Ráadásul meglehetősen hasonló egyedekből állnak (homogének) aminek következtében nem vagy alig tudnak alkalmazkodni az esetleg megváltozó környezeti feltételekhez legyen az élő (például egy betegséget okozó gomba) vagy élettelen (mint a fagypont alatti hőmérséklet). Egy egy fajtát huzamos időn keresztül termesztő gazda tapasztalhatta már, hogy jól bevált, betegségeknek ellenálló fajtája egyszerre fogékonnyá vált bizonyos betegséggel szemben, vagy a rekordokat döntögető évek után egy kritikus évben egyszerûen kifagyott. Kézenfekvő magyarázat, hogy a fajta „leromlott” mivel fenntartását és vetőmag előállítását nem kellő gonddal végezték. A valóságban többnyire ilyen esetekben nem a fajta változott meg hanem a nálánál sokkal változékonyabb kórokozó szerezte meg a fertőzés csodálatos képességét. Ráadásul az új kórokozó változat okozta kár is nagyobb lehet az eredeti „enyhe” típus okozta termésveszteségnél.

Hasonló de világosabb a képlet az őszi gabonákat veszélyeztető legismertebb élettelen környezeti stressz tényező a tél esetében is. Őszi gabonáink fejlődéséhez életük egy korai szakaszában szükségük van hosszabb-rövidebb ideig alacsony hőmérsékletre ami a tél folyamán rendszerint meg is kapnak. A nemesítés a fajtákat úgy igyekszik alakítani, hogy esetenként a fejlődésükhöz szükségesnél sokkal alacsonyabb (a valóságos téli)  hőmérsékleteket is képesek legyenek hosszú időn keresztül elviselni. A lehetőségek azonban élettanilag korlátozottak. Az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet a fajtaválaszték alakításával  „megfelelő” télálló képességû fajták állami elismerésével igyekszik a tél okozta károk kockázatát mérsékelni. Csak reménykedhetünk abban, hogy a vizsgálati időszak három tele jellemzően reprezentál egy hosszabb esetleg pár évtizedes időszakot és az újonnan elismert fajták képesek lesznek tulajdonságaikat a kísérletek alapján megállapított módon kifejezésre juttatni.

A szokásosnál lényegesen hosszabb, hidegebb tél, hóhiány vagy túl hosszú ideig esetleg lekérgesedett hóval való borítottság azonban elkerülhetetlenül károkat okoz. A 2002. évi tél (2-3 hullámban több egymást követő napon – 15 - 20°C alatti hőmérsékletével, ami nyugaton hó nélkül, az ország keleti és középső részén hótakaróval jelentkezett) az ország őszi árpa vetésterületének 11%-át semmisítette meg. A nyári aszály okozta termésveszteséggel együtt az országos termésátlag 169170 ha átlagában 2559,6 kg/ha lett, 14%-al alacsonyabb az előző évinél.

Népszerû takarmánygabonánk krízishelyzetben van. Az időjárási szélsőségek ilyen mértékének állandósulásához a jelenlegi fajtaválaszték legtélállóbb fajtáinak széleskörû használatával még tudnánk alkalmazkodni. A szélsőségek, időjárási anomáliák fokozódása azonban a vetésterület és termés további csökkenését eredményezheti. Kezdeti intézkedésként fajtaválaszték váltást sürget.

 A téli kipusztulás jelensége

Őszi vetésû gabonák téli kipusztulása több okból következhet be. A kifagyás már 1-2 napig tartó - 15 °C -os hideg hatására is bekövetkezhet. A tenyészőcsúcs a perifériáktól befelé irányulóan pusztul részben vagy egészben a növény teljes elhalásáig. Hótlanság állapota fokozza a kifagyás veszélyét.

Hosszan tartó hóborítottság kipállást okoz. A növények felhasználják a rendelkezésükre álló korlátozott mennyiségû oxigént. A felhalmozódó széndioxid mérgezi a növényeket, a fény hiánya lehetetlenné teszi az igen fontos felépítő folyamatok energetikai megalapozását. Gyengültségi parazita gomba (Fusarium nivale) pusztítja a növényeket. A kipállás legfőbb tünete oolvadás után a hó nyomása miatt a talajra nyomott, elpusztult fehéres penészkiverődéssel fedett levél, ami idővel széttöredezik, eltûnik.

A felfagyás a talaj és a gyökerek elválása egymástól a váltakozó fagyás - felengedés következtében zsugorodó - kiterjedő talaj miatt. (Tomcsányi A.: Az őszi árpák télállósága és a vetésidejük közti kapcsolat. Megjelenés alatt).

Védekezés a téli kipusztulás ellen. A növényfajta szerepe.

Nincs észszerû költséghatékonysággal alkalmazható módszer a téli időjárás befolyásolására, a tél okozta termés veszteség csökkentésére. Az őszi árpát termesztő gazda csak alkalmazkodni tud jó agrotechnikával időben végzett, nem túl korai vetéssel megfelelően fejlett és edződött növényállománnyal. Kipállás veszélye esetén segíthet a hókéreg feltörése állatok gépek áthajtásával, de az utóbbi évek hótalan és enyhe telei elaltatták ezirányú éberségünket.

Legfőbb tényező azonban a jól megválasztott fajta. 2002/2003. évben 13 korai és 24 középérésû őszi árpafajtát vizsgáltunk az államilag elismert növényfajták kísérleteiben. 11 kísérletünkből egy észak-keleti teljes egészében elpusztult a tél folyamán két déli illetve nyugati állomásunkon minden fajta károsodás nélkül telelt. A többi kísérlet megmutatta mire képesek a vizsgált fajták ilyen kritikus évben mint az idei.

Milyen fajtákat termesszünk?

Az alkalmazkodó és stressztûrő képesség a növénytől többlet energiát igényel. A termésbiztonság termőképesség-áldozattal jár. Kemény tél azonban bármikor bekövetkezhet, ezért célszerû a gyengébb télálló képességû fajták termesztését  alaposan megfontolni, a téli kipusztulás kockázatával szembe állítható előnyöket alaposan mérlegelni. Akkor is ha másik publikációk esetleg általam –télállósági probléma miatt- kockázatosnak ítélt fajtákkal elért helyi termésrekordokról számolnak be. Kiemelhető a korai érésû Botond és KH Viktor kiváló télállósága. A korai éréscsoport fajtái emellett koraiságuk következtében jobban elkerülik a nyári szárazság kártételét is.  

 A középérésû KH Malko, KH Center, Venus és Petra fajták télállóképessége ugyancsak kiváló. Használatuk csökkenheti a mindig fenálló téli kipusztulás veszélyét, ezáltal a gazdálkodás kockázatát.

A gyengébb télálló képességû fajták a korai éréscsoportban a GK Stramm és a Fantázia, a középérésûben pedig a Rex és az Esterel jóval az átlag alatti télálló képességgel. Ezek termesztése helyi jelentőségû lehet, alapos előzetes megfontolást igényel.

A cikk szerzője: Dr. Matók György