A gyakorlott szemû kertészek rögtön rájöttek arra, hogy nem fertőző betegségről vagy rovarkártételről van szó, hanem valamilyen élettani betegség áll fenn.
A tünetek nagyon hasonlítottak a káliumhiány jellegzetes csíkozott levélzetéhez, de attól abban eltértek, hogy nem a legalsó, hanem annál valamivel fiatalabb leveleken jelentkeztek, és nem fakó sárga szint mutatták az érközök, mint ahogy azt a kálium esetében megszokhattuk, hanem élénksárgák, narancssárgák voltak. De jelentkeztek a tünetek a fejes káposztán, a karfiolon, majd a csemegekukoricán, a babon, a görög- és sárgadinnyén is. A sok szakcikk és szakkönyv segítségével a kertészek megtanulták a jelenség okát, és megismerkedtek a magnéziumhiánnyal, valamint annak a termés mennyiségére és a minőségre gyakorolt hatásával.
Miért jelentkezik a magnéziumhiány, miért most, miért a kertészeti növényeken, miért olyan gyakran a zöldségféléken? – vetődik fel jogosan a kérdés. Az okok az alábbiakban foglalhatók össze:

• a kertészeti növények fajlagos magnéziumigénye – 1 tonna termés előállításához szükséges magnézium mennyisége – általában nagyobb, mint a szántóföldi növényeké,
• a magnézium jelentős része a lombozatba épül be, amely ellentétben a szántóföldi növényekkel, nem mindig kerül vissza leszántáskor a talajba (pl. zöldséghajtatás, támrendszeres paradicsomtermesztés stb.),
• a kertészeti talajok relatíve magas N-, P- és K-ellátottsága a harmonikus és kiegyensúlyozott tápanyagellátás miatt magasabb szintû Mg-trágyázást igényelne (pl. zöldség- és dísznövényhajtatás),
• a kertészeti üzemek jelentős része magnéziumban szegény homokon helyezkedik el (lásd. zöldséghajtató körzetek),
• gyakran a lúgos talajkémhatás, a magas talaj-káliumtartalom és a magas EC érték miatt rosszabb a magnézium érvényesülése a talajban, ebből adódóan nem kerül a növénybe.

A zöldségnövényeken egyre gyakrabban jelentkező magnéziumhiánynak vannak agrokémiai és termesztés-technológiai okai is, például:
• nagy adagú ammóniatrágyázás (pl. éretlen istállótrágyák használata, baromfitrágyák),

• kálium – túltrágyázás,
• erős meszezés, vagy erősen meszes talajok,
• túlzott öntözésből adódó kimosódás homokon,
• nem kielégítő magnéziumtrágyázás (lásd. termesztési gyakorlat).
  

A magnéziumhiány más tápelemek hiánytüneteitől jól megkülönböztethető, csak a káliumhiány szimptómáival mutat némi hasonlóságot. Alapvetően három tünetcsoportja ismert:

• a levéllemez belsejéből induló, legyező alakú sárgulás, amely először levélerek vagy a levélnyél közelében, a főerek között alakul ki (a legtöbb zöldségnövényen ez a tünet látható);
• a levél széle irányából, egyre nagyobb, és egyre élesebben kivehető foltok alakulnak ki, amelyek a levél főerének irányába húzódnak (a zöldségféléken ritka);
• egyszikû növények levelein hosszanti irányban narancssárga csíkok képződnek (pl. csemegekukorica, hagyma).
  A színelváltozások először az idősebb leveleken jelennek meg, de eltérően a nitrogén- vagy a káliumhiánytól, nem a legalsó, hanem a középtáji vagy a szár alsó kétharmadának környékén elhelyezkedő lombozaton alakulnak ki. A sárgás elszíneződésre – ellentétben a káliumhiánnyal – jellemző, hogy a klorózis nem világos, fakó sárga, hanem élénksárga, gyakran lilás, narancsvörös tónusú. A szimptómák idővel, a hiánymértékének fokozódásával a középső, majd a fiatal levelekre is áthúzódnak – ez utóbbi, ilyen súlyos eset zöldségféléken igen ritka. A márványozottság (sárgulás) mértékéből következtetni lehet a hiány súlyosságára.  A tünetek színárnyalata függ a növényfaj, esetleg a fajta antociántartalmától (színanyagtartalmától), például karalábé, cékla, vöröskáposzta és egyes salátafajták levelén a sárgától egészen eltérő színû foltok is kialakulhatnak. A termésen a tünetek (bogyó, kabaktermés) ritkán fordulnak elő és kevésbé ismertek, az uborka esetében a termés friss zöld színe helyett világos, fakó sárga árnyalatot mutat.

Vigyázat! Ugyan hangsúlyoztam, hogy a magnézium reutilizálódó tápelem, ennek ellenére a hiánytünetetek – igaz csak ritkán – a fiatal leveleken is kialakulhatnak. Így például gyors vegetatív növekedés esetén (uborkánál vagy paradicsomnál) a hajtásokon is megjelenhet. Ez akkor fordul elő, ha a növekedés üteme gyors, ebből adódóan a növény magnéziumigénye nagyobb, mint a gyökerek által felvett és az idős levelekből átépülő magnézium mennyisége együttvéve (pl. vízkultúrás termesztésben nyáron, szalmabálás termesztés, konténeres, vödrös hajtatás). Szabadföldi körülmények között nagyon ritkán fordul elő.

A zöldségfélék által a termésképzéshez felvett és beépített magnézium mennyiség fajonként nagymértékben eltérő, ami adódik a fajlagos tápanyagigényből, de igen jelentős is, néhány intenzív termesztésû növénykultúránál a 100 kg/ha-t is jelentős mértékben meghaladja (1. táblázat). Érthetetlen, hogy a termesztési gyakorlatban a magnéziumot mégis sokan mikroelemként kezelik, ennek megfelelően mindössze csak 1-2 kg/ha trágyamennyiséggel számolnak (0,5%-os töménységû lombtrágyát használva, 400–500 liter permetlémennyiség esetén, bekalkulálva a veszteségeket is, vagyis azt, hogy a lombtrágyának csak egy része kerül a levélzetre, 1-2 kg MgO hatóanyagnál több hektáronként nem hasznosul).
Agrokémiai szaktanácsadásunk és a forgalomban lévő termesztési szakkönyvek általános hibája, hogy többnyire csak a három fő makroelem – nitrogén, foszfor és kálium – vonatkozásában ad információt a termesztők számára, és olyan fontos növényi tápelemnek a trágyázására, mint a magnézium ritkán terjed ki. Pedig a termésátlagok növekedésével a magnézium is egyre fontosabb tápanyaggá válik, a mesterséges utánpótlásáról mindenképpen gondoskodni kell.
A zöldségtermesztő üzemekben végzett felmérés során azt tapasztaltuk, hogy a talajok 65–70%-a magnéziummal gyengén van ellátva. Viszonylag jól ellátott kertészeti talajokat Csongrád, Békés és Baranya megyékben találtunk, ennek ellenére paradicsomon és támrendszer mellett nevelt paprikán itt is tapasztaltunk magnéziumhiány tüneteket. Erre vonatkozóan azt a magyarázatot találtuk, hogy a tápanyag felvételét bizonyos talajtényezők, mindenek előtt magas pH (tápoldatozás esetén), magas káliumtartalom (nagy mennyiségû baromfitrágya használata következtében), szárazság (öntözés hiánya) stb. zavarta. Szaknyelven az ilyen esetet, amikor a talajban van elegendő tápanyag – adott esetben magnézium – csak azt a növények nem képesek felvenni, relatív hiánynak nevezzük. A szántóföldi termesztési gyakorlatban is előfordul a viszonylagos hiányjelenség, amit azok a megfigyelések és kísérletek is alátámasztanak, amelyek a kedvező magnézium-ellátottságú talajokon magnéziumtrágyázás hatására termésnövekedést mutattak ki.  A magnézium egyaránt pótolható a gyökéren és a levélzeten keresztül. Mint a makroelemek tekintetében, itt is a szakszerû trágyamegosztás, a trágyakijuttatási mód helyes megválasztása, a mûtrágyák kiválasztása, jelentős mértékben javíthatja a kijuttatott magnéziumtrágyák hasznosulását.
A magnéziumot is célszerû több részletben adni, eltérően a gyakorlattól, nemcsak fejtrágyaként a lombra kijuttatni. Ősszel az alaptrágyázás idején a fontosabb magnéziumtartalmú mûtrágyákkal (Patentkáli, Kieserit, magnéziumtartalmú komplexek stb.) a talaj pH-jától függően már végezhetünk egy feltöltő trágyázást. Ennek mennyisége a növényfajtól és az alkalmazott technológiától függően (várható termésmennyiség) hektáronként akár az 50 kg-ot is elérheti. 
Meszes talajon a Kieserit, savanyú talajon a különféle dolomitok használata előnyösebb a pH-t befolyásoló hatásuk miatt.
Indítótrágyaként ritkán szoktunk magnéziumtartalmú mûtrágyát használni, ez alól kivételt képez az az eset, ha a talaj magnéziumban különösen szegény, és valamilyen okból kifolyólag az alaptrágyázás elmaradt (Palántázott zöldségfélék esetében használnak magnéziumtartalmú komplex startert is, de ennek magnéziumtartalma általában csak 1% körül van.).
A jelentős mennyiségû magnéziumot igénylő növények esetében fontos a fejtrágyázás is, ami történhet a talajon keresztül és közvetlenül a növény levelére. A gyökéren keresztüli magnéziumtrágyázást tápoldatozás formájában végezzük, csak az igen intenzív termesztési formák esetében alkalmazzuk. Erre a legalkalmasabbak a különböző tápoldatozó komplex mûtrágyák, gyakran kiegészítve valamilyen speciális magnéziumtrágyával (pl. magnéziumnitrát, keserûs stb.). Ezeket a víz minőségétől függően 0,1–0,3%-os töménységben juttatjuk ki, ügyelve arra, hogy a tápoldat EC-je a 2–2,5 mS/cm-t ne haladja meg.
Május és június folyamán, az intenzív lombképződés időszakában, sokat lehet tenni a magnéziumhiány csökkentése, ill. megszüntetése érdekében lombtrágyázással is, ahol a tápanyag-hasznosulást a kedvezőtlen talajtulajdonságok nem, vagy csak kismértékben befolyásolják. A magnézium, mint a lombozaton keresztül jól hasznosuló tápelem lombtrágya formájában könnyen pótolható. Maga a trágyázás sem költséges, mivel az ilyen célra használható lombtrágyák egy része (magnéziumnitrát, Magnisal, Keserûsó, Epsotop, Epsomikrotop) az olcsó árfekvésû készítmények közé tartoznak, ráadásul a legtöbb növényvédő szerrel jól keverhetők, így a kijuttatásuk sem jelenthet különösebb nehézséget és plussz költséget. Bár a keserûsó nagyobb töménységben is adható (5%-ig nincs perzselő hatás!), ennek ellenére a tapasztalat azt mutatja, hogy a gyakoribb, de kisebb adagok hatásosabbak. Természetesen ez olyan növények esetében, amelyeknél több növényvédő permetezést alkalmaznak, 7–10 naponként permeteznek ez nem jelent gondot (pl. gyümölcsfélék, szőlő, paradicsom, uborka stb.), de a szántóföldi növényeknél, pl. a gabonaféléknél a többszöri kijuttatás üzemszervezési és gazdaságossági okok miatt meggondolandó. A 2. táblázatban a jelentősebb magnéziumtartalmú, zöldségtermesztésben használatos mûtrágyakészítményeket ismertetjük.

Csak lombtrágyázás a legtöbb esetben részleges megoldásnak számít, mert az ilyen formában kijuttatott MgO mennyisége töredéke a növény igényének – mindössze néhány kg –, ha a talajon keresztül nem gondoskodunk rendszeresen a magnézium-utánpótlásról, egy idő után a talajban lévő tartalékok is kimerülnek, és súlyos, akut tünetekkel járó terméscsökkenés is felléphet. Ezért a lombtrágyázás nem tekinthető végleges megoldásnak, az említett mûtrágyák használatával, vagy tenyészidőben magnéziumtartalmú tápoldat kijuttatásával a gyökéren keresztül is kell adni.
Befejezésül néhány gyakori hibára szeretném az Agronapló olvasóinak figyelmét felhívni, amit a magnéziumtrágyázással kapcsolatban gyakran szoktak elkövetni:

• Talajvizsgálat nélkül, pontatlanul állapították meg a kiszórandó mûtrágya mennyiséget, ebből adódóan nem a termesztett növény számára kedvező, hanem alacsony, esetleg túl magas a talaj Mg tápanyagszintje;
• A tápoldat kicsapódott, mert nem az előírásnak megfelelően végezték a tápoldat összeállítását (sorrend, keverhetőség, töménység), rossz az öntözővíz minősége;
• Eldugultak az öntözőfejek, mert vízben nem jól oldódó mûtrágyát választottak a tápoldatozáshoz;
• Nem a talaj pH-jának megfelelő magnézium mûtrágyát használták.
• A leveleken perzselési tünetek láthatók, mert melegben adták a tápoldatot, töményebb tápoldatot használtak a megengedhetőnél.
• A talajon keresztül adott magnéziumtrágya hatástalan, mert túl meszes a talaj, magas a talaj EC-je;
• Foltokban eltérő a táblán a növények fejlődése, mert a kijuttatáskor nem volt egyenletes a szóráskép;
  • A kijuttatott magnézium kedvező hatása nem vagy nem kellő mértékben érvényesül, mert rossz a talaj szerkezete.

A cikk szerzője: dr. Terbe István