A mai magajáró szecskázók letisztult konstrukciós megoldások, de felismerhetők bennük a korábbi változatok jól bevált szerkezeti elemei. A korábbi és a legújabb változatok között a gépek építésmódját tekintve számottevő eltérés nem tapasztalható. A mellsőkerék-hajtású és hátsókerék-kormányzású gépek mellett egyre nagyobb számban találhatjuk meg az összkerék-hajtású változatokat. Általánossá vált az aktív szemroppantók beépítése, oly módon, hogy azok üzemközben is kiiktathatók a folyamatból. A fémérzékelő berendezések szintén alapfelszereltségnek számítanak. Gyakran fordul elő, hogy az egyes fődarabok esetén (pl. adapterek) a különböző gyártók azonos beszállítót alkalmaznak. Az újabb fejlesztésű szecskázó gépeken alkalmazott konstrukciós megoldásokat is figyelembe véve a magajáró szecskázók családfáját az alábbiak (1. ábra) szerint állíthatjuk össze.

Ezen kívül fontos megjegyezni, hogy az újabb fejlesztésű magajáró gépekre a pneumatikának, a hidrosztatikának, az elektromos távvezérlésnek és az automatikának a széleskörű alkalmazása a jellemző.

Természetesen a fedélzeti számítógép az üzemeltetési-, karbantartási paraméterek naprakész kijelzésével szinte mindegyik gép esetében széria-felszerelés.

A magajáró szecskázók a betakarítandó növényféleségtől, illetve a technológiai végterméktől függően különböző adapterekkel üzemeltethetők. Napi zöldtakarmány betakarításához az ún. szálastakarmány vágóasztalt, szenázskészítés esetén a rendfelszedő adaptert, silókukorica betakarítása és teljes kukorica növényi zúzása közben a silókukorica adaptert, csőzúzalék és gabona teljes növényi zúzalékkészítéskor a csőtörő adaptert, ill. a gabona vágóasztalt alkalmazzuk. Ezek az adapterek gyorskapcsolóval csatlakoztathatók az etető-tömörítő szerkezethez. (2. ábra)

A silókukorica jelentős részét soros adapterrel takarítják be. Ezek készülnek erősített késes alternáló vágószerkezettel is, de általánosabb a tárcsás, rotációs vágószerkezet alkalmazása. A levágott anyagot füles- vagy gumihevederes láncok szállítják rendezetten az etetőszerkezethez. Terményterelő csigát a 3-4-soros adaptereknél egyáltalán nem alkalmaznak. Az 5-6-8-sorosaknál pedig a terményterelő csiga szerepe az anyagáram szűkítésére korlátozódik anélkül, hogy az anyag rendezettsége csökkenne. (3. ábra)

A silókukoricát azonban a terméshozamok növelésére és a takarmány beltartalmi jellemzőinek javítására gyakran vetik különféle cirokkal és más takarmánynövényekkel vegyesen. Az ilyen kultúrák betakarítására a sorfüggetlen adapterek is kiválóan használhatók. A sorfüggetlen adapterek a magajáró szecskázókhoz készülhetnek kettő forgórésszel 4 kukoricasorhoz, négy forgórésszel – a két külső forgórész nagyobb átmérőjû, a két belső forgórész kisebb átmérőjû – 6 kukoricasorhoz. Az egészen nagy, 330-400 kW motorteljesítményû magajáró szecskázókhoz pedig nyolc kisebb forgórésszel szerelt 8 kukoricasorhoz, vagy tíz forgórésszel szerelt 10 kukoricasorhoz megfelelő sorfüggetlen adaptert alkalmaznak. (4. ábra)

Az adagoló-tömörítő szerkezet az újabb gépeken csaknem kizárólag hengeres kivitelű. A rugós leszorítású felső hengerek biztosítják a szecskázó berendezéshez kerülő anyag megfelelő tömörségét, az alsó- és felső hengerek együttes hajtása pedig az egyenletes anyagáramlási sebességet.

Az újabb fejlesztésű szecskázóknál a beetetett anyag egyre nagyobb tömörítése, vagyis az alkalmazott rugóerő növelése és az etetési úthossz csökkentése figyelhető meg. Ennek eredménye, hogy egyes típusoknál az öt-hengeres etetőszerkezetet négy, míg a négy-hengeres változatokat három-hengeres etetőszerkezet váltotta fel.

A szecskahossz állításának alapvető módja az etetési sebesség szabályozása az adagolóhengerek fordulatszámának változtatása útján. Ez a legtöbb gépnél mechanikusan fokozatokban történik homlok-fogaskerekes váltómű segítségével. A legújabb gépeken, pl. a CASE IH MAMMUT 7800 jelű szecskázón, a NEW HOLLAND FX gépcsaládnál vagy a JOHN DEERE 7000 sorozatú gépeken az etetőszerkezet hidrosztatikus hajtású is lehet, ami fokozat nélküli szecskahossz-váltást tesz lehetővé. Az adagolószerkezet fontos részévé vált és ma már széria-felszerelés a fémérzékelő, nemzetközi megnevezéssel a metaldetektor. Ennek feladata a fémtárgyak bejutási lehetőségének kizárása, a kés-, ill. dobtörések megelőzése.

A rövid etetőszerkezet általában önálló szerelési egységet képvisel, gyorscsatlakozókkal kapcsolódik a szecskázó berendezéshez. A gyorscsatlakozók oldása után az etetőszerkezet kifordítható vagy egyszerûen leszerelhető. Ez a mûvelet lehetővé teszi a szecskázó berendezéshez és tartozékaihoz való könnyebb hozzáférést.

A magajáró szecskázók aprító berendezésüket tekintve lehetnek tárcsásak vagy dobosak. A tárcsás szecskázó berendezések átmérője a beépíthető geometriai méretek miatt korlátozott, ennek következtében az áteresztőképességük, ill. tömegteljesítményük is korlátozott. Így jelenleg a magajáró gépeknél alkalmazásuk eléggé háttérbe szorult.

Az újabb fejlesztésû magajáró szecskázók kizárólag dobos szecskázó berendezéssel készülnek. A dobos szecskázó berendezés jellemzője, hogy egy vízszintes elhelyezésû négyszög-keresztmetszetû állókésből, egy vízszintes tengely körül forgó henger palástján elhelyezett mozgó késekből áll. A legegyszerûbb változatok esetén a dob palástján az alkotó mentén szöget bezáróan helyezik el az egyenes élezésû késeket. Az aprítási munka, vagyis az energia-felhasználás csökkentése érdekében az egyes típusoknál a késeket kissé csavart vonal mentén helyezik el. Az osztott kések, pl. a két-sorban „V” alakban elhelyezve szintén a vágási munka energia-felhasználását csökkentik. A lépcsősen elhelyezett kések pedig praktikus megoldást jelentenek, mivel ez esetben a kések meghibásodása esetén, egyes rövid késdarabok kicserélésével elhárítható a hiba.

A dobos szecskázók között az anyagtovábbítást tekintve vannak önkidobósak, segéd-ventilátorosak és dobó-ventilátorosak. Az önkidobós dobbal felszerelt szecskázókon a dob az aprításon túl – a tárcsás szecskázókhoz hasonlóan – a kések alatt elhelyezett lapátok segítségével az anyagtovábbítást is elvégzi. (5. ábra)

A magajáró szecskázóknál a megfelelő zúzás érdekében passzív és aktív zúzóelemeket egyaránt használnak.

A passzív zúzóelemek a ventilátorházba beépített dörzsbetétek – zúzófésûvel kiegészítve – eredményesen használhatók a tárcsás szecskázóknál. A zúzó fenék részek és a törőlemezek elvileg minden dobos szecskázónál alkalmazhatók, de azok használata a zúzás szempontjából csekély eredménnyel jár.

Zúzókosarak csak a külön ventilátoros gépekhez illeszthetők. Zúzás szempontjából ezek hatékonyak, de nagy az energiaigényük. Az aktív zúzóelemek - a szemroppantó hengerek és a zúzódob - a segéd-ventilátoros és a ventilátoros gépeken egyaránt jól használhatók. Zúzó munkájuk jó, teljesítmény igényük elviselhető.

A magajáró szecskázókat kivétel nélkül diesel, többnyire turbófeltöltésû motorokkal készítik. A 80-90 %-os kihasználással dolgozó, nagy hőterhelésnek kitett motorok erős robusztus kivitelûek. Beépítésük többnyire a gép hossztengelyére merőleges, de előfordul ettől eltérő beépítés is. Egyik oldaláról a hajtást a dob és az egyéb szerkezeti elemek mûködtetése céljából mechanikusan továbbítják, a másik oldaláról pedig a hidraulikus szivattyúkat hajtják. A beépített motorok teljesítménye ma már a kisebb gépeken is eléri a 200 kW-ot, a nagyobbakon pedig meghaladja a 350 kW-ot. Az állandó és nagy igénybevétel miatt kizárólag nagy, 30 % körüli nyomatékrugalmasságú motorokat használnak.

A fajlagos hajtóanyag-felhasználás csökkentésére pedig egyre nagyobb számban alkalmazzák az elektronikus vezérlésû, a porlasztóval hengerenként egybeépített adagolószivattyús motorokat.

A magajáró szecskázók felépítése olyan, hogy a mellső – nagy – kerekek hajtottak, a hátsók – a kisebbek – kormányozottak. Emellett szinte minden típusnak a négykerékhajtású változata is kapható.

Korábban gyakran alkalmazták a mechanikus sebességváltóval kombinált hidraulikus állítású sebesség variátort, ma már csaknem teljesen egyeduralkodóvá vált a hidrosztatikus hajtás. Így a hidrosztatikus hajtásrendszer csak az adott hajtómûálláson belüli fokozatmentes sebesség, ill. irányváltásra szolgál. A hátsó kereket – ha ilyenre igény van – külön ún. kerékmotorokkal hajtják.

A szecskázók kormányzása is hidraulikus rendszerû, ami az egyéb gépeknél, például az arató-cséplő gépnél megszokott módon külön hidraulikus körre épül.

A szecskázó egyéb szerkezeti egységei között a kiszolgáló részegységeket – a vezetőfülkét, a hidraulikus és elektronikus vezérlő szerkezeteket, a különféle kijelző mûszereket és a késélező berendezést – kell megemlítenünk. Ezek közül – mint speciális, csak a szecskázóknál használatos részegységről – itt most egyedül a késélező berendezésről szólunk részletesen.

Élezés közben a tárcsás szecskázóknál a kés forog, a kő pedig áll. A fogásvétel kézzel mozgatott mechanizmus segítségével történik fokozatokban.

Az egyenes késsel felszerelt dobos szecskázóknál élezés alatt a dob forog, a kő pedig a palást mentén alternálva mozog. A fogásvétel az egyszerû gépeknél kézi vezérlésû, a korszerûbbeken pedig elektrohidraulikusan vezérelt.

Az ívelt késsel felszerelt doboknál élezés közben a korongkő forog, a kés pedig áll, ill. a kés ívének megfelelő mértékben elmozdul, miközben a kő a palást mentén végighalad. A fogásvétel ez esetben is kézi vezérlésû.

A mai újabb fejlesztésû gépeknek egyik fontos jellemzője, hogy a dob késeinek élezése automata fogásvételû és mozgatású köszörû berendezéssel a vezetőfülkéből vezérelhető menet, vagyis vándorlás közben, a dob hátrafelé forgatásával elvégezhető. A kés-hézag állítása szintén a vezetőfülkéből történik elektromos távvezérléssel.

A magajáró szecskázók hazai viszonyok között általánosságban alkalmasak a szálastakarmányok egy- és kétmenetes betakarítására. Felszereltségükből adódóan használhatók silókukorica és kukoricaszár betakarítására, és készíthető velük cső-, ill. teljes növényi zúzalék is. A lényeges különbség az egyszerû és a korszerû gépek között az előállított szecska, ill. zúzalék minőségében, a gép teljesítményében és fajlagos hajtóanyag-felhasználásában van.

Kukoricaszilázs készítése esetén a silókukorica és a cirokkal vegyesen vetett állomány betakarítását a teljes növényi halmazra vonatkozó 70 % körüli nedvességtartalom mellett kell elvégezni. Ekkor a silókukorica még teljesen zöld, üde állapotban van, a kukoricacsövek, ill. a szemek a tejes érés állapotában vannak. Az ilyen nedvességtartalmú anyag szecskázásakor választhatjuk a 11-17 mm elméleti szecskahosszúságot. Az így felaprított anyag a tárolótérbe, ill. fóliahengerbe történő betárolás esetén jól tömöríthető, ebből adódóan az erjedési folyamatok biztonságosan lejátszódnak és jó minőségû takarmányt kapunk. Az etetés során pedig a tejes érésben lévő kukoricaszemek beltartalmi értéke jól hasznosul.

Nagyobb szárazanyag-tartalom, tehát 60-65% összes tömegre vonatkozó nedvesség mellett végzett betakarítás esetén értékesebb beltartalmi jellemzőkkel rendelkező takarmányt kapunk. Ebben az esetben a silókukorica növény még mindig zöld állapotban van, a csövek, ill. a kukoricaszemek már teljesen beértek. Az ilyen szárazabb, ill. alacsonyabb nedvességtartalmú anyag tömörítésére már nagyobb gondot kell fordítani. A jobb tömöríthetőség elérésére az alkalmazott szecskahosszúságot 7-11 mm-re célszerû választani és a szemroppantó hengerek távolságát pedig 4-6 mm-re kell beállítani. Ez esetben az érett és kemény szemek celluloid rétegét a szemroppantó hengerek megsértik, így a zúzalékban lévő érett kukoricaszemeket az állatok meg tudják emészteni, vagyis a beltartalmi értékeiket hasznosítani tudják.

Ahhoz azonban, hogy megfelelő minőségû kukoricaszilázst kapjunk és a betakarítást megfelelő mûszaki paraméterekkel el tudjuk végezni feltétlenül szükséges a betakarítógépeket, vagyis a magajáró szecskázókat beállítani és beszabályozni.

Magajáró szecskázógépek esetén minden mûszak megkezdése előtt az aprítókések élezését feltétlenül el kell végezni, a késélezés után pedig a kés-hézagot „0”-ra kell állítani. Ez a munkamûvelet rövid idő alatt, gyakran az áttelepülés ideje alatt, menetközben elvégezhető, viszont a ráfordított energia a készített szecska minőségében, homogenitásában, ill. a szecskázógépek kisebb fajlagos hajtóanyag-felhasználásában megtérül.

A nagyteljesítményû magajáró szecskázókat silókukorica-betakarításban 8-soros adapterrel, míg cirokkal vegyesen vetett állomány betakarításában 8-sornak megfelelő sorfüggetlen adapterrel kell felszerelni. Az adaptereket 150-200 mm vágási magasságban célszerû járatni, mert az ily módon levágatlan szármaradványok már nagyon kevés tápanyagot tartalmaznak, és csak lerontanák a betakarított takarmány beltartalmi jellemzőit. A magajáró szecskázógépeket a hozamtól függően 6-7 km/h munkasebességgel célszerû üzemeltetni.

Ilyen munkasebesség mellett még a nagy munkaszélességû, 8-sor betakarítására alkalmas adapterekkel felszerelt gépek is könnyen soron tarthatók. A gépkezelő munkáját azonban jelentősen megkönnyíti a sorontartó automatika alkalmazása. (6. ábra)

A dobólapátos ventilátorral ellátott dobos szecskázók munkaminősége helyes használat és megfelelő beállítás mellett kifogástalan. A szecskahossz egyöntetû, zúzó munkájuk a szem- és szárrészek vonatkozásában egyaránt megfelelő. Teljesítményük általánosságban nagy, fajlagos hajtóanyag-fogyasztásuk pedig kedvező. Teljes növényi zúzalék készítésében azonban a különböző zúzóberendezésekkel felszerelt egyes változatok teljesítmény és fajlagos hajtóanyag-felhasználás tekintetében nagy eltérést mutatnak. A régebbi kialakítású zúzókosaras gépek teljesítménye mérsékelt, fajlagos fogyasztásuk pedig nagy. Ezzel szemben a szemroppantó hengerekkel és a zúzódobbal felszerelt, ventilátorral egybeépített dobos szecskázók teljesítmény és fajlagos fogyasztás tekintetében is a legjobbak a mai szecskázók között. Ebből adódóan a ventilátorral egybeépített szecskázók a takarmány minősége iránt érzékeny, nagy állatállománnyal dolgozó, intenzív gazdálkodást folytató, tőkeerős gazdaságoknak ajánlhatók. (7. ábra)

A magajáró takarmánybetakarító gépek tömegteljesítményét a beállított szecskahosszúság is befolyásolja. Az újabb gépekre azonban az a jellemző, hogy a szecskahosszúság csökkenésével silókukorica szecskázásban a tömegteljesítmény a 4-15 mm-es szecska- mérettartományban max. 20 %, míg a 7-15 mm tartományban 10-15 % teljesítménycsökkenéssel kell számolnunk, ez azt jelenti, hogy a nagyteljesítményû szecskázókat 8-11 mm elméleti szecskahosszúsággal célszerû üzemeltetni. A korábbi típusokhoz képest a korszerű magajáró szecskázók teljes növényi zúzalék készítésben is kisebb, mintegy 5-10 %-os teljesítménycsökkenéssel üzemeltethetők, ez a teljesítménycsökkenés az értékesebb zúzalék beltartalmi jellemzőiben minden esetben megtérül.

Gödöllő, 2003. augusztus 11.

(Dr. Kelemen Zsolt)

FVMMI GM Kht. – Gödöllő