Voisin és Gruber szerint a gyep nemcsak botanikai, növényélettani és növénytermesztési fogalmat jelent, másrészt a legeltetés nemcsak olcsó takarmányozási mód. A gyep növényei és a rajta legeltetett állat összhatása teszi a legelőt jó legelővé. A legelő növényzete, a gyep talajában munkálkodó hasznos mikroszervezetek („liliputi szervezetek hatalmas serege munkálja be az alaptrágyát a gyepbe”) és a legelő állat életközösséget alkotnak, ezek szoros kapcsolatban állnak egymással (Voisin).
A gyepek termőképességének fenntartása, élettartamának kialakítása érdekében végzett beavatkozások, az alkalmazott agrotechnikai eljárások során mindezen törvényszerûségeket figyelembe kell venni. Nem véletlenül mondta Klapp az ismert német gyepkutató, hogy „a gyepgazdálkodás sokkal nagyobb mûvészet, mint a földmûvelés”.
A gyep állateltartó képességét meghatározza az ökológia, szabályozza a technológia és befolyásolja az állatok igénye. Ezért hasznos a természeti tényezőkhöz igazított technológia, amely lehetővé teszi a kedvező hatások érvényesülését és mérsékli, vagy kiiktatja a terméscsökkentőket (Vinczeffy).
A gyepek szakszerû ápolását, okszerû tápanyagellátását, az ezekre irányuló kutatómunkát, a hazai és külföldi kutatók, gyakorlati szakemberek talán a legfontosabb feladatainak tekintik, melyek döntően meghatározzák a terméshozamot, a termés minőségét, a gyepek élettartamát. Az ápolási munkák elmaradása miatt a gyepterületek gyomosodása, mohásodása tapasztalható, a levegő és vízhiány miatt a mikrobák tevékenysége lelassul, a tápanyag feltáródási folyamatok csökkennek. E leromlás irányába ható folyamatok alapvetően megváltoztatják a gyep botanikai összetételét, elsősorban az értékes fûfajok és pillangósok rovására.
A gyepek ápolásának és az erre a célra kifejlesztett speciális mûvelő eszközök célja: a gyomok irtása, gyephasználattal járó talajtömörödöttség megszüntetése, a csapadék azonnali és veszteségmentes befogadásának, tárolásának biztosítása, a talaj szellőzésének, víz-levegő arányának növelése, a gyepnövényzet mélyebb rétegekbe való legyökerezésének elősegítése (szárazságtûrő képesség fokozása), a tápanyag-, víz- és hőgazdálkodás javításával a terméshozam növelése. A mûvelő eszközök közvetett hatása is fontos.
Az újtelepítésû és a már beállt többéves gyepek ápolását az eltérő sajátosságaik miatt, külön szeretnénk ismertetni. E publikáció keretében elsősorban a legelők termőképességének fenntartását célzó ápolási munkákra térünk ki. Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a mûvelő eszközök használata „nyirkos” talajállapotban történjen. A túl nedves, vagy túl száraz talajállapot mellet nem érjük el a kívánt célt, sőt a gyepnemez sérülése is nagyobb mértékû lehet.
Az új őszi telepítésû legelők tavaszi ápolási munkái közül elsőként a réthenger szerepét emelnénk ki, mely kiválóan alkalmas a felfagyások és a talajegyenetlenségek megszüntetésére. A tavasszal kelő, a gyepállományt túlnőtt gyomnövények irtása 10-12 cm magasságban megemelt fûkaszával történhet. A lekaszált gyomokat a területről el kell távolítani, mert alatta a fiatal gyepnövények kipusztulnak.
Az első növedék lekaszálása után (szenázsnak, vagy szénává történő tartósítást követően) ismét réthengert alkalmazzunk. Ezt az első évben minden kaszálás után célszerû megismételni. Célja a legelőterület előkészítése a következő évi legeltetésre. Azokon a területeken, ahol nincs mód, un. váltott, legelő - kaszáló hasznosításra (pl. természetes kaszálóknál), a réthenger használata elősegíti az értékes aljfüvek megmaradását a gyeptársulásban.
A beállt, több éve telepített legelők, természetes gyeptársulások ápolása, a gyepavar eltávolítására, a felfagyott gyepek hengerezésére, a talaj tömörödöttségének és a felszíni egyenetlenségek megszüntetésére, a trágyalepények szétteregetésére, a tápanyagok valamint a természetes csapadék talajba juttatásának elősegítésére, a tisztító kaszálások elvégzésére irányul. A gyepek ápolására használt speciális gépekkel e mûveleteket úgy kell elvégezni, hogy a gyepállomány lehetőség szerint ne károsodjon.
A gyepavar eltávolítására, a felszíni egyenetlenségek elmunkálására gyepboronát alkalmazzunk. E mûvelő eszköz sajátossága, hogy mindkét oldalán Y alakú csuklós tagokból és ezeket összekapcsoló láncszemekből áll. A borona egyik oldalán hosszabb véső alakú fogak találhatók, mely alkalmassá teszi a gyepszőnyeg szellőztetésére, a tápanyagok talajba juttatására. A különböző kivitelben (háló, csuklós, rugós) készült boronák jól idomulnak a gyepfelszínhez. A gyepboronát kora tavasszal a vegetáció megindulásakor kötött talajokon első mûvelő eszközként használhatjuk, laza talajokon ellenben tapasztalataink szerint, előtte célszerû réthengert járatni. A legeltetést követően a rétboronák alkalmasak a trágyalepények szétterítésére, a bujafoltok kialakulásának megakadályozására, a friss vakondtúrások elmunkálására, valamint a tisztító kaszálást követően, a szervesanyag maradványok eltávolítására.
A rétszellőztető késes henger (RKH) a tömődött és taposott gyepek szellőztetésére, víz-és hőgazdálkodási viszonyok javítására szolgál. A hegyes véső alakú kések (11-12 db/m2) talajtól függően a gyep felső 5-8 cm-es rétegében fejtik ki hatásukat. Használata legeltetés után és a gyepek őszi beteleltetése előtt indokolt, de mûtrágyák és meszező anyagok kijuttatása előtt, valamint felülvetések előkészítésére is előnyös.
A gyep talaj levegő arányának növelése elősegíti a káros kén- és szerves vegyületek oxidációját, kedvező feltételeket teremtve a hasznos élőszervezeteknek elősegíti a szerves anyagok mineralizációját.
A talajlazítók több típusát alkalmazhatjuk gyepen (középmély 300-400mm, mélylazítók 600-700 mm). Legfontosabb szerepüket a gyepek termőképességének fenntartásában, az alábbiakban foglalhatjuk össze: javul a gyeptalajok vízgazdálkodása, jelentősen változik a gyep gyökérzetének szintenkénti viszonylagos mennyisége, kedvező botanikai összetételû gyepállományt alakíthatunk ki, csökken az erózió veszélye, jelentősen javítja a talajok biológiai életét, a tápanyagok felvételét, megakadályozza a mohásodás kialakulását. Az altalajlazítók hatása a terméshozamra a második és harmadik termő évben mutatkozik. 15-20 % többlettermés érhető el. Az altalajlazítást célszerû telepítés előtt elvégezni. Mélylazítást 5-6 évenként, középmély lazítást (fenntartó lazítás) 3-4 évenként célszerû elvégezni.
Tisztító kaszálást az állatok által le nem legelt, a területen hagyott növények eltávolítására, a vegetációs időben a legeltetés befejezése után célszerû elvégezni.
A gyepek ápolása, mûvelése során végzett beavatkozások eredménye sok esetben nem azonnal jelentkezik, ugyanakkor tartós hatású. Az itt elkövetett hibák korrigálása hosszú időt és többletköltséget igényel. Egy adott termőhelyen kialakult, vagy az általunk kialakított optimális gyeptársulás fenntartása, termőképességének növelése nem egyszerû feladat, az elméleti ismereteken felül nagy gyakorlati tapasztalatot igényel.
A gyepek trágyázásának irányelvei különböznek a szántóföldi kultúrákétól. A gyepnövények sajátossága, hogy a gyökérzet - melyben a tartaléktápanyagok felhalmozódása történik - 92% a talaj felső 10-15 cm rétegében helyezkedik el. A gyeptársulás különböző növényfajokból áll (pázsitfüvek, pillangósok, egyéb növények), melyek eltérő tápanyagigényét a trágyázás, a trágyaféleségek megválasztásánál figyelembe kell venni. Trágyázással nemcsak a terméshozamot, annak beltartalmi értékeit befolyásolhatjuk, de jelentősen megváltoztathatjuk a gyeptársulás botanikai összetételét is. Közismert, hogy a nitrogén trágyák elsősorban a pázsitfûfélék terméshozamát, annak minőségét, a foszfor- és kálium trágyázás a pillangósok fejlődését segítik, de befolyásolják télállóságukat is.
Mivel a gyep területét állandó növényzet borítja, szerves trágyák közül elsősorban a hígtrágyák használata terjedt el. Korábban végzett híg sertéstrágya öntözési kísérleteink során kedvező változásokat tapasztaltunk az ősgyep állomány botanikai összetételében a pillangós komponensek javára. A 20 mm híg sertéstrágya kijuttatását követően 20 mm lemosó öntözést alkalmaztunk intenzív szakaszváltó legelőn.
A gyepek trágyázásában legnagyobb jelentőséggel a mûtrágyák és azok különböző formái bírnak. Ezek kijuttatása a talajfelszínre, a növényzetre (levéltrágyázás) a növények táplálóanyag igényének megfelelően több részletben történik. A számtalan hazai- és külföldi mûtrágyázási kísérletek eredményeiből nagyon nehéz közös és általánosan alkalmazható következtetéseket levonni. A mûtrágyázás hatékonyságát az ökológiai viszonyok, a növényállomány faji összetétele, a kijuttatás ideje, stb. nagymértékben befolyásolják. A tápanyagpótlásnál irányelvként fogadjuk el a 100kg széna előállításához szükséges hatóanyagok mennyiségét, melyet a legtöbb szakirodalom 3,0 kg nitrogén, 0,7 kg kálium, 1,4 kg foszfor , összességében 5,1kg vegyes hatóanyagban határoz meg. Alapelvnek tekintjük, hogy a foszfor és kálium mûtrágyákat alaptrágyaként ősszel, a nitrogén trágyákat tavasszal és a vegetáció során adagtól függően több részletben juttatjuk ki.
Nagy adagú N mûtrágyázás esetén különösen fontos a mikroelem trágyák különböző formáinak egyidejû kijuttatása.
A pillangósok gyökérgümőin élő baktériumok megkötik a levegő nitrogénjét a talajban. A füvek részére e módon juttatott nitrogén közvetlenül hasznosul. Különösen értékes számunkra a fehérhere, melynek megtartására a gyeptársulásban nagyobb adagú mûtrágyahasználat mellett is törekedni kell.
Újabban kedvező eredményeket értek el a különböző környezetkímélő, a tápanyagok feltáródását elősegítő baktériumok, természetes hozamfokozók alkalmazásával.
A cikk szerzője: Makai Péter Sándor
