A hazai és nemzetközi piacok igénye mennyiségben és a minőségi követelmények érvényesítésében jut kifejeződésre. A minőségbiztosításnak követelményei vannak, amelyeknek megfelelve lehetünk részesei a nemzetközi gabona kereskedelemnek.
Az évente változó, de hosszú távon kiegyenlítettnek tekinthető vetésterületen előállított termés mennyisége nagyban függ az ökológiai feltételek alakulásától (időjárás, talaj, víz, tápanyag), a növényállományban a tenyészidő során fellépő - biológiai energiát fogyasztó - károsító szervezetektől (kórokozók, kártevők) és a gyomnövényektől.
Munkánk célja, hogy táblázatokba foglalva bemutassuk az elmúlt évek tapasztalataira épített, jelentőségüknél fogva fontosabb károsítókat, súlyt helyezve a kór ill. kárképek felismerésére és a védekezési megoldásokat jelentő javaslatokra. Mindezeket kiegészítjük még néhány, a felismerést elősegítő ábrával. Az évenként rendszeresen jelentkező fajokat részletesebben is leírjuk, hogy azzal segítségére legyünk a termelőknek.
Az őszi búza kártevői
Gabonapoloskák (Eurygaster spp., Aelia spp.)
Az őszi gabonavetéseket károsító fajok megtalálhatók Európa minden területén, továbbá Észak-Afrikában és Kis-Ázsiában. Hazánkban ezek a fajok közönségesnek tekinthetők, előfordulásuk gyakorlatilag minden területen jellemző. A fajok dominanciáját tekintve első helyen az osztrák poloskát (Eurygaster austriaca) kell megemlíteni. Ezeket a fajokat is jellemzi a gradációra való hajlam, ami egyes években (1960, 1963, 1964, 1968, 1969) tömeges előfordulást és kártételt eredményezett.
A károsított növények köre
Az előfordulás gyakoriságát tekintve az őszi és tavaszi búza, az őszi és tavaszi árpa, valamint a rozs növényi sorrendet lehet felvázolni. A termesztett növények mellett átmenetileg a különböző fûfajokon is megélnek, tömeges jelenlétükkel kárt okozhatnak.
A kártétel felismerése és a kárkép
A telelésből előjött imágók, a lárvák és az új imágók betakarításig megtalálhatók a gabonaféléken. Az egyedek szúró-szívó szájszervvel táplálkoznak, ezért tehát a lárvák és az imágók egyaránt károsítanak. A területre való berajzás áprilisban valósul meg és ilyenkor az imágók a leveleken és a hajtásokon táplálkoznak, amelyek elpusztulhatnak és ebben az esetben a növény intenzíven sarjadzik. A szárba indulást követően a fő és mellékhajtásokon táplálkoznak. Ennek következménye a kalászhányás elmaradása. A hasban lévő kalászok kalászorsójának megszúrása a szúrás felett elhalást eredményez, aminek következményét kalászoláskor láthatjuk zászlós kalász formájában. Később a minőségileg értékesebb táplálékfogyasztásra térnek át az egyedek, ami a kalászban lévő szemek megszúrásával és a benne lévő tartalék tápanyagok felvételével jár együtt. A viasz és tejes érésben lévő szemek ráncosodnak, színük fakó és sárgás lesz. A szúrás helyén fekete pont látható. A károsított szemek csírázóképessége és lisztminősége romlik.
A fejlődésmenet éves alakulása
Az ide tartozó fajok egy nemzedékesek. A kifejlett imágók telelnek az erdőszélek avarjában. A telelés után általában március-április hónapban repülve keresik fel a gabonavetéseket. Az imágók táplálkoznak, párosodnak, majd május első felében tojásokat raknak a gabonalevelekre, a szárra és esetleg a kalászokra. A tojásokból - időjárástól függően - 1-2 héten belül kikelnek a lárvák, amelyek táplálkoznak, vedlenek és az aratással egyidőben imágóvá alakulnak. Az új imágók még táplálkoznak a gabonaszemeken, esetleg a fûféléken és ezt követően telelőre vonulnak.
Előrejelzés, védekezés
A tömeges elszaporodás akkor következik be, ha a májusi időjárás 16 oC fölött, a júniusi pedig 18,5 oC fölött van. További kedvező feltétel az is, ha legalább 2 éven keresztül a május és a júniusi csapadék mennyiség 50-50 mm alatt marad.
A védekezés eldöntése érdekében szükséges az előrejelzés. A berajzott imágók száma megállapítható fûhálózással és növény-egyed vizsgálattal. Ebben az esetben ha m2-enként 2 vagy annál több imágót találunk, a védekezést célszerû elvégezni. Lehetőleg még tojásrakás előtt. Később megállapíthatjuk a tojáscsomók és a lárvák számát. Ha 1-2 tojáscsomót vagy 2-3 lárvát találunk m2-enként az szintén indokolttá teszi a védekezést.
Kabócák (Auchenorrhyncha) és levéltetvek (Aphidoidea)
Az utóbbi évtizedben megnőtt a búzát károsító vírusbetegségek előfordulásának nagyságrendje. Ebben döntő szerepe van a csíkos gabonakabócának (Psammotettix alieneus) és a különböző levéltetû fajoknak (Rhopalosiphum padi, Macrosiphum avenae, Metopolphium dirhodum, Diuraphis noxia). A csíkos gabonakabóca által terjesztett búzatörpülés vírus előfordulása a növények törpülését, csokrosodását és sárgulását eredményezi. A legfőbb probléma a kalászképződés elmaradása. A levéltetvek által terjesztett vírusbetegség pl. árpa sárga törpülés, súlyos termésveszteséget eredményez.
A levéltetvek szerepére és jelentőségére e helyen csak utalunk, mert a kérdés részletesebb kifejtése már megtörtént az AGRONAPLÓ 2003. 7. évf. 4. számának 61-62. oldalán. Nyomatékosan felhívjuk a termesztők figyelmét arra, hogy a kabócák és a levéltetvek táplálkozásának következménye önmagában is jelentős (közvetlen)termésveszteséget eredményezhet, ami tovább növekszik a vírusbetegségek terjesztésével és annak következtében közvetett módon érvényesül. Ezért Tehát az egyedszámot-ellenőrző vizsgálatok során meg kell győződni a jelenlévő egyedszám viszonyokról és annak figyelembe vételével a védekezések elrendelése szükségszerû, mert így mérsékelhető a károk kialakulása. Az orosz búza-levéltetû (D. noxia) közvetlen kártételét illetően a legsúlyosabban károsító fajok közé tartozik. Elszaporodása esetén hatékony védelmet kell megvalósítani. Gabona futrinka (Zabrus tenebrioides)
Az európai kontinens közép-, dél és délkeleti területein előforduló faj, hazánkban gyakorlatilag a búzatermesztő területeken mindenütt jelen van.
A károsított növények köre
Az imágók tápnövényei közé a termesztett gabonafajok tartoznak és a termesztett füvek. Kártétele a zabon csak ritkán jelentkezik. A sorrendnek megfelelően értendő a lárvák okozta kártétel előfordulása is.
A kártétel felismerése és a kárkép
A kikelt őszi vetések fiatal növényein az első kártételeket a tojásból kikelt fiatal L1, majd azt követően az L2 és L3-as lárvák okozzák. A lárvakártétel sajátos jellegû, mert az erős rágó szájszerv segítségével őrli (csócsárolja) a levelet. E táplálkozási formának a következménye a levéllemez elfogyasztása úgy, hogy a szállító edénynyalábok visszamaradnak és kócszerû gubancot képeznek, ami együtt jár a növény teljes elpusztulásával. A lárvák függőleges talaj-aknában tartózkodnak és oda húzzák be a leveleket. Ebből fakad az, hogy a növénypusztulás általában góc-szerûen, foltokban jelentkezik. Lárvavándorlás esetén a táplálkozás frontálisan valósul meg és így a támadás irányából a táblaszélen összefüggő növénypusztulással találkozhatunk.
Az imágók fénykerülő életmódot folytatnak, ezért kalászolás idején az alkonyati és éjszakai órákban táplálkoznak a kalászban lévő szemekkel. A szemek csúcsi részét kehely szerûen rágják meg, a teljes érésben lévő kalászokból tevékenységük miatt több szem kihull.
A fejlődésmenet éves alakulása
A faj jellemzője, hogy évenként 1 nemzedéke fejlődik. A telet L1 - L3 fejlettségi állapotban vészelik át a talaj-aknákban. Vastag hótakaró alatt a lárvák táplálkoznak. A hó elolvadása után tavasszal még intenzív táplálkozást folytatnak, majd ezt követően bábozódnak. Az imágók május végén, június elején jönnek elő a talajból és táplálkoznak a kalászokon. Aratás után párosodnak, augusztusban tojást raknak. A tojásokat azoknak a területrészeknek a talajába helyezik el 5-10 cm-es mélységben, ahol a talajnedvesség adott ahhoz, hogy megduzzadjanak és bennük az embrionális fejlődés zavarmentes legyen. Erre a célra alkalmas hely általában a szalmakazlak, szalmabálák tövében található. A lárvakelés szeptemberben esedékes és ilyenkor már korai őszi vetéseket, esetleg árvakeléseket találnak, azokon táplálkoznak.
Előrejelzés, védekezés
A faj egyedeinek tömeges elszaporodásával kötött talajokon lehet számolni. Az egyedszámot befolyásolják a tojásrakás és az azt követő embrionális fejlődés csapadékviszonyai, hiszen a tojások duzzadásához nedvességre van szükség. Gradációs mértékû egyedszám szaporodás akkor következik be, ha monokultúrás gabonatermesztés esetén ebben az érzékeny fázisban a sokévi átlagot meghaladó csapadék hull a területen.
Az imágószám megállapítása fontos, mert alapja a várható lárvaszámnak, ezért tehát augusztusban célszerû a learatott területeken pohárcsapdákat elhelyezni és ha azok naponta 5-10 imágót gyûjtenek, akkor fel kell készülni az őszi védekezésre. A lárvák elleni védekezést akkor kell elvégezni, ha egyedszámuk 3-5 között van m2-enként.
A védekezés eredményessége megkívánja, a helyes vetési sorrend betartását. A szalmát aratást követően rövid időn belül takarítsuk be. Végezzük el a tarlóhántást. Ha mindezek ellenére a lárvaszám veszélyezteti a növényzetet, végezzünk állománykezelést erre a célra engedélyezett hatékony inszekticidekkel.
Vetésfehérítő bogarak (Oulema spp.)
Az utóbbi években tömegesen jelentkező vetésfehérítő bogarak okozta kártételek következménye mérhető termésveszteség volt. Ezért nyomatékosan felhívjuk a gazdálkodók figyelmét az időben megvalósuló egyedszám felmérésére és attól függően a védekezés elvégzésére. Ebben a témában az AGRONAPLÓ 2003. 7. évf. 5. számában a 14-17. oldalon cikket tettünk közzé. Az ott leírtakat nem ismételjük meg, csak felhívjuk arra az érdeklődők szíves figyelmét.
A vetési bagolylepke (Scotia segetum)
A faj egyedei Európában, Ázsiában és Afrikában egyaránt megtalálhatók. Hazánk egész területén gradációra hajlamos.
Károsított növények köre
A fejlődési stádiumok közül károsít a polifág táplálkozású hernyó. Tápláléka gyakorlatilag minden termesztett és vadon élő egy és kétszikû növény. Gradáció esetén kártétele a legváratlanabbul tárul szemünk elé a különböző növénykultúrákban. Közöttük különösen érzékenyen reagálnak az őszi kalászosok, a kukorica, a répafélék, a cikória, a lucerna, a dohány, a napraforgó a hagyma, a paprika, a paradicsom, és a gyökérzöldségek.
A kártétel felismerése és a kárkép
Az őszi gabonavetésekben keléstől a fagyok beálltáig lehet kártételére számítani. A növényállomány fejlettségétől függően a fiatal leveleket tövig lerágják a már fejlettebb növényeket pedig tőben rágják át. Ennek a táplálkozási formának következménye a növények pusztulása. Ez a kártételi forma a vetések foltszerû kipusztulását eredményezi. Előfordul frontális támadás is, különösen a gyomos erdősávokkal szegélyegezett táblákon.
A fejlődésmenet éves alakulása
Hazánkban évente két nemzedéke fejlődik ki. A kifejlett hernyók áttelelnek, tavasszal bábozódnak és ezt követően május, júniusban rajzanak a lepkék. A rajzáscsúcs május végén június elején van. A lepkék virágporral, nektárral, kifolyó nedvekkel táplálkoznak, tehát nem károsítanak. Közben párosodnak és tojást raknak. A tojásokat a növények, a csíranövények alsó leveleinek fonákára rakják csomókban. A tojásokból kikelt L1-2-es lárvák fénytûrők. Ebben a fejlettségi állapotban hámozgatják a növények leveleit. A súlyosabb kártételek általában június második felében jelentkeznek. Ez az első nemzedék hernyóinak fellépésére vonatkozó időpont és ekkor a károsított növények közé a gabonafélék csak ritkán tartoznak. A második lepkenemzedék rajzása július elejétől szeptember végéig tart. A rajzáscsúcs augusztus első felében van. A lerakott tojásokból kikelő hernyók július végétől augusztus elejétől táplálkoznak a növényeken. Sok esetben még novemberben is találkozhatunk kártételükkel. A fejlődést befejezett hernyók áttelelnek és ezek a következő év tavaszán bábozódnak.
Előrejelzés és védekezés
A gradációra hajlamos faj különösen azokban az években jelentkezik nagy egyedszámmal, amikor a hosszú meleg ősz lehetővé teszi a hernyók teljes kifejlődését. Ez azért jelentős, mert a kifejlett hernyók a - 10 oC-t is elviselik, a fiatalok viszont már - 2 oC-on elpusztulnak.
Az eredményes védekezés feltétele az imágórajzás figyelemmel kísérése. Ez a feladat fénycsapdák alkalmazásával jól megoldható. A rajzó egyedszámtól függően folyamatosan figyelni kell az érzékeny növényállományokat, mert a fiatal hernyók kártétele először csak igen nehezen ismerhető fel. Akkor, amikor a növények pusztulását eredményező kártételeket észrevesszük, már elkéstünk az eredményes védekezés megvalósításával. Az L1 és L2-es stádiumot követően a hernyók fénykerülők és nappal a talaj felső poros rétegében tartózkodnak, csak alkonyati és éjszakai órákban jönnek a talaj felszínére ahol a növényekkel táplálkoznak. E sajátosságoknak a figyelembe vételével kell a védekezéseket megtervezni és az engedélyezett inszekticidek közül a leghatékonyabbakat alkalmazni.
Gabonalegyek (Chloropidae spp.), Viráglegyek (Anthomyiidae spp.)
A gabonát károsító légyfajok száma meglehetősen sok. Közûlük talán legismertebb a fritlégy (Oscinella frit), a csíkoshátú búzalégy (Chlorops pumilionis) és az ugarlégy (Delia coarctata). A legyek fejlődési alakjai közül kárt okoznak a nyû-típusú lárvák. A légyfajok nemzedékszámától függően a kártétel ősszel és tavasszal jelentkezik a fiatal növényeken, amikor a levelek sárgulását, elhalását és a vezérhajtás pusztulását tapasztaljuk. A fritlégy a levélhüvely alatt a vezérhajtást teszi tönkre, a csíkoshátú búzalégy lárvája szintén a vezérhajtást pusztítja, aminek látható következménye a leírtakon túl, hogy tőben hagymaszerû duzzanat képződik. E fajok nyári nemzedékei a generatív szervek pusztítói. A fritlégy lárvája a gabonaszemben fejlődik és azt teljesen kiüregesíti. A csíkoshátú búzalégy lárvája a kalász alatti szárrésszel táplálkozik a levélhüvely alatt, a nódusz fölött. Ezek a kalászok hasban maradnak, kikalászolva fehérkalászúságot jeleznek. A károsított kalász a levélhüvelyből könnyen kihúzható. Veszélyességét tekintve az előbbi fajhoz viszonyítva kártékonyabb, hiszen egyetlen lárva egy teljes kalászt képes tönkretenni. Az idei esztendőben 79 - összehasonlító kísérletben lévő - búzafajtán mértük fel a csíkoshátú búzalégy kártételét. A vizsgálatok eredménye alapján megállapítható volt, hogy fajtánként a kártétel mértéke eltérő, 0,8 - 7,9 % között változott. Az adatok figyelmeztetőek, mert a csapadékszegény években úgy tûnik, hogy a gabonalegyek is nagyobb egyedszámmal jelentkeznek a korábbi évekhez viszonyítva. Ehhez viszont hozzátartozik, hogy a fejlődést elősegítő május havi csapadék mennyisége 57 mm volt.
Az ugarlégy egynemzedékes faj és az utóbbi években szintén nagyobb egyedszámban jelentkezett. Az előbbi fajokkal ellentétben tojásokban telel az L1-es lárva, amely már februárban felkeresi a fiatal növényeket és a bokrosodási csomó fölött jut be azokba. A lárvák 5-6 vezérhajtást tehetnek tönkre, majd ezt követően bábozódnak és elhúzódó rajzás miatt május végétől szeptember végéig lehet az imágókkal találkozni.
Azokon a területeken, ahol a légyfajok elszaporodtak, ajánlatos a vetésidő későbbi megválasztása. Kémiai védekezés általában nem indokolt, de eredménye lehet az inszekticidekkel elvégzett vetőmag csávázásnak és a talajfertőtlenítésnek. Ha más kártevő faj (drótférgek, pajorok) miatt szükséges a talajfertőtlenítés elvégzése, akkor lehetőség szerint felszívódó hatóanyagtartalmú készítményeket használjunk, mert a kezdeti fejlődés során még az L1-es légylárvákra is hatnak.
Az őszi búza kórokozói
Búza fuzáriózis
A betegség a növény teljes fejlődését végig kíséri a keléstől a betakarításig, sőt azt követően, a tárolás ideje alatt is. A fertőzés következtében jelentős mértékben csökken a termés mennyisége és romlanak a beltartalmi mutatók. A búza malomipari, takarmányozási, vagy vetőmagkénti felhasználhatósága csökken, erős fertőzésnél arra teljes mértékben alkalmatlanná válik. A búza fuzáriózissal kapcsolatban az AGRONAPLÓ 2003 I-II. számában jelent meg részletesebb közlemény.
Búza lisztharmat
A lisztharmat a gabonaféléken és számos fûfélén okoz jól látható tüneteket, melyeket a termesztéssel és kutatással foglakozó szakemberek évszázadok óta ismernek. A betegség a világ nedves és félszáraz éghajlatú búzatermesztő területein mindenütt elterjedt. Általában nem idéz elő a növénypusztulást, de az okozott kár elérheti a 25 %-ot. A termésveszteség különösen akkor jelentős, ha a fertőzés eléri a zászlós levelet és a kalászt.
A kórokozó
A betegséget az Erysiphe graminis f.sp. tritici nevû tömlősgomba okozza. A kórokozó külső élősködő, un. ektoparazita, mely csak élő növényi részeken képes fennmaradni és szaporodni, azaz obligát parazita, újabb kifejezéssel élve biotróf szervezet. Vegetatív micéliuma és szaporító képletei a növény felületén fejlődnek, csupán a táplálék felvételére módosult szívó hifáit bocsátja a növény bőrszövetének sejtjeibe.
A betegség tünetei
A gomba a növény minden föld feletti zöld részét fertőzi, de leggyakoribb a levelek színén. A tünetek a csírázást követően bármely fejlődési stádiumban megjelenhetnek.
A növény felületén kezdetben fehér, laza állományú micéliumszövedék jelenik meg, mely később sûrû, nemezes állományú, piszkosfehér, szürke, majd barnás színû lesz. Ezen képződnek rövid tartókon a gomba csak mikroszkóppal látható ivartalan szaporítósejtjei, a konídiumok, melyek a betegség járványos elterjedésében játszanak elsődleges szerepet. Később ugyanitt fejlődnek a már szabad szemmel is látható ivaros termőtestek, melyek kezdetben sárgák, majd barnák, gömbölydedek. Bennük jönnek létre az ivaros, úgynevezett tömlő-, vagy aszkospórák. Az ivaros forma feladata a gomba átteleltetése és az elsődleges fertőzések kialakítása.
A betegség az alsó levél emeletekről halad felfelé, erős fertőzésnél elérheti a kalászt is. A fertőzött részeken megjelennek a gomba előbb említett szaporító képletei és gombafonal tömege. A micélium alatt az élősködés következtében elhalnak a levél és a szár szövetei. A levelek részben, vagy teljesen elszáradhatnak, a kalászokban a szemek nem telnek ki, értéktelenek, ráncosak.
A kórokozó biológiája, járványtana
Betakarítástól az őszi vetések keléséig leginkább árvakeléseken marad fenn a gomba. Áttelelése kétféleképpen történhet. Ha a fertőzés ősszel a fiatal állományt éri, enyhe teleken a fertőzött leveleken képződő micélium és konídiumok áttelelhetnek. Ennek a járványtani szempontból van óriási jelentősége, hiszen tavasszal, a gomba számára kedvező időjárás beköszöntését követően a növényállományban tömegesen fejlődhetnek a fertőzést indító konídiumok. Ezzel a védekezés költségei és a várható termésveszteség jelentősen megnő.
Az ivaros termőtestek a növényi maradványokon is áttelelhetnek. Érésük során tavasszal a kiszabaduló aszkospórák okozzák az első fertőzéseket.
A spóracsírázáshoz a 20 oC körüli hőmérséklet és a magas - 85-100% - páratartalom kedvez. A cseppfolyós víz a csírázást és a micélium fejlődését gátolja. A párás, mély fekvésû, széltől védett területeken, sûrû állományú, túlzott nitrogén trágyázásban részesített területeken a betegség járványszerû fellépésének veszélye nagyobb.
A védekezés lehetőségei
A búza fajták lisztharmat ellenállósága jelentős mértékben eltér egymástól. Egyéb, termesztési és gazdaságossági szempontok figyelembevételével a kevésbé fogékony fajták termesztése eredményesebb lehet.
Kerülni kell a monokultúrát! A búza és más kalászosok egymás után történő termesztése a lisztharmat szempontjából nem kifogásolható, hiszen a különböző fajokat a gomba más-más formái fertőzik. Egyéb gabonapatogén kórokozók miatt azonban ez a megoldás nem javasolható. A nem túl korai vetés, a fajtára előírt hektáronkénti csíraszám betartása és a harmonikus tápanyagellátás csökkenti a fertőzés veszélyét és mértékét. A fertőzött növény- és tarlómaradványokat mélyen alá kell szántani.
Ősszel a fertőzött állomány kémiai kezelése általában nem indokolt, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a lehetséges permetezések idején jellemző alacsony hőmérséklet mellett a gombaölő szerek hatékonysága kisebb. A tavaszi kezeléseket az időjárás és állomány felvételezések alapján a kalászhányás kezdetétől kell elvégezni és szükség szerint megismételni. A megfelelő időben és megfelelő - kontakt és felszívódó komponenst is tartalmazó - készítmények felhasználásával elvégzett permetezéssel a menetszám csökkenthető és a védekezés eredményessége fokozható.
A búza sárga, vagy fahéjbarna levélfoltossága (a búza helmintospóriumos levélfoltossága)
A betegség a világ gabona termesztő körzeteiben súlyos veszteségeket okoz. A búzán kívül más gabonaféléken is megtalálható. Hazánkban jelentősége az elmúlt években ugrásszerûen megnőtt.
A kórokozó
A búza sárgafoltosságát a Drechslera tritici-repentis régebbi nevén a Helminthosporium tritici-repentis okozza. A gomba ivaros alakja a Pyrenophora tritici-repentis. Az ivartalan alak konídiumai többsejtûek, szabadon a foltok felületén képződnek. Az ivaros termőtestek sötét színûek gömbölydedek, a fertőzött szalmaszár felületén nagy számban fejlődnek.
A betegség tünetei
A levelek mindkét oldalán kezdetben apró, ovális, sárgás színû, barna közepû foltok jelennek meg. Később a foltok növekednek, beszáradnak, alakjuk szabálytalan, sárga szegély vesz körül őket. Nagy levélfelületek száradnak el. A betegség alulról felfelé, illetve a levél csúcsi részétől indulva terjed.
A kórokozó biológiája, járványtana
A gomba növénymaradványokon szaprofita módon telel. Az ivaros termőtestből kiszabaduló aszkospórák indítják az első fertőzéseket tavasszal. A betegség járványos fellépéséért a foltokon képződő konídiumok felelősek. A spórák a szél útján terjednek. Csírázásukhoz magas nedvesség és cseppfolyós víz szükséges.
A védekezés lehetőségei
A betegség elleni védekezésben elsődleges a vetésváltás betartása, valamint a tarlóhántás, majd a mélyszántás elvégzése. A tarackbúza, mint a kórokozó gazdanövénye fontos fertőzési forrás lehet, ezért ennek irtása ilyen megfontolásból is indokolt.
A kémiai védekezéseket az egyéb levélbetegségekkel együtt, az ott használatos készítményekkel kell elvégezni, szükség esetén megismételni.
Dr. Kuroli Géza - Dr. Németh Lajos
| 2. táblázat: Az őszi búza fejlődési szakaszai, a kártevők és a védekezések közötti kapcsolat | ||||
| Vetőmag, talaj és a növény fejlettségi állapota | Kártevők | Kárképek | Védekezési javaslat | Az optimális védekezés időpontja |
| Talajfertőtlenítés | 1.Talajlakó kártevők: - drótférgek (Agriotes spp.) - pajorok (Melolontha spp.) 2. Csócsároló (Zabrus tenebrioides) 3. Mocskospajor (Scotia segetum) 4. Gabonalegyek lárvái (Oscinella frit, Chlorops pumilionis) 5. Levéltetvek (Ropalosiphum padi, Macrosiphum avenae) 6. Csíkos gabonakabóca (Psammotettix alieneus) |
1. Berágások a felpuhult vetőmagba, majd a csíranövénybe. 2. A lárvák a leveleket csócsárolják. A visszamaradt levélerek kócszerû gomolyt képeznek. 3. A lárvák ősszel tövig rágják a leveleket. 4. A levelek csúcstól fokozatosan sárgulnak, majd elhalnak. A fritlégy lárvája a levélhüvely alatt a vezérhajtást teszi tönkre. A csíkoshátú búzalégylárva kártétele hasonló, de jellemző a tő hagymaszerû duzzanata. 5. Az őszi felszaporodás veszélyes a búza törpülés vírus terjesztése miatt. | A talajfertőtlenítést vetés előtt a drótféreg és a pajor m²-enkénti egyedszáma indokolja. Ebben az esetben célszerû felszívódó hatóanyag-tartalmú talajfertőtlenítő szereket használni, mert azok a felsorolt kártevők ellen is hatásosak. | Vetés előtt, vagy a vetéssel egy menetben. |
| Áttelelés utáni állomány fejlődésnek indulása, bokrosodás | 1. Csócsároló (Z. tenebrioides) 2. Levéltetvek (Rh. padi, M. avenae) 3. Gabonalegyek (O. frit, C. pumilionis, Delia coarctata) |
1. Hóolvadás után foltokban ritkult növényzet. A foltok peremén kócszerûen elhalt növények. 2. Az enyhe teleken áttelelő levéltetvek szaporodása kezdetét veszi. 3. A frit- és csíkoshátú búzalegyek tavaszi nemzedéke hasonlóan károsít mint az őszi. Az ugarlégy lárvái a vezérhajtásokat (5-6) pusztítják. | A csócsárolók ellen olyan készítményeket használjunk, amelyek hatásosak a levéltetvek és a gabonalegyek lárvái ellen is. | A csócsároló kártételének észlelésekor. |
| Bokrosodás, szárba indulás, kalászolás | 1.Vetésfehérítő bogarak (Oulema spp.) 2. Gabonapoloskák (Eurygaster spp.) 3. Gabonalegyek (O. frit, C.pumilionis) 4. Levéltetvek (Rh. padi, M.avenae, Metopolophium dirhodum) |
1. A bogarak csíkokat rágnak a levélerek között, a lárvák pedig hámoznak és ezért a fehéredés. 2. A poloska szúrás-szívás következménye a levelek foltos sárgulása, a zászlós kalász, a szemek zsugorodása. 3. A fritlégy nyári nemzedékének lárvája a gabonaszemet üregesíti. A csíkoshátú légy lárvája pedig a felső nódusz feletti szárrészt fogyasztja, és ezért a kalász elhal (fehérkalászúság). | A vetésfehérítő bogarak vagy gabonapoloskák tömeges elszaporodása esetén az imágók ellen védekezzünk tojásrakás előtt. Olyan hatóanyagtartalmú készítményeket használjunk, amelyek a többi felsorolt fajra is hatásosak. | Imágók ellen, tojásrakás előtt. |
| Tenyészidőben bármikor | Mezei pocok (Microtus arvalis) |
Gradáció esetén levelet, szárat és kalászt rág. Őszi gradáció esetén járataival behálózza a területet. | Gradáció esetén a búzatáblán való megjelenésekor. | Ha a lakott lyukak száma eléri vagy meghaladja 100 m²-enként a kettőt. |
| 3. táblázat: Az őszi búza fejlődési szakaszai, a kórokozók és a védekezések közötti kapcsolat | ||||
| Vetőmag, talaj és a növény fejlettségi állapota | Betegség (kórokozó) | Tünetek | A kórokozó biológiája, terjedése, környezeti igénye | Védekezés |
| Egész tenyészidőszakban | Búza csíkos mozaik vírus (Wheat streak mosaic potyvirus) |
A betegség gyakran a tábla-szegélyeken indul. A növény törpül, a leveleken párhuzamos, szaggatott, sárgás-zöld mintázottság látható. A levelek csavarodnak, szélük gyakran lefelé sodródik. Gyakori az őszi fertőzés, de a tünetek csak tavasszal, a hőmérséklet emelkedésével erősödnek. A kalászok részben, vagy teljesen sterilek. A levelek, és néha az egész növény sárgul, barnul. | A vírus gazdanövényei a búza mellett az árpa, a zab, a rozs, a kukorica, valamint évelő és egyéves fûfélék. A kórokozó mechanikailag, a fertőzött növény szövetnedvével terjed. Átvitelében az Acaria tulipae nevû atka játszik fontos szerepet. A vírus és az atkavektor a búzán, kukoricán és fogékony füveken áttelel. | A késői vetés csökkenti az őszi fertőzések valószínûségét. Gyomok és árvakelések, valamint a vektorok irtásával, a vetésforgó betartásával a fertőzési források megszüntethetők, illetve a vírus terjedése gátolható. A vírussal szemben ellenálló búzafajták nemesítése folyik. |
| Búza törpülés (Wheat dwarf geminivirus) |
A leveleken világoszöld, sárgásbarna, áttetsző foltok vannak. A növény törpül. Korai fertőzésnél kalász nem képződik. Késői fertőzés hatására a növény törpül, a kalász hiányos, benne aszott szemek vannak. | Gazdanövényei a kalászosok, a perje és rozsnok fajok. A Psammotettix alienus kabócafaj terjeszti. Mechanikailag, a beteg növény szövetnedvével nem lehet átvinni egészséges növényre. | A gyomnövények és a kabócák elleni védekezéssel, valamint rezisztens búza- fajták termesztésével mérsékelhető a veszteség. | |
| Árpa sárga törpülés – (Barley yellow dwarf luteovirus) |
A levelek aranysárga színûek, néha részben, vagy teljes felületükön vörösek. Korai – őszi – fertőzésnél a növények törpülnek, gyökérzetük gyengén fejlett, kalászt nem hoznak. A tünetek tápelemhiánnyal, vagy más vírusok fertőzésével összetéveszthetők. | A gabonákon kívül sok fûfélét fertőz. Terjedésében a levéltetvek játszanak kizárólagos szerepet. | A késő őszi, vagy kora tavaszi vetés, a levéltetvek előrejelzésen alapuló gyérítése a fertőzés mértékét csökkenti. | |
| Torsgomba (Geumanomyces graminis) |
A fertőzés csírapusztulást okozhat. Később a szártő barnul, a gyökerek rothadnak, penészesek, nedves időben száralapi rothadás lép fel. A beteg növény könnyen kihúzható a talajból. A gyökereken micéliummal átszőtt földlabda marad, mely kellemetlen szagú. A növény korábban kalászol, de vonódott, értéktelen szemeket terem. | A gomba a fertőzött növényben, vagy növényi maradványokban telel át (1–2 év). Ősszel gombafonalakkal a talajból, tavaszszal spórákkal fertőz. Fejlődéséhez a mély fekvésû, nedves, kötött talaj és a 12-16 °C talajhőmérséklet kedvező. | A fertőzött növényi részeket mélyen forgassuk alá. Csak csávázott vetőmagot vessünk. A késői vetés csökkenti az őszi fertőzések valószínûségét. Kerülni kell az egyoldalú és túlzott nitrogéntrágyázást. A legalább hároméves vetésváltást be kell tartani. | |
| Szártörő gomba (szemfoltbetegség) (Pseudocerco-sporella herpotrichoides) |
A szem alakú, ovális foltok a szár alsó néhány centiméteres szakaszán az alsó levélhüvelyen fejlődnek, majd ráhúzódnak a szárra is. Közepük szürkésbarna, a folt szegélye sötétbarna, középen apró, gombostûfejnyi, barna termőtestek fejlődnek. Ha körülölelik a szárat, az eltörik és az állomány megdől.. A kalász fehér, majd korompenészes, a szemek nem telnek ki. | Talajlakó gomba, a talajban és növényi maradványokban telel át. Ősszel, télen, tavasszal kalászolásig fertőz, nyáron nyugalmi állapotban van. A konídiumképzés optimuma 10 °C, 0 °C alatt és 20 °C fölött nem fejleszt szaporító képleteket. Fejlődéséhez és a fertőzéshez vízzel telített atmoszféra kell. A konídiumokat csapóeső veri fel a növényre, ahol a foltokon újabb fertőzőképes spórák képződnek. | A szártörő gomba fertőzésre a tavaszi kalászosok kevésbé érzékenyek. A védekezés megegyezik a torsgombánál ismertetettel. | |
| 3. táblázat: Az őszi búza fejlődési szakaszai, a kórokozók és a védekezések közötti kapcsolat (folytatás) | ||||
| Vetőmag, talaj és a nö- vény fejlettségi állapota | Betegség (Kórokozók) | Tünetek | A kórokozó biológiája terjedése, környezeti igénye | Védekezés |
|
Egész tenyészidőszakban |
Szeptóriás pelyvafoltosság (Septoria nodorum) |
A fertőzött szemből kelő csíranövényen barna elhalások láthatók. A leveleken és a levélhüvelyen világoszöld, majd barna, megnyúlt, lencse alakú foltok képződnek, melyek közepe szürkésbarna, körülöttük sárga udvar található. A foltok később összefolynak. A száron szintén elhalt, barna, megnyúlt foltokat láthatunk. A betegség az alsó levelekről felfelé terjed. A kalászhányás után a pelyvákon képződő apró, majd egyre növekvő szabálytalan barna foltok az egész pelyvát beboríthatják. Az elhalt szövetrészeken apró fekete termőtestek képződhetnek. | A kórokozó biológiája és ökológiai igénye hasonló az előbb ismertetetthez. A gomba azonban vetőmagban is fennmarad, illetve azzal terjed. A fertőzéshez kedvező hőmérséklet 18-22 °C. | A védekezés feladatainak meghatározásánál a fentieken túl fontos az egészséges vetőmag használata. |
| Vörösrozsda (levélrozsda) (Puccinia triticina) |
Hazánkban a leggyakrabban előforduló búza rozsda, mely már az őszi vetéseken megjelenik. Elsősorban a leveleket fertőzi. Vörösesbarna uredotelepei főleg a levél színén alakulnak ki. A bőrszövet felszakadása után vörös spóratömeg szóródik ki. A telepek nagy számban, szabálytalan elrendeződésben fejlődnek. A teleutotelepek szintén szórtan képződnek, feketék és bőrszövettel fedettek, nem porzanak. A fertőzött növény sárgul, a szemek nem telnek ki, csökken a malomipari érték. | A gomba köztesgazdája a borkóró, de áttelelése elsősorban uredo micélium, vagy spóra formájában történik. A fertőzéshez a levelek vízborítottsága szükséges, a gomba 15 és 22 °C között gyorsan fejlődik. | A fajták ellenállósága eltérő. A korai vetés esetén nagyobb a fertőzés veszélye. A fertőzött növénymaradványokat mélyen szántsuk le. A vetésforgót tartsuk be és törekedjünk harmonikus tápanyagellátásra. A kémiai védekezéseket a virágzás idején kell elkezdeni. | |
| Sárgarozsda (Puccinia striiformis) |
Májustól a leveleken az erekkel párhuzamos szaggatott, sárga csíkokon jelennek meg az apró nyárispóra telepek (uredotelepek), melyek felszakítják a bőrszövetet. A pelyvalevelek belső felén fejlődő uredotelepekből kiszabaduló vörösessárga uredospórák a búzaszemekre szóródva az ún. „paprikás búzát” okozzák. Később a növény valamennyi föld feletti részén kialakulhatnak a télispóra-, vagy teleutotelepek, melyek a száron, levélen, levélhüvelyen szintén sorokba rendeződnek. Ezek nem porzók, végig fedettek maradnak. A növények sárgulnak, az erősen fertőzött táblarészek sárga foltok formájában látszanak. |
Gazdanövényei a búza, az árpa, a rozs és néhány fûfaj. Köztesgazdája nem ismert. A nyár végi, őszi árvakeléseket, korai vetéseket fertőzheti, ezeken micélium formájában marad fenn. Enyhe teleken az uredospóra is áttelelhet.
A fertőzéshez a növényen cseppfolyós víz jelenléte szükséges. A gomba hûvösebb klímát kedvel, a fertőzéshez és a járványok kialakulásához az optimális hőmérséklet 10-15 °C. |
Lásd: vörösrozsda. | |
| 3. táblázat: Az őszi búza fejlődési szakaszai, a kórokozók és a védekezések közötti kapcsolat (folytatás) | ||||
| Vetőmag, talaj és a nö- vény fejlettségi állapota | Betegség (Kórokozók) | Tünetek | A kórokozó biológiája terjedése, környezeti igénye | Védekezés |
| Bokrosodás után | Szeptóriás levélfoltosság (Septoria tritici) |
A tünetek leggyakrabban a levélen alakulnak ki, de megjelenhetnek a levélhüvelyen és a száron is. A foltok világoszöldek, majd barnák, hosszúkásak, oldaluk általában párhuzamos. Később ezek összefolyva nagyobb levélfelületet pusztítanak el. A termőtestek a levélerek mentén helyezkednek el. A gomba alulról felfelé terjed. Kalászfertőzést nem okoz. | A kórokozó a fertőzött növényi maradványokban 3 évig életképes maradhat. A fertőzéshez a levelek vízborítottsága szükséges, a hőmérsékleti optimum 15-20 °C. | Csávázott vetőmagot használjunk. Az árvakeléseket, fertőzött növényi maradványokat mélyen alá kell szántani. A mély fekvésû, nyirkos, zárt területeket lehetőség szerint kerüljük. Tartsuk be a több éves vetésváltást. A kalászolás befejezése előtt, de indokolt az állománypermetezés, kontakt és felszívódó hatóanyagok kombinációjának felhasználásával. |
| Kalászolástól | Fekete rozsda (Puccinia graminis f.sp. tritici) |
Május végén, júniusban a száron és a levélhüvelyen, majd a levélen és a kalászon is vörösesbarna, később fekete pörsenésszerû telepek jelennek meg. A telepek felett a bőrszövet felszakad, a barna, illetve fekete színû spóratömeg elporzik. A növény szárad, a kalászokban szorult, értéktelen szemek képződnek. |
Gazganövényei a kalászosok és fûfélék. A gomba növényi maradványokban telel át. Tavasszal a köztesgazdát – sóskaborbolya, mahónia – fertőzi, majd az ezeken kialakuló spórák betegítik meg a búzát. A kórokozó melegigényes. A betegség járványos fellépésére meleg, szeles, csapadékos májusi időjárást követően lehet számítani. A fertőzés hőoptimuma 20-24 °C. |
A gombának több mint kétszáz, eltérő megbetegítő képességû (patogenitású) biotípusa ismert. A védekezés lehetőségei megegyeznek a vörösrozsdánál leírtakkal. |
|
Porüszög (Ustilago tritici) |
A látványos tünetek a kalászolást követően jelennek meg. A kalászban a szemek helyén üszögspóratömeg képződik, melyet kezdetben vékony, fényes hártya fed. Ez a kalászolás során felszakad és a spóratömeg elporzik, csak a kalászorsó marad vissza. Néha csak a kalász alsó része beteg, míg a felső részen egészséges szemek is képződhetnek. | Az üszögspórák egy része a virágokra jut, ahonnan a micélium behatol a magkezdeménybe, majd a szem beérése során nyugalmi állapotba kerül. A csírázás idején indul a gomba fejlődése is. Belenőve a kalászkezdeménybe, tönkreteszi a növényi szöveteket és kialakítja az üszögspóratömeget. A fertőzéshez párás, enyhe – 18-22 °C – időjárás és gyenge légmozgás kedvező. | A védekezés alapja az egészséges vetőmag használata. Csak csávázott vetőmagot vessünk. A búza porüszög elleni csávázásra felszívódó hatású csávázószert alkalmazzunk. | |
| Kőüszög (Tilletia foetida, T. caries, T. intermedia) |
A beteg növények alacsonyabbak, kékeszöldek, gyengén virágoznak. Kalászolást követően az érés idején a szemekben, részben azokat teljes egészében kitöltve üszögspóratömeg képződik. Ez kezdetben lágy állományú, zsírszerûen kenhető, kellemetlen szagú. Később megkeményedik, betakarításkor a cséplődob veri szét. Az üszögpuffancs rövidebb, vastagabb, mint az egészséges szem, ezért a kalászokat szétfeszíti, azok borzasak, szétállóak, bennük látszanak a sötétebb színû üszögös szemek. | A spórák megtapadnak a szem csúcsán a szőröcskéken, vagy a talajra hullanak. A búza csírázásakor kezdődik az üszögspórák fejlődése, csírázása is. A kifejlődő micélium behatol a fiatal növénybe, majd a szemek helyén létrehozza az üszögpuffancsokat. A gomba a humuszban gazdag, nedves talajokat kedveli. Az elhúzódó kelés kedvez a fertőzések kialakulásának. | Csak fertőzésmentes tábláról fogjunk magot! Egészséges vetőmagot használjunk! A csávázásra a kőüszög kórokozók elleni kontakt hatású szereket válasszunk. A jó talajelőkészítés, optimális vetésidő és -mélység biztosítja a gyors kelést és kezdeti fejlődést, csökkentve ezzel a fertőzésre rendelkezésre álló időt. Be kell tartani a vetésváltást. A fajták ellenállósága eltérő. | |
| 3. táblázat: Az őszi búza fejlődési szakaszai, a kórokozók és a védekezések közötti kapcsolat (folytatás) | ||||
| Vetőmag, talaj és a növény fejlettségi állapota | Betegség (kórokozó) | Tünetek | A kórokozó biológiája, terjedése, környezeti igénye | Védekezés |
| Kalászolástól | Törpekőüszög (T. contraversa) |
A fertőzött növények közel kétszer annyi hajtást fejlesztenek, mint az egészségesek. Ezek azonban nem érik el az egészségesek magasságának felét, néha harmadát sem. Előfordul, hogy a beteg töveken egészséges szálak is képződnek. A kalászon, illetve a kalászban látható szimptómák a kőüszög tüneteihez hasonlóak. | Az üszögspórák csak részben kerülnek a búzaszemekre, mert az alacsonyan álló kalászok jelentős részét a kombájn elhagyja. A spórák jelentős része a talajba kerül, ahol évekig megőrzi fertőzőképességét. Az újból odakerülő búza csíra-, vagy fiatal növényeit fertőzi késő ősszel, vagy a tél folyamán. | A fertőzött táblát magas tarlóval takarítsuk be, majd a tarlómaradványokat mélyen forgassuk alá. A védekezés további elvei megegyeznek a kőüszögnél ismertetettekkel. |
