Ez novembertől január végéig kevesebb elléssel, kevesebb malacszaporulattal jár, majd februártól általában ennek pontosan az ellenkezőjét tapasztaljuk. Sem az egyik, sem a másik helyzet nem kedvező, mert egyik esetben az elletők csak részüzemben mûködnek, utóbbi helyzetben viszont rendkívül nehéz problémamentesen levezetni a tömeges malacszaporulatot. A feldolgozóiparnak sem kedvező az ilyen helyzet, mert erre a folyamatos üzemelést, ill. kiegyensúlyozott termelést nem lehet alapozni.
Tapasztalataim szerint 2004-ben a szezonális meddőség sok telepen különösen súlyos mértékben jelentkezett, ezért a kocamenedzsmenten belül most evvel a problémával szeretnék kissé részletesebben foglalkozni.
A szezonális meddőséget négy fő tünet jellemezheti:
1. Mindig a nyári – meleg – évszakhoz kapcsolódik.
2. Megnövekszik a visszaivarzások – ezen belül az aciklusos visszaivarzások – aránya. Sok az ún. üresen maradt koca, csökken az almonkénti született malacátlag. Az ellési arány drasztikusan csökkenhet, akár 25%-ot is meghaladó mértékben.
3. Anösztrusz. Megnyúlik a választott kocák esetében a választástól az újraivarzásig eltelt időtartam. A kocasüldők jelentős hányada nem ivarzik.
4. Kora ősszel – aug. vége, szeptember hó – különböző időpontú, a vemhesség első felében bekövetkező vetélések.
A szezon elmúltával átmenet nélkül minden normalizálódik, az eredmények megint a korábbi, megszokott szinten jelentkeznek, mintha mi sem történt volna. A korábban problémás kocák fogamzanak, a visszaivarzások lényegesen lecsökkennek. A szezonális meddőség mértéke és időtartama évenként és telepenként jelentősen eltérő lehet.
A szezonális meddőség okait 4 fő csoportba oszthatjuk:
1. Genetikai okok. A házi sertés őse a Sus scrofa, a vaddisznó. A vadon élő koca augusztus–szeptember hónapban nem ivarzik, mert feltehetően nem tudja felnevelni az esetlegesen december–január hónapban megszületett malacait a táplálék hiánya miatt. Ezen állatoknál ez egy genetikai kód, amit elsődlegesen a fényviszonyok szabályoznak a melatonin-szint révén. A melatoninnak a házi sertés szaporodására kifejtett hatása tekintetében a vizsgálatok még nem adtak egyértelmû választ.
2. Magas környezeti hőmérséklet. A hőstressz alsó küszöbértékét az irodalom 27 fokban határozza meg. Ez a hőmérséklet a mi viszonyaink között nyáron nagyon gyakran adott úgy az istállón kívül, mint a kocaszálláson belül. A testhőmérséklet megemelkedése esetén az érésben lévő petesejtek és a megtermékenyült zigóták elfajulnak. A zigótaosztódás és a magzati beágyazódás ugyan a 12. nap körül megtörténik, de az embriók fejlődése néhány nap alatt azok életképtelensége miatt megakad. A kocák ennek következtében a 30. nap körül ivarzanak vissza. A hőmérsékleti károsító hatás a kifutós tartás esetén sokkal szembetûnőbb, mivel a közvetlen napsugárzás sokkal melegebb, mint a levegő hőmérséklete, a koca pedig szeret a napos helyre kifeküdni, és akár pecsenyepirosra lesülni.
3. Energiahiány állapot. A legújabb kutatások szerint úgy tûnik, hogy a szaporodás legfontosabb limitáló tényezője az energia-háztartás. Természetesen nem hagyható figyelmen kívül a fehérje-, vitamin- és ásványianyag-szint sem, mégis az energia tûnik az elsődleges szabályozó tényezőnek. Melegben a sertés az emberhez hasonlóan étvágytalansággal küszködik, és kevesebbet eszik. Emellett a sertés a termelt testhőtől csak nagyon rossz hatásfokkal tud megszabadulni (nem izzad, csak passzív párologtatás, hőelvezetés és kisugárzás útján tud hőt veszíteni), ezért biológiai kódja révén a meleg időszakban kevesebb takarmányt fogyaszt, hogy kevesebb hőt termeljen. Biológiából jeles! Paradox módon ehhez társul még, hogy a test hûtése több energiát igényel, mint a fûtése. A másik oldalról pedig az abraktakarmány összetevők minősége és beltartalmi értéke a növénytermesztési év végére (június) lényegesen romlik, hiszen a penészgombák is ugyanabból a beltartalomból élősködnek, ami az állatoknak is szükséges, ráadásul a toxintermelés csúcspontja is erre az időszakra esik. A nyári magasabb hőmérséklet is jobban kedvez a gombák fejlődésének, igy a toxintermelésnek is. A frissen aratott gabonáknak enzimatikus utóérésen kell átesniük (kb. 6 hét – Péter/Páltól Szent Istvánig), különben csak részben hasznosulnak még abban az esetben is, ha kiegészítésként enzimeket teszünk a takarmányba. Végeredményként a kocák könnyen kerülnek katabolikus (bontó) állapotba. Ez nem feltétlenül jelenti a szemmel látható kondícióromlást, de a koca számára jelző értékû. Ha a kocában nem tudatosodik, hogy tápanyagbőség ideje fog következni, leállítja a szaporodását, hiszen a meg nem állapodott vemhesség stádiumáig (kb. 30. nap) a létfenntartás abszolút elsőbbséget élvez a szaporodással szemben. A helyzet csak ezután fordul meg, de súlyosabb esetekben még ekkor is a létfenntartás lép előtérbe. A kocák a szoptatás alatt energia negatív állapotba kerülnek. A választás után kell velük tudatosítani a létbiztonság állapotát a 30 napos vemhességi stádiumig. Lefordítva ez a javuló kondíció állapotát jelenti. Ebben csak egy törés van: a termékenyítés után egy héten át létfenntartó takarmányozáson (kb. 2 kg/nap vemhes kocatáp) kell tartani az állatokat a korai magzatelhalás elkerülése érdekében. A hiányos energiaellátás következménye, hogy a koca nem ivarzik, nem fogamzik, nem tartja fenn a sárgatesteket, ill. súlyosabb esetben a vemhesség első felében elvetél. A látható tünetegyüttes a megnövekedett ciklusos és aciklusos visszaivarzás, ill. a nagyobb arányú vetélés.
4. Fajta, ill. genotípus szerinti különbségek. A genetikai előrehaladás az utóbbi 10–15 évben óriási volt. Az akkori 45% húskitermelésről mostanra ez az érték 55%-ra nőtt. A genetikai fejlődés a biológia minden területén hasonló mértéket öltött. A nagyobb genetikai értékhez minőségibb tápanyagigény is társult természetszerûleg. Nem vagyok biztos abban, hogy egyáltalán pontosan ismerjük és követni tudjuk ennek a megváltozott igénynek a kielégítését. Egy biztos: a magasabb termelékenységhez minőségibb háttér szükséges. A markánsabb előrelépésnek a jövőben ez lehet az alapja.
Mit lehet tenni:
1. A genetikai program ellen semmit. A hátteret kell úgy rendezni, hogy a kód minél kisebb hatásfokkal mûködjön. Van remény, hiszen bizonyított, hogy ha a vaddisznókat bőséges és kiegyensúlyozott takarmányozáson tartották, hajlandók voltak évente többször is ivarzani. Tehát a kód feltörhető.
2. A meleg ellen lehet a kocákat védeni a kifutókban árnyékolással, az istállóban vízfüggönyön át beengedett hûtött levegős hûtéssel. Az első megoldás anyagilag nem jelentős beruházás, az utóbbi drágább, de megtérül.
3. A kocákat nehéz nagyobb takarmányfelvételre késztetni, ezért célszerû a takarmányok energiatartalmát nyáron megemelni, és/vagy energiamobilizáló anyagokat – carnitin, betain – etetni. Irányadó értékként a vemhes kocatápok energia tartalma (ME) 13,5 MJ, a szoptató kocatápé 14,5 MJ legyen kg-onként. Ez éven át alkalmazandó érték. Lehet, hogy a fajta függvényében még emelni is kell az energiatartalmon, főleg a nyári időszakban. A kocának a választástól az újra ivarzásig napi 40–50 MJ energiát kell kapnia, majd egy hétig 20 MJ. A termékenyítés utáni 7. naptól a 30. napig 30 MJ/nap az energiaszint. A 30. naptól a vemhesség 80. napjáig a takarmányozás létfenntartó (kb. 2 kg vemhes kocatáp/nap).
4. Mivel a fajtabeli különbségeket nem ismerjük pontosan, célszerû a nyári időszakra mintegy 10% többlet kocasüldőt beállítani.
Jelenleg a tavalyi szezonális meddőség nyomait nyûgjük. Ne feledjük el, hogy a következő szezonális probléma már júniustól, de az időjárás függvényében akár korábban is jelentkezhet. Célszerû időben felkészülni rá.
A cikk szerzője: Dr. Szerdahelyi András
