A pillangósvirágú növények, s ezen belül a borsó és a szója vetésterületének növelése egyaránt indokolt lenne. A jelenlegi 1,5%-os területi részesedés bővítését indokolja e növényfajok fajonként ugyan eltérő mértékû, de összességében kedvező talajszerkezet-javító-, és a talaj szervesanyagkészletét növelő hatása, e növények jó társíthatósága, kedvező vetésszerkezeti szerepe. Előveteményhatásuk eltérő. A borsó kiváló elővetemény szinte minden szántóföldi kultúra számára, szemben a szójával, mely a betakarítás időpontjának függvényében minősíthető kedvező vagy kedvezőtlen előveteménynek. A korai érésû szója fajták jó előveteményértékûek az őszi kalászosok számára, a később betakarulók a talajok vízkészletét nagyobb mértékben veszik igénybe.



Takarmányozási értékük kiváló, nagyobb arányú közvetlen emberi táplálékként való használatuk is indokoltabb lenne. A szervezetek fehérjeszükségletei velük könnyebben kiegyenlíthető, fogyasztásuk révén az aminosav- és ásványianyagigény is kedvezőbb mértékben kielégíthető. A magborsó fajták fehérjetartalma eléri a 24-28%-ot, a szója fajtáké 40% körüli. Felhasználás előtt a szója előkezelésre szorul.



A borsó a szélsőséges talajadottságú táblák kivételével minden területen megbízhatóan termeszthető. Legnagyobb termesztési körzetei az Alföldön találhatók, elsősorban Békés-, Hajdú-Bihar- és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben. A Dunántúlra a vetésterület közel harmada jut, s ott 2 megye - Baranya és Fejér - emelhető ki. A vetésterület változását részben a konzervipari feldolgozás, részben a hántolt borsó iránti kereslet csökkenése motiválta.



Zölden betakarítva a hektáronkénti fajlagos hozamai eléri a 4,5﷓7,5 tonnát, magként kedvező körülmények között fajtától függően akár 3,8-4,6 tonna is megterem egy hektáron. A nagyfokú termésingadozást az évjárat-, valamint a helyhatás is befolyásolhatja. Vizsgálataink szerint a fajták termésátlagaiból számított variációs koefficiensek 16,9-26,2% között változtak, 1,85-3,24 t/ha évenkénti termésátlag mellett. Az OMMI 2003. évi kísérleteiből számított helyhatás még ennél is nagyobb: a 11 helyen beállított kísérlet adatai szerint a fajtaátlagok 1,03 és 3,50 t/ha közöttiek, ami közel 3,4-szeres különbség; a fajták különböző helyeken mért átlaghozami 1,56-2,33 t/ha közöttiek, ami 1,49-szeres különbözőséget jelent.



A szója fajták hozamszintjei még a borsóénál is nagyobb évhatásbeli különbségeket mutatnak. A magyaróváron végzett 1998. és 2003. évek közötti, összességében 35 fajtával folytatott kísérletekben 30,8-56,6% közötti CV%-értékeket számítottunk.



A szója a talajigényét tekintve a borsónál sokkal igényesebb, megfelelő terméshozamot csak jó víz- és tápanyaggazdálkodású, párás termőhelyû talajon lehet vele elérni. A talaj teljes szelvényének vízkészletét képes ki- és felhasználni. Melegigényes, vegetációs ideje később kezdődik, s az éréscsoporttól függően a fajták tenyészideje 80-160 nap között is változhat.



A termesztés biológiai alapjai mindkét faj esetén biztosítottak. A borsónál az őszi- és a tavaszi időszakban való vethetőség mára már a hasznosítási irányok tekintetében is megoldott. Az OMMI általi fajtacsoportosítási rendszer a hasznosítási irányokat követi, ennek megfelelően száraz- vagy hántolási, kifejtő-, velő- és cukorborsó típusú fajták vannak. A magszín, a magalak további osztályozási lehetőséget biztosít. A fajták száma a formagazdagságot tükrözve jelentős, összességében 180 fajtánál is több, melyből 24 a sárga- és 16 a zöldmagvú- és 2 db a maro-típusú szárazborsó, 10 a különféle (őszi és tavaszi, magként és szálasként hasznosítható, valamint un. galambborsó) takarmányborsó, s 130 elsődlegesen konzervipari célra nemesített zöldborsó fajta áll a termesztők rendelkezésére.



A szója fajtaellátottsága szintén nagyon jó. Az elismert fajták száma 42, melyek 4 éréscsoportba tartozva a termesztési célnak (mag, CSM, siló) megfelelő választékot biztosítanak. Az igen korai érésû fajták száma 1, a koraiké 13, a középérésûeké 23, a kései érésûeké 5. A fajták hozamai a tenyészidő függvényében növekednek, s az elmúlt közel 15 év adatai alapján igazolható, hogy hazánkban a legnagyobb terméseket adó kései állománycsoportba tartozó fajták (pl. Zsuzsanna) is eredményesen termeszthetők.



A fentiekből következik, hogy csak a térségi viszonyokhoz jól alkalmazkodó fajták termesztése lehet indokolt egy területen célszerû. Ehhez segítséget nyújthatnak az OMMI „Leíró fajtajegyzék”-ei, illetve a különböző a nemesítő és forgalmazó szervezetek által készített kiadványok.



A fajtakiválasztás termőhelytől való függősége mellett a termesztéstechnológia fajtafüggőségére is rá kell mutatni. Csak a fajták tulajdonságainak részletes ismerete alapján dönthetünk arról, hogy mikor, milyen csíraszámmal, mekkora ezermagtömegû vetőanyagból mennyit vessünk, valamint hogy hogyan alakítsuk a vegetációs idő alatti munkálatokat.



Joggal vetődik fel a kérdés, van-e lehetőség a nagy termésingadozások mérséklésére? A mai ismereteink alapján állítható, hogy csak részben, mert a szélsőséges időjárás nyújtotta feltételek hatását jó agrotechnikával csak kis mértékben lehet közömbösíteni. Biztos, hosszabb távra érvényes gazdaságpolitika sokat segítene e téren!



A jó minőségû élelmiszeripari alapanyagok, takarmányok előállításához nagyon sok körülményt és feltételt kell egyidejûleg számításba venni (éghajlat-, talajadottságok, tápanyaggazdálkodás, talajmûvelés, vetés, növényápolás, növényvédelem /gyomirtás, kórokozókkal, kártevőkkel szembeni védekezés/, öntözés, betakarítás). A termesztési cél által meghatározott igényeket a hasznosítás iránya befolyásolja, hiszen aszerint is változik a technológiai igény, hogy vetőmagot, árunövényt, takarmánynövényt, zöldtrágyát kívánunk előállítani, vagy éppen másodnövények vetésével kettőstermesztést óhajtunk folytatni.



Borsó



A borsótermesztés technológiáját az egyszerûség, pontosság jellemezze. Termesztésénél a kalászos gabonáknál használt géprendszerek jól használhatók. Ha e növényfajt kalászos közé vetjük a talajelőkészítés tarlóhántásból, őszi szántásból (25-35 cm), annak részleges elmunkálásából, valamint a kora tavaszi simítózásból és kombinátorozásból álljon. Tavasszal a vetőágy mélységének (5-7 cm) megfelelő munkát végezzünk. A borsó nagyon korán vethető, a talajelőkészítések és a vetés időpontját a talaj mindenkori nedvességtartalma határozza meg.



A tápanyagigényt tekintve a borsó kisebb N, de közepes P és K-igénnyel bír. Különböző tápanyagszolgáltató-képességû talajok esetén 1 tonna magterméshez 42﷓123 kg NPK-ra van szükség. Ez utóbbi tápelemek kijuttatása az őszi szántás előtt történjék. A részletes adatok szakkönyvekben megtalálhatók.



A vetésidőt tekintve fővetésben két vetésidőt emelünk ki, a kora tavaszit és az őszit. A borsó jól elviseli a korai fagyokat. Az őszi vetési időpontok közül a szeptember első napjaira eső az optimális. A házi kertekben gyakori a borsó szakaszos vetése, ami június elejéig folyamatosan történhet, majd július végén újra kezdődhet. Az augusztus 10-e utáni vetések már csak zöldtrágyának hasznosíthatók.



A normál típusú borsók esetén a m2-kénti optimális csíraszám 120, az afila típusoknál 130. Ehhez 250 g-os ezermagtömegû mag esetén hektáronként 90%-os használati értékû vetőmag esetén 330-360 kg vetőmagra van szükség. Öntözött viszonyok mellett a tőszám 8-10%-kal csökkenthető. A vetés gabona-vetőgépekkel megoldható, a folyóméterenkénti csíraszám 12 cm-es sortávolság esetén 16-18 db legyen. A vetés után - a talaj nedvességkészletének függvényében hengerezzünk, gyûrûs hengerrel. A borsó vetés utáni ápolása a különféle lombkártevők (csipkéző bogarak, levéltetvek, borsózsizsik és akácmoly) elleni védekezésből és a gyomirtásból áll. Az öntözésnek főleg a vetőmag- és a zölborsótermesztésnél van jelentősége.



Betakarításának időpontját a termesztési cél határozza meg. Szénának a teljes virágzásban, zölden etetve a hüvelykötés kezdetén célszerû kaszálni. A zöldborsó betakarítást a feldolgozó üzemek ütemezik. A magborsó 16-17%-os nedvességtartalomnál aratható. Az aratás módozatai közül a kétmenetes a jellemzőbb, a vetőmagtermesztésnél is inkább ezt a alkalmazzuk. A rendrevágást a mag 17-19%-os nedvességtartalmánál végezzük, majd 4-5 napi renden való száradást követően a melegebb déli órákban csépeljünk. Főleg gyomos területeken segítséget jelenthet a deszikkánsok, érésgyorsítók használata, de csak vetőmagként való hasznosítás esetén. A rossz időben végzett, vagy megkésett cséplés, a kombájn rossz beállítása (magas fordulatszám, rossz dob-kosár közötti hézag, gumi verőléc hiánya) mind a csíratartalomra, mind a borsó használati értékére kedvezőtlen hatású. A betakarított termény „utógondozásáról” ne feledkezzünk meg (szellőztetés, előtisztítás, zsizsiktelenítés).



Szója



A szója a borsónál sokkal igényesebb kultúra. A rosszabb talajadottságú termőhelyeken termesztése nem is ajánlott. Tápanyagigénye a talajok tápanyagellátottságának szintjétől függ, s talajtípustól függően ez 64-173 kg NPK-igényt jelent tonnánként, ebből a N-szükséglet 22-44 kg, a foszforé 20-64 kg, a káliumé 22-65 kg között változik. A foszfor és káliumadagok kijuttatását az elővetemény tarlójára végezzük el, a tarlóhántás, vagy a tarló ápolása előtt. Nitrogént legfeljebb csak starterként adjunk, annak adagját a talajanalízisek határozzák meg.



Termesztéshez a gabonaféléknél alkalmazott géprendszerek használhatók. Két kalászos, vagy kukorica közé vessük. A talajelőkészítés rendszere a borsónál leírtakkal azonos, azonban a szója jobban igényli, egyúttal jobban meg is hálálja a mélyebb talajrétegekben uralkodó kedvezőbb viszonyokat. A talajmûvelés során erre célszerû figyelni, s szükség szerint az altalajlazítást is el kell végezni. Nem kedveli a mélyítő szántást, tehát alá inkább mélyen lazítsunk, mint forgassunk! A tavaszi talajelőkészítések a mûveletszám-csökkentés elvén alapuljanak. Ehhez simítózásra, valamint a vetés előtt egy-, vagy két alkalommal végrehajtott kombinátorozásra van szükség. Utóbbira abban az esetben, ha a vetés megkésik, s a talaj gyomosodik (a vetés előtt mechanikai gyomirtás racionálisabb, mint a vegyszeres). A közvetlen vetés előtti kombinátorozás mélysége ne legyen több 3-5 cm-nél.



A szója melegigényessége ellenére jól bírja a korai vetést. Ez normális évjárat esetén április 15-20 közötti vetést jelent.



Vethető főnövényként, vagy öntözött körülmények között akár zöldtrágyának, illetve zöldtakarmánynak másodvetésben. A sortávolság 45-50 cm legyen, a vetendő csíraszámot a fajta éréscsoportja határozza meg. A korai fajták hektáronkénti csíraszámigénye 650 000, a későieké 500 000. Ez 25-33 csírát jelent folyóméterenként. Gyommentes táblákra akár 24 cm-es sortávolságra is vethető, azonban ekkor a mechanikai gyomirtás lehetőségéről le kell mondani. A fajták ezermagtömege 150-180 g közötti. A vetéshez szükséges magmennyiség a vetőmagtétel ezermagtömegétől függően 90-100 kg közötti.



A szója-termesztés eredményessége nagymértékben függ a növényápolástól, ezen belül is a gyomirtástól, valamint az öntözéstől. A gyomirtószerek használatát a célszerûség kell, hogy jellemezze (presowing, pre-, posztemergens). A mechanikai gyomirtás a vegyszeresnél költségkímélőbb, vele egyúttal a késői gyomosodás is megelőzhető.



Az öntözés racionálisan végrehajtva eredménynövelő tényező lehet. Ehhez elsősorban öntözést megháláló fajtára van szükség. Vizsgálataink szerint az öntözés hatására a magtermés 15,8﷓49,1%-kal növekedhet. Az egyes éréscsoportú fajták közül a középérésû fajták termésingadozása a legkisebb. Az öntözés a magvak fehérje- és olajtartalmát is befolyásolja, az előbbit rendszerint csökkenti, az utóbbinál növekedést válthat ki. Az indokolt esetben végrehajtott öntözések összességében növelik a fehérje- és olajhozamokat. A korán megkezdett öntözést kerüljük! Sarkalatos kérdés a folyamatos vízellátás, amit alkalmanként 50-60 mm-es víznormával, s igény szerint jelentkező gyakorisággal oldjunk meg.



A szóját zöldtakarmánynak a csúcsi virágzás befejeződése után kaszáljuk, szecskázzuk. Nedves tároláshoz a mag 30-32%-os nedvességtartalmánál kezdjük az aratást, kombájnnal. A magszója betakarítását a pergő fajták kivételével akkor kezdjük, amikor a növényekről már a levelek teljesen leperegnek, s a mag nedvességtartalma 14-16% közötti. A virágzás elhúzódása miatt egy-egy növényen belül is eltérő érettségû hüvelyek találhatók. Az érés egyenletességének biztosítására e növényfajnál kiterjedtebben használják az érésgyorsítókat, deszikkánsokat.



A termény állagmegóvása fontos feladat. A 14% feletti nedvességtartalmú magot célszerû szárítani. Fokozottabb figyelmet igényel e növény a borsóhoz képest amiatt is, mert a magas fehérjetartalma mellett a 20% körüli olajtartalma „sérülékenyebb”, s szakszerûtlen betakarítás és tárolás következtében csökkenhet a termény használati értéke. A szóját a zsizsik ellen nem szükséges védeni.

Irodalomjegyzék



Bódis L.Oravecz S.: 1998. Fehérjestratégia ´98. Gyakorlati Agrofórum. 9, 2:1﷓4.



Sárközi F.-Székely B.-Lukács J.-Koháry E.: 1993. A szántóföldi növénytermesztés fajtaellátottsága. Növénytermelés 42, 6:553-564.



Dr. Kajdi Ferenc egyetemi docens



Győri Tibor tudományos munkatárs



Nyugat-Magyarországi Egyetem, Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar Mosonmagyaróvár