Az elemzők szerint a tíz ország 2004-es csatlakozása, a CAP-reform, az új környezetvédelmi, állategészségügyi és állatjóléti intézkedések befolyásolják az ágazatok termelését. Még abban az esetben is, ha a reform közvetlenül nem érinti az ágazatot, például a sertés- és baromfihús-termelést.  Hatást gyakorol viszont a takarmánytermelésre és a takarmányok árára.

Marhahús



A régi tagországok farmerei egyelőre csak ismerkednek a 2003-ban meghozott, és 2005-ben életbe lépő reform következményeivel. 2004-ben még a régi rend szerint folyósítják a támogatásokat, ennek hatására a vágómarha- és a marhahús-termelés csekély növekedése várható. 2005-től, a termeléstől leválasztott, vagy részben függetlenített támogatások a termelés visszaesését okozzák.



Az új tagországok termelése és kínálata is olcsóbb, mint a régieké. A kereskedelmi korlátok 2004. májusi megszûnése valószínûleg fellendíti a nyugat-európai importot a kelet-európai országokból, főként Lengyelországból. Az élénk kereslet az új tagországok termelésének bővülésével járhat. Ez a trend már a közeljövőben stabilizálhatja az EU-25 marhahús termelését.



Az EU-15 országai 2001 után már nettó importőrök voltak marhahúsból. 2004-ben (a huszonöt országra vonatkoztatva) a nettó import 100 ezer tonnán fölüli lesz. A jövő kereskedelmét nagymértékben nehezítheti az ugyancsak 2005-től életbe lépő, a réginél szigorúbb állatszállítási rendtartás. Egyes vélemények ugyan kétségbe vonják ennek betarthatóságát, ellenőrizhetőségét.



Az új tagországok az EU-25 marhahús-termelésének 9 százalékát adják. A lakossági jövedelmek középtávon várható jelentős emelkedése megnöveli a marhahús iránti igényt. Jelenleg nettó exportőrök marhahúsból, a nettó export volumene a következő években a jövedelmi helyzet alakulásától függ. A régi tagországokban 2004-re visszaáll a BSE-kór fellépése előtti fogyasztási szint. Az import folyamatos, kismértékû emelkedése várható, az export csökkenése mellett.



A régi tagországok közül a három legnagyobb termelő Franciaország, Németország és Olaszország. E három ország 2004-es kibocsátása 3,9 millió tonna, 2005-ben hasonló mennyiségre lehet számítani. A legjelentősebb fogyasztó Franciaország, ahol a 2004-es termelés éppen csak fedezi a belső szükségletet, a 2005 évi már nem. Németország viszont mintegy 200 ezer tonnával nettó exportőr marhahúsból (ez az egyetlen húsféleség, amelyből a termelés meghaladja a fogyasztást). Olaszország nettó importőr, évi 300 ezer tonnával.



Az új tagországok három legnagyobb termelője Lengyelország, a Cseh Köztársaság és Magyarország. Hazánk évről évre kevesebb marhahúst termel, 2004-ben csupán 37 ezer tonnát (az USDA becslése szerint), A lengyel termelés közelíti a 300 ezer tonnát és évi mintegy 50 ezer tonna nettó exportot tesz lehetővé.

Sertéshús



A 2004. májusi bővítés hatására a közösség sertésállománya 18 százalékkal növekedett. A huszonöt ország együttes állománya azonban csökkent. A visszaesést a 2003-as szárazsággal és a sertések alacsony termelői árával magyarázza az USDA. A 2004-es hústermelést 21 millió tonnára, a 2003-as évinél 250 ezer tonnával kevesebbre becsüli a tanulmány. 2005-ben – elsősorban a javuló árak hatására – már növekszik a termelés.



A belső fogyasztás 2004-ben a termelést követve visszaesik, különösen az új tagországokban, amelyekben jelentős a csak saját szükségletre termelők száma. 2005-ben ismét növekedésnek indul, de még nem éri el a 2003-as szintet.



Az EU-25 országának évi nettó exportja (harmadik országokba) 1,2–1,3 millió tonna. A BSE-kór, valamint az ázsiai madárinfluenza fellépése megnövelte a sertéshús iránti keresletet. Az exportexpanzió ellenében hatott viszont Oroszország importkorlátozása, továbbá az olcsó brazil sertéshús versenye.



A régi tagországok három legjelentősebb termelője Németország, Spanyolország és Franciaország. E három ország együttesen 9,6 millió tonna sertéshúst állít elő 2004-ben. A német 4,2 millió tonnás termelés sem fedezi a belső fogyasztást, évi 250 ezer tonna körüli a nettó import volumene. Spanyolország azonban több mint félmillió tonnával nettó exportőr.



Az új tagországok termelési sorrendje: Lengyelország, a Cseh Köztársaság és Magyarország, megegyező a marhahúséval. A hazai termelés harmadik helye viszont már nem jelent akkora leszakadást az első két helyezettől, mint a marhahús esetében. A 450–460 ezer tonnára tehető magyar termelés csak alig valamivel több a belső felhasználásnál. Hasonló helyzetben van Csehország is, ott az 560 ezer tonnás termelés körülbelül megfelel a belső fogyasztásnak. A lengyelek évi 100 ezer tonna nettó exportot bonyolítanak.

Baromfihús



Az USDA tanulmány a brojler- és a pulykahús-ágazattal foglalkozik, nem tartalmaz víziszárnyasokra vonatkozó előrejelzést.



Az EU-25 csirkehús termelését 2004-re 7,7 millió tonnára becsüli az amerikai mezőgazdasági tárca értékelése. A termelés lassú, évi 50–70 ezer tonnás emelkedését prognosztizálva. Belgiumban és Hollandiában visszaáll az ázsiai madárinfluenza előtti termelési szint, Franciaországban viszont tovább csökken a kibocsátás. Az ágazat középtávú fejlődését nagyban befolyásolja az abraktakarmányok áralakulása. Az új tagországokban a belső piacon elérhető, az eddigieknél magasabb árak valószínûleg serkentik a termelést.



A belső fogyasztás is lassú ütemben, évi 80–100 ezer tonnával nő. A termelési többlet emellett is évi félmillió tonnára tehető. A harmadik országokba kiszállított mennyiség középtávon csökken, szemben a belső forgalom emelkedésével. A huszonöt tagország közötti kereskedelmet elősegíti, hogy a nyugat-európai fogyasztók a fehér mellhúst részesítik előnyben, az új tagországokban viszont az olcsóbb testtájak keresettek.



A tizenötök három legnagyobb termelője az Egyesült Királyság, Spanyolország, Franciaország, együtt 3,3 millió tonna brojlert állít elő. Az első két ország fogyasztása így is meghaladja a termelést. A franciák azonban jelentős exportot bonyolítanak le.



Az új tagországok legjelentősebb termelője ebben az ágazatban is Lengyelország, de évi 600 ezer tonnás termelése csupán fele a régiek közül a legnagyobb termelő, Nagy-Britannia volumenének. A lengyelek nettó exportja 60–70 ezer tonnára tehető. A második helyezett Csehország 300 ezer tonnás termelése kevéssé elmarad a belső szükséglettől. Magyarország termelése – szemben az első két helyen lévő országgal – az utóbbi években visszaesett, a 170 ezer tonna körüli mennyiség csak alig valamivel több a belső fogyasztásnál. Az USDA-elemzés rámutat a hazai baromfiágazat sajátosságára, hogy a termelés majdnem három egyenlő súlyú részre tagolódik: a brojler, a pulykahús és a viziszárnyasok húsának előállítására.  A magas, az EU átlagát jóval felülmúló magyar egy főre jutó baromfihús-fogyasztás a jövőben is fennmarad, az export viszont csökken.



Az EU-25 országa évi 2 millió tonna körüli pulykahúst termel. Ez a mennyiség mintegy 100 ezer tonnával haladja meg a belső szükségletet. Az előző évtizedben a termelés és a fogyasztás is gyors ütemben nőtt, mára a növekedés lelassult, a legjelentősebb termelő, Franciaország teljesítménye visszaesőben van.



Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság a régi tagországok három legnagyobb termelője. Közülük csak a franciák nettó exportőrök, a másik két ország importra szorul.



A régi tagországok termeléscsökkenését ellensúlyozza az új tagországokban a termelés bővülése. Főként a lengyel termelés gyors növekedésére számít az USDA elemzése. A mostani, 200 ezer tonnát közelítő kibocsátás kevéssel meghaladja a belső igényt. A második Magyarország, ahol a brojlerhússal ellentétben a pulykahús-termelés még felfutóban van. A hazai termelés alig több a fogyasztásnál, az export jelentéktelen. Szlovákia a harmadik a sorban, termelése megegyező a belső felhasználással.

Bővebb információkat a szerzőknél, illetve az Agrár Európa Nemzetközi Agrárgazdasági Hírlevelében talál.

A cikk szerzője: Tóth Péter