A Magyarországon engedélyezett növényvédő szerek a felhasználást követően valóban lebomlanak, szermaradékuk értéke a belátható időn belül alig kimutatható, az élővilágot már nem veszélyeztető szint alá csökken. Ám egyes vélemények szerint aggodalomra mégis lehet okunk, mert a felhasználáskor a felhasználóra, és a kívánatos lebomlás eléréséig a fogyasztóra nézve még veszélyes lehet a felhasznált kemikália. Persze a felhasználó egészségét védik a védőfelszerelések, melyek használata ránézve kötelezőek, a kezelt termék fogyasztóinak egészségét pedig védi a permetezéstől betakarításig kötelezően előírt (a hatóanyag lebomlásáig elegendő) várakozási idő betartása. A kívánatos eredmény, azaz a peszticid hatóanyagtól mentes termék piacra kerülése a vegyszert felhasználók hozzáértésétől, becsületességétől, és az ilyen esetben nélkülözhetetlen hatósági ellenőrzések hatékonyságától nagymértékben függ. Így van ez az élet bármely, veszélyforrást is magában rejtő területén, mint például a közlekedésben. A közlekedésben csak olyan személyek vehetnek részt, akik a KRESZ szabályait kifogástalanul ismerik, azt magukra nézve kötelezőnek tartják, és annak általuk történő betartását pedig arra hivatott szervek ellenőrzik. Sajnos balesetek időnként mégis vannak. Ezért nem véletlen, hogy a köznapi értékítéletünk szerint a növényvédelem, mint „veszélyes üzem” kerül megfogalmazásra. Valójában a fent vázoltakon túl, a növényvédő szerek széles körû alkalmazása, számos további veszélyt is jelenthet számunkra. Mik is ezek? A legproblémásabb körülmény az, hogy a felhasználás során, ha minden óvóintézkedést betartunk is, alig kerülhető el, hogy az általunk célirányosan, egy bizonyos károsító ellen kijuttatott növényvédő szer (azaz annak hatóanyaga) más nem célzott szervezettel is „kapcsolatba kerüljön”. Ugyanis a mezőgazdasági termelés színtere a természet része, ezért úgy is szoktuk nevezni, hogy az „agrár-biotóp”. Az agrár-biotóp is biotóp (élőhely), és amennyiben még máig sem kielégítően ismert, bonyolult rendszerébe bármi módon is beavatkozunk, annak ilyen-olyan (esetenként káros) következménye lehet. Az agrár területek biotópjain is (hasonlóan a háborítatlan élőhelyekhez) számos, az élővilág mûködése szempontjából szükséges elem (élőlény) fordul elő. Mivel az alkalmazott kemikáliák nem faj-specifikus hatásúak, az ott előforduló, számunkra hasznos és közömbös (de mindenképpen szükséges) élőlényekre is hatnak. Ezért nem véletlen, hogy szélsőséges környezetvédős szemlélettel, az intenzív módon, vegyszeres növényvédelembe részesített mezőgazdasági területek, akár „kultúr sivatagoknak” is tekinthetők. Természetesen az igazság valahol félúton van. Tudományos vizsgálatok igazolják, hogy a vegyszerezett területeken (agrár-biotópokon) is jelen vannak az élővilág fontos elemei, de jóval kisebb faj és egyedszámban, mint egyebütt. Ebből jól látható, hogy a kémiai növényvédelemben részesített mezőgazdasági területek élővilága a beavatkozás mértékétől függően sérül, de koránt sem semmisül meg teljesen. Különösen igaz ez az úgynevezett integrált védelemben részesített területeken, ahol csak a környezetvédelmi követelményeknek is megfelelő, bizonyos értelemben környezetkímélő készítményeket és eljárásokat használják. Az ilyen termelést a fejlett mezőgazdasággal rendelkező országokban (így Magyarországon is) államilag támogatják. Persze a támogatás jellege és mértéke országonként változik, vélhetően helyenként még kialakulóban van. E pozitív irányú fejlődés jeleként fogható fel, hogy környezetbarát növényvédelmi eljárásként új, Magyarországon korábban nem alkalmazott módszerek is ismertté váltak, engedélyt kaptak, vagy engedélyezés alatt állnak. A következőkben két ilyen módszert ismertetünk.
Petefürkész darazsak alkalmazása kártevő lepkék ellen Trichoplus készítménnyel (biológiai védekezés)
A darazsakról sincs mindenkinek jó véleménye (akárcsak a növényvédelemről). Nyilván azért, mert kevesen tudják, hogy a darázsalkatúak számos alcsaládja, mint a petefürkészek (Trichogrammatidae) a természetben pótolhatatlan szerepet játszanak az élővilág egyensúlyának fenntartásában. A petefürkészek apró, egy mm-nél kisebb méretû rovarok, sajátos életmódjuk miatt, nevezetesen más rovarok (főképpen lepkék) petéinek parazitálásával váltak fontos szabályozó tényezővé a természetben. A lepkék néhány fajának, falánk, növényevő hernyói, jelentős mezőgazdasági kártevők. Kárt csak az apró petékből kikelő hernyók okoznak, így kézenfekvőnek látszott, még a kártételt megelőzően, a petéiket parazitáló petefürkészek „bevetése” a biológiai növényvédelemben. A Világ számos részén alkalmazzák ezt az elmés módszert a kertészeti és szántóföldi kultúrákban. A módszer azon alapszik, hogy a petefürkész darazsakat mesterséges körülmények között, valamely jól szaporítható lepkefajon (lisztmoly, mezei gabonamoly stb.) szaporítják fel, így a vevőnek parazitált lepkepetéket adnak el védekezés céljából. A termelő a károsítótól veszélyeztetett területre helyezi ki azt, a kártevő lepke petézése idején. A parazitált petékből kikelő petefürkész darazsak ezúttal a mezőgazdasági területen előforduló kártevő lepkefajok petéit parazitálják. A védelem peszticid felhasználása nélkül is érvényesül.
A cseh Biocont Laboratory Trichoplus elnevezésû „készítménye” olyan polisztirol kapszula melyben 1000 db petefürkész (Trichogramma spp.) báb található, készen a kirepüléshez. Valójában két faj (T. pintoi és T. maidis) keverékét tartalmazza, így alkalmas a kukoricát károsító kukoricamoly (Ostrinia nubilalis), a kukoricát, dohányt, paprikát, paradicsomot, és még sok más növényt károsító gyapottok-bagolylepke (Helicoverpa armigera), a káposztaféléket károsító káposzta bagolylepke (Mamestra brassicae) elleni biológiai védekezésre. Kézi kihelyezéssel 75–100 db/ha kapszulára van szükség szántóföldi körülmények között kukoricában, de 100–150 db/ha kapszula szükséges a zöldség-félékben üvegházban és szabadföldön. A hatékonyság háromszori, tíz naponkénti kihelyezéssel elérheti a 95%-ot is, átlagosan 75–95% körüli. Tapasztalatok szerint a költség alig haladja meg 20–25%-kal a vegyszeres védekezések költségeit, de a hatékonyság lényegesen jobb.
Gyümölcsmolyok elleni védekezés ivari feromonos légtértelítéssel.
Szintén peszticid-mentes módszer, de nem igazi biológiai védekezés. Azon az egyszerû tényen alapszik, hogy a nőstény lepkék által kibocsájtott természetes ivari csalogató (feromon) hatására keresik fel a hím lepkék a nőstényt párosodás céljából. Szintetikusan előállított, ivari feromon-analóggal ugyanezt a reakciót lehet kiváltani. Ám ebben az esetben némi túladagolással elérhető, hogy a természetes úton, nőstény lepkék által kibocsájtott feromon vonzó hatását elfedi a szintetikus anyag, azt meghaladó töménysége.
A szintetikus ivari feromonok gyakorlati alkalmazása jól ismert, és bevált a kártevő rovarok növényvédelmi előrejelzésében. Ugyanakkor az ivari feromonok a kártevők elleni védekezésre is alkalmasak. E módszer lényege, az előbbiekben ismertetett módon, hogy a kártevő rovar nőstényének ivari feromonjával analóg szintetikus készítményt helyeznek ki a védendő területre. Az adagolást (légtértelítést) úgy kell végrehajtani, hogy a kihelyezett szintetikus feromon koncentrációja elfedje a területen előforduló nőstény egyedek természetes úton kibocsájtott feromon töménységét. A hím egyedek nem találnak a nőstényekre, ezért a szaporulat (és természetesen a kártétel is) elmarad.
E módszer gyakorlati alkalmazása kiváló lehetőséget nyújt a környezetkímélő növényvédelemre, és szermaradéktól mentes termék előállítására. A légtértelítést gyümölcsmolyok elleni védekezésben a világ számos részén eredményesen használják, de Magyarországon eddig még nem került bevezetésre. Ezért 2005-ben alma, csonthéjas (kajszi és őszibarack), valamint szőlő kultúrákban engedélyezési vizsgálatokat végeztünk almamoly, almailonca, sodrómolyok, keleti gyümölcsmoly, szilvamoly, barackmoly, tarka és keresztes szőlőmoly feromon-diszpenzerekkel.
A japán Shin-Etsu Chemical Co Ltd. gyártmányú Isomate CLR diszpenzer almamoly (Cydia pomonella), almailonca (Adoxophyes orana), és ligeti sodrómoly (Pandemis heparana) ellen almában, az Isomate OFM rosso keleti gyümölcsmoly (Grapholita molesta), szilvamoly (Grapholita funebrana) őszi és kajszibarackban, az Isonet L plus tarka szőlőmoly (Lobesia botrana) és nyerges szőlőmoly (Eupoecilia ambiguella) ellen szőlőben lett kipróbálva. A vizsgálatokat a Fejér megyei Móron (alma, kajszi és szőlő) és Székesfehérváron (őszibarack) végeztük. A terület kiválasztásánál ügyelni kellett az ismétlésenkénti parcellaméretre (min. 5 ha), a kezeletlen kontroll, standard kontroll (integrált védelemben részesített terület) megfelelő irányú kijelölésére az uralkodó szélirány szempontjából, és a parcellák egymástól való izolációs távolságára (min. 100 m). A diszpenzereket a gyümölcsmolyok rajzása előtt helyeztük ki, almakártevők esetében 1000 db/ha, keleti gyümölcsmoly és szilvamoly esetében 600 db/ha, barackmoly esetében 1000 db/ha, szőlőmolyok esetében 500 db/ha mennyiségben. A csőszerûen megnyúlt diszpenzerek a kártevő gyümölcsmolyok rajzási szintjében lettek, egyenletes eloszlásban az ágvégekre tekerve. A parcellák szélső, 2–2 sorába 1,5-szeres mennyiségû diszpenzert helyeztünk ki. A molyok rajzását a kontroll és légtértelítéses területen 2–2 Csalamon-típusú szex-feromon csapdával figyeltük meg.
A gyümölcsök és fürtök fertőzöttségét nemzedékenként értékeltük, a kártétel és az élő hernyók számbavételével. A hatékonyságot az Abbott-képlet segítségével számítottuk ki.
Megállapítottuk, hogy a légtértelítéses módszer valamennyi gyümölcsmoly faj ellen hatékony volt, a hatékonyság meghaladta az integrált védelemben részesített területen tapasztalt 80–85% feletti hatékonyságot. A légtértelítéses területen mûködtetett szex-feromon csapdák gyakorlatilag alig fogtak gyümölcsmolyt, míg a kezeletlen kontroll területen a fogások jelentősek voltak. Ezért e környezetkímélő védekezési módszer, gyümölcsmolyok elleni védekezésre, kajsziban, őszibarackban, és szőlőben, gyümölcs és sodrómolyok elleni együttes védekezésre almában Magyarországon is bevezetésre kerülhet.
Napjainkban a növényvédelem a mezőgazdasági termesztés nélkülözhetetlen, szerves része. A kémiai (vegyszeres) növényvédelem kifejlesztése jobbára az utóbbi ötven évben zajlott le. Térhódítása lehetővé tette a mezőgazdasági termékek mennyiségi és minőségi növekedését. Ugyanakkor a kisebb környezeti kockázattal járó, környezetkímélő, biológiai és egyéb alternatív növényvédelmi fejlesztések ütemét gátolta, de legalábbis mérsékelte. Az elmúlt évtizedek látványosan igazolták, hogy az egyoldalúan, jobbára peszticid felhasználáson alapuló termesztés számos veszélyt rejt magába. Ezért a növényvédelem távlati fejlődése szempontjából a szelídebb környezeti terhelést jelentő, vagy éppen terhelésmentes eljárások lesznek az irányadók. Az új módszerek közül leginkább a biológiai védekezési eljárások a perspektívikusak, de kifejlesztésük és bevezetésük számos nehézségbe ütközik. A már bevált, és hatékony eljárások legsérülékenyebb része, az egy időben fellépő különböző kártevők elleni együttes védelem biztosítása. Ugyanis a biológiai védekezési módszerek többnyire fajspecifikusak. Azaz, kártevőnként külön-külön beavatkozást igényelnek. Ahol biológiai növényvédelmet alkalmazunk az egyik kártevő ellen, ott a másik ellen is arra van (vagy lenne) szükség. Vagyis a módszerek egyazon időben és helyen nem (vagy alig) keverhetők. Ezért világosan látható, hogy a kémiai növényvédelem még sokáig része lesz a termelésnek, a váltás hosszú és küzdelmes utat jelent. Az eddig elért eredmények máris bizalomkeltőek, leginkább a zöldség és gyümölcstermesztésben szükségesek. Ugyanis a védendő növényi rész ez esetben közvetlen fogyasztásra kerül, vagyis szermaradéktól feltétlen mentesnek kell lennie.
A cikk szerzője: Dr. Szeőke Kálmán
