2005-ben összesen 1 253 000 ha-on került szemes kukorica, silókukorica és hibrid előállítás elvetésre.



Magyarország a 25 tagú EU-ban Franciaország után a második legnagyobb szemeskukorica termelő. 2004 évben minden idők második legnagyobb kukoricatermését takarítottuk be, 7,1 t/ha átlagos hozammal, összesen mintegy 8 millió tonnát. A 2005-ös év termése az összességében ezt várhatóan meg fogja haladni.



Mivel a hazai kutatási eredmények alapján a fajta önmagában (külön ráfordítások nélkül) 20–25%-ban határozza meg a termesztés eredményességét, célszerû a kukoricahibridek legfontosabb értékmérő tulajdonságait áttekinteni, ami egyben a fajta kiválasztásához is jelentős segítséget nyújt.

Termőképesség



Természetesen a kukoricahibridekkel szemben támasztott legfontosabb követelmény a magas termőképesség. A mai modern (nagyrészt kétvonalas) hibridek potenciális termőképessége jóval 15 t/ha felett van, kisparcellás kísérletekben, kedvező évjáratban, öntözés nélkül 15–16 t/ha hozamok is elérhetők, amit üzemi körülmények között legfeljebb 50–70%-ban használunk ki. Az olyan kedvező évjáratban, amilyen az elmúlt év is volt, üzemi szinten is 12–13 t/ha száraz termések elérhetők voltak. Fontos azonban megjegyezni, hogy a megbízható, stabil hibridek biztosan realizálják a potenciális termőképességhez közelebbi, magas terméseket. Általában a lófogú (dent) hibridek terméspotenciálja meghaladja a simaszemû (flint) fajtákét.



A hibridek tenyészideje és potenciális termőképessége között szoros kapcsolat van, hiszen az igen korai (FAO 200) fajták kisebb vegetatív tömeget, kisebb fotoszintetikus levélfelületet fejlesztenek, ezért nem vehetik fel termőképességben a versenyt a kései (FAO 500) genotípusokkal, melyek általában magasak, robosztusak, nagy levélfelület-indexxel rendelkeznek. Ezért természetesen az adott tájegység időjárási és talajadottságai ismeretében célszerû a magasabb termőképességû, későbbi hibrideket választani. Azonban szintén az ökológiai adottságok határozzák meg, hogy mekkora szemnedvességig gazdaságos a későbbi érésû fajták magasabb víztartalmú termését szárítani.

Termésbiztonság, termésstabilitás



A legjobb hibridek minden évjáratban (száraz és csapadékos években) változó talajadottságok és technológiai szintek mellett is kiegyenlítetten, kismértékben ingadozóan, megbízhatóan teremnek. Ez általában a piacvezető hibridek sikerének oka is, természetesen kedvező vízleadási tulajdonságok mellett.

Az üzem ökológiai (éghajlati és talajadottságok) és technológiai (tápanyag-ellátás, növényvédelem stb.) feltételeihez illeszkedő, stabil hibrid kiválasztása jelentősen mérsékli a kukoricatermesztés kockázatát.

Tenyészidő



Magyarországon a tenyészidőt a környező országokhoz hasonlóan a FAO számokkal jellemezzük. A hazai FAO-számítási metodika két fontos tulajdonságon alapul: a nővirágzás idején (a vetéstől az állomány 50%-os nővirágzásáig, napokban megadva) és a vízleadási dinamikán. A vízleadás menetét a sztenderdek 25 és 20%-os szemnedvesség-tartalmánál, valamint a betakarításkor mérik. Ezért a FAO-szám meghatározása összesen négy tenyészidő paraméterből történik: a nővirágzás idejéből és három időpontban mért szemnedvességből. Az OMMI az adott fajtajelölt FAO-számát a sztenderdekhez viszonyítva a négy tenyészidő-paraméter relatív átlagait egy lineáris függvénybe helyettesítve számolja ki, majd a végső érték a vizsgálati évek (2 vagy 3) FAO-számainak átlagából adódik.



Nem véletlen, hogy a vízleadás ilyen nagy súllyal szerepel a FAO számítási képletben (4 paraméterből 3) ugyanis a hibridek vízleadása jelentős mértékben meghatározza azok betakarításának időpontját (a technikai érettséget), az akkor mért szemnedvességet, ezáltal a kukoricatermesztés jövedelmezőségét is. A fenti számítási módszerből következik az is, hogy ha azonos nővirágzási idő mellett egy hibrid vízleadása egyenletes, elhúzódó, akkor az magasabb FAO-számot fog kapni, mint egy másik, gyorsabb vízleadású hibrid.



Hazánkban általában a FAO 280–580-ig terjedő tenyészidejû hibrideket használja a gyakorlat. Legnagyobb jelentőségû a FAO 300-as és a FAO 400 csoport (együtt kb. a vetésterület 70%-át foglalják el), az igen korai (FAO 200) kisebb jelentőségû, általában őszi kalászosok korábban lekerülő kukorica előveteményeként, illetve megkésett vetésekben jelentős. A kései (FAO 500) csoportot a déli országrészeken kisebb mértékben szemeskukoricaként, de főleg silóként termesztik.



Ez az arány nem véletlen, hiszen a FAO 300 és 400 hibridek már magas termés mellett sok év átlagában az ország legnagyobb részén gazdaságos szemnedvességgel takaríthatók be. Az igen korai hibridek nagyobb mértékû elterjedését a kisebb termőképesség, a kései csoportét pedig a magasabb szárítási költségek korlátozzák.

Vízleadás



2004 és a 2005 évek magas betakarítási szemnedvesség adatai, valamint az energiárak jelentős emelkedése ismételten felhívták a figyelmet a kukorica hibridek vízleadási jellemzőire. Az ilyen évjáratokban a választott hibrid vízleadása egyértelmûen meghatározza a termesztés gazdaságosságát.



Mint ahogy az a tenyészidő számításánál is említésre került, a kukoricahibridek vízleadási dinamikája a növekedő szárítási költségek miatt egyre nagyobb jelentőségû. A biológiai éréskor mérhető általában 35–40%-os szemnedvesség fokozatosan csökken, elméletileg az egyensúlyi (légszáraz) állapotig, ami legtöbbször nem történik meg, hiszen bekövetkeznek az első fagyok. Természetesen az igen korai hibridek korábban elérik a biológiai érés állapotát, ezért az ősz folyamán több idő áll rendelkezésükre a vízleadáshoz, mint a későbbi genotípusoknak. Optimális körülmények között, száraz, meleg őszön a vízleadás napi üteme a 0,5%-ot is meghaladhatja.



A kukoricaszemek vízleadását számos tulajdonság befolyásolja:

• a szemek belső szerkezete: a keményebb, kompakt állományú szemek vízleadása lassabb, mint a lisztes állományú kukoricáké. Ezért kemény, acélos sima szemû kukoricák vízleadása általában lassabb a hasonló tenyészidejû lófogú hibridekénél;

• a maghéj vastagsága, szerkezete: a tömörebb, vastagabb maghéjon keresztül lassabb a víz párolgása, mint a vékony héjon át;

• a csuhélevelek típusa: a rövid, cső csúcsát nem fedő, éréskor laza, felnyíló csuhélevelek a szemek gyorsabb vízleadását segítik;

• zöld száron érés: általános megfigyelés, hogy a zöld száron érő típusok vízleadása jobb a korán felszáradó genotípusokéhoz képest, ugyanis az intenzívebb fotoszintézis, anyagcsere a gyorsabb fiziológiai vízleadását segítik. Az első fagyok után az elpusztult növények fizikai vízleadása már minimális;

• tőszám: természetesen az alacsonyabb tőszám szárazabb mikroklímát biztosít, az uralkodó széljárással párhuzamos sorokban a levegő is jobban mozog, így kedvezőbbek a mikroklimatikus feltételek az állomány gyorsabb száradásához;

• tápanyag-ellátás: a túlzott N-adagolás rontja, a harmonikus K-trágyázás javítja a kukorica vízleadását;

• állományszárítás: gyakorlati tapasztalatok szerint száraz őszön a glifozát hatóanyagú herbicidekkel (hidas traktorral) végzett állományszárítás akár 4–6%-kal is csökkentheti a szemnedvességet. Ekkor a gyomirtó szer és kijuttatási költségek már 1,5% víztartalom csökkenésnél megtérülnek, az e felett elért víztartalom-csökkenés a szárítási költségek mérséklését szolgálja. Ideális esetben 5% víztartalom csökkenéssel, 10 t/ha száraz termés mellett hektáronként 20–25 000 Ft szárítási költségmegtakarítás is elérhető, valamint a korai hibridek után az őszi búza vetése gyorsabban, jobb minőségben végezhető el.

Fontos hangsúlyozni, hogy a szemnedvesség mindig egyensúlyban van a környezet nedvességtartalmával és a csapadékviszonyokkal, ezért a már száraz szemek jelentősebb csapadék után vissza is nedvesedhetnek.



Ha a hibridek szemnedvesség-tartalmát az idő függvényében ábrázoljuk, megkapjuk a hibridekre jellemző vízleadási dinamikát ábrázoló görbéket. Az ábrán folyamatos vonallal a gyors vízleadási dinamikájú, szaggatott vonallal pedig a lassabb vízleadású hibridek láthatók. Természetesen a korábbi hibridek vízleadási folyamata korábban kezdődik, a későbbi fajták nedvességtartalma az adott időpontban magasabb, de minden görbe az idő függvényében az egyensúlyi (13–15%) szemnedvesség felé tart. Elméletileg e görbék találkoznának egy pontban, de ez általában nem következik be, mert beköszönt az ősz végén az első fagy, jelentős csapadékok és hó is. Ezért nagy a jelentősége a gyors vízleadási dinamikának (a görbe meredekebben csökken), ugyanis a betakarítás időpontjában e hibridek szemnedvesség-tartalma alacsonyabb a lassabb, egyenletesebb vízleadással rendelkező genotípusokéhoz viszonyítva.

Termés-szemnedvesség arány



A hatékony kukoricatermesztéshez kívánatos a lehető legmagasabb termés elérése a lehető legalacsonyabb betakarítási szemnedvesség mellett. A mai korszerû hibridek termőképessége már a FAO 300 csoport első felében érő fajták esetében is üzemi szinten képes meghaladni a 13 t/ha száraz hozamot, igen kedvező szemnedvesség mellett. A nemesítés másik útja a magasabb termőképességû FAO 400 hibridek vízleadásának további javítása. Ezek nem egyszerû feladatok, de a nemesítés az utóbbi évtizedekben igen jelentős eredményeket ért el. A későbbi hibridek magasabb termése csak addig előnyös, amíg a többlettermés árbevétele meghaladja a megnövekedett szárítási költségeket. 10 t/ha száraz terméssel, 600 Ft/t/% vízelvonási költséggel és 20 000 Ft/t piaci árral számolva a hektáronkénti termés 1%-os vízelvonása 300 kg kukorica árába kerül, tehát ha egy későbbi hibrid például hektáronként 1 tonnával magasabb hozamot biztosít, termesztése csak akkor gazdaságosabb, ha annak szemnedvessége legfeljebb 3,3%-kal magasabb az alacsonyabb termésû korai hibridhez viszonyítva.



E példából belátható, hogy a jövedelmezőség szempontjából a szemtermés nagyságát és az azzal párosuló szemnedvességet együtt kell figyelembe venni és nem biztos, hogy a magasabb (de jóval magasabb nedvességtartalmú) termés biztosít nagyobb jövedelmet!

Stressztûrés



A hibridek élettelen (abiotikus) és élő (biotikus) környezeti tényezőkkel szembeni alkalmazkodóképességét jelenti. A gyakorlatban e tulajdonság alatt leggyakrabban a szárazságtûrést szoktuk érteni, hiszen a hazai klimatikus viszonyok között e tényező korlátozza leginkább és legnagyobb mértékben az elérhető termés nagyságát.



Általános megfigyelés, hogy a zöld száron érő típusok szárazságtûrő képessége jobb, mint a gyorsan száradó fajtáké, amely jelenség az intenzívebb anyagcserén, ezáltal a jobb alkalmazkodáson alapul. A lófogú fajták szárazságtûrése általában jobb a simaszemû hibridekénél. A generatív jellegû fajták szárazságtûrő képessége általában jobb a nagy tömeget adó hibridekénél. A 2003-as rendkívüli aszály ismételten rámutatott a szárazságtûrés jelentőségére, a legkiválóbb hibridek még ebben az évben is 8-9 t/ha termést realizáltak, igen kedvező szemnedvesség mellett (szárításra gyakran nem is volt szükség).

Szárszilárdság



Különös jelentőségû a kései betakarításoknál, hiszen termésként csak az a mennyiség realizálódik, amelyet a kombájn valóban le tud törni. A nagyon magas, magason eredő, nagy csövekkel rendelkező hibridek általában érzékenyebbek a megdőlésre és a cső alatti szártörésre is. Fontos, hogy a pányvázó gyökerek megfelelő fejlettségûek legyenek és azokat semmilyen sérülés (pl. kultivátor, gyomirtó szer, kukoricabogár lárva kártétele stb.) ne érje. A 2004-es év megmutatta az egyes genotípusok között meglevő jelentős különbségeket. A csapadékos nyáron a hibridek magas, megnyúlt szárat fejlesztettek, nehéz csövekkel, majd a betakarítás előtt a szár hirtelen száradt le, és az erős szelek helyenként és hibridektől függően jelentős szárdőlést és szártörést okoztak. A kár mértéke egyes helyeken meghaladta a 30–50%-ot is.

Ezért az OMMI is az utóbbi években nagyobb figyelmet fordít a hibridek szárszilárdságának ellenőrzésére, sőt az várhatóan fajtaelismerési kritériumként is bevezetésre fog kerülni.



Általában a hosszabb tenyészidejû, robosztusabb hibridek erősebb szárral rendelkeznek.

Kezdeti fejlődés



Különös jelentősége van a korai vetéseknél, hideg, nedves talajokon és hûvös, csapadékos időjárás mellett, amely a tavalyi évet is jellemezte. Általában az É-NY-Európában nemesített simaszemû kukoricák kezdeti fejlődése jobb, és ezen genotípusok hőigénye is mérsékeltebb. Nem véletlen tehát, hogy Európa ezen országaiban a silókukorica (a szemeskukorica itt jóval kisebb jelentőségû) vetésterületét ezek a hibridek uralják.



Természetesen a jó csírázást és kezdeti fejlődést a jó Cold-teszt értékû, csávázott (esetleg inszekticid csávázószerrel is) vetőmag is segíti.

A kukoricacsővel kapcsolatos tulajdonságok



A kombájnnal történő betakarítás számos feltételt támaszt a kukorica-hibridekkel szemben. A jó szárszilárdság mellett a kukoricacső következő tulajdonságai kívánatosak:

• a csőkötés egyenletes magasságban és ne túl magasan legyen,

• a csövek a csúcsig jól termékenyüljenek,

• kívánatos a vékony csutka, mélyen ülő szemekkel, sok (akár 18–20) szemsorral,

• könnyû csépelhetőség.

Növénykórtani tulajdonságok

• Szártőfuzáriózis tolerancia: különösen a szárszilárdság tekintetében jelentős, a korhadt gyökérnyaknál könnyen eltörhet a szár és a nagy cső súlya alatt kidőlhet a növény.

• Csőfuzáriózis tolerancia: a fuzáriumos csőpenész, különösen magas toxintartalommal (DON, zearalenon) számos takarmányozási problémát okozhat. Mindkét megbetegedéssel szemben a rezisztencia nemesítés nagyon nehéz, de célszerû a kevésbé fogékony hibridek termesztése, különösen kalászos-kukorica bikultúrában. Általában a hosszabb tenyészidejû hibridek fogékonyabbak és a laza, felnyíló csuhéjú fajták kevésbé érzékenyek a csőfuzáriózisra. A kukoricamoly kártételével szemben érzékenyebb hibridek csőfusarium érzékenysége is nagyobb, ugyanis a kórokozó a moly lárvák által okozott sérüléseken keresztül is fertőz.

• Golyvásüszög: a betegség ellen kémiai úton gyakorlatilag nem lehet védekezni, ezért fontos a kevésbé érzékeny hibridek kiválasztása.

• Kukoricamoly kártételével szembeni tolerancia: különösen száraz, meleg őszön jelentős károkat okozhat a kukoricamoly, főleg, ha a lárvák a szárat a cső alatt rágják át és az eltörik. A gyakorlatban a kártevővel szembeni ellenálló képességben jelentős különbségeket lehet felfedezni, ezért javasolt a kevésbé érzékeny hibridek termesztése.

• Kukoricabogár lárvakártételével szembeni ellenállóság: az egyes hibridek közötti fogékonyságbeli különbségeket nehéz megítélni. Igen korai fajták korai vetésével kései lárvakelés esetén a növények megerősödve kerülnek szembe a károsítóval. Kései vetésük esetén is elkerülhető a fő lárvakeléskor a jelentősebb korai kártétel.
  
  Fontos szempont a gyökerek kiváló regenerálódó képessége. Általában a hosszabb tenyészidejû hibridek robosztusabb gyökérzettel rendelkeznek, ezért a kisebb lárvakártételt könnyebben képesek kiheverni.

Minőségi tulajdonságok



Különösen az ipari célra termesztett hibridek esetében fontos az ipar által igényelt minőség biztosítása. Mûanyagipari alapanyagnál fontos a megfelelő amilóz-amilopektin arány (waxy kukoricák). A remélhetően a közeljövőben jelentősebb méretekben beinduló bioetanol ipar a lehető legnagyobb hektáronkénti keményítőtermést igényli.



Az élelmiszeripari célú hasznosítás legfontosabb értékmérői: olaj- és fehérjetartalom, úszási szám %, kiőrlési és grízkihozatali %, jól kipattintható csíra, üvegesen kemény szemek.



Hazánkban jelenleg a Nemzeti Fajtajegyzéken (a változatokkal együtt) 382 kukoricahibrid szerepel, az Európai Unió Közös Fajtakatalógusán a fajták száma a háromezret is meghaladja, melyek magyarországi forgalomba hozatala 2004. május 1. óta hazánkban is lehetséges. A kínálat tehát óriási. A gyakorlatban azonban jóval kevesebb hibrid van forgalomban, az első 10 hibrid a vetésterület közel felét adja.



A termesztési célnak megfelelő agronómiai és minőségi tulajdonságokkal rendelkező fajták kiválasztása tehát egyértelmûen meghatározzák a termesztés eredményességét.



Új hibrid kiválasztása előtt célszerû az üzemben, vagy annak környezetében beállított fajtakísérletek és az OMMI kísérleti eredményeit figyelembe venni, illetve a fajtatulajdonosok segítségét is kérni a legmegfelelőbb hibridek kiválasztásához.

A cikk szerzője: Dr. Nagy Sándor