A vándorpatkány (Rattus norvegicus) teste 20–28 cm, farka 17–23 cm és súlya 250–580 gramm. Szőre a hátán barnás, sárgásszürke, a hasán és a lábán fehéres. Farka hengeres, hátrafelé vékonyodik, testével azonos hosszúságú. Füle előrehajtva a szem hátsó szögletéig ér. Mindenevő. A házi patkány (Rattus rattus) kisebb, háta sötétbarna, hasa szürkésfekete, farka hosszabb a testénél, füle előrehajtva eltakarja a szemét. Kis számban fordul elő, főleg padlásokon, magtárakban található, inkább növényevő.

Bár a patkányok elsősorban sötétedéstől hajnalig mozognak, nappal is találkozhatunk velük, ez azonban magas fokú fertőzöttségre, élőhelyük megzavarására, időszakosan elérhető táplálék miatt megváltozott táplálkozási szokásra, vagy új betelepülő példányokra utal.

Patkányürüléket legnagyobb mennyiségben a táplálkozási helyük és a fészek közelében találhatunk. Az eltérő méretű ürülékek, a szaporodás beindulását, a fiatal patkányok jelenlétét jelzi. A patkányok rágásnyoma két párhuzamos, mintegy 3–4 milliméter széles metszésnyom. Két pár állandóan növekvő metszőfogukat folyamatosan koptatniuk kell. A rágási kényszer miatt sokkal több kárt okoz, táplálékot tesz tönkre, mint amennyi az életben maradásához szükséges lenne.

A falak, tárgyak mellett közlekedő patkányok bundája a gyakran használt útvonalak mentén zsíros foltot hagy. Poros felületeken láb- és faroknyomokat találhatunk. A patkányjáratok és -lyukak leggyakrabban falak, csővezetékek, kerítések, térbetonok, bokrok és hulladékalmok mellett és alatt találhatók meg. A fészeknek számos kijárata van, mely a menekülési útvonal mellett a fészek szellőzését is biztosítja. Múlt század elejére a vándorpatkány legfőbb élőhelyévé a szennyvízcsatorna-rendszerek váltak.

A patkányok elszaporodásában fontos szerepet játszik szociális viselkedésük. Az egyes közösségek tagjai rendszerint szorosan összetartanak, egymást segítve élnek, így kedvező feltételek mellett rendkívül sok egyed képes igen szűk helyen együtt élni. A körülmények romlása esetén populációjuk gyorsan csökken, tömegesen elpusztulnak vagy elvándorolnak.

A vándorpatkány igen szapora faj. A vemhességi idő 21–23 nap, az átlagos alomméret 9–11 kölyök. Az újszülöttek 21–23 napos korukban válnak le anyjuktól. Évente 6−8 almot nevelnek.

A patkány meglehetősen intelligens állat, igen gyanakvó természettel. A kihelyezett csalétekhez napokig nem nyúl hozzá, először a kolónia idősebb tagja kóstolja meg és csak ha nem történik semmi, akkor fogyaszt belőle a többi. Ennek megfelelően, irtására késleltetett hatású csalétkeket (véralvadásgátlók) kell használni. A patkány szívesen iszik, a csalétek mellé kitett víz növeli a csalogató hatást. A patkányok szívesen fogyasztják a magas nedvességtartalmú pépes csalétkeket, különösen ott, ahol nehezen jutnak hozzá folyadékhoz. Mivel a patkány gyakran elhurcolja a csalétket, érdemes rögzíthető csalétket használni. A patkány tiszta állat, a szőrére tapadt koszt nyelvével takarítja le. E szokása miatt por formájú csalétkeket is alkalmazhatunk, mert a szőrére tapadt szert hamar lenyalja. A penészes, szennyezett, összetapadt csalétket nem kedveli, ezért a csalétkeket célszerû csalétekállomásba kihelyezni, mely védi a csalétket a környezeti hatásoktól, ráadásul a védett helyen a patkány is szívesebben fogyaszt belőle. A kihelyezett csalétek ellenőrzése során tapasztaltak (fogyás, rágásnyom, lábnyom, ürülék) jelzik a fertőzöttség mértékét, a fészkek helyét, illetve a betörési pontokat.

Gyanakvó természete miatt a csapdák felhasználása patkányok ellen korlátozott.

A patkányok elleni védekezés csak biológiájuk, viselkedésük és táplálkozási szokásaik ismeretében és azok figyelembevételével lehet hatékony. A hangsúlyt a biológiai megoldásokra és a megelőzésre kell fektetni.

Kiss Barnabás

A cikk szerzője: Kiss Barnabás