Úgyszintén igaz ez a megállapítás a gazdasági állatok betegségeinek megelőzésében, gyógyításában és takarmányozásában betöltött jelentőségükre. A jelentőségük csökkenésének az egyik legfőbb magyarázata az antibiotikum típusú hozamfokozók használatának térhódítása volt. Az antibiotikum típusú hozamfokozók (AGP) gyors elterjedését az magyarázta, hogy használatuk esetén nagyobb napi súlygyarapodást, jobb takarmányértékesítést, kisebb elhullást, egyenletesebb állományt és ezeknek köszönhetően általában nagyobb nyereséget lehet elérni. Ennek köszönhetően a '70-es évektől kezdve egészen napjainkig a világ minden táján általánossá vált az antibiotikumok használata a gazdasági állatok takarmányozásban. A hosszú évekig tartó sikeres használatukat követően az utóbbi években egyre több olyan írás látott napvilágot, amely arról számolt be, hogy egyre több antibiotikum-rezisztens baktériumtörzzsel találkoznak a humán egyészségügyben. A rezisztencia nem kis gondokat okozott az orvosoknak a különböző fertőzésekkel szembeni védekezés során. A töretlen „virágzás” ezt követően, amely a hozamfokozó antibiotikumokat jellemezte, „hervadásba” kezdett átmenni a század utolsó éveiben. A folyamat eredményeként az Európai Unióban 1999 június 30-án a cink-bacitracin, a spiramycin, a tylosin-foszfát és a virginiamycin, majd 1999 augusztus 31-én a carbadox és az olaquindox hozamfokozóként történő alkalmazását tiltották be. Nem sokkal később ezt a szabályozást más európai országok, köztük hazánk is átvette. Mára a legtöbb antibiotikum jellegû hozamfokozó betiltásra került, és jelenleg Magyarországon az EU-hoz hasonlóan már csak két hozamnövelő antibiotikum engedélyezett a broiler takarmányokban az egyik a flavofoszfolipol, a másik az avilamicin hatóanyag. A törvény szerint most még néhány évig használható ez a két hatóanyag a broiler takarmányokban. A törvényi szabályozásnál azonban szigorúbb követelményeket támasztanak a nagyobb vágóhidak. A beszállítóiktól megkövetelik a teljes antibiotikum mentes takarmányozást, elsősorban a külföldi vásárlói igényekre hivatkozva. Ez a helyzet érthetően felkeltette az érdeklődést a különböző alternatív hozamfokozók iránt, beleértve a különféle növényi kivonatokat.
A legtöbb növényi kivonat általában olyan lágyszárú virágos növénytől származik, amelynek gyógyhatása, íz- vagy illat anyaga van. A növények legnagyobb részét sokszor az élelmiszeriparban és az otthoni főzés során is használjuk, mint például a különböző fûszereket. Ilyen növények például a fahéj, a fokhagyma, a mustár, az oregánó, a torma, a kakukkfû, vagy a paprika is. Az elmúlt időszakban ezeknek a különböző növényi eredetû kivonatoknak a legkülönbözőbb hatását mutatták ki. A kutatások szerint a készítmények kokcidiosztatikus és antioxidáns tulajdonsággal rendelkeznek, és az állatok immunitását is stimulálják, mindemellett antimikrobiális és antivirális aktivitásukat is igazolták. Az említett hatásokért a legtöbb esetben nem csak egy, hanem több biológiailag aktív vegyület a felelős. A gyógynövények bizonyos vegyületei célzott gyógyhatással rendelkeznek, amely a legtöbb esetben szinergizmusból adódik. A növények ennek megfelelően sokszor egy elsődleges és egy másodlagos hatóanyaggal is rendelkeznek. Bizonyos kutatói vélemények szerint ezért a kívánt hatás elérése érdekébe a teljes növényi anyagot kell felhasználni a kivonat készítéséhez annak érdekében, hogy az elsődleges és a másodlagos hatóanyag is jelen legyen a kívánatos dózisban.
Mióta a földön néhány növény csak szezonálisan van jelen, azóta az emberek és az állatok is különböző taktikákat dolgoztak ki az élelmiszerek és takarmányok tartósítására. Az ősi egyiptomiak hittek benne, hogy a zsályával meglehet hosszabbítani az életet. A zsályáról később kiderült, hogy antioxidás tulajdonsága van és alkalmas a takarmányok és élelmiszerek bizonyos mértékû tartósítására. A kakukkfûről szintén már évtizedekkel ezelőtt felfedezték, hogy rendelkezik antioxidáns hatással. A fahéj antioxidáns tulajdonságát is számos irodalmi adat igazolja. Miért is fontos az antioxidáns tulajdonság? Az közismert dolog, hogy az élő szervezetek számára az oxigén létfontosságú, azonban amennyire fontos annyira káros is lehet a szervezetben lejátszódó kontrolálatlan oxidációs folyamatok ún. autooxidáció révén. Az autooxidáció tönkreteszi a takarmány létfontosságú összetevőit és az élő szervezet sejtjeinek pusztulását okozhatja. Az autooxidáció során keletkező szabadgyököket az antioxidánsok megkötik, így megvédik a sejteket és a szöveteket a nem kívánatos folyamatoktól.
A készítmények immunitást stimuláló és antimikrobiális hatásának szintén nagy jelentősége lehet a nagyüzemi állattartás esetén, mivel a nagy állatlétszám még a legmodernebb technológia és a legnagyobb odafigyelés mellett is magában hordozza az állategészségügyi problémák előfordulásának lehetőségét. Ilyen körülmények között és gyengébb technológiai és higiéniai feltételek mellett sokkal inkább mérhető a készítmények kedvező hatása és a hozamnövekedés a kezeletlen kontroll állományhoz viszonyítva.
Fontos dolog ugyanakkor a növényi kivonatok hatékonysága szempontjából a gazdanövény származása és pontos fajtája. Ma már nemesítéssel olyan magas aktív hatóanyag-tartalmú növényeket szelektálnak, állítanak elő, amellyel gazdaságosabban lehet a különböző hatóanyagokat kivonni, és a készítményeket létrehozni. A kivonat összetételét és a benne lévő aktív hatóanyagok mennyiségét nagymértékben befolyásolhatja a növények termesztésének, betakarításának, tárolásának és extrahálásának módja. A jelenleg piaci forgalomban lévő készítmények általában több növényből kivont kombinált hatóanyagú készítmények. A növényi kivonatokból készült készítményekkel sok esetben hasonló eredményeket sikerült elérni a testtömeggyarapodás, a takarmányértékesítés, az elhullás javulás tekintetében, mint az antibiotikum típusú hozamfokozókkal. A ráfordítás és megtérülés tekintetében nem egy könnyû dolog eligazodni a jelenleg piaci forgalomba lévő készítmények között.
Komoly nehézséget jelent az ilyen típusú készítményeket vásárló vállalatok és vállalkozások számára a korábban használt antibiotikumokhoz képest, hogy ezeknek a növényi eredetû hozamfokozóknak sokszor nincs jól definiálható és mérhető hatóanyaguk. Ez részben abból ered, hogy nem csak egy, hanem sokszor több hatóanyag felelős a kifejtett hatásért, másrészt pedig nincsen kidolgozott módszer az összetétel meghatározására. Ennek következtében, illetve a bonyolult engedélyezési procedúra elkerülése érdekében a termékeket sokszor inkább íz és aroma-anyagként és nem természetes takarmány kiegészítőként forgalmazzák. A növényi kivonatok egyik előnye lehet, hogy az állatokkal folyamatosan lehet azokat etetni, és nem kell programszerûen váltogatni őket. A rezisztencia kialakulásával gyakorlatilag nem kell számolni, de ehhez fontos tudni, hogy milyen hatóanyag felelős valójában a kifejtett hatásért.
Összegezve a fent leírtakat elmondhatjuk, hogy a növényi kivonatok hatékony alternatíváit jelentik és jelenthetik a jövőben az antibiotikum típusú hozamfokozóknak. Nem szabad azonban megfeledkezni róla, hogy csak az utóbbi időkben élénkültek fel azok a kutatások, amelyek ezeknek a készítményeknek a kifejlesztését szolgálták. Számtalan további kutatásra van még szükség, amely során a kivonatok pontos összetételét és hatásmechanizmusát is tisztázni szükséges. Fontos megállapítani, hogy a készítmények és alkotórészeik hagyhatnak-e maradványanyagot az állatok szervezetében. A kérdések tisztázására mind takarmányozási, mind állategészségügyi, mikrobiológiai és toxikológiai kutatásokra van szükség a jövőben. A nyitott kérdések megválaszolása nagy kihívást jelent a jövőben a kutatók számára.
Gyenis József-Tóth Szabolcs
