Az sem mindegy, hogy milyen összetételû zsírsavat tartalmazó zsiradékot fogyasztunk. E téren ismertek a telített és telítetlen zsírsavak. Az előbbiek jellemzői, hogy viszonylag stabilak. Főként a haszonállatainkból készült termékek tartalmaznak ilyen összetételû zsiradékot. A túlzott mértékû telített zsírsavösszetételû (palmitinsav, sztearinsav) táplálékok fogyasztásának hatására növekedhet a vér koleszterin-szintje, fokozódhat a vérerek rugalmatlansága. A növényi eredetû zsiradékok - az olajok, főleg többszörösen telítetlen zsírsavakat (linolsav, linolénsav) tartalmaznak, jellemző rájuk az alacsony olvadáspont, a gyors lebomlás, az oxidálódás. Az emberi szervezet képtelen ezeket előállítani, így ezeket esszenciális zsírsavaknak is nevezzük. Ilyenek például a linolsav és az alfa-linolénsav. Nagyobb mértékû fogyasztásuk következtében csökkenhet a vér koleszterin-szintje. Egyes humán-élettani vizsgálatok alapján a napi energiaszükséglet maximum 30%-át célszerû különféle eredetû zsiradékokkal a szervezetbe juttatni, azon belül azonban a telített zsírsavak mennyisége legfeljebb 10% legyen, az egyszeresen telítetlen zsírsavaké 12-14%, a többszörösen telítetleneké 5-8% között változzon. A növényi olajok zsírsavösszetétele fajonként, de azon belül a hasznosítási irányoknak megfelelően fajtánként is nagyon változhat. A legfontosabb hazai olajat adó növényfajok zsírsavösszetételét az 1. táblázatban mutatjuk be. Az egyszeresen telítetlen zsírsavak (pl. olajsav) mennyisége a nálunk is forgalmazott olivaolajokban a legnagyobb, megközelíti a 80%-ot, a telített zsírsavak mennyisége e terméknél 10-14% között változik. A növényfajok olajsavalkotóiról bővebb adatokat a 2. táblázat tartalmaz.

1. táblázat
A különböző növényfajokból származó olajok telített és telítetlen zsírsavösszetétele
Megnevezés	Telített zsírsavak mennyisége%	Egyszeresen telítetlen zsírsavak mennyisége%	Többszörösen telítetlen zsírsavak mennyisége%
Napraforgó	11	20	69
Repce	6	58	36
Szója	16	23	61
Mák	13	14	73

2. táblázat
A különböző növényfajokból származó olajok zsírsavainak %-os összetétele
Megnevezés	Átlagos zsírsavösszetételû napraforgó	Nagy olajsav-tartalmú napraforgó	Nagy erukasav-tartalmú repcék	Dupla-nullás repcék	Szója
Palmitinsav (16:0)	6	5	3	6	9
Sztearinsav (18:0)	4	4	2	2	4
Olajsav (18:1)	20	82	10	54	27
Linolsav (18:2)	68	6	12	25	50
Linolénsav (18:3)			11	11	7
Erukasav (22:1)			53	0
Egyéb zsírsavak	2	3	2	2	3

Az olivaolajok 70% egyszeresen telítetlen, 16% többszörösen telítetlen és mintegy 14% telített zsírsavat tartalmaznak. A földimogyoróból nyert olaj zsírsavösszetele hasonló sorrendben 48-34-18%; a pálmaolajé 39-10-51%; a kukoricaolajé 25-62-13%; a gyapoté 19-54-27%; a sáfrányos szeklicéé 13-79-8%; a kókuszdióé 6-2-92%. A len 38-40% olajtartalmú magja magas linol- és linolénsavtartalmú.

A táblázatok, valamint a felsorolt növényfajok adatai alapján a kívánt zsírsavösszetételû tápanyagot - az egyoldalú táplálkozás elkerülése érdekében is - csak a különböző növényi és állati eredetû tápanyagok harmonikus arányával lehet megfelelő szinten biztosítani.

Az emberiség létszámának folyamatos növekedése a mezőgazdasági eredetû termékek előállítását és feldolgozottsági szintjének folyamatos növelését követeli meg. Emiatt a növényi olajat szolgáltató növények vetésterülete és a kész olajak világkereskedelme - ha évjáratonként eltérő mértékben is, de folytonos növekedést mutat.

Minden kontinensnek megvan a maga olajat adó növénye, ugyanis az eltérő klimatikus viszonyok más és más növénykultúrák termeszthetőségét teszik lehetővé. A világon a legtöbb növényi olajat szójából (20,8 millió t) állítják elő, melyet sorrendben a pálmaolaj, a repce (17,2 millió t) és napraforgóolaj (11,7 millió t) követ. Kisebb, de egyes kontinenseken nem elhanyagolható a földimogyoróból, a gyapotmagból, a kókuszpálma terméséből, az olivabogyóból, valamint a ricinusból és lenből (0,5 millió t) készült olajak mennyisége. A len világtermelési adataiból kitûnik, hogy a legnagyobb vetésterülete Kanadában van, ezt követi India. Távlatilag a legnagyobb arányú növekedést az étkezési célra kiválóan használható pálmaolaj/zsír termelésének bővülésében látják egyes prognózisok. Az EU jelenlegi határain belül a legfontosabb olajnövény a szója, részaránya eléri a 60%-ot. A repcetermesztés részesedése 21%, a napraforgóé 19%. Repceolaj kivételével az EU a növényi olajok belső forgalmát illetően nem önellátó.

Az egyes növényfajok biológiai alapjai tekintetében is nagyon nagy arányú fajtaváltás tanúi lehetünk. A célirányos és céltudatos fajtahasználat szükségességét támasztja alá az államilag elismert fajták, illetve hibridek fajonkénti nagy száma is. Ezek használat szerinti csoportosítását, valamint a minősített fajták számát a 3. táblázat ismerteti.

3. táblázat
Az olajos növények államilag elismert fajtáinak/hibridjeinek csoportosítása és száma (Forrás: Nemzeti fajtajegyzék, 2003)
Növényfaj	Fajtacsoport	Fajták/hibridek száma
Őszi káposztarepce	összes: 72
nagy erukasav-tartalmú	szabadelvirágzású korai érésû	2
	kompozit hibrid	1
kis erukasav-tartalmú	korai érésû fajták	6
	korai érésû hibridek	1
	takarmány	1
	középérésû fajták	46
	középérésû hibridek	12
	kompozit hibrid	2
	vetőmag exportra	1
Tavaszi káposztarepce	összes: 4
nagy erukasav-tartalmú	olajipari célú hasznosításra	4
Őszi réparepce		2
Napraforgó	összes: 116
magas olajtartalmú	szabadelvirágzású	1
	igen korai érésû hibrid	12
	korai érésû hibrid	69
	középérésû hibrid	25
	magas olajsavtartalmú	1
étkezési	hibrid	5
	szabadelvirágzású	2
	vetőmag exportra	1
Szója	összes: 42
	igen korai érésû	1
	korai érésû	13
	középérésû	23
	késői érésû	5
Len	olajlen	9
Földimogyoró		1
Mák		13
Sáfrányos szeklice		3
Fehér mustár		7
Szareptai mustár		2
Ricinus		1
Olajtök		7
	Mindösszesen:	279

A nemesítés újabb biotechnológiai módszerei - pl. a génmanipuláció - e növényfajok között is újabb fajták/hibridek megjelenését vetítik előre. A szója fajták között az USA-ban már több, mint 2 millió ha-on történik gyomirtószer-rezisztens fajták termesztése, az elismert napraforgó hibridek között módosított növényeket már nálunk is minősítettek.

A repcefélék közül a hazai olajipar szempontjából a káposztarepce és a réparepce a legfontosabb. A káposztarepce nagyobb területen díszlik, őszi és tavaszi változatai ismeretesek. Nálunk elsősorban az őszieket termesztik, a tavasziaknak csak a téliek pótlásában, esetleg zöldtrágyanövényként van jelentőségük. A tavaszi vetésû repcék termése bizonytalanabb, bár korai vetéssel 1,5-1,8 t/ha-os termésszint azért elérhető velük. A magas erukasavtartalmú repcék csak energetikai, vagy zöldtrágyázási célra használhatók. A repcetermesztés statisztikai mutatói szerint e növényt a XIX. század 70-es éveiben 400-550 ezer ha-on termesztették, ami az összes szántóterületből 4,0-5,5%-os részarányát jelentette. A termőterület 1993-ra esett vissza a legjobban - ekkor csak 22 ezer ha volt. Az elmúlt évek közül az 1998/1999-es gazdálkodási ciklusban a vetésterület már 182 ezer hektárra növekedett, elérve a kívánatosnak tartott 4%-os szintet. Az utóbbi években 110-158 ezer ha között változott a repcével bevetett terület, azonban a jelentős mértékû téli kipusztulások következtében a betakarított terület már jóval kisebb lett. A régiónkénti adatok alapján a repce termesztése elsősorban a csapadékosabb Nyugat-Dunántúlon a legnagyobb, termesztése azonban a dél-alföldi megyékben is egyre terjed.

Az újabban köztermesztésbe kerülő repce hibridek nagyüzemi szinten akár 5 t/ha-os magtermésre is képesek, s ha figyelembe vesszük, hogy a fajták, illetve hibridek olajtartalma 40% körüli, akkor megfelelő agrotechnikával és kedvező ökológiai körülmények között 1500-2000 l/ha-os olajtermés is elérhető. Az évenkénti átlagos terméshozamok ettől a szinttől még jócskán elmaradnak, hiszen a maghozam 1,00 és 2,06 t/ha között változott az elmúlt időszakban.

A napraforgó vetésterülete 1999-ben volt a legtöbb, amikoris elérte az 521 ezer ha-t. Azt megelőzően, de azt követően is évenként meglehetősen nagy területingadozással vetették. Az utóbbi 40 év adatai közül a legkisebb vetésterületen (77,7 ezer ha) 1968-ban díszlett, míg az 1999-es legnagyobb vetésterület után 2000-ben csak 298 ezer, 2001-ben 338 ezer hektáron termesztették. A kaszattermések ingadozása az egyes évjáratoknak megfelelően meglehetősen széles határok közötti - 0,82 t/ha (1965) és 2,06 t/ha (1983). A hibridek fajtakísérleti kaszattermései az országos átlagértékeknél jóval nagyobb értékeket mutatnak (3,2-3,7 t/ha), ami egyúttal azt is jelzi, hogy a termesztéstechnológiai ajánlásokból a gyakorló gazdáknak van még mit betartani. A napraforgó hibridek átlagos olajtartalma 48-55%, fehérjetartalma 16-18% között változik. Az olajat adó hibridek héjtartalma 25-30%, szemben az étkezési napraforgókéval, ahol ez az érték elérheti akár az 50%-ot is.

Hazánkban a szóját olajnyerésre ma csak legfeljebb igen kis mértékben termesztik. Vetésterülete 15-66 000 ha között változott az utóbbi 15 évben. Nálunk inkább fehérjenövényként ismert, hiszen fehérjetartalma 40% körüli, míg a magjából előállítható olajmennyiség csak 20% - átlagosan. Országos termésmennyisége 2 tonna körül változott az elmúlt közel 20 év alatt, ami alapján a belőle előállítható olajmennyiség hektáronként legfeljebb 400 l lehet. Ezek az átlagértékek azonban nagyfokú területi és fajtánkénti szóródás következtében alakultak így ki. A fajták maghozamát a tenyészidejük hossza is nagymértékben befolyásolja azonos termesztési körülmények között ugyanis a legkorábban és legkésőbben érő fajták között akár 100%-os termésbeli eltérés lehet. A szója vízigényes növény, s optimális vízellátás mellett a kései fajták 3,5-4,0 t/ha-os magtermésre is képesek. Öntözéses termesztés esetén a fajták magtermésének növekedése mellett minden esetben a fehérjetartalom csökkenését mutattuk ki az olajtartalom minimális mértékû csökkenése mellett.

Az olajtöktermesztés hazai területe 2-3 000 ha, a hektáronként elérhető magtermés mennyisége 300-400 kg. A rendkívül kézi munkaerőigényes betakarítása miatt nagyobbrészt kisebb egységekben termesztik. A magvak olajtartalma 28-50%, az olajat leginkább a hideg sajtolást követően közvetlen étkezési célra használják fel.

Az étkezési mákot termő terület nagysága az utóbbi években 2-3 000 ha között változott. A nagyobbrészt őszi vetésû fajták magtermése 560-620 kg között mozgott. A mustár vetésterülete 11-23 ezer ha volt 1996 és 1998 között, magtermése 810-900 kg/ha között ingadozott. Ugyanebben az időszakban 3-4 ezer ha-on folyt olajretek termesztés, aminek maghozama 620-730 kg/ha szintet ért el.

Az elsődlegesen olajat termő növényeken túlmenően más szántóföldi kultúrákból is lehet étkezési célra olajat nyerni. Ilyen pl. a kukorica is, melynek csírája 30-35% olajat tartalmaz.

A 3. táblázat adataiból az is nyilvánvaló válhat, hogy a hasznosítási irányoknak megfelelő fajtaszortiment termesztési feltételrendszereinél a fajták és hibridek egyéb értékmérő tulajdonságait is érdemes figyelembe venni. A fajtarendszertan emiatt is külön-külön csoportosítja az egyes növényfajok fajtáit pl. az érésidő szerint is. A tenyészidő hossza ugyanis meghatározza a vethetőséget (a rövidebb tenyészidejû fajtákat inkább az ország északibb, vagy csapadékosabb tájegységein érdemes vetni), vagy esetleg a másodtermesztés lehetőségét is. Egyben arra is utal, hogy a különböző tenyészidejû fajták betakaríthatóságát a hosszabb távú növénytermesztési tervek figyelembe vétele mellett lehessen tervezni és megvalósítani. A tenyészidő hossza szoros összefüggésben van ugyanakkor a termések mennyiségével, a hosszabb tenyészidejû fajták általánosságban véve nagyobb hektáronkénti hozamokra képesek. A tenyészidőigény egyúttal befolyásolja a vetendő csíraszámot, ami kihat a vetéskori tőtávolság meghatározására.

Az OMMI által az utóbbi években rendszeresen kiadásra kerülő „Leíró fajtajegyzék”-ek az egyes növényfajok államilag elismert fajtáinak különböző tájegységekben történő teljesítményvizsgálati eredményeit tartalmazzák. Ezek a kiadványok a fajonkénti specifikációnak megfelelően részletesen ismertetik a fajták/hibridek legfontosabb agronómiai tulajdonságait is. Ilyenek például a napraforgónál a kísérleti helyenként mért kaszattermések, az olaj- és fehérjetartalom, az olaj- és fehérjetermés, az ezerkaszattömeg, a tenyészidőhosszúság, a dőlt- és kidőlt tövek aránya, a növénymagasság, valamint a legfontosabb kórokozókkal szembeni érzékenységvizsgálati eredmények, bonitálási értékek (pl. Diaporthe helianthi, Sclerotinia sclerotiorum, Plasmopara halstedii). A repcefüzetek a legfontosabb termésadatok (mag-, olaj-) mellett ismertetik a fajták kezdeti fejlődésének erősségével és a téli kipusztulással összefüggő bonitálási adatokat, a növénymagasságra, az állóképességre és a pergési hajlamra vonatkozó értékeket. A fajták jellemzői közül ismertetésre kerülnek az erukasav- és glükozinolát-tartalommal összefüggő vizsgálati adatsorok, illetve a fehérjetartalom és -termés mennyiségek.

Dr. Kajdi Ferenc egyetemi docens

Győri Tibor tudományos munkatárs

Gráczol Eszter laborvezető

Nyugat-Magyarországi Egyetem, Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar Mosonmagyaróvár