Szemes termények védelme raktári kártevõk ellen

Agro Napló
A mezõgazdasági termelés kapcsán régtõl jellemzõ az emberiség életére, hogy az elõállított termények egy része nem került közvetlen felhasználásra, hanem tárolták, mint alapanyag, takarmány, élelmiszer, vetõmag stb.


A tárolás körülményeinek, helyének, épületének megválasztásával igyekeztek mindig a lehető legkevesebb veszteséget elszenvedve megoldani a szemes termények tárolását. Ahhoz, hogy a mennyiség és a minőség is megőrződjön, egyre jobb, a célt szolgáló technikával is felszerelt tárházak, tároló telepek kerültek felépítésre, kialakításra. Természetesen napjainkban is fontos, hogy megfelelő mûszaki állapotú, gépesített tárolóink legyenek, de még mindig van – és lesz – javítani való ezen a területen is.



A terményvédelem súlypontosan a prevencióra, a megelőzésre épül, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a terménynek jó tárolási feltételeket biztosítva megszüntetünk minden kedvező körülményt a károsítók számára, a hosszabb ideig tárolni kívánt búzát, kukoricát, napraforgót stb., pedig a betárolással egy időben megelőző védelemben részesítjük.



A raktári kártevők elleni védelemre a növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvény is kötelez:



„5. § (1) A földhasználó és a termelő köteles a zárlati és a vizsgálatköteles nem zárlati károsítókat – ide tartoznak a raktári kártevők is – elpusztítani, azok behurcolását, meghonosodását, terjedését megakadályozni.”



A növényvédelmi tevékenységről szóló 5/2001. (I.16.) FVM rendelet 4.§-a pontosítja a feladatot: „A termelő köteles betakarítás előtt a szemes termény tárolására szolgáló raktárteret üres állapotban megelőző fertőtlenítésben részesíteni, valamint a teljes tárolási időszakban a terményt, a tároló és feldolgozó helyeket fertőzésmentesen tartani. Raktári kártevővel fertőzött helyről termény, dara, liszt, abraktakarmány, vetőmag – fertőtlenítési cél kivételével – nem szállítható ki és nem forgalmazható.”



Amikor a raktári kártevők néven összefoglalt terménykárosítókról szólunk, akkor a tárolókban és környékén megtalálható – ott élő, táplálkozó és többségében ott is szaporodó – bogarakra, lepkékre, molyokra, atkákra, zugtetvekre, ászkákra, csótányokra gondolunk. A terménykárosítók körét, különösen a kevésbé gondozott és rendben tartott tárolóknál a madarak (verebek, galambok) és rágcsálók (házi egér, mezei pocok, házi patkány, vándorpatkány) okozta károsításokkal, szennyezésekkel egészíthetjük ki.



Hazánkban a leggyakrabban előforduló szemes termény kártevők:

    • gabonazsizsik – Sitophilus granarius (Linnaeus),
    • rizszsizsik – Sitophilus oryzae (Linnaeus) +,
    • kis lisztbogár – Tribolium confusum Jacquelin du Val,
    • vörösbarna gabonabogár – Cryptolestes ferrugineus (Stephens),
    • gabona-álszú – Rhizopertha dominica (Fabricius),
    • fogasnyakú gabonabogár – Oryzaephilus surinamensis (Linnaeus),
    • kis kenyérbogár – Stegobium paniceum (Linnaeus),
    • nagy lisztbogár -Tenebrio molitor (Linnaeus),
    • készletmoly – Ephestia elutella (Hübner),
    • raktári gabonamoly – Nemapogon granella (Linnaeus),
    • aszalványmoly – Plodia interpunctella (Hübner),
    • lisztmoly – Anagasta kuehniella Zeller,
    • lisztatka - Acarus siro Linnaeus,
    • barnalábú lisztatka – Aleuroglyphus ovatus (Troupeau),
    • penészatka – Tyrophagus putrescentiae (Schrank).,
    • rágcsálók – Rodentia.
    • házi egér – Mus musculus Linnaeus,
    • mezei pocok – Microtus arvalis (Pallas),
  • vándorpatkány – Rattus norvegicus (Berkenhout)

Tárolóinkban több mint 100 rovarfaj fordulhat elő. Jellemzőjük, hogy rejtett életmódot folytatnak, nagyon gyakran már csak a kártételükkel találkozunk. Évente több nemzedékük lévén egész éven át megtalálhatók a tárolókban. Lehetnek csak raktárban, ill. raktárban és szabadban is szaporodók, rendszeresen előfordulók és alkalmanként behurcolt kártevők. A raktári kártevők különböző fejlődési alakjai (kifejlődött és lárva fenológiai állapotú) egyaránt károsíthatnak, tevékenységükkel jelentős mennyiségi és minőségi károsodást okozva a terményben, utat engedve gombafertőzéseknek és egyéb leromlásoknak.








A zsizsikfélék könnyen boldogulnak az ép szemû magvakkal, gyakran csak a maghéj jelzi tevékenységüket, prímér kártevőknek is hívjuk őket. Kedvelik a meleg, párás környezetet, a magas nedvességtartalmú terményt. A lisztbogarak a tört, ill. károsított magvakon tudnak jól táplálkozni, előnyben részesítik az őrleményeket, de nem vetik meg a szárított tésztaféléket, szárított zöldségeket sem. Hazánkban is gyakori a gabonabogarak kártétele. Szekunder kártevők, kedvelik szaporodásukhoz a meleg, elhanyagolt tárolókat, általában a zsizsikfélékkel együtt károsítanak, kihasználva azt a lehetőséget, hogy a már károsított szemekkel táplálkozhassanak.



Az utóbbi években egyre nagyobb egyedszámban fordulnak elő a molykártevők – lisztmoly, aszalványmoly, raktári gabonamoly -, a garmadában tárolt gabonán. A hernyók jellegzetes kártétele – szövedékkel átszőtt, ürülékkel szennyezett termény – a garmada felső részében az 5–25 cm-es rétegben könnyen felismerhető.



Olajos magvakon, árpán az atkák, valamint a rossz tárolási körülményeket jelző portetvek telepszenek meg gyakran.

A szemes termények védelme egy egész évén át tartó folyamatos feladat, melynek sarkalatos pontjai:

    • a tároló típusa és mûszaki állapota,
    • a tárolandó termény minősége,
  • a raktári kártevők abundancia és dominancia viszonya.

A raktári kártevők elleni védekezés szükségességét és eredményességét meghatározó tényezők

    • tárolótípus: betonsiló, fémsiló, csarnoktároló, mûszaki állapot, karbantartás, zárhatóság, higiénés körülmények, takarítás, klimatikus viszonyok, azok szabályozhatósága;
    • szemes termény állapota: ép-tört szem arány, nedvességtartalom, gyommagok;
  • raktári kártevők: abundancia és dominancia viszonyok

     a tárolóban, a terményben.

A tárolók típusa és mûszaki állapota



A tárolótelepek különböző tároló típusai önmagukban is meghatározzák a lehetőségeket. A vasbeton-silók megfelelő gépesítettséggel, a technológiai folyamatok ellenőrzésével hosszabb idejû tárolásra alkalmasak, mint a fémsilók, ahol gyakori a páralecsapódás, ill. a felmelegedés. A zárt rendszerek – szállító, ürítő, töltő tisztítása, karbantartása nehézkesen oldható meg.



A hagyományos tároló színek, DV típusú tárolók, modern tároló csarnokok mobil és fix ki-, ill. betároló eszközökkel rendelkezhetnek, a tárolási körülmények itt is nagyon változóak lehetnek.



A nagymértékû terménymozgatással (egyéni gazdálkodó – tárolótelep – tárolótelep), a fertőzött szállító- és csomagoló anyagokkal a kártevők széthurcolása könnyen megtörténhet.

A betárolandó termény:

    • ép magvú, tiszta, minden szennyeződéstől mentes legyen,
    • a nedvességtartalom a szabványelőírásnak feleljen meg (gabona 13–15%),
  • raktári kártevőktől mentes legyen.

A betárolt termény minősége meghatározza, hogy a tárolás során milyen veszteségek várhatók. A tárolás ideje alatt a tárolási paramétereket (hőmérséklet, nedvességtartalom, kártevőmentesség stb.) folyamatosan és rendszeresen ellenőrizni szükséges, negatív változás esetén indokolt az azonnali közbeavatkozás (szellőztetés, kártevő-mentesítés stb.)






Külön figyelmet érdemel a mérgező gyommagvak vizsgálata, a betárolt termény ne tartalmazzon ilyen magokat.



A raktári kártevők



A terményekben nagyon fontos rendszeresen ellenőrizni a kártevő fertőzöttséget, ehhez megfelelő hagyományos eszköz és mechanikus csapda áll rendelkezésre. Molykártevők esetében előrejelzési módszerként alkalmazva jó szolgálatot tesznek a feromon csapdák: a rajzásdinamikai adatok segítségével meghatározható a védekezés időpontja.



Raktári kártevők felderítésére, vizsgálatára alkalmazható:

    • Hagyományos eszközök: mintázó tőr, (zsák-szúrcsap), rosta, szita

       réteges mintavevő, kúpos mintavevő, csigás mintavevő.
    • Mechanikus csapdák: (zsizsikek, gabonabogarak stb. kivétel molyok, moly lárvák) szondacsapda, veremcsapda.
  • Szintetikus szexferomon csapdák: molykártevők imágóinak vizsgálatára.      

     

A terményvédelem lehetőségei:

    • a tárolók takarítása, karbantartása, állagmegóvása,
    • üres tárolók kémiai védelme,
    • betárolással egy időben történő kémiai védelem,
  • folyamatos ellenőrzés a tárolás ideje alatt, befertőződés esetén gázosítás.

Tároló takarítás, karbantartás



Bármelyik tároló típusra igaz, hogy az aratás előtt az üres tárolókban el kell végezni a szükséges állagmegóvást – falak, mennyezet, nyílászárók –, eszközök, mûszaki berendezések javítását. A tároló jól szellőztethető, száraz legyen, ennek feltételeit is ellenőrizzük. A repülő kártevőktől, madaraktól, rágcsálóktól sûrû szövésû dróthálóval védjük a nyílászárókat. A tárolókat tisztítsuk ki (a tároló külső környezetében is!), a hulladékot semmisítsük meg! A takarítást lemosás, meszelés követheti. A szállítóeszközök, csomagolóanyagok, göngyölegek átvizsgálása se maradjon ki!

Üres terménytárolók kémiai védelme



A készítményeket egyenletes borítottsággal, alacsony nyomással juttassuk ki a tároló típusnak megfelelően. Csak jól zárható tárolókban alkalmazzunk gázosodó típusú készítményeket. A gázosító szerek alkalmazásának feltétele a tároló kiváló zárhatósága és az egészségügyi gázmester szakmai irányítása. A rovarölő szereket az engedélyokiratban leírt feltételekkel szabad alkalmazni és ne kerülje el a figyelmünket, hogy zárt térben dolgozva még fokozottabban ügyelni illik a munka- és egészségvédelmi előírások betartására! Az üres tárolók preventív védelmére használható készítményeket az 1. táblázat tartalmazza.



A növényvédő szerek engedélyezéséről szóló 91/414/EC számú direktíva az Európai Unióhoz történő csatlakozáskor jogrendünkbe került. Ennek megfelelően az Annex 1 listán nem szereplő hatóanyagot tartalmazó növényvédő szerek forgalomba hozatali és felhasználási engedélye 2004. május 1-jei hatállyal visszavonásra került. A kereskedők a készítményeket 2004. október 31-ig forgalmazhatták. A felhasználók megmaradó készleteiket legfeljebb 2005. szeptember 30-ig használhatják fel. A határidők lejártával a megmaradó tétel megsemmisítését – a jogszabályoknak megfelelően – a készlet tulajdonosa köteles saját költségére elvégezni.



Az 1. táblázatban az ide tartozó készítmények * jelölést kaptak. (Chinetrin 25 EC, Coopex, Reslin 25 SE)

A **-al jelölt Fumitoxin pellet és Fumitoxin tabletta engedélye visszavonásra került a fenti feltételekkel.

Tárolt termény preventív (betárolással egy időben történő) védelme



Kémiai kezelésben részesíteni csak raktári kártevőktől mentes terményt szabad, amely megfelelő nedvességtartalmú és szennyező anyagoktól mentes. A termény kezelése a betárolással egy időben történik speciális terménykezelő gép alkalmazásával az alacsony permetlémennyiség miatt (300 ml/t) A gép szállítószalaghoz, ill. egyéb szállítóberendezéshez is csatlakoztatható (Kapos-CFG).



 A rovarölő szerek alkalmazott dózisától függően a termény rövidebb (3–6 hónap), ill. hosszabb ideig (6–12 hónap) védett a kártevő ellen.

A technológia jó mûszaki állapotú tárolókban alkalmazható, nem védi meg az olyan tárolóban lévő terményt, ahol szabad ki-bejárása van kártevőnek, esőnek, rágcsálónak, fagynak. A preventív védelemben alkalmazható készítményeket a 2. táblázat tartalmazza.


Befertőződött, tárolt termény védelme



A kezelésben nem részesített termény károsítóval való befertőződése esetén – zsizsikfertőzés esetén egyértelmûen – gázosítással mentesíthető. A gázosítást egészségügyi gázmesteri végzettséggel rendelkező szakember végezheti. A gázosításra engedélyezett készítményeket a 3. táblázat tartalmazza. A minőségi terményvédelem meghatározója a megelőzés, a prevenció. Ha megtörténik a tárolók rendszeres, folyamatos mûszaki ellenőrzése, karbantartása, a termény preventív védelme – hívjuk azt üres tároló kezelésnek, ill. betárolással egy időben történő kezelésnek – akkor már nagyon sokat tettünk a tárolási veszteségek csökkentése érdekében. A megelőző védekezések eredményességük, hosszú hatástartamuk mellett költségtakarékosak is. Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a kártevőket távol tarthassuk a drágán megtermelt, betakarított terményektől.






A tárolási veszteségek alacsony szinten tartását igyekezzünk úgy megvalósítani, hogy minél kisebb legyen a peszticid-terhelés környezetünkben, terményeinkben. A betárolt termény rendszeres ellenőrzésével, megfelelő körülmények között való tartásával biztosíthatjuk a kiváló minőségû élelmiszer-, ill. takarmány alapanyagokat az export, az ipar és a mezőgazdaság számára.

A cikk szerzője: Cziklin Margit

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Sok múlik a gabona áttelelésén

Sok múlik a gabona áttelelésén

Nyugalmi állapotban vannak a gabonák, de az őszi kalászosok termését nagymértékben befolyásolhatja még az időjárás – idézi a nak.hu a Figyelő legfriss...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?