Felhasználási területei

Az olajtök kiváló humán-egészségügyi hatásai miatt fogyasztása rendkívül egészséges. Hidegen sajtolt olaja kiváló minőségû salátaolaj és a benne lévő mintegy 25 féle alkaloidának köszönhetően roboráló, féreghajtó, gyulladáscsökkentő és gyógyító hatású. Prostata hyperthrophia és Prostata adenoma esetén tüneti kezelést biztosít, de természetesen rendszeres orvosi ellenőrzés is szükséges. Az olaj sajtolásakor visszamaradó magdara édesipari alapanyag, illetve koncentrált fehérje takarmány. Zsenge terméséből főzelék, bébiétel, savanyúság is készíthető. A szarvasmarhák takarmányozásában is jelentős szerephez juthat. Vemhesítési időszakban történő etetése – magas E-vitamin- és ß-karotin-tartalma miatt a szaporodásbiológiai mutatók javulását segítheti elő, felhasználásával a költséges sárgarépával, illetve szintetikus anyagokkal történő táplálékkiegészítés kiváltható. Beltartalmi mutatóinak részletes ismertetéséről az Agro Napló 2002/5. számában találnak további információkat (www.agronaplo.hu/archivum).

Európa nyugati országaiban már felismerték a termék gyógyító hatását, népszerûsége egyre nő. Magyarországi fogyasztása egyelőre lassan terjed, az ország nagy részén nem is ismerik. A tökmag-olajütés az ország DNy-i részén, elsősorban az Őrségben honosodott meg, ahol már az 1900-as évek elején is kedvelt téli elfoglaltságot adott a tökmag feldolgozása, olaját pedig egész évben fogyasztották. Napjainkban tapasztalható felfutása elsősorban a mag exportra történő értékesítésének köszönhető.

A növény botanikája, fiziológiája

Gyökérzete erős, mélyre hatoló főgyökérzet, a talaj felső rétegét sûrûn behálózó mellékgyökérzettel és a szár csomóiból fejlődő járulékos gyökerekkel. Elágazó, elheverő, lágyszárú növény, „futó” típusainak szárhossza 3–5 métert is elérhet. Nagyméretû levelei néhány fajtánál viaszosak, sûrûn szőrözöttek. Levélzete a víztartalomra és hőre rendkívül érzékeny. Magas hőmérséklet, intenzívebb párologtatás, kisebb vízellátási zavarok nyomán a levelek azonnal lankadnak. Egylaki, váltivarú, rovarmegporzású, idegetermékenyülő nö-vény; nagyméretû, sárga színû virágokkal. A hím- és nővirágok aránya 3:1. Termése kabaktermés, melyet az olajtök augusztus közepétől az első fagyokig folyamatosan érlel. Az érett kabakok sárga színûek, zöldesbarnásan csíkozottak (1. kép). Húsának színe szintén sárga. A héj nélküli magok sötétzöldek, teltek, fajtától függően 100–500 g ezermagtömegûek. Az olajtök magvai hûvös, sötét helyen hosszú ideig avasodás nélkül eltarthatók, általában 40% olajat tartalmaznak. Olaja sötétebb zöldessárga színû, a félszáraz olajok közé tartozik. Mintegy negyedét telített (palmitin- és sztearinsav), a fennmaradó részét pedig telítetlen (linol- és olajsav) zsírsavak teszik ki.

Éghajlatigény

Hő- és fényigényes, mérsékelt vízigényû növény. Csírázásához 12 °C-os talajhőmérséklet szükséges, termésképződési optimuma 25–28 °C. Fejlődésének korai szakaszában a fagyokra nagyon érzékeny, de ősszel a beérett termés –3–4 °C-on sem károsodik. Árnyéktûrő növény, köztes termesztésben a kukorica társnövénye. Vízigénye virágzáskor és termésképződéskor a legnagyobb. Fajtától függő tenyészideje 130–150 nap. A talajjal szemben nem igényes. Ha a talaj kultúrállapota jó, minden szántóföldi termőhelyen termeszthető. Legnagyobb termést meszes vagy semleges körüli, gyorsan felmelegedő, humuszos homokon, homokos vályogon és 42 KA-nál lazább csernozjomokon ad. Mély fekvésû, hideg, tömörödött talajba történő vetését kerülni kell! A hideg, csapadékos időjárás esetén kialakuló levegőtlen, pangóvizes talajokon a legjobb minőségû vetőmag felhasználása mellett is számítani lehet a magok foltszerû kipállására. A végtermék minőségét már nagyon kis mennyiségû, talajban visszamaradt peszticidszármazék is teljesen tönkre teheti, hiszen élelmiszerként vagy gyógyszerként a szermaradványt tartalmazó magvakat hasznosítani nem lehet (lásd: Pepponen kapszula botrány). Vetése előtt ezért talajvizsgálat elvégzése javasolt.

A termesztés módszere

Az előveteménnyel szemben nem igényes, de a növényvédőszer-maradványokra nagyon érzékeny. Tág térállása miatt gyomnevelő kultúrának számít, ezért az elővetemény gyomosító hatására figyelni kell. Legjobb előveteményei a kalászos gabonák, de a felaprított szárú kukorica is megfelelő. Utána, a zöldégfélék kivételével, bármilyen tavaszi vetésû növény sikeresen termeszthető. Önmaga után 4–5 évig ne kerüljön!

Jó minőségû talaj-előkészítéséhez elengedhetetlen az őszi mélymûvelés. A betakarítás során fontos az egyenletes talajfelszín, ezért tavasszal simítózni szükséges. Fogasolással, kombinátorozással gondoskodni kell a talaj gyommentesítéséről, „feketén” tartásáról is. Az apró, morzsalékos szerkezet kialakítása érdekében vetés előtt sekélyen kombinátorozzunk.

Az olajtök tápanyagigényes növény. Magtermesztésben különösen P2O5- és K2O-igénye jelentős. A N-trágyázást is meghálálja, de a túladagolás hatására betegség-túlérzékenység és magkötési problémák léphetnek fel. Tág térállása miatt mûtrágyaszóróval kombinált vetőgéppel történő sortrágyázása javasolt. Tápanyagigénye szervestrágyával is kielégíthető, de a trágya ne tartalmazzon fertőtlenítő klórt. Az olajtök tápanyagigényéről részletesen a táblázat ad tájékoztatást.

Általában május 1. dekádjában vethető, 120–200 cm-es sor- és 40 cm-es tőtávolsággal, talajtípustól függően 4–7 cm-es vetésmélységgel. Kisebb (max. 1-2 ha-os) területen szóba kerülhet fészkes vetése is. Ilyenkor egy fészekbe 3–4 mag kerüljön, melyeket az első lomblevelek megjelenésekor egyelni szükséges.

Ápolási munkái közül kiemelkedik a gyomok elleni, vegyszeres és mechanikai módszerek kombinált alkalmazásával végrehajtott védekezés. A jó betakaríthatóság feltétele ugyanis a termőterület gyommentessége. Az olajtökkultúrában jellegzetesen előforduló gyomnövények a libatop- és disznóparéjfélék, a parlagfû, a kakaslábfû, valamint a különböző muhar- és keserûfûfajok. Foltokban megjelenhet a mezei acat, a tarackbúza és az apró szulák is. A gyomokat a növény kelésétől a sorközök beárnyékolásáig folyamatosan irtani kell. Mechanikus gyomirtásra június végéig 1-2 alkalommal biztosan szükség van, ezért erre a sor- és tőtávolság megállapításakor figyelemmel kell lenni! Kisebb területen kézi kapálás is alkalmazható megoldás.

Legjelentősebb kártevői a különböző talajlakó rovarok, fonálférgek, a közönséges takácsatka, az uborka-, a feketerépa- és a zöld őszibarack levéltetû. Ez a 3 levéltetûfaj nemcsak a szívogatással okozott közvetlen kártétel miatt kiemelkedő jelentőségû, hanem, mint az uborka, a görögdinnye, a cukkini és a dohány mozaikvírus vektorai, közvetett módon is nagy kártételt okozhatnak. Az olajtökállományban, a vírusok mellett leggyakrabban előforduló betegségek: a lisztharmat, a peronoszpóra, a fuzáriumos hervadás, a kolletotrihumos és a kladospóriumos betegség. Hideg, csapadékos időben, illetve öntözött körülmények között a fehér- és szürkepenészes rothadás is előfordulhat. Mivel az olajtök jól ellenáll a gombás megbetegedésekkel szemben, ezért ellenük, félve a magban esetleg felhalmozódó szermaradékoktól, vegyszeres védekezés általában nem javasolt. Nagyfokú lisztharmat-fertőzöttség esetén szükségessé váltat a vegyszeres védekezés, ilyenkor kéntartalmú szer alkalmazható, mert nincs szermaradványa.

Bár az olajtök mérsékelt vízigényû, de a virágbimbós állapotban történő öntözést meghálálja, így a szárazság idején (június végén és július közepén) kiadagolt 60-60 mm víz jelenős termésnövelő hatású lehet.

Betakarítás, előfeldolgozás

Az olajtök betakarítása alapvetően függ a termesztési céltól. Amennyiben takarmányozási célra a teljes növényt betakarítjuk, 60–80 t/ha termésmennyiséggel számolhatunk. A terményt teljes érést megelőzően kell betakarítani, frissen is feletethető vagy silózással tartósítható.

A mag hasznosítású olajtök betakarítása rendkívül munkaigényes, nagy körültekintést és jó munkaszervezést igénylő folyamat. A jó minőségû végtermék eléréséhez ugyanis elengedhetetlen, hogy a betakarítás megkezdése után a lehető legrövidebb időn belül alacsony víztartalmú, sajtolásra kész terméket nyerjünk. Az érés jelei: a héj ujjheggyel nem nyomható be. A szár és a levél száradásnak indul, a kabakok megsárgulnak és az indától könnyen elválnak. A betakarítás akkor kezdhető meg, ha az állomány minimum 70–75%-a érett (időpont szerint ez általában szeptember végére, október elejére esik).

A hagyományos betakarítási módnál először a termések összegurítása, „rendsodrása” szükséges. Ezt a mûveletet az erőgép elejére szerelt ék alakú eszközzel kell végezni, amely, mint egy hótoló, sorokba rendezi a termést. A munkálat során a kabakok az indáról leszakadnak. Ügyelni kell a munkafolyamat kíméletes elvégzésére, mert a termésnek a tarlón még 6-8 napig utóérésre van szüksége. Az utóérés során a magokat tartó köldökzsinór megfonnyad, a mag kinyerése így könnyebb, a betakarító gép munkája tisztább lesz. A sorokat egymástól 3-4 méter távolságra kell kialakítani, hogy a betakarítógép azok között közlekedni tudjon (2. kép). Az utóérlelt kabakokból speciális betakarítógép (3. kép) segítségével nyerjük ki a nagy nedvességtartalmú magot. A vontatott kivitelû betakarítógép kb. 0,5 ha/munkaóra területteljesítményû, a tököt összeroppantja, a magot és a húst szétválasztja. A magot gyûjtőtartályba juttatja, a húst pedig a tarlón szétteríti. Megfelelő mûködtetéséhez a kezelőn kívül kisegítő személyzet is szükséges.

Napjainkban kezd terjedni a tökmagarató-cséplő géppel történő betakarítása. A klasszikus gabonakombájnon jelentős átalakításokat kell végrehajtani és speciális „terelőasztal”-lal kell felszerelni (4. kép). Előnyeik a hagyományos betakarítási módhoz képest:

• a betakarítás megkezdése előtt nem szükséges a kabakok sorokba rendezése, 6-8 napos utóérlelése,

• a hagyományos módhoz képest mintegy négyszeres (~2 ha/munkaóra) területteljesítmény.

Mivel ezek a munkagépek csak olajtök betakarítására használhatók, kellő mértékû kihasználtságuk csak évi 4-500 ha olajtök betakarításával érhető el. Éppen ezért ilyen tökkombájnokkal egyelőre csak tökmagolaj-sajtoló üzemek termesztési körzeteiben találkozhatunk.

Mindkét betakarítási mód „kombájntiszta” nyersáruját mosni kell (a tökhús maradványok csak így távolíthatók el kellő hatékonysággal). Mosáshoz csak ivóvíz minőségû csap- vagy kútvíz használható. A kimosott tökmagot rövid időn belül, legfeljebb 50 °C-on 10% alatti nedvességtartalomra kell szárítani, az erre a célra kialakított berendezésben. Szárítás közben a magot kíméletesen forgatni kell az összetapadás elkerülése érdekében. A leszárított magot rosta segítségével tisztítani kell. A léha, felrepedt és a fehér színû magokat ki kell válogatni, a „tökpihét” szeleléssel lehet eltávolítani. További felhasználásig a tisztított magtétel hûvös, száraz, sötét helyen, élelmiszerként tárolható.

Termesztésének jelenlegi méretei, jövőben várható tendenciái

A KSH adatai szerint Magyarországon 2003-ban csaknem 6000 ha-on termeltek olajtököt, a termésátlag pedig ~320 kg szárított tökmag volt hektáronként. A korábbi évek statisztikai adatai, megközelítőleg azonos termésátlag mellett, a növény vetésterületének növekedését mutatják. A növényfaj egyre népszerûbbé válását bizonyítja továbbá, hogy a 2003. évi Nemzeti Fajtajegyzék már 7 államilag elismert, minősített olajtökfajtát tartalmaz, melyek közül a „Markant” (osztrák) és a „Robert” (magyar) fajták 2002-ben kerültek elismerésre (ezt megelőzően az olajtök fajtakínálata 1995-ben bővült utoljára).

Az olajtök a hagyományos európai uniós piacszabályozás értelmében nem tartozik a közvetlen földalapú támogatásban részesülő „GOFR növények” közé (az olajnövények közül csak a magas olajtartalmú napraforgó, 0 erukasav-tartalmú repce, szója, olajlen). Mivel azonban Magyarország a Koppenhágai Szerződésben az Egyszerûsített Területalapú Támogatást (SAPS) választotta – 7 másik újonnan csatlakozó tagállamhoz hasonlóan –, ezért részesülhet az Unió közvetlen földalapú támogatásában. Ennek értéke 2004-ben hektáronként 70,22  (256 Ft/árfolyamon), melyet az olajtöktermesztők is igényelhettek. Ez a támogatás a következő 3 évben évi 5-5%-kal növekedni fog, majd ezt követően évi 10%-kal és 2013-ra éri el az uniós átlagot. A fent említett szerződés szerint azonban az olajtök termesztésével foglalkozók nem részesülhetnek Nemzeti Kiegészítő Támogatásban (TOPUP), mivel az csak a GOFR-növényekre adható. Ezek alapján tehát 2013-ig biztosítottnak látszik az olajtöktermesztés uniós támogatottsága, így a közeljövőben termőterületének méretei minden bizonnyal tovább bővülnek majd.

Felhasznált irodalom:

Antal, J. (1992): Olajtök. In: Bocz, E. (főszerk.): Szántóföldi növénytermesztés.

Mezőgazda Kiadó, Budapest. pp. 673–675.

Antal, J. (2000): Növénytermesztők Zsebkönyve. Mezőgazda Kiadó,

Budapest. pp. 209–211.

Dutka, Gy.-né (1998): Az olajtök termesztése. Vas Megyei Agrárkamara

hírmondója, február.

Késmárki, I.–Kuroli, G. (2002): A tökfélék termesztése, különös tekintettel

a sütőtökre és az olajtökre. Agro Napló 6 (5) pp. 8–12.

OMMI (2003): Nemzeti Fajtajegyzék. OMMI kiadvány, Budapest. p. 119.

Ragasits, I. (1994): Olajtök. In: Ivány, K.–Kismányoky, T.–Ragasits, I.: Növénytermesztés. 3. átdolgozott kiadás. Mezőgazda Kiadó, Budapest. pp. 302–304.

Vecseri, Cs.–Horváth, Z. (2001): Az olajtök kártevői.

Olaj, szappan, kozmetika 50 (2) pp. 49–53.

A cikk szerzője: Dr. Petróczki Ferenc