Ezek a termelési formák találkoznak az állatvédők valamint a környezetvédők kívánságaival és azokkal a természetes körülmények között termelt termékek iránti igényekkel is, amelyek jó minőségûek, és kevesebb bennük a vegyszer- és gyógyszermaradvány.
Sertések a szabadban
Nyugat-Európában az alternatív sertéstartásnak elfogadott formája a sertések szabadtartása. Ez egy intenzív módja a termelésnek, mert húsjellegû fajtákkal a kocák produktivitásának maximális kihasználására törekednek, a malacokat négy hetes korban leválasztják, a takarmányozás intenzív keveréktakarmányokra alapozott, a tenyészállatokon egyedi megjelölést alkalmaznak, és a termelés a zárt tartáshoz hasonló mértékû élőmunka-ráfordítással folyik. Angliai tapasztalatok szerint a sertésekkel való területhasznosítás része a vetésforgónak. Bevált gyakorlat, hogy a sertéstenyésztő vállalkozó bérbe veszi a növénytermesztőtől területének egy részét egy, max. két évre, majd „elköltözik” egy másik területre, ahol előzőleg legalább öt évig nem volt sertés. Ez a paraziták elszaporodásának, valamint a talajszerkezet leromlásának elkerülése miatt szükséges. Az áttelepítések miatt könnyû elektromos kerítést, mûanyag, könnyen felszedhető vízvezeték hálózatot, és kunyhószerû építményeket használnak. Az állatok védelmét szolgáló építmények anyagát, formáját tekintve többféle megoldással is találkozunk. A telepek többségénél közös, hogy az egy időben fialó kocák csoportjai elkülönített területen, szalmával almolt egyedi fiaztató kunyhóban fialnak. Az ilyen szabadtartásos telepen a kocalétszám 200–1000 között változik, az állománysûrûség 25–30 koca/ha. Angliában a szabadtartású farmok beruházási költsége csupán 30–35%-a a zárttartású telepekének. Gyakorlatilag minden fajtakeresztezés alkalmas szabadtartásra. A kocával szemben elvárható, hogy jó szervezeti szilárdságú, erős anyai ösztönû, ellenálló és szapora legyen, mostohább körülmények között is óvja malacait. A kanokkal szembeni követelmény, hogy agresszivitás nélkül kellő libidóval rendelkezzenek. Fontos, hogy a tenyészállomány és utánpótlása ellenőrzött helyről származzon és a továbbiakban is folyamatos állatorvosi felügyeletet kapjon. A szabadtartásos állományok teljesítménye hasonló a zárt tartásúakéhoz, sőt, a szabadtartásban a választás előtti malacelhullás alacsonyabb. A kocák fajlagos takarmány felhasználása viszont a zárt tartásban kedvezőbb. Angliában a leválasztott malacokat áttelepíthető, konténerszerû utónevelőben tartják, és 45–50 kg körüli élőtömegben értékesítik.
Magyarországon, mint hagyományosan sertéstartó országban már régóta ismertek a sertés szabadtartás különböző formái. Az utóbbi évtizedben viszont, amióta a mangalica sertés a reneszánszát éli, találkozhatunk olyan elemzéssel (Szabó, P. 2003.), mely szerint a szabad v. legelőn tartás növeli a mangalica kocák teljesítményeit, a született malacok számát, miközben jelentősen mérsékli a tartási és takarmányozási költségeket. De nemcsak az őshonos fajta hálálja meg a szabadtartást, hanem a magyar nagyfehér x magyar lapály kocasüldők is jobb termékenyülést és kedvezőbb reprodukciós eredményt értek el mint az ugyanilyen genotípusú állomány a zárt tartásban (Alexy, M. 2003) .
A Kaposvári Egyetem Sertéstenyésztési Tanszékén már több, mint egy évtizede foglalkozunk nemcsak mangalica, hanem modern fajták szabadtartásával. Vizsgálataink során szerzett tapasztalatok alapján számunkra már nem meglepő, hogy intenzív keresztezett fajtákkal egész éven át a szabadba (épületek nélkül), főleg természetes táplálékra és melléktermékekre alapozva, kevés élőmunka ráfordítással folyik a termelés. Ennek a termelési formának a létjogosultságát a szakemberek is különbözően ítélik meg. Azok, akik még nem jártak ilyen telepen, állatvédelmi okokra hivatkozva ellenzik a termelésnek ezt a formáját. Ugyanakkor a szerzett tapasztalatok, az állatok viselkedése és a termelési mutatók alapján ez egy olyan extenzív állattartási formaként értékelhető, amelyben intenzív, húsjellegû sertésekkel viszonylag értéktelen területek is gazdaságosan hasznosíthatók. Ezeken a szabadtartásos farmokon természetes fedeztetést alkalmaznak, a kanokat évente cserélik. A fiaztatás is egész évben a szabadban történik, a kocák által készített „fészkekben”. A választást 7-8 hetes korban igyekeznek elvégezni, de ez sok esetben nem sikerül, és csak pár héttel később, spontán következik be. A különböző korcsoportok nincsenek elválasztva, így a tenyészállatok a hízókkal együtt, közösen használják a területet. A területen semmiféle épület vagy tető nincs, csupán néhány szalmabála, fák, zsombékok és bokrok jelentenek védelmet az állatoknak. Mivel nincsenek épületek, az állatok közösen tölcsérszerû mélyedéseket túrnak maguknak az erdőben, ahová ágakat, mûanyag zsákokat, szalmát hordanak „szigetelésként”. Egy mélyedésbe akár 7-8 süldő malac, illetve koca is belefekszik. A nagyobbak szívesen nyújtanak védelmet a melegedni vágyó kismalacoknak is. Néhány egyidőben fialó koca elvonul a többiektől, fészket építenek maguknak ágakból, növényi részekből, levelekből. Kb. három hétig külön utakon járnak, majd fokozatosan visszatérnek malacaikkal a csapathoz. A kocák együttfialásának főleg télen van jelentősége, amikor három- vagy négyszög alakban lefekszenek, így a malacok a hasukon vagy alatta valamelyest védve vannak a hidegtől és a széltől. Érdekes megfigyelés, hogy a malacok önmagukat dajkásítják, mert ha anyjuk teje nem elegendő, keresnek maguknak dajkakocát. Télen a malacelhullás jelentős mértékû lehet. Ugyanis, ha a fialás idején mínusz 8–10 °C vagy ennél is alacsonyabb a hőmérséklet, akkor az újszülött malacoknak nincs esélyük a túlélésre. Ha 4-5 napos korukig életben maradnak, akkor anyjuk segítségével át tudják vészelni a nagy hidegeket is. Az ilyen körülmények között élő állatok a táplálékszerzés szempontjából eléggé önellátóak. Esetenként, a téli időszakban pedig rendszeresen a terület magasabban fekvő részére olcsó mellékterméket (ocsú, rostaalj, cukorrépahegy) kapnak. Az általunk vizsgált telepeken az ivóvíz-ellátás a területen keresztülfolyó patakból oldható meg. A környezeti tényezők állatokra gyakorolt hatásait vizsgálva mindenképpen ki kell emelni a járványtani helyzetet, mivel a vadon élő állatokkal való esetleges érintkezés miatt fennáll a különböző fertőzések veszélye (veszettség, trichinellózis stb.).
„Bio” sertéshús
Az „öko” és „bio” termékek iránti igény ráirányította figyelmünket a mangalicára, amelyik ideális alapanyagát jelenti az extenzív, külterjes sertéstartásnak. A mangalica a lassú fejlődésû, korán érő típusú sertésekhez tartozik, szaporaságára a fialásonkénti 4-5 malac volt jellemző, de az utóbbi évtizedben tapasztalt kedvezőbb tartási és takarmányozási tényezők hatására a szaporasága 1-2 malaccal javult. A mangalica vágóértéke eltér az intenzív hússertésektől, ugyanis a vágott féltestekben kevesebb a hús, viszont az lényegesen jobb minőségû, zsírral egyenletesen átszőtt és sötétebb színû. A mangalica húsának alacsonyabb a víztartalma, ezért kifejezetten alkalmas jó minőségû szárazáru és hosszú érlelésû sonkák gyártására. A hús márványozottsága ízletessé teszi a terméket, ugyanis az ízanyagok olyan aromás vegyületek, amelyek zsírban oldódnak.
Vizsgálatainkat az Ökorex Kft. fiadi szabadtartású sertéstelepén végeztük. Ehhez a telephez egy 4,5 ha-os terület tartozik, amelyet elektromos, illetve drótfonatos kerítéssel több, különböző korcsoportú sertés részére kialakított karámra osztottak. A terület egy domb északkeleti részén található, több, mint felét fák és bokrok borítják. Az árnyékolás fontos, különösen az erős napsugárzás és az uralkodó szél elleni védelemben. A talaj kötött, de a lejtés következtében a csapadékvíz nem okoz gondot az állatoknak.
A karámokban etetők és itatók, valamint az állatok védelmére fából épített fészerszerû pihenők találhatók. Az állatok a karámokat váltakozva használják. Ugyanis miután egy területre sertéseket telepítünk, az első szembetûnő viselkedésük az, hogy a talajt 15–20 cm mélyen alaposan feltúrják. Megfigyelhető volt, hogy ha nem változtatunk területet, akkor 2–3 év után az állatok túrási kedve csökken, aminek feltehetően az a magyarázata, hogy felélték a talajban található táplálékokat (lárvák, bogarak, gyökerek stb.). A sertések a számukra kedvező növényzetet gyorsan felélték, viszont a vizsgálati helyen a táblázatban összefoglalt növényeket nem fogyasztották el. Ezek az állatokra nézve mérgező, vagy egészségkárosító hatásúak.
A telepen 18 szőke, 24 fecskehasú tenyészkoca és a színváltozatnak megfelelően egy-egy tenyészkan, valamint ezek szaporulata található.
A vemhesség utolsó napjaiban kerülnek a kocák a fiaztatóba. Ez az egyetlen épület a telepen, amelyben 12 hagyományos fiaztató kutrica van kialakítva. A koca malacaival a fialást követő 10. napon időjárástól függetlenül kiköltözik egy karámba. A mangalicákra jellemző, hogy erős az anyai ösztön és nagyon vigyázzák malacaikat. A telepen a szőke mangalicáknak 5,4, a fecskehasúaknak pedig 6,3 az átlagszaporulata. A malacelhullás 2–3% között van. A választás 6-7 hetes korban történik. A választott malacok a fiatalabb hízócsoportba kerülnek, a kocák pedig a vemhesítő karámba. Ezen a telepen sertésbarát a környezet, az állatok jól érzik magukat, a kocák termékenyülési eredménye 90% felett van. A telep „bio” minősítésû, minden vonatkozásban eleget tesz az előírásoknak, többek között annak, hogy az etetett takarmányoknak legalább 80%-a „bio” minősítésû legyen. A mangalica takarmányozásánál figyelembe kell venni, hogy nem intenzív fajta, és a belőle előállított termék minősége szempontjából fontos, hogy ne hajtatva neveljük. A telepen a sertések abraktakarmány-kiegészítést kapnak, amely árpa, búza, triticale és kukorica egyenlő arányú alapkeverékéből áll. Ehhez
2–3% borsót és 10–15% „bio” koncentrátumot kevernek. Az abrak mellett folyamatosan friss lucernát, a téli időszakban pedig céklát, takarmányrépát, patiszont, cukkinit fogyasztanak az állatok. Mivel a telep központi része egy biogazdaságnak, így a takarmányozási célra felhasznált termékek „bio” minősítésûek. Só kiegészítésre külön vályúban szelénes nyalósót kapnak az állatok. A telepen az a cél, hogy a hízók 12–13 hónapos korukban érjék el a 120–130 kg-ot. A bio mangalicák értékesítési ára megközelítően kétszerese a kommersz hízott sertésekének.
A vizsgálataink kiterjedtek a szabadon tartott mangalicák feldolgozhatóságára is. A mangalica testrészekből a következő főtt, füstölt, illetve hosszúérlelésû termékek készültek: erdélyi szalonna, angol szalonna, kolozsvári szalonna, pácolt, füstölt csülök, pácolt tarja, paprikás (téli szalámi jellegû) szalámi, parasztkolbász, pácolt „speck” sonka és pácolt, füstölt parasztsonka. Megállapítható volt, hogy a mangalica hízók – színváltozattól függetlenül – alkalmasak speciális, „hungarikum” jellegû termékek előállítására. A mangalicából készült termékek élvezeti értékére (ízére) az érlelési idő rendkívül nagy hatással van. A mangalicából készült termékek vásárlására fizetőképes kereslet mutatkozik, amennyiben azok ára nem haladja meg 20–30%-nál nagyobb arányban a hagyományos helyettesítő termékeket. Különösen nagy jelentőségû lehet, ha a termékeknél a „biotermék” megnevezés is szerepelhet.
Az Ökorex Kft. kitûnő példát ad nemcsak arra, hogy a személyi-tárgyi-és vagyonvédelmi feltételek biztosításával a mangalica sertés alkalmas az extenzív tartásra, hanem arra is, hogyan lehet ezt a tartásmódot összekapcsolni a „biotermeléssel” s így még magasabb élettani és élvezeti értékû termékeket előállítani.
Felhasznált irodalom:
Alexy, M. – Gundel, J. – Nagy, G. (2003): Koca szabadtartási kísérlet néhány
termelési eredménye. A sertés, 8/3. 44–47. p.
Szabó, P. (2003) Új eredmények és tendenciák az Animal Welfare, a környezet és az etológia területén. Gödöllő; 11–17. p.
A cikk szerzője: Dr. Házas Zoltán
