Kedvező a gazdálkodás egészére, kielégíti a fenntartható mezőgazdálkodás követelményeit, újabban humán célú hasznosítása is előtérbe került. Sok jó tulajdonsága közül kiemelendő a takarmányozásban betöltött szerepe. Méltán nevezték el szakíróink a „takarmánynövények királynőjének” (1–3. táblázatok és 1. kép).

Jelenlegi termőterülete (140–150 ezer ha), állatállományunk katasztrofális lecsökkenése miatt meg sem közelíti az 1970-es évekét (340–360 ezer ha). Ugyanez mondható el a korábbi évtizedek elfogadható hozamaival (4,8–5,2 t/ha széna) szembeni, 2000–2004. közötti (4,0–4,4 t/ha) alacsony termésekről is.

Ilyen helyzetben a mégoly hasznos növény, mint a lucerna, termesztésfejlesztéséről, korszerûsítéséről beszélni csak abban a reményben lehet, ha a nem is távoli jövőben az agráriumot irányító politikusok rájönnek: ennek a kis országnak a mezőgazdasági erőforrásai és az azokat mûködtető szakemberek biztosítanak komparatív előnyöket.

Ma a korszerû termesztéstechnológián a terület kiválasztásától a termés betakarításáig (esetenként – mint a lucernánál is – a tartósításig) olyan mûveletsort értünk, amelyik a biológiai és technikai, kémiai ismeretek alapján ráfordítás-takarékosan, környezetbarát módon biztosítja az ökológiai és ökonómiai optimumhoz közeli termés mennyiségét és minőségét. A következőkben ezeket tekintjük át.

A területkiválasztás szempontjai

Kiváló alkalmazkodóképességének köszönhetően az ország egész területén termeszthető, ha legalább a minimális talajigényét kielégítjük. Nagy teljesítményre, hosszú élettartamra (40–60 t szénatermés, 4–6 év alatt) a mélyrétegû, meszes, semleges vagy enyhén lúgos kémhatású (6,8–7,8 pH), középkötött (45–55 KA) talajokon számíthatunk. Ezeket az igényeket elsősorban a mészlepedékes csernozjom, a réti- és barna erdőtalajok biztosítják. Nem tûri a magas talajvízállást, a nyílt vagy rejtett belvizet. Terméscsökkenéssel reagál a hosszan tartó árnyékolásra („takarónövényes telepítés”, kaszálások után maradó szénakupacok, elhentergő bálák), a gyökerek által át nem járható kőpadokra, az eke- vagy tárcsatalp betegségre. Termeszthető, de már szerényebb termést ad meszes homok-, öntés- és javított szikes talajokon. A gazdaságon belül lehetőleg az állattartó telep, vagy a tartósító-tároló létesítmény közelébe telepítsük. Dombvidéken a lejtő felső harmadába telepítve eróziógátló hatása is érvényesíthető. Öntözött lucernást csak sík területen létesítsünk.

Elővetemény igénye

A két fő telepítési időszakra egyaránt érvényes, általános igények:

• önmaga után 4–5 év múlva kerülhet ugyanoda vissza,
• egyéb pillangósok után nem telepíthető,
• a terület évelő, káros, veszélyes gyomoktól mentes legyen,
• legyen elegendő idő az alaptrágyázáshoz, a jó gyökér- és vetőágy-készítéshez.

Tavaszi telepítéshez ajánlott elővetemények: kalászosok, burgonya, silókukorica, tökfélék, kender, dohány, cukorrépa.
Nyár végi telepítéshez ajánlott elővetemények: július közepéig lekerülő kalászosok, len, mustár, őszi káposztarepce, őszi- és tavaszi takarmánykeverékek.

A telepítés idejének, módjának kiválasztása

A lucerna elvileg kora tavasztól nyár végéig telepíthető. A hazai vetés-szerkezet, a csapadék mennyisége és eloszlása a gyakorlatban két fő időszakot alakított ki: a tavaszit és a nyár végit. Tavasszal a hőmérséklet (6–8 °C talajhőmérséklet) és a talaj mûvelhetősége diktálja a telepítés idejét, ami márciustól április elejéig optimális. A nyár végi telepítést legkésőbb szeptember elején be kell fejezni, mert a fiatal lucernának a tél beálltáig időre van szüksége a megerősödéshez, amit többnyire öntözéssel is segíteni kell.
A telepítés módja lehet tiszta, takarónövényes és füves társítás. A lucerna biológiai igényének, a fehérjében gazdag takarmánynak a tiszta telepítés felel meg. A nyár végi telepítés csak tisztán ajánlható. Tavaszi takarónövényes telepítés (csökkentett vetőmagmennyiséggel borsó, tavaszi árpa, zölden vágott rozs, tritikálé, esetleg bükköny) eróziónak, deflációnak kitett területen javasolható. Füves társítás szántón (magyar rozsnok, csomós ebír, réti csenkesz, réti komócsin fajokkal) kaszálónak létesíthető, amelyből széna vagy szenázs készíthető.

A trágyázás alapelvei

A talajvizsgálati adatok, a tervezett termés nagysága, a talajból egységnyi terméssel kivont tápanyagok mennyisége és a lucernával szimbiózisban élő N-gyûjtő baktériumok (Rhizobium meliloti) tevékenységének becslése tartoznak alapvetően a trágyázás alapjaihoz. Ide kapcsolódó további szempontok:

• a lucerna és a N-gyûjtő baktériumok is igényesek néhány mikroelemre (B, Mn, Mo, Zn),
• a talajban nehezen, vagy alig mozgó P- és K-tápanyagok minél nagyobb hányadának már a telepítés előtt a leendő aktív gyökérzónába kell kerülni (forgatásos alapmûvelés),
• a Rhizobium meliloti baktériumok csak kelés után 40–50 nappal szolgáltatnak N-t a lucernának, az állomány ezen az un. „éhségperióduson” starter N-adagolásával segíthető át,
• az 1%-nál kevesebb CaCO3-t tartalmazó talajokban, a hiány mértékétől függően trágyázó vagy melioratív meszezés szükséges,
• a lucerna trágyaigényét mûtrágyákkal elégítjük ki,
• a szárazmûvelésû lucerna minimális N mûtrágyát igényel, az öntözött és a füves társítás viszont ennél 30–40%-kal többet,
• a P-trágya életteljesítményre számított 90%-át a telepítés előtti forgatásos alapmûveléssel vigyük a gyökérzónába, 10%-át a vetőágy előkészítésénél, a N-nel együtt starterként, sekélyen dolgozzuk be; a K-ot alap- és fejtrágyaként adjuk.

További tervezési adatok:

• 1 t szénaterméssel kivont tápanyagok kg-ban: N = 27, P2O5 = 7, K2O = 15, CaCO3 = 35, MgO = 3,
• tervezhető bakteriális N-szolgáltatás: 80–120 kg/ha/év,
• közepes talaj tápanyag-szolgáltatásnál 25–30 kg/ha NPK hatóanyag elegendő 1 t szénaterméshez.

A trágyázás tervezéséhez további támpontot jelenthet a 4. táblázatban bemutatott példa.

A talajmûvelés alapjai
A lucerna telepítéséhez mélyen mûvelt, ülepedett gyökérágyat, laza, por- és rögmentes, 3–4 cm sekély vetőágyat készítsünk, hasonlót, mint a cukorrépa esetében. Felhasználható eszközök a talaj típusától, nedvességi állapotától, az elővetemény utáni tarló állapotától függően: tárcsás eszközök, ágyekék, esetenként középmély lazítók, hengerek, vetőágy előkészítő kombinátorok. Sikeres lucernatermesztők vallják: úgy kell a talajt előkészíteni, mint a cukorrépa alá. A különbség csupán annyi, hogy vetés előtt és után is hengerezni kell.
Fajtamegválasztás, vetőmagbeszerzés, vetés
A hazai fajták minden tekintetben kielégítik a termelők igényeit mind száraz, mind pedig öntözött lucernás létesítéséhez. Csak fémzárolt vetőmagot használjunk (erre törvény is kötelez), a vetőmag minőségi tanúsítványát 1 évig őrizzük meg. A vetés a telepítés fontos mozzanata. A lucerna vethető szórva vető gépekkel és gabona sorvető gépekkel. Szárazmûvelésben 700–900 csíra/m2, öntözött lucernás létesítéséhez 900–1200 csíra/m2 közötti a vetőmagnorma. A 2 g ezermagtömegû lucernamag 2,5–3,0 cm-nél mélyebbre ne kerüljön! A mûveletet mindig a szegély vetésével kezdjük.

A használat, vagy másképpen kaszálási rend kialakítása
A hosszú élettartam, a nagy teljesítmény, a takarmány minősége akkor biztosítható, ha a lucerna biológiai igényeit és a takarmányozási kívánalmakat összeegyeztetjük egy ésszerû kaszálási rendben, az első növedéktől a feltörésig. Az okszerû használat egyúttal segít kordában tartani a gyomokat, hozzájárul az egészséges állomány fenntartásához. Az 1–3. táblázatok adatai mutatják, hogy a lucerna beltartalmi értéke a fejlődés előrehaladtával csökken. Azt is számításba kell azonban venni, hogy a virágzás kezdetéig jelentős az állomány tömeggyarapodása, ezzel együtt a területről nyerhető nyersfehérje-, ß-karotin- és ásványi anyag mennyisége. A lucerna termésritmusa is bonyolítja a helyzetet, valamint a lucerna azon biológiai sajátossága, hogy évente legalább egyszer el kell jutnia a virágzásig, mert ebben a fenológiai fázisában tud a gyökértörzsben elegendő tartalékot raktározni a folyamatos, bőséges újrasarjadzáshoz. Ez utóbbit úgy is elősegíthetjük, ha ún. „zöldtarló” hagyásával kaszálunk (kb. 12–15 cm-es tarló). A vázoltak kivitelezéséhez az 5–7. táblázatokban közlünk példákat.

Az ápolás alapkérdései
Minimálisra csökkenthetjük a növényvédelmi beavatkozásokat, ha az előzőekben vázolt mûveleteket a lucerna igényeinek megfelelően végeztük. Az ellenőrzött vetőmag, a termőhely jó megválasztása nemcsak a karantén és a káros gyomok elleni védelmet biztosítja legalább 2 évig (aranka és vadsóska fajok), hanem a hervadásos tünetekkel járó gombás kórokozók (Fusarium, Verticillium) ellen is hatásos. Az egyéb kórokozók (lisztharmat, rozsda, peronoszpóra) ugyan megjelenhetnek a takarmánylucerna állományban, de kártételük többnyire minimális. A kártevők 3 csoportjára kell figyelnünk. Telepítés előtt, augusztusban fel kell mérni a polifág talajlakók létszámát (tavaszi telepítés esetén is, ha az elővetemény addigra már lekerült), ez alól csak akkor mentesülünk, ha az elővetemény alá talajfertőtlenítést végeztünk. Veszélyességi küszöbérték felett feltétlenül ajánlott a védekezés. A kezdeti fejlődésben lévő lucernánál figyelni kell a földi bolhák és a csipkéző barkók megjelenésére, mert 1-2 nap alatt „tarrágást” végezhetnek.
Az idősebb, kiritkult lucernába – különösen száraz nyarakon – előszeretettel telepednek be a mezei pockok, esetenként a hörcsögök is. Ellenük a hatósági jogszabályok által előírt módokon védekezhetünk. Kisebb fertőzésnél jól helyettesítheti a kémiai védekezést a pockok gyérítésére néhány „ülőfa” kihelyezése az egerészölyvek részére.
A kórokozóknál, kártevőknél súlyosabb problémát okozhatnak a gyomok a lucerna kezdeti fejlődésekor, majd később teret nyerhetnek a ligetessé váló állományban. A fiatal lucernásban a mechanikai gyomszabályozás nem megoldott, az ún. „gazoló kaszálás” pedig káros. Marad a kémiai védekezés. A tapasztalatok szerint a lucerna 4–6 leveles állapotában végzett herbicid-kezelés – a gyomfajoktól függően monoherbiciddel vagy szerkombinációval – a leghatásosabb. A zárt állományú lucernában a kasza meg-megújuló munkája kordában tartja a gyomokat. Az idősebb, ritkuló állomány gyommentesítésére több ajánlott herbicid is van, melyek ősszel vagy tavasszal is kijuttathatók. A tavaszi (fagyok elmúltával végzett) kezelés hatásosabb. Néhány napra ugyan besárgul a lucerna, de ezt hamar kinövi.
Az idősebb lucernás talaja gyakran összetömörödik, levegőtlenné válik, vízbefogadó képessége romlik. Ezt a sorok irányába végzett fogasolással oldhatjuk fel (középnehéz, vagy nehézfogas). A mûvelet ideje mindig késő ősz és nem kora tavasz!
A lucerna egyike az öntözést legjobban megháláló növényeinknek. A jó vízellátásra 50–70%-os termésnövekedéssel reagál. Az öntözéses termesztésben nyár végi telepítés ajánlott, mert így már az első évben teljes termés realizálható. Száraz ősz esetén kelesztő öntözés szükséges, 20–25 mm-es vízadaggal. Ilyenkor, a cserepesedés elkerülésére kis intenzitás (10–12 mm/h) javasolt. A főhasznosítású években az 1. növedékhez csak kivételes esetben kell öntözővíz. A továbbiakban a kaszálások után mielőbb kezdjük meg az öntözést, 50–70 mm-es adaggal. Az öntözés nem olcsó mulatság, csak akkor jövedelmező, ha a szénaértékben számolt hozam eléri legalább a 12 t/ha-t.

Betakarítás – tartósítás
A takarmány minőségét – a zöldanyag tulajdonságain kívül – a tartósítási módok befolyásolják. A renden történő szárítás, formázás teljesen időjárásfüggő. A legnagyobb mennyiségi és minőségi veszteséggel jár, ezért csak idézőjelbe téve mondható olcsó eljárásnak. Az időjárási kockázat szársértő kasza, kiegészítő hideg- vagy meleglevegős kazalszárító használatával mérsékelhető. Igaz viszont, hogy a jól formázott széna (kisbála, különböző alakú és méretû nagybála) piacképes áru. Az erjesztéses eljárással tartósított lucerna (szilázs, szenázs) jobban megőrzi a zöldanyag minőségét, kisebb a tömegvesztesége is. Kérődző
állatállományt tartóknak ajánlható, amennyiben a szükséges szakértelem, gépsor, silótér rendelkezésre áll. A takarmány minőségét leginkább megőrző, a legkisebb tömegveszteséggel járó tartósítási, formázási mód a forrólevegős zöldliszt- és pelletkészítés. A mai energiaköltségek és a termék nyomott piaci ára mellett azonban csak feltételesen javasolható eljárás.
A cikkben többnyire csak vázlatosan tárgyalt kérdésekkel kapcsolatban a szerzők szívesen állnak az érdeklődők rendelkezésére.

Felhasznált irodalom:
Antal J. (2000): Növénytermesztők zsebkönyve. Mezőgazda Kiadó, Budapest.
Bócsa I. (szerk.) (1979): A lucerna termesztése. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest.
Kováts A. (1981): Növénytermesztési Praktikum. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest.Schmidt J. (szerk.) (2000): A takarmányozás alapjai. Mezőgazda Kiadó, Budapest.

A cikk szerzője: Dr. Petróczki Ferenc