Betakarítási tennivalók a jó minõségû, piacképes búzáért

Agro Napló
Az elmúlt év 16 millió tonnát meghaladó gabonatermése, az ezzel együtt járó értékesítési gondok ismét felszínre hozták azokat a korábbi, fõleg közvéleményben megjelenõ kérdéseket, hogy kell-e Magyarországon ilyen területi részesedéssel és mennyiségben gabonát, döntõen búzát és kukoricát termelni.

A szakmában közismert, hogy több évtizede hazánkban 60%-ot meghaladó a gabona-részarány a vetésterületből, ezen belül a búza kevés kiviteltől eltekintve elérte, vagy meghaladta a 1,1 millió hektárt. Magyarország agroökológiai környezete, kiváló feltételeket biztosít a gabonatermesztésre, ennek is köszönhető, hogy a növénytermelés szerkezetében részaránya meghatározó. Korszerû biológiai alapokkal rendelkezünk, a technikai, mûszaki színvonal is a gabonatermesztés bázisán fejlődött.

Nem látszik tehát más alternatíva a jó értelembe vett gabona-túlsúly ellensúlyozására. A jelenlegi közgazdasági viszonyok valamint az Európa Uniós szabályozás (intervenciós felvásárlás) is a gabonatermesztést preferálják. Alapvető feladatunk és érdekünk tehát az ágazat erősítése, fejlesztése, versenyképességének növelése.

Az eddigi vegetációs időszak időjárási körülményei (csapadékos, hûvös május) kedvezően befolyásolták a kalászosok terméskilátásait. Ahhoz, hogy eredményes legyen az aratás végső soron, hogy a termelő fáradozását siker koronázza érdemes néhány termésalakító tényezővel foglalkozni, leginkább a meghatározó kalászos gabona, a búza sorsán keresztül.

Feltételezhetően a búzatermelők széles körében tudatosult, hogy az ágazatot a minőségi termény-előállítás teszi eredményessé. Alapvető követelmény a gyakorlati tapasztalatokon és tudományos eredményeken nyugvó agrotechnika alkalmazása. Fontos agronómiai feladat a megfelelő termőhely, a jó elővetemény kiválasztás, a szakszerûen kivitelezett talajelőkészítés, a növény igényének legjobban megfelelő intenzív tápanyag-utánpótlás, a vetésidő, a fajta helyes megválasztása, valamint a korszerû növényápolás.

Ha mindezekhez kedvező évjárat is párosul, nem marad el a megcélzott eredmény. Amennyiben a június és a július eleje nem lesz szélsőséges, a terméshozamok kedvezően alakulhatnak. Többéves tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a jónak ígérkező mennyiségi és minőségi terméskilátások is veszélybe kerülhetnek a betakarítás elhúzódásával.



Az aratási idő megválasztásánál a legfontosabb tényező a búzaszem érettségi állapota. A tápanyagok beépülése a szemekbe a viaszérés végéig tart. A beépülés akkor áll le, amikor a szemek nedvességtartalma 20% körüli. A teljes érés, amikor a búza biztonsággal tárolható a 13–14%-os nedvességtartalomnál következik be, ekkor az aratást meg kell kezdeni, mert túlérésben rohamosan jelentkezik a mennyiségi és minőségi veszteség.

Amilyen fontos a korszerû agrotechnika alkalmazása, ugyanolyan fontos a betakarítás, a terménykezelés szakszerû végrehajtása.

Az lenne a kívánatos, ha a mûszaki feltételek mindenhol lehetővé tennék a 10 napon belüli terménybetakarítást.

Legnagyobb veszélyt a betakarításkor a csapadékos időjárás okozhatja. Ha a lábon álló búza beérett és esőt kap a szemekben – a tartósan nedves közeg hatására – megindulnak a biokémiai folyamatok és az alfa amiláz enzim aktivizálódásával az esésszám csökken. Optimális az esésszám 250–350 sec. között, a búzavevők, a feldolgozóipar is az ilyen árut keresi, intervencióra 220 sec. feletti értékekkel lehet csak teljesíteni.

Ha nedvesség hatására az esésszám 220 sec. alá süllyed – ilyenkor már csirázott szemek is vannak a búzában – a terményt csak takarmányként lehet értékesíteni, jelentős árveszteséggel.

Csökkenthető az alacsony esésszám kialakulásának kockázata a viszonylag magasabb, 16–18%-os víztartalom melletti korábbi betakarítással az ezt követő kíméletes szárítással vagy átfúvatással.

Az elmúlt évek kedvezőtlen tapasztalatai miatt nem kerülhető meg a terménytisztítás kérdése. A tisztítás elmaradása, vagy elégtelen elvégzése miatt a csökkent értékû szemek aránya számos termelő árujában meghaladta az MSZ szerinti megengedett 2%-ot, sőt sokszor az e téren  enyhébb követelményeket támasztó 5%-os tőzsdei előírást is. Az ilyen árut a vevő vagy át sem veszi, vagy jelentős értékben bonifikál. További értékvesztést eredményezhetnek az ilyen búzákban könnyen szaporodó fuzárium gombafajok. Az idő előtt bekövetkező raktári rovarfertőzöttség arra utal, hogy a tárolók egyáltalán nem vagy nem szakszerûen végzik el a raktárak kötelező fertőtlenítését.

A fertőzött tételeket nem lehet piacra vinni, a vevői lehívások (malmokra, uszályba stb.) emiatt késnek, a szerződések elhúzódó teljesítésének anyagi konzekvenciái vannak. A fő növények közül a búzának van a legtöbb minőségi kategóriája. Az egyes minőségû tételek piaci árának szóródása azért igen tág határok között mozog, elérheti tonnánként a 3–5 ezer Ft-ot is. Érdemes tehát a betakarítás utáni minőség szerinti elkülönített tárolás, természetesen ott, ahol ez kivitelezhető. Sajnos azonban a termelők egy részének nincs tárolója, így kénytelenek a terményüket a felvásárló raktárába szállítani, és alacsony áron értékesíteni. Más fejlett búzatermelő országokban (USA, Kanada) ez a kérdés megoldott, ilyen irányú árveszteséget ott a termelők nem szenvednek el.

Minden a terményét saját, vagy bérraktárban elhelyező termelőnek minőségbizonyítványt kell szerezni az árujáról, így lehet korrekt üzletet kötni, és a termeltetési, adásvételi szerződést teljesíteni.

A minősítés terjedjen ki a Magyar Szabvány előírásaira, valamint az alveográfos W és P/L értékekre is, ez utóbbiak az export-kötéseknél előírt minőségi követelményként szerepelhetnek. A minősítéseket célszerû akkreditált laboratóriumokkal elvégeztetni, közülük a bel- és a külföldi vevők az SGS Hungary Kft.-t, a GABONA CONTROL-t és a MERTCONTROL-t preferálják. Az MSZ szerinti minősítés mellett kérni kell az intervenciós előírás szerinti vizsgálatot is, amiért általában külön díjat nem számítanak fel a laboratóriumnak.

A gabonaintervenció első évének tapasztalata azt mutatja, hogy a felajánlott búzatételek döntő többségben megfeleltek a 824/2000 EK bizottsági rendeletnek. Számos tétel került azonban visszautasításra 5% feletti törtszem és 220 sec. alatti esésszám következtében.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az intervenciós minősítésnél a szedimentációs értékhatár min. 22 ml, azonban 22–30 ml között a szabályozás előírja az ilyen búzatételek lisztjéből készült tészta gépi feldolgozásra való alkalmasságának vizsgálatát. Nem megfelelő konzisztencia esetén a búza kizárja magát az intervencióból. Tehát az értékhatár elérése nem jelenti automatikusan a „megfelelést”.

Az elmúlt években növekvő mértékben romlott a sikér minősége, amit a sikérterülés jelenít meg (optimális 3–5 mm). A következmény, hogy a 8 mm terülést (MSZ felső határa) jelentősen meghaladó búzák csak takarmányminőséget képviselnek. Az ilyen minőségromlás előidézője lehet a betakarítás előtti hőség, a fuzárium fertőzöttség, vagy az elmúlt évben a poloska-kártétel. Az első okot nem tudjuk kivédeni, a másik kettő ellen a korszerû növényvédelem eszközével sikeresen fel tudunk lépni.

Az IKR Rt. szakemberei feldolgozták a részvénytársaság számára 2004-ben a termeltetésből átadott búzatételek sikérterülésének alakulását a poloska szúrt szemek arányának tükrében (1. táblázat) és az alábbiakat állapították meg: a poloska szúrt szemek arányának emelkedésével nőt a sikérterülés, tehát romlott a sikérminőség. Az elmúlt évben az Alföldön volt jelentős a poloska-kártétel, aminek következtében nem kevés 15–18 mm terülésû búzatétel került a raktárakba. A gyenge sikér minőséghez (pl. 18 mm terülés) alacsony alveográfos érték (60–75 W) gyenge sütőipari érték (47–51-es farinográfos értékszám) párosult. Az IKR tapasztalati számai megerősítik a tudományos vizsgálatok erre vonatkozó eredményeit.



A minőségromlást előidéző tényezők ellen a vegetáció alatt védekezhetünk sikeresen, kivéve az időjárást. A betakarításkor meg kell teremteni azokat a feltételeket, melyekkel az időjárás kedvezőtlen hatását kivédhetjük (gyors betakarítás). Szakszerû tárolással, a termények minőség szerinti elkülönítésével növeljük az esélyét annak, hogy a megtermelt terményt az átlagosnál kedvezőbb áron értékesíthessük.

A betakarításkor piaci kilátások az intervenciós készletek „bentragadása” miatt kedvezőtlennek mutatkoznak. Kínálati piacra kell számítani, az árak nyomottak lesznek. Azonnali értékesítési esély csak a jó minőségû malmi búzára lesz. A gyengébb búzákat az intervenció veheti fel. Azonban a nagyobb áruforgalmi zavar csak úgy kerülhető el, hogy az intervenciós rendszer ez évben már mûködik, ellenkező esetben a gabonapiac összeomolhat.

Látszik tehát, hogy a gabonaágazat helyzetének javítása érdekében egyaránt vannak termelői feladatok (minőségi áru előállítás) integrátori feladatok (szolgáltatási, szaktanácsadási rendszer javítása), állami és európai uniós feladatok, (intervenció magas szintû kezelése, különös tekintettel a raktárkapacitás létrehozásának vagy bővítésének támogatására, a készletek rugalmas külpiaci értékesítése). A gabonaágazat szereplőinek egymásra utaltsága nem vitatható, a siker érdekében nem nélkülözhetik tehát az összefogást.

A cikk szerzője: Dr. Marton László

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A búza rézigénye és hasznosulása

A búza rézigénye és hasznosulása

Az őszi búza a legnagyobb területen termesztett kultúrnövényünk. A legtöbb megyénkben első helyen áll a vetésszerkezetben. Eredményessége nagyban befo...

A búza rézigénye és hasznosulása

A búza rézigénye és hasznosulása

Az őszi búza a legnagyobb területen termesztett kultúrnövényünk. A legtöbb megyénkben első helyen áll a vetésszerkezetben. Eredményessége nagyban befo...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?