Alapvetően az a statisztika befolyásolt legjobban, amelyet Hollandiában negyedévente állítanak össze: szinte a teljes termelői körre kiterjedő statisztikát készítenek, s ennek egyik pontja a fajlagos takarmányhasznosítás összehasonlítása takarmányozási rendszerenként. Konzekvensen (a termelői kör legjobb tíz-tíz százalékát összehasonlítva ugyanúgy, mint az egész átlagát vizsgálva) 0,2–0,3 ponttal alacsonyabb volt ez az érték moslékos etetés alkalmazása mellett, mint a kombinált etetőknél elért takarmányfelhasználás. Rövid kalkuláció után arra a következtetésre jutottam, hogy a kevesebb takarmányfelhasználásból eredő plusz nyereség hamarosan kompenzálni fogja a kezdeti magasabb beruházási költségeket. Az ismeretségi körömben ilyennel rendelkező telepek is megerősítették döntésemet, így aztán belefogtam.



A takarmánykonyhás rendszereken belül is igen nagymértékben szórtak az árajánlatok, s nem lévén tapasztalatom, nem tudtam megítélni az egyes ajánlatok mögött rejlő tényleges tartalmat.



Választásom a Howema cég pipe-jet rendszerû konyhájára esett. E rendszer lényege, hogy minden kietetés után egy un. jet (egy dugó) visszahúzza a csőből annak tartalmát, s így két etetés között a csőben nincs folyadék. Elsősorban takarékossági megfontolásból a napi 10–12-szeri kietetés mellett döntöttem, mert így csak negyed olyan hosszú vályú kellett, mint ami a napi 3–4-szeri kietetésnél szükséges 30 cm állatonként. Ezáltal a nevelőfelületet is csak kisebb mértékben korlátoztam. A központi konyhában a számítógép által vezérelt rendszer automatikusan végrehajtja a takarmányozási mûveleteket, s minden egyes szelephez tartozó takarmányozási paramétert feldolgoz, ill. tárol. Így például alaphelyzetben, a számítógépben tárolt fejlődési görbének megfelelően választja ki a felhasználandó takarmányfázisokat, ami lehetővé teszi, hogy sokkal finomabban, és több fázisban lehet az életkori igényekhez igazítani az aktuális beltartalmakat. Egy adott napon belül is változhat az étvágy, amit a rendszer úgy próbál megoldani, hogy a vályúban elhelyezett szenzor érzékeli azt, hogy milyen gyorsan fogy el a kiadagolt takarmány. A kapott érték függvényében módosítja a következő etetésnél a kiadagolt mennyiséget, ami megakadályozza, hogy a moslék huzamosabb ideig álljon a vályúban.



Ezen elméleti alapokkal felvértezve fogtunk a megvalósításhoz, ami viszonylag gyorsan, nagyobb zökkenők nélkül meg is történt. A kezdeti beüzemeléskor még nem, csak rá másfél hónapra kötöttem be a rendszerbe a savótartályt, amivel a moslékhoz szükséges víz egy részét ki tudtam váltani. A beüzemelés kezdeti időszaka közel sem nevezhető felhőtlennek. Az apróbb beállítási pontatlanságok miatti problémák eltörpültek a következők mellett:

Túljutva a kezdeti nehézségen és egy szoftverfrissítésen, úgy érzem, a rendszer kezd beállni – habár ez a megállapítás még kicsit korainak tûnhet. Mindenesetre már most érzem az előnyeit, amit a szakirodalom az alábbiakban fogalmaz meg.



Előnyök:

• teljesen automatikus, kontrollált, programozható,

• olcsó melléktermékek felhasználására ad lehetőséget,

• stabilabb bélflóra, kevesebb szalmonella – állományszinten, s ez kevesebb gyógyszerfelhasználást is eredményez,

• precízebben lehet a takarmányozási programot a sertések igényeihez igazítani,

• kevesebb a porterhelés az istállókban,

• kisebb takarmánykeverési költség, mivel a darákat közvetlen a keverőtartályba lehet adagolni, s csak egy koncentrátumot kell előkeverni (habár nyugaton már a premixet is folyékony állapotban adagolják).

Ezzel szemben felmerül néhány hátrány is – szintén irodalmi hivatkozás.



Hátrányok:

• magasabb bekerülési költség,

• kisebb napi súlygyarapodás (ezt eddig nem érzékeltem),

• több hígtrágya képződik,

• élen magasabb a páratartalom az istállóban,

• magasabb energiafelhasználás (ez nem egyértelmû velejárója).

Én úgy értékelem, hogy a kezdeti nehézségek ellenére is megérte belefogni a moslékos etetésbe, nem figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy egy moslékos rendszer korrekt kiszolgálást igényel (pl. premix, fagymentes helység, folyamatos energiaellátás, szerviz stb.)

A cikk szerzője: Dr. Makay Gábor