„Az elmúlt egy év során tovább tartott a szarvasmarha-állomány csökkenése. Jelentősen – 17, illetve 13 százalékkal – csökkent a sertések és a tyúkfélék száma. A jelentősebb állatfajok közül egyedül a juhállomány nőtt.
A szarvasmarha-állomány 2004. december 1-jén 723 ezer volt, 16 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. Augusztus 1-je óta a csökkenés 5 ezer. A tehénállomány (345 ezer) egy év alatt 5 ezerrel csökkent, a négy hónappal korábbi összeíráshoz képest 3 ezerrel nőtt.
A sertések száma a 4,1 milliót sem érte el decemberben, az állomány nagysága az egy évvel korábbinál 854 ezerrel kisebb. A 2004. augusztus 1-jei összeírás óta az állomány 323 ezerrel fogyott. Az anyakocák száma 300 ezer alá csökkent (296 ezer), egy év alatt 31 ezerrel, augusztus 1-je óta 8 ezerrel lett kevesebb.
A juhállomány közel 1,4 millió volt december elején, egy év alatt 101 ezerrel, augusztus 1-je óta 23 ezerrel gyarapodott. Egy év alatt az anyajuhok száma 132 ezerrel, 1 millió 88 ezerre nőtt.
A lóállomány 67 ezer, 5 ezerrel több, mint egy évvel korábban.
A tyúkfélék állománya 32,8 millió, 4,7 millióval kevesebb az egy évvel korábbinál. A 2004. augusztus 1-jei összeíráshoz képest az állomány nagysága 8,7 millióval kisebb. A tojóállomány az egy évvel korábbihoz képest 841 ezerrel kevesebb, négy hónap alatt 627 ezerrel nőtt, számuk december 1-jén 15,4 millió volt.
A libaállomány 2,1 millió, 674 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál. A kacsaállomány (2,8 millió) 88 ezerrel több, a pulykaállomány (3,6 millió) 664 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban.” (Forrás: KSH Állatállomány 2004. december 1.)
A sertés- és szarvasmarha-állomány létszáma lassan a II. világháború utáni szintre csökkent. Az átvonuló német, orosz szárazföldi csapatok, a bombázásokat lebonyolító brit és amerikai légierő sem tudott olyan kárt okozni a magyar állatlétszámban, mint az elmúlt 15 év „szakmai munkája”.
A takarmányágazat eredményességét döntően befolyásoló két nagy abrakfogyasztó ágazat – sertés, baromfi – piaci pozíciói a tavaly elért „mélységeket” – a sertéságazat átmeneti javulását követően – 2005-ben túlszárnyalni látszanak. A legrosszabb helyzetben a sertéstartók vannak. Annak ellenére, hogy a világ sertéshús termelése emelkedett és az Európai Unióé szintén, a magyar vágásszám 14,3%-kal csökkent. Két veszteséges év után a termelők tartalékai kifogytak, elmaradt beruházásaik miatt elöregedett eszközállományuk tovább rontja hatékonyságukat, s ezáltal versenyképességüket. A jelenlegi sertéslétszám már nem elég az ország belső fogyasztásának fedezésére. Folyamatosan – egyre növekvő mértékben – hozzák az élő állatokat a magyar vágóhidakra Európa számos országából. A feldolgozói oldalon nagyon gyors koncentráció figyelhető meg, ami megfelelő tőkeellátottsággal párosulva számos régió állattartójának előnyös lehet.
A baromfipiacra továbbra is a legjobb jelző, hogy kaotikus. A viziszárnyas ágazatban önkorlátozást alkalmazva próbálták javítani piaci pozíciójukat a feldolgozók. Ennek eredménye talán a májpiacon pozitív volt, a pecsenye kacsa és liba vonatkozásában azonban ez már nem mondható el.
A pulykafeldolgozás piaci szereplői átrendeződtek, több cég döntött a vágás abbahagyása mellett, míg egy új szereplő megjelenése, hárompólusúvá tette a piacot. Az elmúlt félévben visszaesett vágásszám 2005 második félévében emelkedhet, de a késztermék eladásának nehézségei lefékezhetik a növekedést.
Brojler! Megmagyarázhatatlan folyamatok zajlanak (legalábbis a kívülálló halandók számára). Folyamatosan csökkenő átvételi árak mellett, állandósult a napos hiány. Folyamatosan termelt veszteség mellett újabb és újabb telepítések mellett döntenek a termelők. A nagy áruházláncok árletaposó magatartása itt a legnyomasztóbb, ezt a magyar feldolgozók is úgy próbálják kivédeni, hogy feldolgozott (panírozott, töltött stb.) termékeikbe brazil és távol-keleti húspépet dolgoznak be. Az ágazatban a koncentrációnak egyelőre nyomát sem látjuk, kiesett a piacról a Hajdú-Bét és a Bábolna Rt., de a „kisebbek” átvették a termelésüket és áraikkal ölik egymást tovább, megkönnyítve a nagy áruházláncok beszerzőinek dolgát. Általánossá vált a körbetartozás, a kiszámíthatatlan piaci magatartás. Tavaly év elején a brojler szövetség egy prominense úgy nyilatkozott, a legfőbb gond a takarmányosok „nyereség éhsége”. Természetesen az óriási konkurenciaharcban ez már akkor sem volt igaz, a másik kérdés mit tett volna az ágazat, ha valami csoda folytán valamennyi takarmánygyártó bejelenti; holnaptól minden kiszállított táp árát 5 napra ki kell fizetni…!? Kihullottak volna a piacról azok a szereplők, akiknek már 10 évvel ezelőtt meg kellett volna ezt tenni.
A tejelő szarvasmarhatartás is komoly vérveszteséget szenvedett el az elmúlt évben. A 2003. évi aszály nyomán a takarmányok ára jelentősen emelkedett, ami egy évig nyomta az ágazatot akkor, amikor a tej átvételi ára esetenként 10 forinttal csökkent. Ahol jelentős beruházásokat hajtottak végre, ott a megnövekedett amortizációs költségek, hitelkamatok tovább növelték a veszteségeket. Jelentős a tejtemékek, illetve az annak nevezett „mûanyag” áruk importja. Az egy főre eső magyar tejtermék fogyasztás már eléri a banánköztársaságok szintjét, az utolsók közt kullogva Európában.
Az eredmény; tovább csökkent az országban felhasznált keveréktakarmányok mennyisége (1. ábra), az adatok megbízhatóságában nem következett be pozitív változás tavaly óta (az adatszolgáltatási fegyelem nem javult).
Az állatállomány csökkenése természetesen tovább élezte a konkurenciaharcot a takarmánypiacon. A folyamatos költségcsökkentési kényszer (a takarmányok költsége, állatfajtól függően az összes költség 40–80%-a közt mozog) az árak folyamatos esését hozta. Néhány takarmánygyártó értékesítési kényszerbe kerülve önköltség alatti eladásokat is felvállalt. Abban bíznak ezek a kollégák, hogy valami csoda folytán fel tudják emelni áraikat néhány hónap múlva. Kedvezőtlen tendencia a szakmaiatlanság térnyerése. A piac nagyúr, igényeit ki kell elégíteni, de ez a „mit lehet még kivenni a termékből büntetlenül” hozzáállás nem jó irányba viszi a magyar állattenyésztést. Csendben jegyzem meg, büntetlenül már semmit! Belátható, nincs már akkora eltérés nyereségtartalom és hatékonyság tekintetében a takarmánypiaci szereplők között, hogy amit egyik gyártó 100 forintért ad, ugyanazt egy másik ötvenért. Érdemes elgondolkodni; ez biztosan ugyanaz…???
A feldolgozóipari koncentrációt némi fáziskéséssel biztosan követni fogja a takarmánygyártók koncentrációja. Néhány kisebb cég felvásárlása már megtörtént, a folyamat felgyorsulása várható a következő évben. Az ország takarmánygyártó kapacitása már csak 40% körül van kihasználva, ebben javulnia kell az ágazatnak.
2004. májusában csatlakoztunk az Európai Unióhoz. A kezdeti eufória mostanra keserû kijózanodássá vált az állattenyésztés számára. Némi iróniával a jó hír; vége a háborúnak, a rossz; vesztettünk. Legalábbis az első csatákban. Gyorsan világossá vált, minden ország elsősorban saját termelőit védi, s ez természetesnek is tekinthető. A magyar hatóságok viszont elhatározták, csillagos ötösre fognak vizsgázni az EU előtt, nem érdekes, hogy ehhez hány magyar vállalkozást kell eltaposni. Polipként tekerednek rá az amúgy is fuldokló, állattenyésztéssel, takarmányozással és állatitermék-feldolgozással legálisan foglalkozó cégekre. Természetesen nem lehet kérdés például a környezetvédelmi előírások betartásának szükségessége és a humán környezet védelme mindenáron. Számos esetben a józan együttgondolkodás hamar megtalálhatta volna a megoldást, a nagyon sokba kerülő – telepbezárásokat eredményező – ostorcsattogtatás helyett. A segítség, a tanácsadás, az „oldjuk meg a problémákat együtt, hisz egy hajóban evezünk” szemléletnek (amelyet Dániában, Hollandiában, Franciaországban – és valószínûleg másutt is – gyakran megfigyelhettünk) itthon nyomát sem látjuk. Fontos, hogy mindkét oldalon szakmájukat magas szinten értő, az előírásokat pontosan ismerő kollégák üljenek az asztal két oldalán.
Talán feltûnik a tisztelt olvasónak az egyik előző mondatban, a legális szó. A baromfitermékek piacán 25–30%, a sertés termékek piacán 20–25%-ra becsülik a szürke és fekete vágóhidak arányát. Kinek áll érdekében fenntartani ezt a számla nélküli, állatorvosi és egyéb ellenőrzés nélküli „ágazatot”? Hova kerülnek ezek a termékek?
Azok a feldolgozók, akik a csatlakozás előtt is szállítottak európai piacokra igazolhatják, a szigorú előírások, azok ellenőrzése semmit nem enyhült a csatlakozás után. A változás csak az, a magyar határon szalutálnak minden beérkező szemétnek (elnézést kérek a valóban minőségi élelmiszert szállító importőröktől). Az elmúlt néhány hónap botrányai – toxin, sonka, növényvédőszer-maradvány, csak amiről tudunk – igazolhatják, nem légből kapott vádaskodásról van szó. A vásárló háziasszony nem tudja megvédeni magát és családját e károsító élelmiszerektől, befizetett adója fejében úgy hiszi, ezt hatóságaink megteszik helyette. A belső piac védelme is mindjárt hatékonyabban mûködne, ha ugyanazokat a szabályokat, előírásokat megkövetelnénk, amiket ellenirányú szállításokkor tőlünk is elvárnak. Semmivel sem kellene többet! Egy példa. Az országba érkező élő sertést szállító holland, dán, spanyol kamionok három sofőrrel érkeznek. A tachográfokat bárhol ellenőrizhetik útközben, és ellenőrzik is. Az EU-ban érvényben van egy szigorú állatvédelmi törvény, ami pontosan leírja az élő állatok szállíthatóságának idejét és körülményeit. A kérdést már ismerik! Kinek áll érdekében szemet hunyni e paragrafusok felett?
A növénytermesztés egyre nehezedő helyzete az állattenyésztésben tapasztalható negatív folyamatok, illetve a megelőző év rekordtermésének tovább gyûrûzése. Megszûnt az állattenyésztés és növénytermesztés egymást kiegyensúlyozó szerepe.
A 2003. évi aszály nyomán, engedve a gabona-lobbi nyomásának, a kormány kiengedte az országból az akkor jó áron eladható takarmánynak valót (nem tette ezt meg Szlovákia, Csehország és Lengyelország, s mégis velünk együtt csatlakoztak az EU-hoz!). A hazai takarmányok árának rohamos emelkedését, s az állattenyésztés további leépülését eredményezte a „nagyszerû” döntés-sorozat. Ezután következett a 2004. évi rekordtermés, a döbbenettel együtt! Eladnák a gabonát belföldön, de már nincs ami megegye; szállítanák külföldre, de nem kell, ott is van elég, ráadásul olcsóbban; tároljuk le, de nincs elég tároló. Majd az EU intervenciós rendszere megoldja a problémát. Kiderült, ezt a rendszert nem ilyen mértékû túltermelés levezetésére találták ki, a történet visszaért, az országon belül kellene megoldást találni. Építsünk raktárakat s egy év gondjait eltolhatjuk, akár öt évre. Takarmányozással foglalkozó szakemberek a megmondhatói, az új termés érkezésekor már az ótermésû gabonát sem szeretjük, nem a négy vagy öt éveset. A tárolás során mindig van beltartalom romlás – élő anyagról van szó – fennáll a veszélye a mikotoxin fertőzöttség emelkedésének, rovarkártevők megjelenésének, rágcsálók, vadmadarak behatolásának az általuk terjesztett betegségekkel együtt. Van technológia a fenti kockázatok kivédésére, például a hûtve tárolók, de áruk miatt nem valószínû a tömegessé válásuk. Nem tettünk említést arról, ki fogja megfizetni a hosszú tárolási idő többletköltségeit. Csak nem az állattenyésztés?!
Bármelyik ujjunkat harapjuk, már sokba kerül 15 év hibáit megpróbálni orvosolni. Az állattenyésztés támogatása rendre célt téveszt. A gazdatüntetések lezárásakor meghirdetett támogatások nyomán, már következő héten a feldolgozók (brojler, sertés, tej) csökkentették felvásárlási áraikat. Igaz, a pénz így is az ágazatokban marad. Nem elég az állattartás támogatása, miközben a feldolgozók hûtőiben halmozódnak az eladatlan készletek.
Az sem tartható sokáig, hogy az állattenyésztési ágazat legfőbb pénzügyi finanszírozói a takarmányt gyártó cégek.
Termékpályák támogatásában kellene gondolkodni. Ki kellene találni mit, és hol lehet eladni a világ piacain, és annak termelését ösztönözni. Még mindig a halért tüntetnek, nem a horgászbotért, esetleg a halfogás mûvészetének elsajátításáért.
Mindeközben fogynak a falvakban a munkahelyek, megy össze a magyar mezőgazdaság, ami nem kizárólag a mezőgazdaságban dolgozó és abból megélni próbáló rétegeket érinti. Az idekapcsolódó ágazatok, szolgáltatók körének megélhetését is veszélyezteti (technológiát forgalmazó-szervizelő, állategészségügyben, laboratóriumokban dolgozó, szakemberképzéssel foglalkozó iskolák, élőállatot-, készterméket-, takarmányt előállító, forgalmazó és fuvarozó stb. cégek).
Mi változott az állattenyésztésben egy év alatt? Tendenciájában semmi. Mi változott az állattenyésztésben az elmúlt 15 évben; egyre kevesebben lettünk!
Tisztelt olvasó tőlem már ne várjanak prognózist a jövőre nézve, látnoki képességekkel nem rendelkezem…
A cikk szerzője: Gergácz Zoltán
