Ezek a speciális minőségi tulajdonságok a fajta, az agrotechnika és az ökológia által alapvetően befolyásoltak, biztosításuk jelentős szakmai felkészültséget és termesztői fegyelmet igényel.
A tavaszi árpa a búza után a második legnagyobb területen termesztett kalászosunk, de évenkénti területét az előző év sikeressége vagy sikertelensége jelentősen befolyásolhatja. Területe a 90-es évek elején jelentősen meghaladta a 200 ezer ha-t, mai vetésterülete 150–180 ezer ha között változik (1. táblázat). Az árpa az emberiség legrégebbi termesztett növényei közé tartozik és a sörkészítés is a történelmi időkre nyúlik vissza. Mai termesztési célja elsősorban a sörgyártás, mivel a söripar biztos piacokkal rendelkező stabil és fizetőképes felvásárló. A söripar minőségi igényei szigorúak és speciálisak. A malátagyártás céljára termesztett árpának tulajdonképpen a csírázás, tisztaság, nedvességtartalom, szemméret, kiegyenlítettség, egészség stb. szempontjából a vetőmag minőségûnek kell lennie, de emellett a söripar egyéb minőségi igényeit is ki kell elégítenie. Ezek a speciális minőségi tulajdonságok a fajta, az agrotechnika és az ökológia által alapvetően befolyásoltak, biztosításuk jelentős szakmai felkészültséget és termesztői fegyelmet igényel.
A sörgyártás céljára nem megfelelő árpát a söripar nem veszi át, az a továbbiakban csak takarmányként értékesíthető és így a termelő számára jóval kisebb nyereséget hozhat. Ezért sörárpát termeszteni csak maximális hozzáállással szabad, ha a termesztési cél elérése bizonytalan, célszerûbb más célú, nagyobb terméspotenciállal rendelkező fajtát vagy más fajt választani.
Az eredményes sörárpatermesztést a fajta, a termőhely és az agrotechnika helyes megválasztása alapvetően befolyásolja. Ezek megválasztásában a termelő döntési helyzetben van, azonban a klíma esetleges negatív hatásait csak korlátozottan tudjuk módosítani.
Környezeti igény, termőhely
A sörárpa környezeti igényét általában a hûvösebb csapadékos tavasz és nyárelő jellemzi, de kezdeti fejlődéséhez kora tavasszal az átlagosnál melegebb időjárás ideális. Talajigénye: középkötött, mélyrétegû, jobb humusz- és mészellátottságú, semleges körüli pH-jú mezőségi vagy erdőtalajok, melyek könnyen felvehető tápanyagokat kielégítő mennyiségben tartalmaznak. Savanyú talajok javítás nélkül kevéssé alkalmasak a termesztésre, mert rajtuk romlik a bél–héj arány.
Hazánk kontinentálisba hajló éghajlatával az európai sörárpa termesztési körzet déli határain terül el, ezért egyes években lehetetlen a szabványnak megfelelő minőségû sörárpát előállítani. Ilyenkor a söripar kisebb engedményeket tehet, mely leginkább a szem nagyobb fehérjetartalmára vonatkozik, de erre nem szabad építeni. Az ország kis területe ellenére jelentős klimatikus eltérések vannak, melyek meghatározták a sörárpatermesztő körzetek kialakulását. Két nagy hagyományos körzetünk Észak- és Nyugat-Magyarországon helyezkedik el.
É-magyarországi termőhely: Salgótarján, Hatvan, Gyöngyös, Füzesabony, Tiszafüred, Mezőnyárád, Miskolc, Szarvas, Sátoraljaújhely vonal, ill. az ettől északra fekvő területek.
Ny-Magyarország: Sopron és környéke, Rába völgye, illetve Vas megye, Győr-Sopron megye nyugati része, Zala megye. Az ideális területeken kívül nagyobb minőségi kockázattal sok helyen, szinte az ország egész területén termesztenek sörárpát. Ezek között jelentősek a Tisza völgyében, Jász-Nagykun-Szolnok megyében és Békés megyében fekvő területeken (1. ábra).
Minőség
A kelés, kezdeti fejlődés idején a szokásosnál melegebb, a szemkitöltődés ideje alatt a szokásosnál hûvösebb csapadékos időjárás az ideális a termés minősége és mennyisége szempontjából. A nálunk a szemfejlődés idején gyakran fellépő meleg és szárazság jelentősen megemeli a fehérjetartalmat és csökkenti a szemek teltségét, ill. az osztályozottságot. A gabonaszemekbe ugyanis először nagyobb arányban a fehérjék épülnek be, a keményítő csak később következik. A szemkitöltődés alatt beálló meleg és szárazság hatására a keményítő beépülése már akadozik, így kisebb, de relatíve magasabb fehérjetartalmú szemek alakulnak ki. Ez a jelenség, ami a kenyérbúza sikértartalmát növeli, a sörárpa minőségét, jelentősen lerontja (2. ábra). Ha kora tavasszal jóval hidegebb van az átlagosnál, akkor a vontatott kelés és kezdeti fejlődés miatt a növénynek nincs lehetősége kellő bokrosodásra és vegetatív fejlődésre, ezért kicsi lesz a termés.
A malátaipar a termelőtől a szabvány (2. táblázat) szerinti, vagy annál szigorúbb minőségi paramétereket és még sok egyéb kedvező érzékszervi tulajdonságot kíván meg (vékony, finoman redőzött héj, egészségre és jó minőségre utaló szalmasárga szín és szag).
Ezeken a gyorsan megállapítható minőségi mutatókon felül elsősorban a következő vizsgálatok döntik el, hogy egy fajta, illetve tétel mennyire alkalmas és kívánatos a maláta-, illetve söripar részére:
Malátázási veszteség: megmutatja, hogy a szem tömegének hány százaléka marad vissza a csíráztatás után malátaként.
Friabilitás: a maláta porhanyóssága, mely a későbbi oldhatóságára, feldolgozhatóságára utal.
Extrakt tartalom: a malátából a sörlébe kioldódni képes anyagok (főleg keményítő és fehérje) abszolút mennyisége.
Kolbach-szám: jelzi, hogy a maláta fehérjetartalmának hány százaléka tud kioldódni a sörlébe.
Hartong-szám: a maláta összoldékonysága, azaz a 45 °C-on a sörlébe az enzimatikus hatásokra kioldódó extrakt tartalom aránya a lehetséges maximálishoz.
Végerjedés: jelzi, hogy a sörlébe kioldódó extrakt tartalom hány százaléka erjeszthető a sörélesztőgombák által.
Viszkozitás: melynek alacsony értéke a jó oldhatóságra és egyéb technológiai és végtermék minőségi paraméterekre ad adatokat
Ha az évjárat megfelelő, jelentős lehet a túlkínálat, amikor is az ipar nagyon szigorúan válogat. A fajták összekeverése a maláta minőségét jelentősen csökkenti. A söriparnak megvannak a vizsgálati módszerei arra, hogy a fajták esetleges összekeveredését kimutassa, melyet a továbbiakban kizáró okként kezel.
Fajtamegválasztás
A két- és hatsoros árpák közül a malátaipar döntő mértékben a kétsoros árpákat használja. A kétsoros árpánál a kalászpadkánként elhelyezkedő három egyvirágú kalászka közül csak a középső virága termékenyül meg, így – szemben a hatsorossal – a kalászban azonos nagyságú és formájú szemek tudnak kifejlődni, melyeknek csírázási tulajdonságaik azonosak.
A jó fajták kiválasztása hosszú és nehézkes folyamat, mivel az eltérő évjáratok hatását is meg kell ismerni nagyszámú minőségi paraméter vonatkozásában. Ezért ha egy fajta megbízhatóan jól teljesít, a malátaipar hosszú ideig ragaszkodik hozzá, nem sokféle, hanem csak néhány bevált fajtát használ szívesen. Termelési szándékunkat ezért egyeztetni kell a felvásárlóval. Az ipar érdekei miatt a fajtaváltás is lassabb és csak indokolt esetben következik be. Jelenleg a Nemzeti Fajtalistán 42 tavaszi sörárpa (és 14 őszi sörárpa szerepel). Ennek ellenére a mai vetésterületet 85 százalék körüli értékben 3 fajta, a Jubilant, a Scarlett és a Pasadena uralja, de a fajtalistán találhatók új, ígéretes fajták is.
Az alkalmas fajtáknak jó termőképességgel, megdőlés- és betegség-ellenálással, valamint kiváló söripari minőségi tulajdonságokkal kell rendelkeznie.
A jó agrotechnikai tulajdonságok elsősorban a termelő szempontjából fontosak, de nemcsak ezek, hanem a rosszabb klimatikus feltételek között és szabvány szerinti minőséget produkáló képesség a fontosak. Klimatikus adottságainkból adódóan a fehérjetartalom nálunk jóval nehezebben tartható a kívánt értéken. A fehérje kérdése azonban nem ilyen egyszerû, ugyanis a szem fehérjetartalma szoros kapcsolatban van egyéb olyan tulajdonságokkal is, amelyek a sör végső minőségét megadják. Ezen tulajdonságok közül az extrakt tartalmat a fehérjetartalom csökkenése növeli, tehát ezzel a sör minőségének növelése irányába hat. Vannak viszont olyan tulajdonságok, amelyeket a szem fehérjetartalmának csökkenése egyes fajtáknál negatív irányba befolyásol, más fajtáknál viszont nem (ß-glukóz-tartalom, diasztatikus enzimaktivitás). Ez esősorban a diasztatikus enzimaktivitás esetében fontos. Az új fajták vizsgálata ilyen szempontok szerint is történik.
Kedvezőtlen klimatikus adottságainknak jobban megfelelő lehetőségként kínálkozik az, hogy egyes nyugat-európai sörgyárakban észak-amerikai típusú söröket (pl. Budweiser) kezdtek el gyártani. Ehhez speciális fajtákra van szükség, mely fajtáknak az átvételi fehérje határértéke 1–1,5%-kal magasabb, mint a hagyományos európai típusú sörök esetében. Az ehhez szükséges maláta-alapanyag megtermelésében hazánk is részt vesz, mely termelési integráció keretében fog megvalósulni. Ez újabb lehetőséget teremt az igényes és vállalkozó szellemû termelők részére.
Elővetemények
A sörárpa-minőségi térkép (2004) országos felmérése szerint az elmúlt évben az elővetemények döntő mértékben a napraforgó, az őszi búza, őszi káposztarepce, a cukorrépa, a kukorica és a mustár voltak. Ezek közül a cukorrépa a tavaszi sörárpa hagyományosan jó elővetemé-nyének számít a talaj minősége és tápanyagtartalma szempontjából. A sörárpa szempontjából még jó előveteménynek tekinthető az őszi káposztarepce, a mustár, a silókukorica, valamint a burgonya, ha nem savanyú a talaja. A napraforgó és őszi búza, valamint a kukorica már kevésbé jó előveteménynek ítélhetők. A napraforgó és kukorica hosszú tenyészideje és nagy vízfogyasztása miatt jelentősen kiszárítja a talajt és sok, viszonylag nehezen bomló szármaradványt hagyhat vissza. A kukorica ezenkívül a fuzáriumfertőzés veszélyét is hordozhatja. Az őszi búza az azonos betegségek miatt nem optimális, de még mindig jobb, mint az árpa maga. Persze a termelő kénytelen kompromisszumokat kötni, és az elővetemény hatás az őszi–téli időjárás függvényében át is értékelődhet. Igen rossz előveteménynek minősülnek viszont a pillangósok és hüvelyesek.
Talajmûvelés
A sörárpatermesztés sikerességét jelentősen megszabja az idejében történő vetés és a talaj megfelelő nedvességellátottsága. Mindkettőt a megfelelő talajmûveléssel segíthetjük elő. A tavaszi árpa alá a kora tavaszi növények talajmûvelési rendszerét alkalmazzuk. Korán lekerülő elővetemény esetén tarlóhántást és szükség szerint tarlóápolást végzünk a vízmegőrzés, a talaj beérése és a gyomirtás céljából. Az őszi alapmûvelést az elővetemény, annak szármaradványa és a talajba bedolgozandó alaptrágya szabják meg. Végezhetjük forgatás nélkül lazítóval vagy ekével. A szántás univerzálisabb hatást gyakorol, mert a növényi maradványokat és az alaptrágyákat a talajba forgatja és ideális az őszi–téli csapadék beszivárgása szempontjából is. Általában gyakrabban is áll ez a mûvelő eszköz a gazdák rendelkezésére. Kora tavaszi vetésû növények esetén alapvető, hogy a szántás után még ősszel munkáljuk el a talajt. Ezzel biztosítjuk, hogy tavasszal a talajunk felszíne mindenhol és egyenletesen érje el azt a nedvességi állapotot, ami a gépi munkák megkezdését lehetővé teszi. Ekkor kombinátorral egy menetben készítsünk magágyat és azonnal vessünk. Célszerû mindig csak akkora területû talajt előkészíteni, amit aznap el is vetünk, mivel a másnapra maradt talaj felszíne éjjel könnyen visszanedvesedhet. Még jobb, ha olyan vetőgéppel rendelkezünk, amely a vetőágy készítést és a vetést egy menetben képes elvégezni.
Trágyázás
A tavaszi árpát igen rövid tenyészidő, viszonylag gyenge gyökérzet és ezzel együtt járó rossz tápanyagfeltáró képesség jellemzik. Ennél fogva könnyen felvehető tápanyagokra van szüksége, de ugyanakkor a söripar céljára termesztett árpánál a trágyázással meg kell teremteni a minőség és mennyiség kompromisszumát. Fontos a harmonikus, kiegyenlített tápanyagellátás. Sajnos az utóbbi időben sok gazda anyagi kényszerből csak a nitrogénellátottság biztosítására gondol. 1 t terméssel és annak szalmájával 20 kg N-t, 9 kg P2O5-t, 21 kg K2O-t és 8 kg CaO-t vesz fel. Istállótrágyát, annak gyomosító és jelentős első éves N-hatása miatt ne közvetlenül az árpa, hanem előveteménye alá adjuk ki. A mûtrágyákat legjobb talajvizsgálaton alapuló szaktanács szerint adagolni. Talajvizsgálat hiányában a tábla előéletének ismeretében becsülhetjük az adagokat. Igyekezzünk elkerülni a szélsőséges tápanyagarányok kialakulását.
A sörárpa N-ellátása a trágyázásának legnehezebb kérdése. A talaj igen gyenge P- és K-ellátottsága esetén a viszonylag kevés N-trágya is úgy hat, mint egy N-túltrágyázás. A növénynek kielégítő N-ellátottságra fejlődésének kezdetén van szüksége, mivel a bokrosodás idején differenciálódik a kalász és ekkor dől el, hogy potenciálisan hány kalászka fejlődhet ki. A sörárpa érése körül viszont már csak kevés felvehető nitrogénre van szükség, hogy mérsékelt legyen a fehérjebeépülés. Ehhez a sörárpa N-adagját úgy kell kiszámítani, hogy az a virágzás utáni időszakra fogyjon el a talajból, mivel ekkor már a talaj természetes N-szolgáltatása is jelentős. A tavaszi N-trágyázás adagjának pontos meghatározáshoz legjobb módszer a talaj kora tavaszi nitrát-N-tartalmának vizsgálata a talaj 0–60 cm-s rétegében (N-min. módszer). A nitrátvizsgálatok alapján adható pontos szaktanácsadás alapján az is előfordulhat, hogy a N-trágyázás teljesen mellőzhető, máskor ennek ellenkezője, egy, a szokásosnál nagyobb N-dózis kiadása válhat indokolttá. Friss talajvizsgálati adatok híján az előző évek termésszintje, a korábbi istállótrágyázás ideje, az elővetemény, az őszi N-adag és talajunk humusztartalma alapján becsülhetjük N-trágya vetés előtti adagját. Annak egy adagban kiadott nagysága a 60 kg/ha mennyiséget lehetőleg ne lépje túl.
A sörárpa foszforfelvétele mintegy fele a nitrogénnek, de a foszfor fontos minőségbefolyásoló tényező. A talaj alacsony ellátottsága esetén pótlása nem mellőzhető, legalább a legkisebb gazdaságosan kiszórható adagot, adjuk ki.
A kálium fontos minőségjavító tényező. Megfelelő káliumellátottság hatására telt, lisztes, finom pelyvával borított szemek fejlődnek, jobb lesz a szárazságtûrés és csökken a megdőlés veszélye. A magyarországi talajok többsége korábban káliummal megfelelően el volt látva, de ma már sok tábla talaja K-hiányos. Ezért a tervezett termés által felvett kálium mennyiségét célszerû ősszel kiadni. Az elővetemény szalmájának K-tartalma adagcsökkentő tényező.
Vetés
Az az alaptétel, hogy a vetés a szántóföldi növénytermesztés egyik legfontosabb eleme, a sörárpára különösen igaz, mivel legrövidebb tenyészidejû kalászos gabonánk, és így termesztésének eredményességét a vetési hibák fokozottan veszélyeztetik. Alapkövetelmény a talaj jó kultúrállapota, a csávázott, fémzárolt vetőmag használata, a precíz gépbeállítás, a minél korábbi vetés. Mivel az árpa magja már +1 °C fölött csírázásnak indul, a korai vetést a talaj hőmérséklete nem, csak annak nedvessége korlátozza.
A kivetendő hektáronkénti csíraszám 4,5–5 millió, melynek 10, esetleg 20%-os növelése indokolt lehet, ha a vetés valamely feltétele nem optimális. Bár a tavaszi árpa bokrosodó képessége általában jobb, mint a többi tavaszi gabonáé (zab, búza), mégsem érdemes a bokrosodó képességre hagyatkozva túl ritkán vetni, mert egyenetlen fejlettségû kalászokat kaphatunk, vagy a korai meleg időjárás miatt a bokrosodás leáll és kisebb lesz a termés. A vetés szokványos mélysége 4–5 cm.
Ápolás
A sörárpa ápolási munkáit az esetleges cserepesedés megszüntetésére és a kelés egyenletességének biztosítására gyûrûshengerléssel kezdhetjük. A legfontosabb ápolási munkának a gyomszabályozás tekinthető. Ennek első lépése, hogy lehetőleg olyan táblát válasszunk, amely gyomokkal kevéssé fertőzött. A jelentkező gyomok leküzdésére manapság nagyszámú széles hatású készítmény található. A vegyszer kiválasztásánál fontos szempont az ár, valamint az, hogy a hatóanyag ne okozzon a szemben fehérjetartalom-növekedést.
A gombás betegségek elleni védekezés első lépését a csávázás jelenti. A bokrosodástól jelentkező levélbetegségek helmintospórium (Dechslera), lisztharmat, törperozsda, valamint a később jelentkező fuzárium ellen egyszeri vagy szükség esetén kétszeri fungicides állománykezeléssel védekezhetünk. A permetezéseket célszerû összekapcsolni a gyomirtással. Ha szükséges, a késői védekezést ne hagyjuk el, mert a kalászos gabonákban általában is, a zászlós levélen-kalászon jelentkező betegségek okozzák a legnagyobb mennyiség- és minőségcsökkenést a termésben. A kalászoláskori védekezés kivitelezését nagyban megkönnyítheti a mûvelőutas vetés. A rovarkártevők közül a legkorábban jelentkezők (talajlakók, fritlégy, földibolhák) ellen is védekezhetünk megfelelő csávázással. Ha a talaj igen fertőzött, talajfertőtlenítést kell végeznünk. A később jelentkező levélkártevők közül a legfontosabb a vetésfehérítő bogár, továbbá a levéltetvek és aknázólegyek kártételével is számolni kell. A vetésfehérítő bogarak ellen a korai lárvastádium idején kell védekeznünk, hosszú hatástartalmú rovarölő szerekkel.
Betakarítás, tárolás
A sörárpa betakarítását teljes érés ideje 14–16% nedvességtartalom mellett végezzük. A betakarítás bármely típuson jó minőségû gabonakombájnnal elvégezhető. Nagy gondossággal kell viszont a cséplőszerkezetet beállítani, hogy az árpaszemek ne sérülhessenek, mert ez a csírázási százalék csökkenéséhez vezet. Nagyon fontos, hogy az aratás megkezdésével ne késlekedjünk és azt minél rövidebb idő alatt fejezzük be. A túlérés vagy megázás szintén jelentős minőségrontó tényező. Ha az árpa a kalászban megázik, már ekkor megindulnak a csírázás enzimatikus folyamatai, amelyek után a termény alkalmatlanná válik a söripari felhasználásra. A kombájnról lekerült árpát azonnal előtisztítani és osztályozni kell, majd tiszta, fertőtlenített raktárban 14%-os nedvességtartalom mellett lehet raktározni. (Ha a tárolási nedvesség elérését az időjárás nem teszi lehetővé, szárítani csak alacsony hőmérsékleten (40 °C) lehet. Az árpaszem a betakarítás után csak 1,5–2 hónappal éri el maximális csírázóképességét. A tárolás elején jelentős a mag természetes légzése, mely hőfejlődéssel és páraképződéssel jár, a mag „megizzad”. Ez utat nyit a gombás fertőzéseknek. Ezért fontos a hûvös, szellős helyen történő elhelyezés, a folyamatos ellenőrzés és ha kell, további átforgatás, szellőztetés.
Felhasznált irodalom:
Antal J. (2000): Növénytermesztők zsebkönyve. Mezőgazda Kiadó, Budapest
Blum Z. (2001): A sörárpafajták malátázási tulajdonságairól.
Gyakorlati Agrofórum 12.3. p. 27–30.
Láng G. (1976): Szántóföldi növénytermesztés, Mg. Kiadó Budapest.
Láng L. et al. (2005): Két irányzat a sörárpatermesztésben, Martonvásár, az MTA Mg-i Kutatóintézetének közleményei XVII. 1. p. 16–17.
Lukács J. (2004): Gabonatermesztésünk EU-s szemmel nézve.
Gyakorlati Agrofórum 15. 11. p. 52–55.
Tápay T.: Sörárpa Minőségi Térkép 2004. Földmûvelésügyi
és Vidékfejlesztési Minisztérium
Tápay T. (1998): Sörárpáról termesztőknek. Gyakorlati Agrofórum IX. évf. 3. p. 13-tól
Tomcsányi A. (1998): Sörárpa agrotechnikai elvek árnyaltan.
Gyakorlati Agrofórum IX. évf. 3. sz. p. 17–20.
A cikk szerzője: Dr. habil. Hoffmann Sándor
