Mezőgazdasági kockázatkezelési eszközök

A 2012 óta dinamikus fejlődésen keresztülment hazai mezőgazdasági kockázatkezelés (1. ábra) első pillérének a megreformált  agrárkár-enyhítési rendszer tekinthető, amely a növénytermesztést sújtó kedvezőtlen időjárási jelenségek (aszály, belvíz, árvíz, téli fagykár, vihar, felhőszakadás, jégeső, őszi és tavaszi fagykár) okozta hozamcsökkenés kárainak ellentételezésére nyújt állami támogatást, azoknak a termelőknek, akik – egyéb feltételek teljesülése mellett – kárenyhítő hozzájárulást fizetnek.

A kockázatkezelés második pillérét a mezőgazdasági biztosítási díjtámogatás jelenti, amely szintén a kedvezőtlen időjárási jelenségek okozta károk kezelését ösztönzi azáltal, hogy a termelő a biztosítótársasággal megkötött növénybiztosítási szerződésének díjához vidékfejlesztési támogatást vehet igénybe.

A kockázatkezelési eszköztár 2018-tól egy harmadik pillérrel bővült. Az EU-ban egyedülálló módon országos kiterjedésű jégkármérséklő rendszer kiépítésére került sor, amely a különféle növénykultúrákat érintő jégesőkár kialakulásának csökkentésére szolgál és amelynek – a mezőgazdasági kárenyhítési alapból finanszírozott – működéséből a nemzetgazdaság egésze profitál.

A mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszer – az EU tagállamai közül elsőként történő – bevezetésével végre elérkezett az idő, amikor olyan kockázatkezelési eszköz is elérhetővé válik a termelők számára, amely nem csupán az időjárási kockázatoknak jobban kitett növénytermesztőknek, hanem az állattenyésztőknek is védelmet nyújt. Az új rendszer nem csupán az időjárási jelenségekből adódó veszteségek, hanem az egyéb, a termelők önhibáján kívül felmerülő, illetve külső, elháríthatatlan eseményekből adódó drasztikus jövedelemcsökkenés csillapítására is képes. Az új kockázatkezelési eszköz bevezetésével a termelők a világpiaci folyamatokból, állat- és növénybetegségekből, járványokból fakadó jelentős mértékű jövedelemcsökkenés ellen is biztosíthatják a mezőgazdasági tevékenységből származó jövedelmüket.

A mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszer működése

A krízisbiztosítási rendszer bevezetése egy kölcsönös kockázatkezelési alap felállítását jelenti, melynek pénzforrásából kompenzációt kaphatnak azok a rendszerhez csatlakozó mezőgazdasági termelők, akiknek a tárgyévi mezőgazdasági tevékenységből származó jövedelme 30%-ot meghaladó mértékben esik vissza a tárgyévet megelőző három év átlagos mezőgazdasági jövedelméhez képest.

A kidolgozás alatt álló krízisbiztosítási rendszerrel összefüggő feladatokat a krízisbiztosítási szerv látja majd el. Krízisbiztosítási szervként a Magyar Államkincstár egy elkülönült szervezeti egysége kerül kijelölésre, mely felett a szakmai felügyeletet az agárminiszter fogja gyakorolni.

A krízisbiztosítási rendszerhez valamennyi mezőgazdasági termelő önkéntes alapon csatlakozhat, csatlakozási kérelmének tárgyév február 28-ig elektronikus úton történő benyújtásával. Csatlakozás esetén azonban a tagsági jogviszonyt legalább az első 3 évben fenn kell tartani.

A rendszerhez csatlakozó termelőnek a termőterülete illetve az állatállománya alapján meghatározott, méltányos összegű krízisbiztosítási hozzájárulást kell teljesítenie minden év október 15-éig a Kincstár erre a célra elkülönített számlájára.

A termelők által befizetett krízisbiztosítási hozzájárulások és esetlegesen egyéb, nem állami szereplők által teljesített önkéntes befizetések képezik a krízisbiztosítási rendszer saját forrását, amely kizárólag a krízisbiztosítási kompenzáció kifizetésére használható fel.

Abban az évben, amikor a termelő tárgyévi jövedelme 30%-ot meghaladó mértékben marad el az előző három év átlagos jövedelmétől (egyéni referenciajövedelem), akkor a termelő krízisbiztosítási kompenzációs kérelmet nyújthat be a krízisbiztosítási szervhez.

A vonatkozó uniós jogszabály értelmében a krízisbiztosítási kompenzáció összege a kimutatott jövedelemcsökkenés kevesebb, mint 70%-a lehet. Tehát ha a termelő átlagos jövedelme a csatlakozást megelőző három évben elért jövedelemadatai alapján 100 egység és a tárgyévben elért jövedelme csak 60 egység, akkor a 40 egységnyi jövedelemkiesésnek legfeljebb a 69,99%-a kerülhet kompenzálásra, vagyis – a példát tekintve – a kompenzáció összege mintegy 28 egység lehet.

A krízisbiztosítási kompenzációs kifizetéshez nem csupán a krízisbiztosítási rendszer saját forrása áll rendelkezésre. A kifizethető kompenzáció fedezetéhez a krízisbiztosítási szerv a nemzeti társfinanszírozással megvalósuló Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott támogatást is lehívja. Az így rendelkezésre álló összes forrás a krízisbiztosítási pénzeszköz, amely nem vonható el, más célra nem csoportosítható át, nem csökkenthető és nem zárolható. A kompenzációs kifizetés tehát két forrásból tevődik össze, melyeknek minden esetben aránytartónak kell lenniük: a kifizetett összeg 70%-a fedezhető a vidékfejlesztési támogatásból, 30%-ánnak a rendszer saját forrásából kell származnia. Tehát minél nagyobb a rendszer saját forrása, annál nagyobb vidékfejlesztési támogatás kapcsolódhat hozzá. A rendszerhez csatlakozó termelő szempontjából mindenképpen előnyös, hogy a kismértékű öngondoskodásért cserébe a rajta kívül álló okokból bekövetkezett jövedelemcsökkenésének meghatározó része kerülhet kompenzálásra.

Amennyiben a termelők által benyújtott összes krízisbiztosítási kompenzáció iránti kérelem alapján a krízisbiztosítási pénzeszköz nem nyújtana elegendő fedezetet a kompenzálható termelői jövedelemcsökkenések teljes összegére, a kompenzáció mértékét az adott évben valamennyi kompenzációra jogosult termelőnél arányosan csökkenteni kell. Nagyszámú termelői érintettség, illetve drasztikus mértékű jövedelemkiesés esetén az agrárminiszter dönthet úgy, hogy pótbefizetést ír elő, amely mérsékelheti a visszaosztás mértékét.

Annak érdekében, hogy a termelők egyéni jövedelemcsökkenése és krízisbiztosítási hozzájárulásának összege megállapítható legyen, a tagoknak folyamatosan adatot kell szolgáltatniuk a mezőgazdasági tevékenységük jövedelméről, illetve eredményéről és gazdálkodásuk naturális adatairól (például: termőterület nagyságáról, annak hasznosítási módjáról, az éves átlagos állatállomány alakulásáról). 

A mezőgazdasági termelő mezőgazdasági tevékenységből elért jövedelmének számítása a saját, lezárt könyvelési adatain alapszik majd. A jövedelem meghatározása alapvetően úgy történik, hogy a mezőgazdasági tevékenység bevételeiből levonásra kerülnek a mezőgazdasági tevékenység során felmerült termelési költségek. A bevételbe az értékesítés árbevételén túl valamennyi támogatás, a káreseményre tekintettel biztosítótól kapott kifizetések és a kárenyhítő juttatás is beleszámít. Például egy kizárólag mezőgazdasági tevékenységet folytató, kettős könyvvitelt vezető vállalkozás esetében ez praktikusan az eredménykimutatásból ismert „üzemi tevékenység eredményének” felel meg. A végrehajtási szabályok kidolgozása során az érintett szervezetek azon fáradoznak, hogy azoknak a termelőknek se kelljen bonyolultabb könyvvezetési szabályok szerinti könyvelésre váltaniuk, akiknek a számviteli szabályok nem írnak elő teljes körű költségnyilvántartás-vezetési kötelezettséget.

Fontos, hogy a nem mezőgazdasági tevékenységből adódó jövedelemcsökkenés nem kerülhet kompenzálásra. Ezért a mezőgazdasági és a nem mezőgazdasági tevékenységhez kapcsolódó bevételeket és költségeket elkülönülten kell nyilvántartani. Természetesen nem kerülhet kompenzálásra a gondatlanságból, üzemméret-csökkenésből bekövetkezett és mesterségesen előidézett körülmények hatására kimutatható jövedelemcsökkenés sem.

A mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez való csatlakozás a részletszabályok kidolgozását, a végrehajtásban résztvevő intézmények felkészülését követően akár már 2021-ben elindulhat. A kockázatkezelési rendszer képes mérsékelni a kedvezőtlen hatásokat, de nem tudja helyettesíteni a megfelelő, okszerű és körültekintő gazdálkodást. Ezért indokolt – a számos termelő által már most is használt – változatos kockázatkezelési, illetve kockázatmérséklési eszközöket, eljárásokat is alkalmazni, hogy rugalmasan tudjanak reagálni a változékony piaci, éghajlati körülményekre, megváltozott fogyasztói igényekre.

A cikk szerzője: Dr. Sipos Nikoletta