takarmánykeverékekkel egy ideig sikerült fokozni. Az idő múlásával azonban a mennyiségi termelés mellett fokozottan kezdett jelentkezni a minőségi iránti igény is. Jó minőségû állati termék gazdaságos előállításához egészséges termelőállományra van szükség.
A sertéstermelés hazánkban rendkívül változatos körülmények között folyik. Ez a változatosság nem csak az épületek korának, állagának, szerkezetének, beosztásának, etető-, itató és egyéb berendezéseinek, hanem a sertéstartási technológiák sokféleségében is megnyilvánul. Meglehetősen változatos az egyes telepeken a tisztoga-táshoz, karbantartáshoz rendelkezésre álló munkaerő létszáma és hatékonysága, továbbá a fizikai munkát könnyítő és a hatékonyságot növelő eszközökkel való ellátottság is.
A nagy tömegben együtt tartott állatoknál (nagy létszámú állattartó telep) az egyes betegségek kórokozói is könnyebben terjednek és nagyobb létszámú csoport lehet érintett. A fertőzött vagy beteg állat a fejlődésben elmarad, több takarmányt kell elfogyasztania azonos testtömeg előállításához és hosszabb idő is szükséges ehhez. Ezek a tényezők jelentősen leronthatják egy állomány tartásának rentabilitását. A belső élősködőknek, különösen a bélcsatornában élő férgeknek nagy szerepük van a kártétel kialakulásában. A férgesség elleni védekezés nem csak orvosi vagy gyógyszerkérdés. A védekezést az állatorvosnak az állattenyésztővel közösen és minden lehetőségre kiterjedően kell végeznie.
Tíz év alatt (1995–2005.) 196 kisebb-nagyobb kocalétszámú sertéstelepen végeztem parazitológiai felmérő vizsgálatot. Ez alatt az idő alatt 16 472 bélsármintát vizsgáltam meg féregpeték jelenlétére az 1. táblázatban bemutatott megoszlásban, feltüntetve a fertőzött minták arányát.
Mint ahogy ebből a táblázatból is kitûnik a vékonybélben élő orsóféreg (Ascaris suum) és a vastagbélben található ostorféreg (Trichuris suis) fordult elő jelentős arányban. Igyekeztem elsősorban a tenyészkocák és a hízók parazitológiai állapotát megismerni, mert úgy gondoltam, hogy a kocák a fertőzés átadásában játszanak jelentős szerepet, a hízóknál pedig a gazdaságos termelés miatt fontos tudni a fertőzöttségi állapotot. Más fonálféreg (Hyostrongylus/Oesophagostomum) elvétve fordult elő egy-egy állományban. Ezeket a férgeket az egysejtûekkel együtt az „Egyéb” kategóriában jelzem.
A teleplátogatás alkalmával a mintagyûjtésen kívül a telepi technológiát is megismertem és – ahol megadták – feljegyeztem a termelési adatokat is az elmaradt haszon számítása céljából. Ilyen adat az éves hízókibocsátás, a napi testtömeg-gyarapodás, a takarmányértékesítés, a takarmány ára és a felvásárlási ár, valamint a hízlalási napok száma. Meglepő volt, de akadtak olyan telepek, ahol „titkosak” voltak ezek a számok és több olyan helyen jártam, ahol nem mérték ezeket a fontos adatokat.
Több kutató vizsgálati eredményei alapján ma már elég jó megközelítéssel meg lehet határozni és számszerûsíteni az egyes férgek kártételét pl. a hízlalás időszakában, ami a csökkent takarmányértékesítésben és a napi súlygyarapodás alacsonyabb szintjében jelentkezik. Az orsóféreggel fertőzött sertés 2%-kal kisebb napi súlygyarapodásra és 5%-kal rosszabb takarmányértékesítésre képes a nem fertőzött társaival szemben. Ugyanezek a mutatók ostorférgesség esetében 6 és 3 százalék. Ez minden hízlalási napon így van és ezáltal növekszik a takarmányszükséglet a megfelelő vágósúly eléréséhez, illetve több idő szükséges az elkészüléshez. Az orsóférgek kártételét fokozza – sajátos fejlődésmenete miatt – a szervezetben vándorló lárvák által előidézett máj- és tüdőkárosodás is.
Az összesített adatok szerint 2005-ben 3,5 millió sertést vágtak le hazánkban. Az 1. táblázat szerint ebből 423500 sertés orsóféreg-fertőzöttségével kell számolnunk. Ha ennek csak a felénél a vándorló lárvák okozta elváltozások miatt az egész májat el kell kobozni, az is 317,5 tonna májat, és a legolcsóbb húsértékben számolva 230 millió Ft veszteséget jelent.
Nézzünk a kártételre egy-egy példát telepi szinten hízóknál az orsó- és ostorféreg vonatkozásában. A figyelembe vett telepi mutatókat a 2. táblázat tartalmazza. Egy évente 9000 hízót kibocsátó (nem is nagy) telep a 12,1%-os orsóféreg fertőzöttség miatt csak az 5%-kal csökkent takarmányértékesítés és 2%-kal gyengébb napi súlygyarapodás miatt több, mint 2 millió Ft elmaradt hasznot könyvelhet el. Ehhez még hozzáadódik a fertőzöttség jeleit (tejfoltok) mutató májak elkobzásából származó kár, ami átlagosan 1,5 kg-mal számolva több, mint 1600 kg-ot tesz ki. Ha csak húsárban számolunk ez is meghaladja évente az 1 millió Ft-ot. Az ugyanilyen méretû és az előbbivel azonos mutatókkal rendelkező telepen a 2,59%-os Trichuris fertőzöttség miatt a kár több, mint 500 ezer Ft.
A féregfertőzöttség a hús minőségét is hátrányosan befolyásolja azáltal, hogy vizenyősé teszi és a hús-zsír arány is rosszabb lesz. Kísérleti körülmények között előidézett vegyes féregfertőzöttség hatására a vágott testfél csöpögési vesztesége 24 óra alatt kétszeres volt a nem fertőzötthöz képest és a húskitermelés aránya 4,5%-kal volt kevesebb.
Eddig a számszerûsíthető kártételt mutattam be, de a különféle paraziták által okozott hátrányos hatások között olyanokat is ismerünk, amelyeket így nem lehet behatárolni. Ilyen hátrányos hatás, pl. a különféle betegségmegelőző vakcinákra adott gyengébb immunválasz vagy a kevésbé patogén kórokozókkal szembeni kisebb ellenálló képesség és megbetegedési hajlam növekedése stb.
Ezek ismeretében természetesen felmerül a kérdés, hogy mit lehet tenni a károk csökkentése vagy kiküszöbölése érdekében?
Több oldalról kell a kérdést megközelíteni. Először fel kell mérni, meg kell ismerni az állományt terhelő férgek jelenlétének arányát. Ezt egy alapos bélsárvizsgálattal, folyamatos vágóhídi ellenőrzéssel a telepen elhullott állatok boncolása során a máj és a bélcsatorna erre is kiterjedő vizsgálatával meg lehet oldani. A bélsárvizsgálatnak ki kell terjedni elsősorban a kocaállományra, valamint a hízókra. A vizsgálatok eredménye azt mutatja, hogy a szoptató kocák fertőzöttsége alacsonyabb a vemhes kocákénál. Ez annak tulajdonítható, hogy általában ellés előtt végeznek valamilyen féreg elleni kezelést. A kezelés akkor szakszerû, ha azt még a kocaszálláson, az elletőbe való felhajtás előtt végzik el, mert a gyógyszer hatására távozó nőstényférgek petéi nem kerülnek a frissen született malacok környezetébe. Az elletőbe történő felhajtáskor fontos lenne a kocák testfelületét alaposan lemosni, a fertőzőképes féregpetéket eltávolítani az állatról és ezzel megszakítani a fertőzési láncot a koca és malacai között. A telepek zömében 28 napos korban választják el a malacokat. Ez a technológia segíti a védekezést az orsó- és ostorféreg ellen, mert mindkét féreg petéjének 30–40 napos érési folyamaton kell átmennie ahhoz, hogy fertőzőképessé váljon, tehát a malacok környezetében a választásig nem lesz fertőző pete, csak az amit a koca a testfelületén hozott a vemhesszállásról.
A gyakorlati tapasztalatok és a vizsgálati eredmények alapján megállapítható, hogy az első komolyabb fertőződés a hízlaldában következik be. Ugyan az 1. táblázatból ez nem olvasható ki, de a telepek fertőzöttségének felmérése során külön vizsgáljuk a hízlaldába frissen letelepített malacokat a 70. életnap után, és külön az elkészült, elszállításra váró hízókat. Elvétve akad olyan telep, ahol a frissen telepített malacok fertőzöttek lennének, viszont a kész hízóknál szinte mindenütt kimutatható a fertőzöttség. Ez bizonyítja azt, hogy a hízlaldában kell a védekezésre a legjobban odafigyelni.
A fertőzöttség és a technológia ismeretében meg kell tervezni a „beavatkozási pontokat”, amelyeknél vagy gyógykezeléssel, vagy a higiénia tökéletesítésével, illetve mindkettővel igyekszünk a fertőzöttséget csökkenteni. Ezt mindig az adott telep tulajdonságai határozzák meg, de alapelvként kell elfogadni, hogy a fertőzési lánc megszakítására a legalkalmasabb az áttelepítések előtti gyógykezelések, mert ilyenkor a féregtelenített állat új, tiszta, feltehetően peteszegény környezetbe kerül. Jelenleg rendelkezésünkre állnak olyan hatóanyagot tartalmazó gyógyszerek is, amelyek a féreg lárváit és a még petét nem ürítő fiatal férgeket is el képes pusztítani. Ezek használata gyorsítja és gazdaságosabbá teszi a féregszegény állapot elérését. Annak ellenére, hogy – élettani okok miatt – egy-egy fertőzött állatban a férgek száma tíz-húsznál ritkán több, mégis jelentős mennyiségû pete kerül ki a környezetbe, mivel egyetlen nőstényféreg napi petetermelése meghaladhatja az 1 milliót is és a peték – kedvező körülmények között – 5 évig is fertőzőképesek maradnak.
Mint látható a kár csökkentésének egyik módja a megfelelő időben, hatékony gyógyszerrel elvégzett rendszeres gyógykezelés. A védekezés másik pillére a mind tökéletesebb higiéniai állapot kialakítása, aminek csak egyik eleme a vemhes koca ellés előtti féregtelenítése és lemosása. Az orsó- és ostorféreg petéjének a burka vastag és rendkívül ellenálló a környezeti hatásokkal szemben. Csak a közvetlen, erős napsugárzás, a tartós szárazság, a magas hőmérséklet és az oxigén tartós hiánya pusztítja el. Mivel a fertőző lárva a külvilágon nem hagyja el az ellenálló peteburkot ezért nincs kitéve az elpusztulás veszélyének. Ezek ismeretében nyilvánvaló, hogy csak alapos mechanikai tisztítással tudjuk csökkenteni a környezetben lévő peték számát. Nem lehet alaposan takarítani olyan istállókban, amelyek padozata sérült, a berendezési tárgyai (etetők, itatók) elhasználódtak. Kerülni kell a padlóról történő etetést, illetve a takarmány kiszóródását. A trágyaeltávolítást rendszeresen (legalább naponta egyszer) el kell végezni és száraz pihenőhelyet kell biztosítani a kutricákban. Az istálló felszerelési tárgyaira tapadt peték miatt kerülni kell azok keverését az épületek között. A gondozók lehetőleg csak egy istállót lássanak el, ha át kell menni másik épületbe, akkor váltsanak lábbelit!
Mi várható akkor, ha a fentiek alapján igyekszünk eljárni? Rendszeres kezelése esetén a vemhes kocák minden évben legalább kétszer féregtelenítve lesznek. Ha kocaszállások higiéniai állapota megfelelő, akkor rövid idő múlva a tenyészállományban elvétve találunk peteürítő kocát. Ehhez az is kell, hogy a beállítandó kocasüldők kezeléséről se feledkezzünk meg.
A hízlaldában a technológia ismerete alapján meghatározott kezeléseket olyan időközönként kell elvégezni, hogy ivarérett (peteürítő) féreg ne tudjon kialakulni. Ezzel elérjük azt, hogy nem növekszik a petemennyiség a hízlaldában. A higiéniai állapot javításával egyre kevesebb fertőző anyaggal érintkeznek majd a hízók és ezáltal a fertőzöttség aránya csökkeni fog. Azt nem szabad hinni, hogy a rendszeres védekezés megkezdése után egyik napról a másikra meg fog szûnni a vágóhídi májkobzás és a fajlagos mutatók a legjobb értékre ugranak. Több évi rendszeres munkával viszont olyan alacsonyra szoríthatjuk a fertőzöttséget, ami a termelést eredményessé teszi.
Ha egy telepre az orsó- és ostorférgességet behurcoltuk, onnan gyakorlatilag nem írtható ki. Ezért új telepre csak petéken nem ürítő állatokat telepítsünk be!
A védekezés eredményességét rendszeresen – legalább évenként egyszer – ellenőrízzük arra megfelelő laboratóriumban elvégzett bélsárvizsgálatokkal. Az egymás utáni vizsgálatok eredménye alapján eldönthetjük, hogy jól terveztük-e meg a védekezést, vagy valahol változtatni kell-e az eddigi védekező technológiánkon.
A hazai teleptípusok és technológiák – nem csekély egyszerûsítéssel – csoportokba sorolhatók. A csoportokban kialakuló helyzet mind az állatok fertőződésének, mind a védekezés módjának tekintetében körülhatárolható. Aligha kétséges azonban, hogy a nagy vonalakban felvázolt, jelenlegi lehetőségeink között legjobbnak ismert védekezési módozatoknak az adott telep körülményeihez adaptált változatát az adottságokat és a lehetőségeket ismerő helyi szakembereknek kell kialakítaniuk.
Fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy a sertés orsóférgének lárvája bekerülve a szervezetbe más emlősökben így az emberben is megteszi sajátos vándorútját, érintve a májat és a tüdőt (roncsolva azok szövetét), de a bélbe jutott lárvák csak extrém esetben (fiatal vagy immunhiányos egyedek) válnak ivarérett férgekké (zoonózisveszély!). Tehát a férgesség elleni összetett védekezés a telepen dolgozók egészségének megóvását is szolgálja!
A cikk szerzője: Dr. Merényi László
