Eredményes búzatermesztés csak kellő szaktudás és információ birtokában, a teljes termesztési ciklusra kiterjedő, szakszerû és okszerû gazdálkodással biztosítható. Ilyen feltételek között vagyunk csak képesek megfelelni az egyre növekvő elvárásoknak és stabil, kiváló minőséget termelni relatív magas hektáronkénti termésátlagokkal. A búzatermesztés jövedelmezőségét számos tényező befolyásolja. Ezek jelentős részét módunk van bizonyos mértékig befolyásolni, illetve alakítani. A termőhelyhez, a felhasználói igényekhez illeszkedő fajtamegválasztás, az alkalmazott talajmûvelési rendszer, a vetés és a növényápolási munkák, valamint az aratás pontos időzítése mind alapját képezik a nyereséges búzatermesztésnek. A legnagyobb törődés, a legkörültekintőbb gazdálkodás sem hozza meg azonban a várt eredményt, ha a búza tápelem-igénye kielégítetlen marad. Napjainkban

különösen aktuális a tápanyagellátás kérdése, hiszen talajaink kedvező tápanyagellátottsága az elmúlt évtized „rablógazdálkodása” következtében gyakorlatilag megszûnt.

Az őszi búza tápanyagellátásának tervezése során a hazánkban elfogadott szaktanácsadási rendszerek alapján (MÉM-NAK „kék füzet”, MTA-TAKI, MTA-GKI) számos tényezőt kell figyelembe vennünk. Ezek közül a legfontosabbak:

• a termőhely (a tábla talajtípusa, valamint fontosabb agronómiai tulajdonságai határozzuk meg. Az ország egyes területeire jellemző talajtípusokat a 2. ábra mutatja be)
• a növény fajlagos tápanyagigénye (malomipari célra termelt őszi búza esetében ez 100 kg szemtermésre vonatkoztatva megközelítőleg 2,7 kg N; 1,1 kg P2O5; 1,8 kg K2O)
• a várható termés mennyisége (meghatározása az előző évi terméseredmények alapján történik)
• a talaj tápanyagszolgáltató képessége (meghatározása a gazdálkodó által minimálisan 5 évente elvégeztetett talajvizsgálati eredmények alapján történik)
• valamint bizonyos korrekciók (az elővetemény hatása, az istállótrágyázás utóhatása, az öntözés hatása, a növényfajta trágyareakciója, a termelési színvonal)

Fenti paraméterek segítségével nagy biztonsággal meg tudjuk határozni a kijuttatandó hatóanyagok optimális mennyiségét.



Gyakorlati oldalról az őszi búza fajlagos mûtrágya-hatóanyag igénye jó- és közepes NPK ellátottságú termőhelyeken 20-30 kg N, 14-23 kg P2O5, valamint 11-22 kg K2O szemtermés tonnánként. Ez a mennyiség 45-75 kg vegyes hatóanyagnak felel meg.



Az őszi búza összes mûtrágyaigényének meghatározása a szakszerû tápanyagellátáshoz azonban önmagában kevés. A kijuttatás tervezéséhez nem nélkülözhetjük a növény tápanyagfelvételi dinamikájának ismeretét (3. ábra).



A megcélzott termésszint-, valamint maximális minőség eléréséhez a búza időben változó tápanyagigényének folyamatos és harmonikus biztosítására kell törekednünk. Ily módon a közvetlen növénytáplálási előnyökön túlmenően nő a kijuttatott mûtrágyák hasznosulása, valamint csökken a tápelemek (kiemelten a nitrogén) kimosódásából származó környezetszennyezés lehetősége.



Az őszi búza egyes fenológiai szakaszainak tápanyagigénye rendkívül eltérő. Tápanyagfelvételének ideje a tenyészidőnél rövidebb, a kalászhányásig gyakorlatilag befejeződik. A fiatalkori növekedés szakaszában, keléstől bokrosodásig legnagyobb az őszi búza érzékenysége a tápanyagok iránt. Tápanyagfelvételének ugrásszerû indulása bokrosodásának középső időszakára tehető. Ez az időszak gyakorlatilag egybe esik a szárazanyag felhalmozódás időszakával.



A nitrogén leginkább a vegetatív szervek növekedését és fejlődését segíti, de alapvető befolyással van a generatív szervek fejlődésére is, hiszen a kalászka differenciálódása a vegetatív időszakban felvett nitrogén függvénye. A búza N-igényének folyamatos kielégítése a nagy és jó minőségû termés letéteményese. A búza N-felvétele már ősszel jelentős. A felvétel görbéje a szárazanyag-felhalmozás görbéjéhez hasonló. A búza az összes N-igényének bokrosodásig 15-20 %-át, a szárba indulásig kb. 40-50 %-át, a kalászolás végéig mintegy 90 %-át veszi fel. A növény N-felvétele szárba induláskor hirtelen megnövekszik és maximumát a virágzáskor éri el. Ősszel, különösen csapadékos időjárás esetén a csírázás és a kelés N igényét a talaj természetes tápanyag-szolgáltató képessége rendszerint képes fedezni. Az ekkor kijuttatott túlzott mennyiségû nitrogén a növények buja növekedéséhez vezet, melynek rendszerint az állományok kifagyása, megritkulása a következménye.



A kalászos gabonák, így a búza nitrogéntáplálásának egyik legkritikusabb időszaka tél végén, illetve kora tavasszal van. Ekkor a növények asszimilációs tevékenysége már erőteljes, azonban az alacsony hőmérséklet, valamint a gyakorta anaerob viszonyok miatt a talaj természetes N-szolgáltató képessége sokszor még nem képes fedezni a szükségletet.



A bokrosodás kezdetén kijuttatott N-mûtrágya növeli az állománysûrûséget és az asszimiláló felületet, másfelől pedig előnyösen befolyásolja a kalászorsó hosszúságát. A kalász hosszúsága pedig a kalászonkénti szemszám, így a termés mennyiségének egyik alapvető meghatározója.



A szárbaindulás-, valamint a virágzás időszakában a felvehető nitrogénnek elsősorban a termés minőségi paramétereinek (sikértartalom, nyers fehérje tartalom, farinográfos értékszám stb…) alakulásában van meghatározó szerepe. Ebben az időszakban dől el azonban az is, hogy a megtermékenyült virágok hányad részéből lesz termés és mekkora lesz a szemek tömege.



A növények által felvehető nitrogén a többi tápelem felvételére is serkentőleg hat. Önmagában ne várjunk azonban átütő sikert a nitrogéntrágyázástól! Kedvező hatásai csak abban az esetben realizálódnak, ha a növény számára valamennyi tápelem (P, K, S, mikroelemek) a szükséges mennyiségben a rendelkezésre áll. Ellenkező esetben a különböző tápelemek arányai kedvezőtlenül alakulnak a növényben, ami a termés mennyiségi, valamint minőségi mutatóinak romlása mellett felveti a környezetszennyezés veszélyét is. Külföldi adatok alapján ugyanis pl. minden egyes kg kén hiánya 4-15 kg-mal csökkenti termesztett növényeink nitrogénfelvételét. A N-felesleg a talajból, különösen csapadékos időjárás esetén kimosódik.



A megfelelő foszforellátás elősegíti a búzanövény gyökérzetének fejlődését, segíti a bokrosodást, a megtermékenyülést, a szemképződést. Gyorsítja az érést, javítja a harvest-index alakulását, valamint a gyökérfejlődés és a keményítőszintézis serkentése révén növeli a növények télállóságát. Megfelelő foszforellátás esetén nő a szem tömege, valamint javul a vetőmagtermesztésnél elengedhetetlen csírázóképesség, valamint a csírázási erély is. A búza foszforszükségletének maximuma gyakorlatilag egybe esik a szárazanyag felhalmozás maximumával. Túladagolása a nitrogénnél kevésbé veszélyes, azonban elsősorban a P: Zn antagonizmus révén, kiváltképp bázikus talajokon csökkenheti a mikroelemek felvehetőségét.



Kimosódási veszteségei a talajból nem teszik szükségessé a megosztott adagolást.



Az őszi búza káliumigényes növény. A kálium számos funkciója mellett kiemelendő a búza vízháztartására kifejtett jótékony hatása. A növényi sejtnedv ozmotikus nyomásának növelésével serkenti a vízfelvételt és gátolja a vízleadást. Napjaink száraz - aszályos körülményei között különösen fontos tehát talajaink megfelelő K-ellátásának biztosítása. A növény N:K aránya alapvetően befolyásolja annak fagyállóságát, szárszilárdságát és ezen keresztül minőségi tulajdonságainak alakulását is.



A búza a legtöbb káliumot a vegetatív növekedés szakaszában igényli. A keléskor, 3-4 leveles korban elégtelen K-ellátás jelentősen csökkenti a búza produktív bokrosodását. Jegyezzük meg, hogy - a szinte az egész országra jellemző - káliumhiányos talajon a megfelelő K-pótlás nélkül elvégzett bőséges őszi N-trágyázás kedvezőtlenebb, mintha semmiféle kezelésben nem részesítettük volna állományunkat! Hazai talajtípusainkon a káliumtrágyázás általános ideje az őszi alaptrágyázás. Csak laza homoktalajokon válhat indokolttá ezen tápelem egy részének tavaszi kijuttatása.



A Ca, Mg, valamint a mikroelemek megfelelő pótlása mellett a légköri inputok csökkenésének következében egyre kiemeltebb szerepet kap a kén esetleges pótlásának kérdése. Az őszi búza kénigénye mintegy 17-30 kg-ra tehető hektáronként. Az őszi búza megfelelő kénellátása a minőségi búzatermesztés egyik fontos tényezője. A búzaliszt minőségi tulajdonságai (a tészta nyújthatósága, nyújtási ellenállás, kenyértérfogat) ugyanis szoros kapcsolatot mutatnak a növény kéntartalmával. Amennyiben a búza kénellátottsága elégtelen, vagy a növény N:S aránya 17 (21):1-nél tágabb, a termés sütőipari tulajdonságainak jelentős romlása mellett akár 30%-os terméscsökkenéssel is számolhatunk. A probléma kivédésére német kutatók tavasszal 20-40 kg ha-1 S hatóanyag könnyen oldható szulfát formában történő kijuttatását javasolják.



Az őszi búza táplálkozásélettani sajátosságai, valamint a tápelemek feltáródási folyamatai és a fontosabb talajtulajdonságok összefüggései alapján az őszi búza trágyázása a következőkben foglalható össze (4. ábra):



Ősszel az alaptrágyázás során juttatjuk a talajba a talajvizsgálati eredmények alapján számított K2O, valamint P2O5 mennyiségének 100 %-át.



Laza talajon a kimosódás esetleges veszteségeinek csökkentése érdekében a kálium 70 : 30%-os megosztott kijuttatása is célravezető lehet az őszi : tavaszi időszakban. Magas technikai színvonalon álló üzemeknél, intenzív termesztés esetén szóba jöhet a foszfor és a kálium egy részének a tavaszi kijuttatása is. Ez utóbbi esetben azonban számolnunk kell azzal, hogy a tápanyagok felvehetősége az időben eltoltan jelentkezik!



Általános alapelv, hogy az alaptrágyázás során a növény alá számított N-nek csak mintegy a felét célszerû kijuttatni. A talajok fizikai féleségétől, minőségétől függően így a nitrogén 30-60 %-a juttatandó ki ősszel, alaptrágyaként. Irányelv továbbá, hogy az így maximálisan kijuttatható N-adag mintegy 50 kg hektáronként. A fennmaradó mennyiséget tavasszal, fejtrágyázás formájában célszerû kiadni a területre.



Az egyes tápelemek kijuttatásánál vegyük figyelembe, hogy a különböző vegyületek felvehetősége, talajkolloidokhoz való viszonya eltérő. A mûtrágyaforma megválasztásánál további fontos szempont kell legyen a talaj kémhatása is!



A fennmaradó tápanyagmennyiség (döntően N) tavaszi, állományra történő kijuttatását nevezzük fejtrágyázásnak (5. ábra).



A fejtrágyázás alatt gyakorlatilag azt a mûveletet értjük, mikor a kelés után, a tenyészidőszak alatt juttatunk ki mûtrágyát a területre egy, vagy több alkalommal. Az eljárás célja a megcélzott termésmennyiség és minőség biztosítása mellett a mûtrágyák hatékonyságának növelése, a veszteségek csökkentése. A mûtrágyákra alapozott fejtrágyázási megoldások sokfélék lehetnek (szilárd, folyékony, szuszpenziós). Közös céljuk azonban a búza dinamikus tápanyagigényének a kielégítése a növény gyökérzetén keresztül. A fejtrágyákat rendszerint a csapadék mossa be a talajba.



Fejtrágyázásra leginkább a gyors hatású (NH4+, valamint NO3-) iont tartalmazó mûtrágyák alkalmasak. Ezek közül is a gyors hatás eléréséhez a nitrát-forma használata javasolható (ammónium-nitrát, kalcium-nitrát). Az ammónium-szulfát nitrogéntartalma lassabban válik a talajban a növények számára felvehetővé. Folyamatos feltáródása révén inkább az alaptrágyázás mûtrágyája. Könnyen felvehető kéntartalmánál fogva azonban a növények kénigényének fedezésére kitûnően alkalmas ez a trágyaféleség.



A fejtrágyázásnál kerüljük a karbamid alkalmazását! A talaj felszínére juttatott és nem bedolgozott karbamid ugyanis a levegő páratartalmával, valamint a csapadékkal reagálva bomlik és N-tartalmának jelentős része ammónia formájában a légkörbe illanva hasznosítatlanul elvész.



A fejtrágyázás idejével, számával kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Általános érvényû megállapításként azonban fogadjuk el, hogy az első fejtrágyázás ideje az őszi búzánál a bokrosodás időpontjában aktuális. Ez az időszak a tél végére, kora tavaszra esik. A kijuttatásnál vegyük figyelembe, hogy hóra, fagyott területre ne juttassunk ki mûtrágyát, valamint a talajtaposást igyekezzünk a minimálisra csökkenteni! A második fejtrágyázás ideje a búza szárba indulásának időpontjára tehető, a harmadik fejtrágyázás elvégzése a virágzás kezdetén indokolt. A két-három részletben (20-40 kg ha-1 kezelésenként) adott nitrogénnel nagyon jól lehet igazodni a búza tápanyagigényéhez, mely a termés növekedése mellett annak sütőipari paramétereiben is szignifikáns pozitív változásokat eredményez (1. táblázat). A többszöri kijuttatás azonban többletköltséget jelent a gazdálkodó számára, melyet a várható árbevétel nem minden esetben képes kompenzálni. Számos esetben a harmadik fejtrágyázás nem hozza a várt eredményt, mivel szárazságra hajló éghajlatunkon (kellő bemosó csapadék hiányában) a fejtrágya érvényesülése bizonytalan.



Fenti megfontolások alapján a három részletben megosztott fejtrágyázás elsősorban a következő terülteteken javasolható:

• laza talajú területeken,
• nitrogénnel gyengén ellátott területeken,
• csapadékos időjárás (klíma) esetén,
• intenzív fajtákkal történő, nagy mûtrágyaadagokkal végzett intenzív termesztésnél.

Minden más esetben a költségek minimalizálása érdekében célszerû lehet harmadik fejtrágyázás elhagyása, illetve az egyéb aktuális növényvédelmi munkákkal való összekapcsolása.



A harmadik fejtrágyázás mikroelemekkel gazdagított UAN oldatos levéltrágyázással váltható ki az aktuális növényvédelmi munkákkal kapcsoltan. Az egyes kezelések pontos adagjainak meghatározásában a mûtrágyázási terv keretszámai csak tájékozató jellegûek. Intenzív gazdálkodás esetén mindenképpen javasolható a szóban forgó fenológiai szakaszokban kiegészítő talaj-(Nmin), valamint növényvizsgálatok elvégzése is.



Gyakorlati oldalról a jó alkalmazkodóképességû, max 5 t ha-1 körüli teljesítményre képes fajta esetén, jó N-szolgáltató, magas humusztartalmú talajokon elégedjünk meg a bokrosodáskor elvégzett fejtrágyázással! Ennek során az általánosan alkalmazott pétisó formájában kijuttatott nitrogén NH4+-ionjainak az agyagkolloidok felületén történő megkötődése egyúttal tartós nitrogénforrást is jelent a búza későbbi fenológiai szakaszai számára.

Dr. Kalocsai Renátó - Dr. Schmidt Rezső - Dr. Szakál Pál



Nyugat-Magyarországi Egyetem



Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar



Mosonmagyaróvár



Felhasznált irodalom





Árendás, T. - Csathó, P. Németh, T. (2001): Tápanyagellátás a minőségorientált búzatermesztésben. In: Bedő, Z. (szerk..) A jó minőségû, keményszemû búza nemesítése és termesztése. Lénia Bt. Érd



Barabás Z. (szerk.)(1987): A búzatermesztés kézikönyve. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest



Buzás, I. (szerk.) (1983): A növénytáplálás zsebkönyve. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest



Kajdi, F. (2000): A „minőség” szerepe a búza termesztésében I. Növényvédelmi Tanácsok. 9,11.



Kajdi, F. (2000): A „minőség” szerepe a búza termesztésében II. Növényvédelmi Tanácsok. 9,12.



Kajdi, F. (2003): Az őszi kalásuosok termesztésének időszerû kérdései. Növényvédelmi Tanácsok 12:10.



Késmárki, I. (2003): Startertrágyázás-fejtrágyázás. Agro Napló 2003/1-2.



Ragasits, I. (1994): A mûtrágyázás hatása az őszi búza minőségére. In: Debreczeni, B. - Debreczeni B-né (szerk.) Trágyázási Kutatások 1960-1990. Akadémiai Kiadó, Budapest



Térmeg, J. (2004): Néhány gondolat a fejtrágyázásról. Kemira GrowHow magazin2004/1.



Tóth, Z. (2002): A fejtrágyázás jelentősége. Agro Napló 2002/3.



Tóth, Z. (2002): Tápanyaghiány és a tápanyagpótlás lehetőségei. Agro Napló 2002/7.