A mezőgazdaság többi nemzetgazdasági ágazathoz viszonyított alacsony jövedelmezősége, az ágazat vállalkozásainak tőkeszegénysége, valamint a termelési és piaci kockázatok folytán a kereskedelmi bankok hagyományosan az átlagosnál kockázatosabbnak ítélik meg Magyarországon – a szántóföldi növénytermesztés kivételével – a mezőgazdasági vállalkozásokat, amely magasabb kockázati felárakban nyilvánul meg. A bankok óvatossága mögött a mezőgazdasági vállalkozások viszonylag gyenge fedezetnyújtó képessége és hajlandósága (élő állatok, termőföld fedezeti sajátosságai, üzem/telephely értékesítési korlátok), valamint a kisebb gazdálkodók (őstermelők, családi gazdálkodók) esetében a gazdálkodás átláthatóságát biztosító információk-, pénzügyi beszámolók hiánya áll. Mérethatékonysági szempontból sajnálatos módon a bankok azon kis finanszírozási igényű, kisméretű vállalkozásokat sem hitelezik kielégítően, amelyek az elvárt hozamot ki tudnák termelni.
A bankok túlzott óvatosságának létjogosultságát cáfolja ugyanakkor az a tény, hogy a mezőgazdaság csődrátája 2002 óta nem éri el a nemzetgazdasági szinten megállapított átlagos csődrátát, sőt 2010 óta a mezőgazdasági ágazatban a legalacsonyabb a csődbe ment vállalkozások aránya (a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 3% alatt van). A mezőgazdasági hitelezés relatíve alacsony kockázatú mivoltát erősíti az AVHGA tapasztalata is. Az AVHGA által készfizető kezességgel biztosított hitelek beváltási arányára vonatkozó statisztika alapján 2009 óta a mezőgazdasági hitelek teljesítenek a legjobban. 2013-ban a mezőgazdasági vállalkozások hiteleinek csupán 3%-ánál érvényesítették az alapítványi kezesség iránti beváltási igényt, míg a feldolgozóiparnál ez az érték 5,2%, a kereskedelemnél 5,6%, az építőiparnál 7,6% volt, és a minden ágazatra vonatkozó átlagérték is 4,2% volt. Továbbá javítja a mezőgazdasági vállalkozások törlesztési fegyelmét a termőföldhöz és a tevékenység folytatásához való ragaszkodás, amelyet felerősít az ágazatból való kilépés nehézsége, a termelési eszközök nehéz értékesítése és a megfelelő alternatívák hiánya.
Finanszírozás szempontjából különösen hátrányos helyzetben van az állattenyésztési ágazat, valamint az egyéni gazdaságok, őstermelők és családi gazdálkodók. Az alacsony jövedelmezőség és olykor gyenge fedezetnyújtó képesség mellett utóbbiak jellemzően nem vezetnek kettős könyvelést, amely viszontszámos bank esetében a hitelbírálati döntés alapját képezi. A bankok döntési mechanizmusukat a vállalatok működéséről jobbára pontos képet adó kettős könyvviteli kimutatásokra építették fel, mivel azok teljes körű és részletes információt nyújtanak a vállalat pénzügyi és vagyoni helyzetéről. Természetesen nem várható el a bankoktól, hogy olyan vállalkozásoknak adjanak hitelt, amelyek semmilyen információt nem tudnak szolgáltatni sem vagyoni, pénzügyi helyzetükről, sem jövőbeli kilátásaikról, üzleti elképzeléseikről. Kikerülhetetlen követelmény, hogy a vállalkozás képes legyen meggyőző és megalapozott üzleti tervet, de legalábbis egy kecsegtető, stabil elképzelést előadni a bank irányába.
Másrészről a bankok sem várhatják el egy bizonyos méretszint alatt a vállalkozásoktól, hogy a legteljesebb körű, kettős könyvvitel szerinti nyilvántartást vezessenek üzleti tevékenységükről. Következésképp a mezőgazdaságban és a vidéki gazdaságban jelentős szerepet betöltő, és nyilvánvalóan jelentős hozzáadott értéket, ezáltal jövedelmet termelő őstermelők és családi gazdálkodók finanszírozására egy alternatív hitelbírálati döntésmechanizmus kialakítása szükséges a hitelintézetek részéről. A komolyabban mezőgazdasággal foglalkozó, árutermelést végző termelők ha kettős könyvvitelt nem is, egyéb pénzügyi nyilvántartást vezetnek, így általában rendelkeznek pénztárkönyvvel, naplófőkönyvvel, de legalábbis az adásvételeket bizonyító bizonylatokat és számlákat be tudják mutatni.
Ezeket kiegészítendő a termelő bevallott üzemméretére és gazdálkodási múltjára vonatkozóan hiteles kontrolladatok állnak rendelkezésre a termelő által benyújtott, mezőgazdasági támogatásokra vonatkozó egységes kérelem adatlapon, továbbá a kárenyhítési rendszerben elérhető adatbázisokban. Mindezeket alapul véve kialakítható olyan – alapvetően pénzforgalmi szemléletű adatokra épülő – döntési szempontrendszer, amellyel ezen réteg finanszírozása is kezelhető lenne. Nyilvánvalóan egy új hitelbírálati eljárásrend kialakítása némi befektetést igényel a finanszírozó intézetek részéről.
Előzőekhez kapcsolódóan a kockázatok és a gazdálkodási múlt igazolása szempontjából említést érdemel a 2012-ben megreformált kárenyhítő és mezőgazdasági kockázatkezelő rendszer, amely az állattenyésztés, legelő és rét művelési ágakon kívül elérhető minden mezőgazdasági vállalkozás számára. Az új kockázatkezelési rendszer kárenyhítési 1. pillérébe a belépés bizonyos méretszint felett kötelező (pl. szántónál 10 ha, ültetvénynél 5 ha), illetve az alatt önkéntes alapon lehet belépni, ezáltal a termelők időjárás következtében felmerülő hozamkiesés, illetve hozamérték-csökkenés kockázata kezelhetővé vált.
Az új kockázatkezelési rendszer I. pillére az üzemszinten számított, legalább 30%-os hozamérték-kiesést kompenzálja legfeljebb 80%-os mértékig. Azon termelők számíthatnak a teljes mértékű kárenyhítő juttatásra, akik referencia hozamértékük legalább 50%-ára vonatkozóan rendelkeznek az adott növénykultúrára jellemző mezőgazdasági biztosítással (ennek hiányában a számított kárenyhítő juttatás 50%-át kaphatja a termelő).
Az új kockázatkezelési rendszer II. pillére pedig 65%-os biztosítási díjtámogatást kínál a termelőknek biztosítási szerződésükhöz az éves biztosítási díj befizetését követően. Az új kockázatkezelési rendszer I. pillérének 2013-ban 78 ezer termelő volt a tagja, míg a II. pillérben 2012-ről 2013-ra közel megháromszorozódott a biztosítási díjállomány, így elérte a 3,9 milliárd forintot, amely alapján átlagos 2,5–3%-os díjakat figyelembe véve a teljes biztosított összeg 130–160 milliárd forintot ért el. Finanszírozás és ügyfélkockázat szempontjából jó biztosítékot és lehetőséget nyújt az új kockázatkezelési rendszer I. és II. pillére, amelynek igénybevételét előírhatja a finanszírozó intézet a termelő számára, és a termelő kezdeményezésére az abban található adatok elérhetőek akár a hitelintézet számára is. Az új kockázatkezelési rendszer mellett kidolgozás alatt áll egy jövedelemstabilizációs rendszer az állattenyésztőknek és a kertészeti ágazatnak, amely nemcsak az időjárási kockázatokat, hanem az attól függetlenül kialakuló áringadozásokból fakadó jövedelem kieséseket is képes lesz pótolni a tagjai számára.
Finanszírozási nehézséget jelent továbbá a termelők gyenge fedezetnyújtó képessége, amelyre az AVHGA által nyújtott készfizető kezesség kínál részben megoldást. Az AVHGA a különféle hitelügyletek mögé nyújtott, legfeljebb 80%-os készfizető kezességgel jobb helyzetbe kívánja hozni a termelőket a finanszírozáshoz jutásban, azonban ezt nehezíti, hogy az ezenfelül az ügyfél által nyújtandó 20%-os fedezeten a hitel bedőlése esetén az AVHGA és a bank szintén 80-20%-ban osztozik a jogszabályi előírásoknak megfelelően.
Ebből következik, hogy a bank nem csak a hitelösszeg 20%-ának megfelelő biztosítékot kér (fedezeti értéken) az ügyféltől, hanem olyan mértékűt, hogy az ügyfél által nyújtott biztosíték bankra eső 20%-a fedezze számára a 80%-os kezességen túli 20%-ot, ezáltal biztosítva a 100%-os fedezettséget. Ennek következtében 100% fedezeti szint elvárás mellett az ügyfélnek ugyanannyi biztosítékot kell nyújtania AVHGA kezesség mellett, mint AVHGA nélkül. Az AVHGA kezessége abban az esetben csökkentené az ügyféltől elvárt biztosítékok mértékét, amennyiben a bank megelégedne 100% alatti fedezeti szinttel. Ettől függetlenül a bankok számára kedvező lehetőséget kínál az AVHGA, mivel kezességvállalása gyakorlatilag a készpénzfedezettel egyenértékű, szemben a hagyományos fedezeti eszközök korlátozott likvidációs lehetőségével, továbbá a kezessége mögé vállalt 85%-os állami viszontgarancia a hitelintézetek számára kedvezőbb tőketartalékolási kötelezettséget biztosít, kedvezőbb tőke-megfelelési mutatót eredményez.
A hitelintézetek jelenlegi gyakorlatából egyértelműen látszik, hogy az őstermelői és egyéni gazdálkodói réteg kiszolgálását, hosszabb távú finanszírozását többnyire a közvetlen, személyes kapcsolat mentén, tehát elsősorban a takarékszövetkezeti rendszerben lehet kielégítően megoldani. Fentiekből ugyanakkor kiderül az is, hogy az egyéni gazdálkodói célcsoportban van terjeszkedési lehetősége az automatizáltabb rendszerben működő kereskedelmi banki szférának is, még ha más közelítést is kell bevezetnie a nagyvállalati ügyfélkörre kialakított bírálati rendszer mellé. Természetesen a finanszírozás bővüléséhez a termelők is hozzá kell járuljanak hitelképességük növelésével, amelyet pénzügyi folyamataik hiteles nyilvántartásával, valamint az időjárás okozta hozamkiesés kockázatának fent is említett, elérhető eszközökkel való biztosításával tudnak megtenni.
Bence Szilvia
A cikk szerzője: Bence Szilvia
