Vetésterülete az utóbbi évtizedekben 56-65 millió hektár között változott. Hektáronkénti átlagtermése 1800-2100 kg között változik, így évente 130-150 millió t magtermést takarítanak be. A kimutatások ezt a növényfajt az olajosok között említik, mivel magjának közel 20%-os olajtartalmát elsődlegesen étkezési, élelmezési célra használják. A 20%-nyi olajtartalom mellett magja nagyon jelentős – 40% körüli – fehérjetartalommal rendelkezik, emiatt nálunk elsődlegesen fehérjenövényként tartják számon. A legnagyobb területen az Amerikai Egyesült Államokban termesztik, ahol a kukorica övezetben a kukorica váltónövénye. A második legnagyobb termelő Brazília, a harmadik Argentína. Ezek azok az országok, melyek szójafeleslegeiket a piacon értékesítik, s az évjárattól függő hozamszintjük egyúttal meg is határozza a szójából nyert extrahált dara mindenkori világpiaci árát.

Az EU-15-ök vetésterülete az utóbbi években jelentős mértékben növekedet, s a vetett terület nagysága 350‑480 ezer ha között változott az utóbbi évtizedben. A fajlagos termésmennyiségek az USA-ban és az Európai Unióban a világátlag felettiek, az utóbbi régióban a hektáronkénti magtermés elérte a 2,76‑3,14 t/ha-t.

Hogy értékes kultúráról van szó azt eleinek cselekedetei is bizonyítják. Európában való megjelenését és nagyobb területen való elterjedését a Magyaróvárott is dolgozó Haberlandt Frigyes az 1870-es évek elején segítette elő a Kínából, Japánból, Mongóliából, a Kaukázusból és Tuniszból kapott „fajták” honosításával. Termesztése időről-időre változott, az iránta való érdeklődést mindig egy-egy világégés előzte meg. A múltban a háborúra való készülődés, a fehérje- és az olaj terén való önellátás igénye fordította a figyelmet termesztésére, s ezek indokolták, hogy nagy nemzeti kampányok középpontjába kerüljön. Nagyobb területen történő hazai termesztése Fáber Sándor munkásságának köszönhető, akinek irányítása mellett 1935-ben már 146 ha-on vetették el magját. A vetésterülete ezt követően 1943-ig fokozatosan nőtt, 1943-ban 34 480 ha-t ért el. A II. világháború után termelése visszaesett, s a fehérjegazdálkodás hazai változásaihoz igazodóan változott megítélése. Az 1980-as évek második felében az újraindított fehérjeprogram következtében 1988-ban érte el eddigi legnagyobb termőterületét - 66 ezer hektárt. Az ösztönző rendszer megszûnése következtében 1995-re a vetése ismételten 10 ezer hektárra csökkent, majd ezt követően az évenként is változó támogatások hatására 15-35 ezer ha között változott a terület nagysága. Az előzetes adatok alapján vetésterülete ebben az évben 10 ezer ha körüli.

A magtermés mennyisége évjárattól erősen függő tényező. Az utóbbi évek átlagos magtermése hektáronként 2 t körüli, ami jócskán elmarad az EU-15-ök termésátlagától. Ennek oka részben az, hogy ott öntözhető területekre helyezik el, s szükség szerint biztosítják a növényállományok vízigényét. A különböző időszakok hazai részletes termésadatait az 1. táblázat mutatja be, melyből látható, hogy a különböző fejlesztések eredményeként a hozamok a kezdeti időszakokhoz képest is jelentős mértékben növekedtek.

1. táblázat

A vetésterület és a hektáronkénti magtermés alakulása 1935-2000. között

A hazai termelési adatok a vetésterület nagyságát illetően is messze elmaradnak a lehetőségektől. Nálunk az ökológiai feltételek szintén kedvezőek e növény számára, amit jól alátámasztanak a következő adatok: a fejlesztési tervekhez készült felmérések szerint mintegy 400 ezer ha olyan területtel rendelkezünk, mely a talajok adottságai- és 300 ezer ha olyan területtel, mely a klimatikus adottságai alapján az eredményes termesztés minden feltételét kielégítené. A különböző termőtájak alkalmasságát mutatja az 1. ábra.

1. ábra

Szójatermő tájak értékelése Kurnik E. és Szabó L. (1987.) munkája alapján

A szója ma is stratégiai növény, amit jelez, hogy kemény tőzsdei árucikk. Nagyobb arányú termesztésével az évenkénti félmillió tonnát is elérő fehérjeimport részlegesen kiválthatóvá válna. Fontosságát növeli, hogy a szójából készült ételek egészségesek, emellett a szója kiváló takarmánynövény is.

Nagyon sokféle módon hasznosítható. A mag sok vízben oldódó fehérjét tartalmaz, az aminosavak aránya és mennyisége szintén kedvező. Magja könnyen őrölhető, jól süthető, kellemes ízû, az élelmiszeripari kívánalmaknak megfelel. Főzelékként való használatát alátámasztja, hogy a mag édes, dió-ízû, a maghéjat azonban célszerû a fogyasztás előtt eltávolítani. Az étkezési célra előállított fajták magszíne halvány-sárga, vagy zöld. Lisztjéből szójahús, -tej, keksz, magjából lecitin állítható elő. Olaját elsődlegesen a margarin gyártásához használják, de a bőripar is hasznosítja a bőrök cserzésére. Olaja, mely lassan száradó, a különböző hőfokon is állandó rugalmasságú és nem elszíneződő, a festékipar alapanyaga. Belőle lakk, kence, zománc- és nyomdafesték készíthető. Az egyéb ipari felhasználási területek közül a linóleum, a glicerin, a celluloid, különféle plasztikus anyagok, illetve a szappankészítéshez való hasznosítása emelhető ki. Magas lecitintartalmú olaja gyógyászati készítmények alapanyaga.

Az extrahálással, vagy hideg préselés útján nyert magpogácsa értékes takarmány, a tejelő szarvasmarhák napi adagja azonban az 1 kg-ot ne haladja meg.

Zöldtakarmányként nálunk kevésbé hasznosítják, ekként való értékét azonban megalapozza magas fehérjetartalma, s az, hogy dús, nagy zöldtömeget nevel. Közvetlen etetéshez a virágzás elején szükséges levágni, a növényt borító szőrzet miatt azonban az állatok nem szívesen fogyasztják. Zöldtömegtermése elérheti a 25-30 tonnát is hektáronként. Silózással is tartósítható, a vágás optimális ideje a hüvelyesedésekor van. Vegyes vetésekben – silókukorica közteseként – is termeszthető, bár az árnyékolást kevésbé tûri, megnyurgul és a tiszta vetéshez képest jóval kevesebb hüvelyt köt. 26-30% közötti nedvességtartalom mellett magtermése a kukoricával együtt jól tartósítható (CSM-technológia). Legeltethető is, viszonylag jó sarjadzóképességgel bír.

Szénaként való felhasználás esetén a csúcsi virágzás idején kell vágni, szénája egyenértékû a lucernáéval. Szalmatermése a magtermés kettő‑négyszerese. Szalmájának energiaértéke vetekszik a fáéval, így erre a melléktermékek hasznosítása során érdemes lenne több figyelmet fordítani. Szalmája csak alomnak használható.

Magját a benne lévő, a fehérje hasznosulását gátló un. antinutritív anyagok miatt a takarmányozásra való felhasználás előtt hőkezelni szükséges. Ez a kezelés többféle módon történhet, a csak néhány pillanatig tartó felmelegítésen kívül főzéssel, esetleg párolással. Több állatfajjal végzett kísérlet is igazolta, hogy a hőkezelt szójával való hizlalás esetén javult a hús minősége, jobb az állatok napi testtömeggyarapodása és kedvezőbbé vált a takarmányértékesítés mutatója.

A szója kiváló talajszerkezet-javító, ugyanakkor talajzsaroló növény. A gyökerein élősködő, de vele szimbiózisban élő rizóbium-baktériumok segítségével a talaj szervesanyagkészletét növelő kultúra. Jól társítható. Előveteményértékét elsősorban betakarításának ideje határozza meg. Zölden kaszálva kiváló előveteménye minden kalászosnak. A korábban érő fajták után még az őszi kalászosok mindegyike elvethető, azonban már az évjárat határozza meg azt, hogy utána milyen minőségû talajmunkát lehet végezni. A szója ugyanis a rendelkezésére álló talajszelvényt szinte teljes mértékben átszövi fejlett gyökérzetével, ezáltal kiválóan hasznosítja annak tápanyag- és vízkészletét. Így száraz időjárás esetén csak többszöri tárcsás talajelőkészítéssel lehet jó minőségû vetőágyat készíteni az utána következő kalászosoknak. A későérésû fajták előveteményértékének megítélése is nagyban függ az előzőekben említettektől, így kellő előrelátással praktikusabb e fajták után már tavasszal vetendő kultúrát a vetésszerkezet kialakításakor számításba venni.

Az utóbbi években jelentős mértékben csökkent a pillangósokkal bevetett terület nagysága. Termesztésének nagyobb arányú fejlesztését indokolja az is, hogy vele kedvezőbb vetésváltási rendszer alakítható ki. Bikultúrában termesztve, mint már a korábbiakban is volt róla szó a kukorica váltónövénye lehetne, elősegítve ezáltal a kukorica veszedelmes kártevője, a kukoricabogár elleni preventív – vetésváltáson alapuló – védekezés lehetőségének kialakítását. A vetésváltásban való nagyobb részvételével így biztosítani lehetne a 70% feletti gabonaarány (kalászos és kukorica együttesen) fellazítását. Természetes N-megkötése révén a talajok tápelemmérlege javítható, az általa megkötött - egyes irodalmi források szerint a 60-70 kg-ot is elérő nitrogénnel.

A szója a kettőstermesztésbe és köztestermesztés feltételrendszerébe is könnyen beilleszthető. Jól társítható növény, vethető a már említett kukoricával, de napraforgóval is. Zöldtrágyaként nálunk ritkán használják.

A termesztés feltételrendszerét megalapozó tényezők (biológiai: fajta, ökológiai: éghajlati, talajadottságok, termesztéstechnológiai - agrotechnikai, ökonómiai) közül ezúttal csak az elsővel foglalkozom.

A fajtaellátottság – a bevetett terület nagyságát alapul véve – nagyon jónak minősíthető. Az államilag elismert fajták száma a 2004. évi „Nemzeti Fajtajegyzék” szerint 38, melyek 4 éréscsoportba (4 igen korai érésû, 12 korai érésû, 20 középérésû, 2 kései érésû) tartoznak. E fajták közül 22 hazai nemesítésû, 16 honosított. Törlésre került a Borza és a CM-048 fajta, míg újonnan került állami elismerésre az Amphor, az Ika, a Lambton, a Meli és a PR 9901 jelû fajta. A fajták zöld- és maghozamai elsődlegesen a tenyészidő hosszától függnek, annak növekedésével egyenes arányosságban nő a termőképességük. Vizsgálataink alapján az is megállapítható, hogy még a legnagyobb terméseket adó kései állománycsoportba tartozó fajták is eredményesen termeszthetők hazai viszonyaink közepette.

A fajták éréscsoport szerinti besorolását az elismerés éve és a fajta származási helye szerinti megjelölésével a következőkben ismertetem:

1. Legkoraibb érésûek: Boróka (2001 HU), PR 9901 (2004 CA), Amphor (2004, FR), Lambton (2004 CA).

2. Korai érésûek: Evans (1978 US), I. Sz. 15 (1980 HU), Mc Call (1984 US), Bólyi 44 (1989 HU), Borostyán (1991 HU), Panther (1991 CA), Kurca (1992 HU), Réka (1993 HU), Tarna (1994 HU), Primor (1995 F), Korada (2001 CA), Meli (2004 HU).

3. Középérésûek: Eszter (1983 HU), BS 31 (1984 HU), Crusader (1987 CA), Bólyi 56 (1988 HU), Chandor (1989 F), Bólyi 45 (1990 HU), Ámor (1992 HU), Karola (1992 US), Otilia (1992 HU), Stefi (1993 HU), Flóra (1993 HU), Dávodi 2016 (1993 YU), Anita 66 (1994 YU), Elvira (1995 HU), Bóbita (2001 HU), Krisztina (2001 HU), Alisa (2002 YU), Etelka (2002 HU), Bács Kun (2002 HU), IKA (2004 HU).

4. Késői érésûek: Drina (1989 YU), Zsuzsanna (1995 HU).

A fajtától elvárható legfontosabb értékmérő tulajdonságok a

• nagy magtermőképesség;

• nagy zöldhozam;

• jó termésbiztonság;

• megfelelő ökostabilitás;

• betegségekkel és kártevőkkel szembeni ellenállóság;

• jó állóképesség;

• a betakarítást befolyásoló alsó hüvelyszint magasság;

• pergésmentesség;

• nagy fehérje- és olajtartalom

• nagy fehérje- és olajtermés.

Egy-egy termesztési körzetbe, vagy egy adott táblába vetendő fajta kiválasztásához az évente kiadásra kerülő „Leíró fajtajegyzék”, vagy a nemesítő helyek által kiadott tájékoztatók adnak megfelelő információt. A fajtamegválasztás a követendő agrotechnikai beavatkozások szükségességét is befolyásolja, s csak a fajta igényének ismeretében lehet dönteni arról, hogy mikor, mekkora csíraszámmal és mekkora ezermagtömegû vetőmagból mennyit vessünk. Érdemes a technológia összeállításánál arra is figyelemmel lenni, hogy milyen a fajta betegségekkel szembeni ellenállóképessége, a vegyszerérzékenysége, az öntözésreakciója, tenyészidő- és tápanyagszükséglete.

A szója a borsónál sokkal igényesebb kultúra, ami a talajjal, a tápanyagellátottsággal és a vízzel szembeni fokozottabb igényessége tekintetében egyaránt megmutatkozik.

Felhasznált irodalom

Kurnik E. ‑ Szabó L.: 1987. A szója. Kultúrflóra 58. Akad. Kiadó Bp. 243.

A cikk szerzője: Dr. Kajdi Ferenc állomásvezető